Inhalátor
(takonykór esetére)

Mikor a minap felboncoltam a Neywa-2 zsebrádiót, a szokatlan tevékenységtől
(végre csináltam valamit) annyira felpörögtem, hogy eldöntöttem, miszerint
ez az inhalátor lesz a következő alany. Már majdnem neki is ugrottam
szétszedni, meg persze fényképezni, mikor is újra kitört rajtam
a semmittevési láz. Letettem az asztalra ezt a fura izét,
ahol hetekig nagyon jól el is volt. Amúgy ez egy
ilyen tárgy. Ahova teszem, ott jól elvan.

 

 

Mikor a piacon megvettem (ennek már vagy tíz éve), ahogy hazahoztam, egyből
meg is fürdettem, de ez annyira rég volt, hogy amikor a múltkor kipakoltam
apukám szekrényeit, meg persze egy füst alatt nagytakarítást is rendeztem,
ez a kütyü is kapott egy frissítő fürdőt. Most azzal ne törődjünk, hogy egy
olyan elektromos gépet, ami ráadásul hálózati, nem illik vízbe tenni, mert
mikor ez a fénykép készült, én akkor már egészen biztos voltam benne, hogy
a szétszedésig ennek bőségesen lesz ideje megszáradni. Az ilyeneket nagyon tudom!

 

 

Függöny leszedve, inhalátor száradni fellógatva, virágok jórészt elpakolva,
miközben 2015 nyarán már nagyban bontják a velünk épp szemközt
álló, néhai Kontrax székházat. Mit ne mondjak, ez sem ma volt!

 

 

Hogy mi ez az izé? Inhalátor. Arra való, hogy mondjuk kamillateás gőzt inhaláljunk
vele, mikor meg vagyunk fázva. Hogy minek vettem? Olcsó volt! Száz forintot
még akkor is megért, ha csak arra használom, hogy a piacról hazafelé jövet
jól hátba vágok vele valakit. Amúgy nem. Nem szoktam bizonytalan eredetű
és működési képességű háztartási eszközökkel bántalmazni az embertársaimat.
Valamint vásárláskor - mivel még sosem láttam ilyet - fogalmam sem volt róla,
hogy ez a valami egy inhalátor. Az eladó azt mondta, hogy ez egy légtisztító.
A mellettem álló vevő pedig azt, hogy párologtató. Én meg azt gondoltam,
hogy milyen jó lesz alkalomadtán itthonra egy ultrahangos porlasztó izé.

 

 

Selfiet lőni, tükörből, pláne úgy, hogy közben egy inhalátorba bukik az ember arca,
tulajdonképpen nem is olyan egyszerű. Mondjuk ahogy én fényképezek, meg
amennyit értek hozzá, az eredményt tekintve talán még jobban is járok,
ha sem az adott témát, sem pedig a fényképezőgépet nem látom.
Mert ugye ez a fotó is milyen hangulatosra sikeredett, pedig
mikor készült, szó szerint semmit sem láttam az egészből!

 

 

Hogy minek szedem elő a szekrény legmélyéről, az egyik talán legfeleslegesebbnek
nevezhető tárgyat boncolni, mikor ott van például útban lévő boncalanynak
az a zöld bőröndöcske, ami amúgy egy Terta 811-es magnó, az azért
nehezen magyarázható. Mondjuk nekem ne menne, aki kiválóra
végezte el a "hogyan adjunk hülye válaszokat" tanfolyamot?

 

 

Hiába nem voltam megfázva, akkor is tudtam használni valamire. Tudom,
hogy szinte hihetetlen, de ezt a fura melegítő alkalmatosságot hívtam
segítségül, a csillagocskás karácsonyi fényfüzér megreparálásához.

 

 

Az elektromos kezelőszervek mennyisége egy.
Ki és be lehet kapcsolni, oszt jól van!

 

 

Ha a pofámhoz illeszkedő (erről a vicc mindjárt itt lejjebb)
kék tölcsérforma valamit ráteszem a fehér műanyag
alsórészre, kicsit el kell tekerni, és akkor rögzül.

 

Egy orosz feltaláló megalkotja a pénzbedobós borotváló gépet.
Kérdik tőle, hogyan működik a masinája, hiszen minden egyes
embernek más formájú az arca. Más? Lehet. De csak elsőre!

 

 

Nem...
Szerencsére nincs benne annyi csavar, mint ahány lyuk a fenekén tátong.

 

 

A "sincere" szóra nekem azt dobta ki a google fordítója, hogy őszinte.
Őszintén mondom, hogy nem jöttem rá, hogy milyen nemzetiségű!
Az S821 névre sem kaptam értelmes, illetve releváns találatot.

 

 

Manapság divat, hogy valami lehetetlen fejű csavarral zárják le a háztartási gépeket.
Mivel meguntam, hogy folyton reszelgessem a csavarhúzóimat, vettem az
idióta fejű biztonsági csavarokhoz egy speciális BIT készletet.

 

 

Általában csak az egyik csavar feje szokott biztonsági lenni. Itt mind a négy!
Tőlem... Legalább nem kellett BIT-et váltanom a csavarhúzóban.

 

 

A múltkor leveleztem az egyik olvasóval aki azt nehezményezte, hogy mégis mi
a csudának szedek szét teljesen nyilvánvaló tartalmú tárgyakat. Egyrészt ez
nálam ugye kényszeres. Másrészt pedig az átlagembernek fogalma sincs,
hogy mi van a dobozon belül. Viszont ha elolvas egy az adott témába,
akarom mondani tárgyba vágó szétszedtem cikket, akkor lesz!
Persze az is megeshet, hogy csak jól összezavarom...

 

 

A hálózati kapcsolónak azért van három lába, mert az egyik a kapcsolóé,
a másik az apró glimmlámpáé, míg a harmadikon együtt közösködnek.

 

 

Ez egy hőbiztosíték. Arra szolgál, hogy (végleg) kikapcsolja az áramot,
ha túl sokáig üzemeltetnénk párologtatandó lötyi nélkül az inhalátort.

 

 

A tartály fenekére hővezető paszta közbeiktatásával van rászerelve a fűtőtest.
Az elektromos fűtőtest abban a barna valamiben lakik. Megpróbáltam
kiszabadítani, de összemaszatolt a fehér krémmel, így feladtam.

 

 

Mondhatnám, hogy csak azért nyitottam ki, merthogy zörgött benne valami.
(ez volt az) Persze akár zörög, akár nem, mindenképp belenézem volna.

 

 

A kékes színű műanyag megfelelő, nyomásra rugalmas. A szürke anyag
nyomásra eltörik. A kicsit olvadozott peremű fehér pedig a már
 általam előtúrt cseredarab. Mi az, hogy honnan túrtam elő?

 

 

Természetesen a "műanyag alátétek" feliratú dobozomból.

 

 

Bekapcsoltam víz nélkül, odasétáltam a polchoz a hőmérőért, aztán beugrott, hogy
jobban járnék ha kikapcsolnám, mielőtt még kinyírom benne a hőbiztosítékot.

 

 

 

Ha kamillateát nem is tettem bele (majd esetleg ha meg leszek fázva),
de vízzel ellenőrizve a működését, azt meglepően ügyesen elforralta.

 

 

Részemről igazán szeretném, ha nem kellene használnom amire kitalálták, de ha
szükségem lesz rá (az utóbbi tíz évben mondjuk nem kellett), akkor kéznél lesz!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.