Farigcsálok -68- egércsapda
(bútorlapból és fémépítőből)

Hogy miért nézegetek erre felfelé? Nos azért, mert az éjjel - aludni nem tudván -
megálmodtam egy egérfogót. Miután ezzel megvoltam, menten neki is álltam
benne megkeresni a konstrukciós hibákat. Bár akár le is tagadhatnám őket,
ez azonban egy igen nehéz feladat lenne, ugyanis az első verzió gyakorlatilag
az egyáltalán elkövethető konstrukciós hibák egy amolyan áttekintő gyűjteménye
volt. Mivel még bőven volt időm hajnalig, álmosság pedig továbbra sem szállt
a pilláimra, így nekiálltam, akarom mondani nekifeküdtem, és ha csak
gondolatban is, de szépen sorjában kiváltottam az egérfogóba
álmodott marhaságaimat valami használhatóbb, jobban vagy
egyáltalán működő, illetve (legalábbis számomra) kényelmesen
kivitelezhető megoldásra. Valamikor hajnali hatra állt össze a fejemben
az egérfogó képe olyan műszaki szintre, amire már azt mertem mondani, hogy
minden funkció benne van, amit csak az éjjel megálmodtam, s az mind működik is!
Ekkor bekövetkezett egy apró baleset, ami konkrétan úgy történt, hogy 6-tól 8-ig
ráaludtam egyet a megálmodott konstrukcióra. Na ez volt az, amit nagyon nem
kellett volna! A főbb vonalak ugyan megmaradtak, néhány apró részlet
azonban úgy tűnik, hogy immáron sajnos örökre elveszett...

Na most az úgy volt, hogy hevert itt nekem az ágyam végében egy felfelé hosszúkás
doboz, melyben a fémépítő maradványaimat tartottam. Mivel akkoriban én már
nem, de egy kiváló barátom még nagyban barkácsolt, vagy épp javítgatott ezt
azt, így rásóztam a dobozt, ami így azóta már az ő ágya végében áll. Az újabb
adag fémépítő ittlétére pedig az a magyarázat, hogy ha piac végén volt Merklin
az ötvenivel néninél, akkor ha minden alkalommal nem is, de jó párszor elhoztam,
elmosogattam, szétszedtem, majd betettem ide, az IKEA szekrényke fiókjába.
Azt mondjuk elismerem, hogy eddig még nem sűrűn kellett elővennem, mint
ahogy az is igaz, hogy most nagyon jól jött a rengeteg lemez és csavar léte.

Mert ugye egy ilyen valamit összerakni, többszöri próbálgatással, esetleg teljes
átépítéssel, majd újabb apró módosításokkal, na az nem lett volna egyszerű,
ha nincsenek meg hozzá az előre gyártott alkatrészek. Mondjuk maga az
egérfogó természetesen nem így fog kinézni, hiszen ezen a modellen
csak az általam megálmodott egyes műszaki részletek helyes
működésének mivoltát kívántam ellenőrizni.

Mint az ebből a kisfilmből kiderül, mindhárom elgondolásom helyesnek bizonyult.
Hogy aztán besétál-e a csapdába az egérke, azt majd az idő, illetve maga az egér
dönti el. Azt kell mondjam, hogy ez a mostani példány nagyon ügyes kis állat!
A korábban épített egérfogóból úgy kiszedte a sajttal összekötözött karika
kolbászt, hogy nem billent le a csapda zárja. Ha minden igaz, akkor ez a
trükk a most megépítésre kerülő egérfogóval már nem fog neki sikerülni.

Azért neveztem el egérfogó helyett egércsapdának, mert szándékaim szerint nem
megfogja, hanem csak csapdába ejti az egeret. No de hogyan szedem ki belőle
úgy, hogy se el nem szalad, se meg nem harap? Na erre a műszaki kérdésre
azt találtam ki válaszul, hogy az egér az elfogásakor a képen látható céklás
üvegben fog tartózkodni, és persze benne is fog maradni. Miután az elfogás
megtörtént, elfordítom a csapdát 90 fokkal úgy, hogy a talpán álljon az üveg,
majd miután letekertem az üveget a csapdáról, ott lesz az alján az egér.
Mindezt azért (mármint az élve elfogást), mert a múltkor nagyon
megviselt, hogy az elfogott egér beledöglött a csapdámba.

Íme a nagylyukú csali sajt. Ennek olyan intenzív illata van, hogy akár még magam
is bemásznék érte egy alkalmas méretű befőttes üvegbe. Amúgy azért vettem
elő, mert feltett szándékom, hogy az utóbbi időben készült farigcsálós
projectjeimmel ellentétben, ez a mai egyetlen menetben fog
elkészülni. Vagyis lemegyek, összerakom,
és már mehet is bele a sajt!

Többször is megnéztem, hogy minden együtt van-e. Mivel az jött ki eredményül,
hogy igen, és még csak a munkakedvemben körül sem volt semmi hiba, így
a hónom alá csaptam a dobozt, majd megindultam vele a pince irányába.

Emlékeimben úgy szerepelt, hogy ezen a nemrég megkupakolt lábú virágállványon
hever az a tartaléknak szánt befőttes üveg, mely akkor kapna szerepet, ha
azt amit lehoztam magammal, esetleg próbálgatás közben eltörném.

Az üveget itt, vagyis a korábban készült másik egércsapdán találtam meg.
Végül nem volt rá szükség, de ez már ugye a történet átellenes vége.

Persze mikor még csak itt tartottam, akkor még nem
dőlt el, hogy miből lesz felépítve az egércsapda.

Az persze igen, hogy az alapjait ebből a két darab bútorlapból szabom ki, az
azonban nem, hogy az egyes mechanikai részleteket fából faragom-e, vagy
az egyszerűség jegyében felhasználom a lehozott fémépítő alkatrészeit.

A konstrukció alapja az alsó bútorlap, amire majd mindjárt rá lesz csavarozva a
többi. A befőttes üveg fedele szintén oda lesz csavarozva, de az a bal oldali
álló bútorlapra. A jobb oldali álló bútorlap darabra az ajtó,
valamint annak zárja kerül ráépítésre.

Mivel nincs különösebb mechanikai igénybevétel, és a pontosságra sem
igazán kell ügyelnem, így a találomra bejelölt lyukak helyét csak
úgy egyszerűen ránézésre jelöltem át a másik anyagra.

Az üveg fedelére fúrandó lyukak helyeit szintúgy saccolással határoztam meg.

A képen látható apró lyukon kell majd átmásznia az egérnek.
Mivel az előző csapdán ennél kisebb volt a lyuk, melyen
átfért az egér, így gondolom ez sem fogja megállítani.

A fedelet rögzítő lyukak helyét - épp mint az előbb - találomra jelöltem be.

Majd nekiálltam és összevissza átfurkáltam az összes anyagot. Az egyik álló
bútorlap az alaplemezhez, a másik pedig - szintén az egyszerűség jegyében -
a már álló társához lett hozzácsavarozva. Erre a megoldásra azért volt szükség,
mert majd még szét kell szednem párszor a konstrukciót, mire működőre összeáll.

A nagyja famunka már készen is van! Már persze csak
akkor, ha nem fából készítem el az ajtót meg a zárját.

Jön az egér jobbról, besluttyog az üvegbe, meghúzza a sajtnál fogva a kart, az kioldja
az ajtót, az ajtó a súlyától lecsapódik, majd beugrik a zár nyelve mögé. Na most
ezek a részletek első megálmodásra olyan vadul néztek ki, hogy a kezdeti
konstrukció egyes alkatrészeit azt sem tudtam, hogy miből gyártsam le.
Például magát az üveget egy az asztali lámpámból kitermelt rugó tartotta
volna a helyén, míg az üveg szája egyszerűen csak bele lett volna dugva egy
a bútorlapba vágott hatalmas lyukba. Mondjuk ezt a képen látható konstrukciót
egyértelműen egyszerűbb volt kivitelezni, mint az elsőre megálmodottat. Kezdetben
a csapda ajtaját működtető áttételben is volt minden, a lyukas csőben (mint
megvezetőben) futó spárgától egészen az üvegfúrásig! Ugyan ráment
a tervezésre néhány órám, de végül sikerült az összes lehetetlen
részletet kiváltanom valami sokkal egyszerűbben kivitelezhetőre.

Mint az a már odatett fémépítős fiókból is sejthető, nem fogok holmi fából
faragott alkatrészek megálmodásával, pláne kifaragásával tökölni.

Ez itt a csapda ajtaja. Kezdetben ezt is rugó mozgatta volna, de
aztán áttértem a nálánál sokkalta egyszerűbb gravitációra.

Levettem a harmadik bútorlapot, félbevágtam, majd rászereltem a tetejére az ajtót.

A kék elemet csak a félig nyitott ajtó látványának kedvéért tettem oda.

A konstrukció egyik lényeges eleme, a két forgáspont közötti távolság. Ez konkrétan
úgy néz ki, hogy míg az egér által meghúzott kar az üvegen belüli tengelyen fordul
el, addig a csapdát lezáró ajtó mintegy négy centivel odébb. Ebből kifolyólag
mozgás közben a zár nagyobb utat tesz meg, mint az ajtó. Vagyis ha ezt
a kettőt összeakasztom, akkor a balra kiálló kar mozdítására az
ajtó egyszerűen lecsapódik, mert eltávolodik tőle
amibe eddig bele volt akasztva.

Mondjuk az egyes elemek állásszögével még játszanom kell, hogy minden úgy
álljon, ahogy szeretném. Ilyen esetekre sokkal egyszerűbb bevetni a szabadon
variálható Merklin alkatrészeket, mint az előre pontosan kiszámítandó fából
készülteket. De persze az utóbbi út is járható, ha valakinek van érzéke a
mechanikához. Na most nekem annyira nincs affinitásom az ilyesmihez,
hogy bár a már működő mechanikákat bátran szét és összeszerelhetem,
de kitalálnom - a látványos esetlensége okán - semmit sem volna szabad!

Azért kellett a lyukacsos lemez (mint ajtó), nehogy még megfulladjon nekem
az üvegben az a k*rva egér. Egyrészt ugye nem szeretném megölni, másrészt a
párom a múltkor, mikor a bútormaradványokat fiókoztam be, képes volt órákig
itt ülni mellettem, csak hogy ő is láthassa az apró állatot. Szóval azért kell
elfognom élve, mert az asszony nem a döglött egérre kíváncsi. Már
csak ebből a tényből is látszik, hogy minden a nők miatt van!

Kezdetben mindenféle kampóban és rákötésben gondolkodtam, majd rászántam
néhány percet a kérdésre, melynek eredményeképp sikerült eljutnom odáig, hogy
sajt, kolbász, szalonnabőr, vagy épp diótartónak tökéletesen megteszi egy amúgy
szánalmasan ócskára sikeredett krokodilcsipesz. Kiegyengettem a banándugó
fogadására szolgáló részét, kap rá egy átmérő négyes lyukat, aminél fogva
már egyszerűen rácsavarozható lesz a hosszú lyukacsos lemez végéhez.

Ez pedig itt az egércsapda ajtajának kioldója. Bár gondolom szükségtelen, de ettől
én még újra elmondom, hogy a működési elve azon alapszik, hogy a két anyag
érintkezési pontjánál az egyes karok által megtett út nem azonos. Vagyis ha
a felső kar elkezd felfelé mozdulni (mert a másik, az üvegen belüli végén
piszkálja a sajtot az egér), akkor a két kar egymástól történő távolodása
miatt a felső egyszer csak elengedi az alsót. Amennyiben a felső kar ki
van egyensúlyozva, akkor ehhez mindössze annyi erő szükséges,
mellyel a kar tömegét meg lehet mozdítani.

Ez a kép azért áll itt, hogy eldicsekedhessek
az elektromos szerszámletevő polcommal.
Amúgy éppen most vizsgázott le jelesre.

Azért tekintgetek oda-oda a mintára, hogy lássam mi hiányzik még. Az egércsapda
zárja például még hiányzik a konstrukcióból. Erre azért van szükség, mert az egér
van annyira okos állat, hogy rájöjjön az ajtó nyitjára, ha az mindössze annyiból
áll, hogy el kell tolnia az útból. Mondjuk oldalra tolni már valószínűleg nem
sikerülne neki, azonban így, hogy szemből tolva megmozdítható (vagyis
csak neki kell menni), így már biztosan megoldaná a feladványt. Na
most ebben számomra nem az egér intelligenciája a meglepő, hanem
az, hogy mindezt korom sötétben is tudja. Én, ha rámoltja valaki itt a
pincében a villanyt, vagy mondjuk leverem a kismegszakítót a szovjet
körfűrésszel, alig találok ki a pincéből! Az egér meg ugye milyen jól
elvan már a sötétben? Nagyon! Még úgy is, hogy már napok óta
marékszám zabálja a kis hülyéje a dobozból a patkánymérget!

Ez egy erősen vegyes tartalmú doboz, melybe azért néztem
bele, hátha akad benne egy használható nehezék.

Persze nem súlyzózni fog velük az egér...

Hanem az óriás csavaranyák a tömegüknél fogva segítik a csapda ajtajának
gravitációs záródását. Bár nagyon gép formája van, ez azonban az egeret
az amúgy is teljes sötétségben nem igazán fogja zavarni. Pláne úgy, ha
már egyszer rámozdult a sajtszagra. Ezt amúgy már kétszer is megtette!
Elsőre az előző csapdából vitte el a kolbászt és a sajtot, másodikra pedig
azt a sajtdarabot kaparintotta meg, melyet tesztként - hogy él-e még
a szerencsétlen állatka a patkányméreg felzabálása után -
egyszerűen csak letettem neki ajándékként a földre.

Íme az összeállítás. Komolyan mondom, hogy annyiszor próbáltam ki, hogy
a végére már kezdtem ráunni a zsenialitásomra történő rácsodálkozásra.

Mivel összeállt a kép, akarom mondani a gép, ezért nekiálltam
és meghúztam az eddig még lötyögősre hagyott csavarokat.

Ez egy rámpa lesz, hogy legyen min felsétálnia az egérnek a lyukig.

Ha így sem találna oda, majd ráfogom, hogy vakegér!

Na most ha nem fog működni, akkor néhány héten belül már olvashatod is
a következő egércsapdámról szóló cikket. Ez amúgy már jó előre meg lett
álmodva. Egyszerűsítettem, átépítettem, újragondoltam, illetve azon elv
mentén dolgoztam át az egész konstrukciót, hogy az egérnek ne kelljen
leküzdenie a csalogató sajt felé vezető útján semmiféle akadálypályát.

Ez itt a próbaváltozat ajtajának zárja.

Ez pedig már a végleges verzióé. Működési elve szerint a lecsapódó ajtó lelöki
a kart, majd beesik mögé, a kar pedig a másik végén elhelyezett nehezékek
(sok csavar) súlyától visszabillen ebbe a képen látható állapotába. Már
csak attól, hogy egyszerűen csak ott van, nem nyitható ki az ajtó.
Nekem persze igen, mert majd lenyomom ha újra fel akarom
húzni a csapdát, az egér azonban - az ajtón belülről - már
nem fog tudni vele mit kezdeni. Legalábbis remélem...

Az ajtóra rögzített nehezékek tartócsavarjainak fejei egy kissé eltartották
az ajtót a bútorlaptól, amire rácsukódik, ezért az adott két ponton
készítettem a csavarfejek számára egy-egy süllyesztést.

Ez a krokodilcsipeszes megoldás annyira frappáns, hogy teljesen el
vagyok ájulva magamtól. Remélem az egérnek is tetszeni fog.

Most van kész!

Betettem a pincébe a laminált padlós rész közepére, majd vártam.

Másnap reggel még érintetlen volt a sajt.

Mivel magát az elvet és a megvalósítást rendben lévőnek találtam, nekiálltam
szétkapni a modellt. Már csak azért is, mert ez így ugye nem fér vissza
a fiókba, szobadísznek pedig ezt azért inkább nem vetném be,
utóbbira ugyanis ennél sokkal jobb terveim vannak.

Ez már egy másnap este készült kép. Azért áll rajta fordított állásban a csapda, mert
időközben kinyitottam (vagyis letekertem róla az üveget), majd egy kissé lejjebb
fordítottam a sajtot tartó csipeszt, nehogy az legyen a hiba, hogy nem éri el az
egér, mert mondjuk kicsi. Emlékeim szerint ugyanis meglepően aprónak tűnt,
ahogy a bútormaradványok fiókozása közben a lábam körül szaladgált. Amúgy ott
van benne, vagyis megfogta a csapda. Ezt ebből a távolságból onnan látni, hogy
jobbra már nem sárgállik a sajt, balra a sötét folt viszont már maga az egér.

Így mondjuk jobban látszik, hogy miről beszélek. A jobbra lent látható
apró fekete foltok az egér által kakivá alakított sajtból készültek.

Nem volt egyszerű rávenni, hogy modellt üljön, de végül sikerült. Valószínűleg
attól állt meg benne az ütő, hogy a gép gombjainak összevissza történő
nyomogatása közben véletlenül sikerült belevakuznom a szemébe.

Az apró forgácsokból kiderül, hogy az egér megpróbálta magát kirágni, amire
persze nem sok esélye volt, hiszen a fémépítő anyaga keményebb,
mint az állatka fogai, a pozdorja pedig négy centi vastag.

Ráadásul elég hülye helyen, konkrétan ennek
a lyuknak a túlsó végén kellett dolgoznia.

Ez az egér olyan dagadt, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy nem őt láttam.
Majd holnap hozok egy új befőttes üveget, meg persze sajtot is. Előbbire azért
van szükség, mert miután kiengedtem belőle az egerentyűt a vasúti töltés
oldali bozótosba, az üveget a rémes egérszag miatt, ahogy volt,
tartalék kupakostul kénytelen voltam bevágni az épp
az utcánk végében elhelyezett szelektív gyűjtőbe.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.