Régi asztali hangfalaim
(átalakított Minimaxok)

A múltkor csak ezt a hangfalat akartam megmutatni, csak mivel megemlítettem
a felette lévő kicsiket is, így kénytelen voltam azokra is vetni egy pillantást.

 

 

Már úgy értem erre a kettőre, mert ezek mögé lett elrejtve
a mélyláda hangszóróit védő rácsokat rögzítő bilincs.

 

 

Bár szó nem volt róla, hogy a legcsekélyebb mértékben is kerestem volna
egyoldalas folírozott lemezt, de ettől még megtaláltam a ki tudja hány
éve elrejtett készletet. Hogy zsáknyi aranyrög nem kerül elő soha...

 

 

Na most kezdetben még úgy volt, hogy nem a hangfal következik, hanem az innen
nézvést balra található SONY erősítő, csak mivel ahhoz ugye kellettek volna
a hangfalak, de az előbb látottakat nem volt kedvem kikábelezni, a szék
meg el volt foglalva, így a szokásos módon keringtem a lakásban egy
hatalmasat, mielőtt nagy nehezen sikerült kikötnöm a mai témánál.

 

 

Mert ugye a múltkor bemutatott két Braun hangfalhoz csak úgy férek hozzá, ha
fellépek a székre, majd onnan az asztalra. No de ha fellépek egy olyan székre,
aminek nem fix, hanem mint az a képen látható, görgős lábai vannak? Na akkor
fix, hogy nem erősítő, vagy épp hangfal szétszedésnél, hanem a balesetin kötök ki!

 

 

Mégis miért kellett nekem ezeket ilyen magasra tennem...
De ha nem, hát nem. Keresek helyettük valami mást.

 

 

Például levehettem volna a polc tetejéről ezt a kettőt. Már ha elértem volna őket
pusztán az ágyamra állva. Ha létrára épp nem is, de egy székre mindenképp
szükség lett volna. Már épp készültem is feltenni az egyiket az ágyra,
mikor hirtelen rájöttem, hogy most meg a matrac van útban.

 

 

Na így kötöttem ki végül ott, mint ahonnan indultam, vagyis ennél a két hangfalnál.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a SONY erősítő, vagy a Tesla NZC 420-as
lemezjátszó, illetve a Videoton receiver nem lesz bemutatva,
hanem csak azt, hogy ezen kincseim nem most.

 

 

Mielőtt az IKEA fiókos szekrénykét megvettem volna, a hangfalak közötti helyet
már akkor is kacatok foglalták el, csak akkor persze még nem olyan rendezetten.

 

 

Azért húztam be őket középre, mert így volt a legkönnyebb
megmutatni, hogy mik laknak a hangfalak mögött.

 

 

Balra bilincsek, középen egy adóvevő, míg jobbra egy bonbonos doboz.

 

 

A bonbonos dobozban pedig ez a csoda. Ez a panel valóban egy csoda! Illetve csak
lenne, ha hajlandó lenne működni. Sajnos nem teszi. Balra két nagyfrekvenciás
oszcillátor látszik, középen a jeleiket összekeverő gyűrűs modulátor, míg a
jobbra eső áramkör a kimeneti jelszint stabilitásáért felel. Ez egy igen
szélessávú, átkapcsolás nélküli jelgenerátor. Tulajdonképpen minden
fokozata működik, normálisan együttműködni azonban nem hajlandók.
Mivel én nem boldogultam vele, rászabadítottam egy kiváló barátomat.
Így ahogy látod, sikertelenül élesztve kaptam vissza egy évtized múlva.
Ennek is megvolt már vagy tíz éve. Azóta mint valami mementó pihen
a szekrényemben, ami arra emlékeztet, hogy hozzá nem értés okából
kifolyólag leszek szíves nem közelébe menni semmiféle tekercsnek.
Amúgy persze tervbe van véve, hogy egyszer majd ezt is befejezem.

 

 

Ezeket is milyen hiába találtam meg...

 

 

Mert ugye nem süllyesztett, hanem kidomborodó rácshoz valók.

 

 

Alig volt bosszantó, hogy semmivel sem haladtam, csak a rumli szintje emelkedett.

 

 

Szegény fiókokat meg majdnem eldobtam, mikor a szekrényből kivéve, az egészet
megdöntöttem magam felé, aztán megijedtem, hogy kicsúsznak a helyükről.

 

 

Na itt vannak a korábban felsorolt tárgyak, melyek közül eddig még csak
a Technics tunert szedtem szét. Na jó. Az igaz, hogy már rég eltűnt innen az
AIWA F220-as deck, majd kicsivel később (ez persze éveket jelent) a lengyel
párja is, és még a Videoton tévénk is lecserélődött egy LCD-re, azonban az is
igaz, hogy még sem a gumitokos hangrögzítős órát, sem a valahol a háttérben
őrizgetett csehszlovák légpisztolyt nem mutattam meg belülről, pedig az óra
szerint már erősen délután van, a naptár szerint pedig az évek repültek el.

 

 

Már megint milyen kaotikus a háttér...

 

 

Szemből.

 

 

Oldalról.

 

 

Hátulról. Ez amúgy egy Videoton Minimax doboz (vagy valami méretben ahhoz
hasonló), amit az egyedi igényeimhez igazítottam. Hogy mik voltak ezek?

 

 

Az első szempont az volt, hogy elférjen az asztalon.

 

 

Egy másik igen lényeges szempont pedig az, hogy mivel ahol az előbb láttuk,
régebben folyton ott volt a lábam, ezért semmiképp se legyen rossz érzés
belerúgni. Ezt úgy értem el, hogy a belső fadobozra két réteg lépészaj
csökkentő szivacsot ragasztottam, majd arra került a fekete műbőr.

 

 

Újabb szempont a membránok sérthetetlensége. A magas hangú sugárzónál ezt úgy
sikerült elérnem, hogy a képen látható, fedett elejű dómot tettem a dobozba.
Ez amúgy egy amolyan sosemvolt hangszóró. A motorja hátulról nézve
Orion, míg a membrán egy úgynevezett selyemdóm. Ezek ketten
kezdetben még nem igazán illettek össze, én azonban voltam
oly merész, hogy addig-addig reszelgettem a pótmembránok
rögzítését, míg csak pontosan összeilleszthetőkké nem váltak.

 

 

Ráadásul a mélyhangú sugárzó membránjának sérthetetlenségét is nagyszerűen
megoldottam. Ennek védelme kettős. Egyrészt attól sárga, mert kevlárból van,
ami olyan kemény anyag, hogy akár még azt is simán kibírná, hogy lepattan
róla mondjuk egy elrepült pontozó, másrészt az amúgy ventilátorra
való rács is nagyon erős mechanikai védelmet jelent.

 

 

A lemezcsavarok feje alá, egyrészt azért, hogy szépen álljanak, másrészt pedig
azért, nehogy még feltekerjék magukra a műbőrt, szépséges alátétek kerültek.

 

 

Íme a közutálatnak örvendő DIN hangfalcsatlakozó
helyett beépített rugós vezetékcsatlakozó.

 

 

A hangfal dobozának elejét, pusztán mert úgy találtam jónak, lecsaptam ferdére,
miközben még 180 fokkal el is fordítottam. Vagyis a lefűrészelt hátlap helyére
került beépítésre az új előlap, míg a hátlap a rászerelt hangváltóval
a doboz néhai hangszórós oldalára került.

 

 

   Ez a hangváltó, ha nem is egy az egyben, de alkatrészeiben jórészt azon szovjet S30-as hangfalak maradványaira épül, melyeket Ákos barátom volt szíves itt hagyni, miután kiszedte belőlük a hangszórókat.
   A vezetékek csatlakozóját pedig egy olyan fémlapocska fogja oda, mint amilyet a múltkor boncolt Hunor 88-as számológépben láttunk. Elmeséljem hogyan készült a hangváltó? Na jó, rajtam ne múljon...
   Nyitásképp - az egyszerűség jegyében - bekötöttem a hangszórók elé az S30-as hangváltót, úgy ahogy gyárilag volt. Mondhatnám, hogy nem volt szörnyű hangja, de sajnos az volt. Aztán kikötöttem és betettem helyette egy a magas hangú sugárzóval sorba kötött kondenzátort.
   Nem arról volt szó, hogy így még az előző verziónál is pocsékabb lett, hanem arról, hogy másképp pocsék. Volt még néhány elvetélt kísérletem, melyek hatására (mondhatni a sikertelenség felett érzett mérgemben) kilógattam a dobozokból a hangszórók vezetékeit, majd barkácsoltam a végükre egy panelt, ami tömve volt alkatrészekkel és kapcsolókkal.
   Na jó, annyira azért nem volt tömve, de volt néhány átkapcsolási lehetőségem. Letettem a két hangfalat az asztalra, kitoltam őket szélre, ahol majd amúgy is lesznek, majd nekiálltam rajtuk zenét hallgatni. Ha úgy éreztem, hogy nem tetszik amit hallok, akkor átkapcsoltam a kapcsolót. Ha jobb lett, akkor abban az irányban indultam el. (például nagyobb tekercs, kisebb kondenzátor, vagy bármi egyéb)
   Hogy mérve nem lenne jó, az tuti, hallgatva azonban meg voltam elégedve az eredménnyel. Márpedig egy hangfalat, illetve a belőle áradó zenét hallgatni szokás, nem pedig mérni. Na így, vagyis pusztán meghallgatás alapján, a tetszik / nem tetszik állapotok között döntögetve készült el, lett megméretezve a hangváltó.

 

 

A doboz anyaga egy olyan spéci rétegelt lemez, melyben középen pozdorja van.

 

 

Ezt a vattát azért vettem ki, hogy beláthassunk a hangszórókig.

 

 

Ez itt a mély hangú hangszóró, ami a felirata szerint ugyan csak 80 wattos, de ettől
még könnyedén megbirkózott a százzal is. Már úgy értem, hogy mikor épp
elkapott a hév, ami csak a QUAD-ból kifért, azt mind megkapta!

 

 

   Ez pedig a félig Orion gyártmányú magas hangú sugárzó. Ez szerintem Karcsi barátom HS500-as hangfalából származik, mert miután (amúgy elég sűrűn) cserére szorultak, több alkalommal is rámsózta a döglött hangszóróit. Én meg ugye tettem beléjük néhány forintért másik membránt, aztán vagy tudtam velük mit kezdeni, vagy kitömtem velük a fiókjaimat.
   Valamikor úgy a 90-es évek tájékán volt egy időszak, amikor a régi Hi-Fi cuccok szinte teljesen elvesztették az értéküket. Ekkor vettem az AKAI 4000DS magnót, bár döglötten, de mindössze 2.500 forintért. Valami ilyesmi áron egy másikat a Petőfi csarnokban, csak lejátszófej nélkül. Később még egyet 5.000-ért, de azt már két hatalmas szatyornyi szalaggal együtt.
   Sántik Jóska kollégám rám tukmált két HS280-as hangfalat, csak úgy egyszerűen ingyen, amiből hiányoztak a közép és a magas hangú sugárzók, az eredeti bolgár mélyek viszont valamiért Videotonokra lettek cserélve. Ebbe a dobozba szereltem be a fiókomban hányódó Orion dómokat.
   Szépen szóltak, csak nem fértek be a szobába a többi hangfalamtól. Na ekkor történt, hogy Bobák Zoli kollégám rákérdezett, hogy vajon jobban szólna-e a bécsi Hi-Fi tornya két, az eredetinél jobb minőségű hangfallal, mire fel abban a szent pillanatban rásóztam az előszobánkban hányódó HS280-asra hasonlító valamiket.
   Ennek az akciónak mindketten nagyon örültünk! Én ugye (plusz a családom) ezentúl nem botladoztam az előszobában elhelyezett hangfalakban, Zolinál pedig valóban sokkal jobban szólt a zene, a gyárinál minden szempontból jobb minőségű hangfalakon.

 

 

Majd mindjárt megmutatom, hogy ezt miért barkácsoltam össze.

 

 

Csak előbb még összehasonlítom a két doboz hangját. Mi az, hogy minek? Nos
azért, mert bár tudom, hogy úgyis a bal oldali győz, de attól még kíváncsi vagyok,
hogy mennyivel. Illetve valahol a háttérben nagyban (meg a lovacska milliószoros
himbilimbijét, vulgárisabban kifejezve mega nagy l*faszt) készül a monitor célú
erősítőm, abba kerülne beépítésre a jobb oldali hangszóró.
No de hová lett róla a rács.

 

 

Azt mondjuk azért még tudtam, hogy hova, arra azonban már ha agyonvernének
sem tudok visszaemlékezni, hogy miért. Már úgy értem arra
nem tudom a választ, hogy miért szedtem le.

 

 

Azt meg pláne nem értem, hogy miért csak egy
ilyen nyúlfarknyi kábelt hagytam meg rajta.

 

 

Miután a rácsot visszaszereltem, nekiálltam meghallgatni
a két doboz hangja közötti különbséget.

 

 

Hogy legyen mire hivatkoznom, természetesen meg is örökítettem a nagy eseményt.

 

 

 

A csengőbongó hangú a nagyobbik, míg a kissé orrhangú a kisebbik hangfal hangja.
Bár meglehetősen eltérő karakterűek, mindketten bőven a hallgatható kategóriába
esnek. Szóval jó lesz az a mini hangfal az erősítőbe. Az általam épített doboznak
valószínűleg azért tetszetősebb a hangja (legalábbis számomra), mert ugye nem
kiszámoltam, vagy mérés alapján építettem meg a hangváltóját, hanem fülre.

 

A korábban látott csavart azért tekertem bele a polcos szekrénybe, mert
egyrészt épp volt rajta egy lyuk, másrészt a már rá is akasztott
kábel minden egyéb helyről hajlamos volt lehullani.

 

 

Az előbb fellógatott kábeltől eltekintve, semmiféle érdemi eredményt
sem értem el. Mondjuk cél sem lebegett a szemem előtt semmi...

 

 

A project befejezéseképp letakarítottam a számítógépem billentyűzetét.
Hogy pontosan mi történt, azt ugyan nem tudom, csak azt, hogy miért.
Mivel a takarítást bekapcsolt állapotban végeztem, a rengeteg gomb
random megnyomásának hatására úgy lefagyott a PC,
hogy még a numlockra sem reagált!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.