Stabilizálom a heverőmön a matracot
(néhány fadarab kifarigcsálásának igaz története)

Így néz ki a heverőm, mielőtt megágyaznám az alváshoz. Viszonylag normálisan
egyben van, illetve a párducmintás takaró még azt is képes volna kitakarni,
ha 20 fokos görbeség lenne az ágyban. De most nem erről van szó...

Hanem arról, ahogy reggelre kinéz. No persze az, hogy mennyire állnak ferdén
a párnáim, illetve hány csomót is kötöttem pontosan az éjjel
a paplanomra, az konkrétan lényegtelen.

Ami viszont tényszerűen zavar, az a matrac éjszakánkénti hol gyengébb, máskor
meg erősebb elvándorlása. Gondolom ez attól függ, hogy mit álmodtam aznap
éjjel, illetve mennyit forgolódtam. Amúgy a képen azt látjuk, amint a szerző
nekitolja papucsa orrát az ágy lábának. Illetve épp hogy nem látjuk, mert
az éjjel a helyéről elcsúszott matrac eltakarja a papucs orrát. Innen a
sarokból nézve ez mondjuk nem egy akkora gond, hiszen mégis
kit érdekel alvás közben, hogy mire takar rá a matrac?

Ellenben a matrac és a falvédő közötti rés már zavar. Így magában persze nem,
csak mikor az éjszakai helyezkedések eredményeképpen benne ébredek.
Hol a lábam lóg bele, máskor meg mondjuk bele vagyok könyökölve.

Tehát a feladat adott. Rögzíteni kell elmozdulás ellen a matracot. Ezt a problémakört
mostanában úgy oldják meg, hogy a matrac néhány centit belesüllyed az ágykeretbe.
Sem a matracom nem lesz kisebb, sem az ágyam kerete nagyobb, mert egyszerűen
nem lehet, mert nincs több hely, így valami más megoldást kellett keresnem.

A legközelebbi anyagforrás fellelhetőségi helye az ágy végében található polcon
lakó fiókban találtatott meg. Az a barna izé, az egy darabka laminált padló.

Ha ide teszek egy darabot, akkor máris nem tud tőle kicsúszni a matrac!
Tessék? Hogy ez a matraccsúszás eddig hogyhogy nem volt probléma?

Nos konkrétan azért nem volt gond, merthogy eddig mondhatni hozzátapadt a matrac
a kezeletlen faanyaghoz, amit nem is oly rég barkácsoltam ide, az eredeti ágybetét
helyett. Ez a faanyag ugyan meglepően sima, ha simogatja az ember, nem megy
szálka a kezébe, de a rajta mozgó matrac idővel igenis kiszed belőle szálkákat.
Aztán az ember nagytakarítás, vagy egy ágyneműtartóban történő pakolászás
után óvatlanul fordítva teszi vissza a matracot a helyére, mint ahogy eddig volt,
és onnantól valahogy fura mód szúrni kezd az eddig ettől teljesen mentes matrac.
Hogy ez ne legyen így, a legegyszerűbb megoldást választottam. Először még úgy
volt, hogy egyszerűen letapétázom a nagydarab deszkát, de az öntapadós tapéták
árát elnézve meglepő sebességgel váltottam a simításról alkotott elképzelésemet,
mégpedig holmi leghétköznapibb barna ragasztószalagra. Viszont ez meg ugye
csúszik! Erről, illetve az okozott jelenség megszüntetéséről szól ez a cikk.
Na jó. Beismerem. Ezt én csesztem el. Te! Hogy mennyi ilyen van...

Kell két darab ilyen. A szélességet azért nem adtam meg, mert
majd olyan széles lesz amilyen anyagot a pincében találok.
Nehogy már előre bekorlátozzam magam holmi centikkel!

Ez meg az ágy végébe lesz, és akkor abban az irányban sem tud elmozdulni a matrac.
A dupla felirat azt jelenti, hogy oda kell egy plusz darabka laminált padló, mert...
Szóval ennek az ágynak már többször nekiestem. No nem részegen, hanem
mindig azért, hogy megjavítsak rajta valamit. Az egyik ilyen javítási
kísérlet alkalmával kissé ferde lett az ágy. Régen volt, nem is
értem hogyan történhetett. Lényeg a lényeg! A deszka
amin a matrac van, egy centit lelóg az ágyról.
Ezt a centit pótolja ki a lemezdarab.
Ha nem tenném oda, akkor
nem férne bele.

Ez egy nagyon jó kép lett a besötétedő sarkaival. Amúgy valami olyasmit szerettem
volna vele mondani, hogy a laminált padló puha anyag, akár idefent a lakásban
is nyugodtan fűrészelhetném, ez most akkor sem így lesz. Mikor a PC-met
csendesítettem, akkor például fent fűrészeltem, most azonban inkább
irány a pince! Ott ugyanis nem kell magam után összetakarítanom.
Na jó. Ott is össze kell, de ott csak kettőt húzok a seprűvel és kész!
Na jó. Ez sem igaz, hiszen már odalent a pincében is van porszívóm.

Ezek a farigcsálós projectek, mint ahogy az összes többi is, egymásra vannak csúszva.
A nagyobbik kockás papíron a most kiszabandó méretek vannak, míg a kissebben
a virágállvány alá készülő fiókom méretei. Az a projekt azért akadt el, mert
egészen egyszerűen nem vagyok képes eldönteni, hogy csupasz fából
legyen-e a fiók, vagy laminált padlóból. Utóbbi esetben látszanak
a csavarok, amit letakarjak-e rém drága alumínium szegőléccel?
Illetve kicsi kereke legyen-e, vagy nagy? Esetleg csússzon ki a
virágállvány alól fióksínen? Gondolom értitek a dilemmámat.

A faanyagaimat hol ide, hol meg oda pakolom át. Érdekes, hogy eddig még mindig
az jött ki eredménynek, hogy ezek mindenütt útban vannak! Ráadásul ha így
szétrakom őket, akkor sok helyet foglalnak. Ha meg összébb találom
rendezni a fadarabokat, hogy kis helyen elférjenek, akkor
viszont természetesen nem látom át a készletet.

Laminált padlót olcsón lehet venni a boltban, illetve még annál is olcsóbban lehet
találni a szelektív hulladékgyűjtők mellett. Ha nem tetszik, hogy ilyen vékony
csíkokból kell dolgozni (melyek amúgy összepattinthatók), akkor nagyobb
táblákban is lehet kapni ilyen anyagot, csak ott persze már nem olyan
nagy a színválaszték. A laminált padlót könnyű megmunkálni, mert
ez tulajdonképpen farostlemez, csak vastagabb. Bármi fűrész jól viszi,
jól csiszolható, ragasztható, és a múltkor még menetet is fúrtam bele. Az úgy
volt, hogy kicseréltem a szobában az éjjeliszekrények hátát, illetve azt a részét
ahová az éjjeli lámpa van felcsavarozva. Mivel nem tetszett a gondolat, hogy
a lámpát rögzítő csavar kilóg hátra, leeszi a falat, ezért próbaképp négyes
menetet fúrtam az új hátlapként bevetett laminált padlóba. Próbaképp
azért, mert ha nem sikerült volna akkor felfúrtam volna a lyukakat
nagyobbra, és megmaradt volna az átmenőcsavar. De sikerült!

Egy darabig lobogtattam a feladatra kinézett fadarabokat, aztán egyszer csak zsupsz!
Kicsit nem figyeltem oda, és máris fel volt rajzolva a feladat az egyik anyagdarabra.
Amúgy a famunkák szeretetét valószínűleg Apukámtól örököltem. Most talán nem
sorolnám fel, hogy mennyi bútort gyártott az öregem a lakásba. Majd megteszem
egy másik alkalommal, mondjuk mikor tárolót készítek a zacskózáróknak.
Na! Hát nem belefutottam egy újabb farigcsálok projectbe?

A régi motoros fűrészemnek egyre több baja kezdett lenni, ezért megleptem magam
ezzel a szép új géppel. Még a port is képes elfújni (ha átváltom akkor szívni)
a penge elől! Lézercélzója van, meg csavarmentes automata tokmánya.

Ha már egyszer satupad is egyben ez a munkapad, akkor miért is ne fogathatnám
vele össze egy, illetve öt fúrás erejéig a két fadarabot? Például azért, mert
a laminált padló felülete sima, csúszós, ezért bárhogy is tekertem
a képen nem látszó kurblit, mindenképp elcsúszott az anyag.

Persze semmi gond, hiszen ott a polcon - illetve most már a satupad szélén - a satu.

Ha azt akartam volna, hogy egyben maradjon, akkor egészen biztosan eltörött volna.
No de így, hogy nem akartam? És még le is esett! Természetesen egyben maradt.

Mikor ezt a képet a kamera kijelzőjén megláttam, egyből megállt bennem az ütő!
Mi az, hogy nem lett egyforma a két fadarab? Nem figyeltem volna oda, és
valamikor óvatlanul levágtam az egyikből két centit? Szerencsére semmi
ilyesmiről nincs szó, csak a látószög csapta be a szemem. A bal oldali
lemez ugyanis felém, miközben a jobb oldali az ellenkező irányba dől.

A BIT tartó fadarabot már kifaragtam, azonban a fogótartóval, illetve az általános
rendcsinálással még nem tartok sehol. Mondjuk ez azért nem igaz, mert a múltkor
kineveztem egy kiürült fiókot szerszámosnak, majd az összes szerszámot szépen
egyenként felemelve elgondolkodtam, hogy használtam-e én azt egyáltalán
már valamire? Ha nem, vagy legalábbis az utóbbi években nem, akkor
betettem a fiókba. A fiók persze idővel megtelt, bár ez a polcokra
halmozott szerszámkészletemen nem igazán látszik meg.

Gondoltam elárulom, hogyan is rajzoltam fel egyetlen könnyed mozdulattal a
farostlemez (a laminált padló az) sarkára ezt a szép formájú ívet. Nos így.

Ez itt az ágyvégi lemez, a távtartó lapocskájával. A lyukak helyét a szokásos
módon határoztam meg. A bal karomat egy kissé eltartottam magamtól,
révetegen a semmibe tekintettem (ebben hatalmas rutinom van),
miközben a jobbommal rácsaptam egy enyhét a hasamra.

Annyira belejöttem a fűrészelésbe, hogy előkaptam ezt a hatalmas darab deszkát.
Ez vagy a készülő (khm, hát persze) fiók alja lesz, vagy az eleje, vagy ahogy
az a legvalószínűbb, semmi köze sem lesz hozzá. Na tűnés innen Géza!

Gondolom a tudatalattim vezérelhetett, mikor egy laza mozdulattal mindkét
kockás papírt visszadobtam a pincébe. Franc se akar újabb farigcsálós
projecteket felvázolni, mikor még az eddigiek sincsenek készen.

Az piros pötty, az a testvérem.

Pedig már igazán tudhatnám, hogy mivel jár mikor
belemarkolok a zsebre vágott hegyes csavarokba.

A matracomat ideiglenes jelleggel beállítottam a szobába.
Újra kéne kárpitozni a székeket, talált magának
rutinosan egy újabb feladatot a szerző.

Persze akár úgy is lehetne, hogy az egyik tartólemez az éjjeliszekrénykém mögött
lenne, vagyis nem olyan nagyon bent, a másik pedig az ágy másik végén,
valamiért mégis inkább úgy láttam jónak, hogy inkább mind
a kettő az ágy végéhez legyen közel.

Ez persze azt jelentette, hogy cibálhattam ki az ágyat a helyéről. A kép alsó szélén
az a fekete valami, az a power HF generátorom. Ő egyáltalán nem kellett ehhez
a projecthez, hanem csak mint a szobában található szinte összes többi tárgy,
egyszerűen csak útban volt. Bezzeg ha kirakok innen valamit? Egyből kell!

Nem pont a sarkon lesz, hanem egy kicsit odébb.
Már csak a kiálló szeg feje miatt is.

Nem szórakoztam a feljelöléssel. Beütöttem kicsit a csavarokat,
aztán kihúztam őket, és ahogy kell, szépen előfúrtam nekik.

Mire észbe kaptam, már az ágyvégi támasztólemez csavarjait tekertem befelé.

Illetve csak tekertem volna, mert az természetes, hogy pont most adta fel az akku
a csavarbehajtómban. Ha előre tudom, hogy most merül ki az akku, akkor
egészen biztos, hogy ide két csavarral kevesebbet terveztem volna be.

Mint az előbb, csak a matrac irányából nézve. Szerintem jó lesz. Ha meg nem?
Akkor lecsavarozom és vágok egy, vagy akár két centivel magasabbat.

Kíváncsian várom a holnap reggeli eredményt. Elképzelhetőnek tartottam,
hogy tudok annyira fetrengeni álmomban, hogy kiugrik a matrac
a három centis támaszték mögül. Szerencsére nem így lett.

Másnap reggel tulajdonképpen egyáltalán észre sem vettem, hogy nem
 kellett a matracot a szokásos módon visszaigazgatnom a helyére.
Ez milyen egy project már, hogy nem látszik belőle semmi?

Ennek viszont lett némi eredménye. A régi paplanom belseje ugyanis sajna szétesett.
Az egyik sarkában lett egy hatalmas gumó, onnantól befelé meg egy darabig a nagy
semmi. Gondoltam lementem róla azt a gyönyörű kék anyagot, csakhogy sajnos
már annyira el volt fáradva, hogy minden erőlködés nélkül szét tudtam tépni.
Még az volt szép tőle, hogy egészen eddig egyben volt. Ez a paplan olyan
régi, hogy emlékeim szerint már gyermekkoromban is ez volt a takaróm.
Először még úgy volt, hogy bevágom a kukába, aztán az jutott eszembe,
hogy amilyen szerencsém van, még a végén eldugulna tőle a kuka, a múltkor
ugyanis láttam egy ilyen jelenetet az ablakból. A kukás észlelte, hogy valami baj van,
és jól megrángatta a szemeteskocsin a kart. A kuka billegett kicsit le s fel, aminek
az lett az eredménye, hogy kiszóródott az útra vagy fél vödörnyi papírszemét.
Gondoltam kukadugítás helyett inkább eltüzelem azt a szürke színű valamit,
ami leginkább cérnából van. Ennek meg az lett az eredménye, hogy az adott
napon (az ornitológusok őszinte meglepetésére) valami egészen valószínűtlen
mennyiségű varjú hullott az égből, mégpedig a fekete madaraktól
szokatlan légzéselégtelenségi tüneteket produkálva.
A népek meg azt hiszik, hogy a dízeltől
van az áldatlan városi szmog...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.