Farigcsálok -69- szőnyeget a pince végébe
(újabb gurigával kevesebb)

A mai napon azzal a feltett szándékkal jöttem le a pincébe, hogy ha a fene
fenét eszik is, ma akkor is ebből a pincéből pusztítok el valamit. Erre azért
van szükség, hogy mikor arra kerül a sor, hogy ezt a pincét visszaadom a
jogos tulajdonosának, akkor ne legyen más dolgom, mint kitolni innen
a jelen pillanatban épp a hátam mögött állomásozó Simsont. Az innen
elpusztítható tárgyak választéka szerencsére nem tesz lehetővé hosszas
merengéseket. Van a hátam mögött egy szürke fénymásoló, előttem ez a
fekete téglatest formájú izé egy videó, jobbra pedig egy benzines fűnyíróból
kitermelt motor. Mivel ebből a háromból kettő igen koszos, a videó pedig
összefügg a videokazetta boncolásával, így nincs rajta mit csodálkozni,
hogy mint ahogy azt máskor is szoktam, jelen pillanatban is a
lehető legkönnyebb ellenállás irányába indultam el.

Vagyis úgy döntöttem, hogy lefektetem végre ezt az ócska szőnyeget ennek
a pincének az ajtaja elé. Ez egy amolyan "volt már mindenhol" státuszú
szőnyeg. Első lépésként Mártika nem dobta ki, mondván jó lesz még
valamire, majd le is terítette a padlástér belépőjében. Miután innen
elkerült, taxis Laci csapott le rá, minek következtében innentől az ő
pincéjében várta a szőnyeg, hogy végre leterítsék valahova. Innen egy
lomtalanítás alkalmával kikerült a kertbe, természetesen nem azért, hogy
majd onnan dobjuk ki, hanem csak azért, hogy kimossák belőle a koszt
a nyári esők. Miután ez az eső általi nagymosás már sokadjára is
megtörtént, de az öreg koszlott szőnyeg még mindig nem
kellett senkinek, megszántam és összetekertem,
majd bedobtam ide, ahol épp most is látjuk.

Ennek a szőnyegnek a helyére fog kerülni az előbb látott új. Az "új", mint
meghatározás - a szőnyeg előéletének tükrében - természetesen csak annyit
tesz, hogy ez a hely lesz neki új. Amúgy ezt a lekopott mintázatú, leginkább
barna színre emlékeztető szőnyegdarabot is én terítettem ide, mikor épp
mint ahogy a maival, ezzel sem igazán tudtam mit kezdeni. Hogy egy
pincébe, illetve a folyosóra, ahol amúgy fűrészelni szoktam, nem való
szőnyeg? Na most ezt én is így gondolom, csak ugye megfelelő méretű
linóleumom nem lévén itthon, szőnyegborítás lesz a betonon és punktum!

Bár ezekről a raklap formájú deszkaförmedvényekről eddig még nem tettem
említést, ettől még egyértelműen szerepeltek a mai nyitóképen. Ezeket még
valamikor évekkel ezelőtt kaptam Mártikától, mégpedig azon indíttatásból,
miszerint ha már fával fűtünk, akkor ugyan tüzeljem már el őket, hogy ne
legyenek útban a pincéje végében. Ugyan Mártika egyáltalán nem járkál
a pincéjében (már csak azért sem, mert már egy éve nálam van a pincéje
kulcsa), mint ahogy én sem igazán bóklászom nap mint nap a nyitóképen
ábrázolt helyszínen, ettől még úgy gondoltam, hogy legyen meg ez is. Már
úgy értem, hogy a képen látható alkalmatlanságok tüzelővé történő aprítása.

Amennyiben nem? Akkor visszarakom őket ide, mint ahogy az megtörtént
velük már annyiszor. Na most a következő, vagy ha az azért nem is, de
akkor legalább tervbe vett egyik farigcsálós projectem arról szólna,
amit épp belepróbálom ezt a szintén "volt ez már mindenütt"
státuszú fiókot a szerszámosnak kinevezett polcba.

Már úgy értem, hogy ebbe. Amennyiben véletlenül stimmelne bele, vagy
legalább belefaragható valamely rekeszébe, akkor ezentúl itt lesz
a helye. Ha meg nem? Akkor vagy ott ahol az előbb láttuk,
vagy szétszedem elemeire, vagy mint a raklapszerű
valamik, a fiók is tűzifaként fogja végezni.

Ezt a bútorlapot azért hoztam ki a hátsó pincéből, mert terveim szerint, ha
épp nem is a korábban mutatott fiók, de valami fiók mindenképp meg lesz
építve az előbb mutatott polcba. Erre a projectre több okból is szükségem
van. Egyrészt még mindig marha sok a felhasználatlan bútorlap. Másrészt
ugye ott tátong immáron majdnem üresen a hely. Harmadsorban pedig
még mindig akad itt egy rakat szerszám, melyekre ugyan időnként
szükségem van, ami azonban egyáltalán nem indokolja, hogy
szem előtt legyenek a polcon. Ahogy ebbe az újabb
fióképítésbe alaposabban belegondoltam,
menten el is indultam innen kifelé,
mégpedig a hátsó kert irányába.

Majd leszereltem a kerti csapról ezt a vízóra / golyóscsap kombinációt,
nehogy még a közelgő tél hidegétől szét találjon fagyni a benne álló
víztől. Illetve az úgy volt, hogy első évre kint hagytam a kertben
télre, mondván ha elzártam az előtte lévő csapot, ezekből meg
hagytam kicsorogni a vizet, akkor nem lesz benne víz, amitől
szétfagyjon. Erre fel valaki azzal szórakozott, hogy többször
is rányitotta a kombinációmra a kerti csapot. Ennek idővel egy
igencsak érdekes, akarom mondani látványos következménye lett.

Ez a kép a fagyás utáni sokadik napon készült, mikor az enyhébb idő okán
már engedett annyit a jég, hogy fel tudtam törni az alsó részét, aminél
fogva odafagyott a földhöz. Erre azért volt szükség, hogy egyáltalán
nekikezdhessek letekerni a kerti csapról a golyóscsapot. Mivel a kerti
csapon nincs rajta a gomb, ráadásul tőből le van róla törve a tengely, vagyis
minimum egy kombinált fogó kell a kinyitásához, így nem igazán értettem,
hogy ki s miért szórakozhatott a kinyitásával. Az mondjuk igaz, hogy ez
egy közös kert a szomszéd lépcsőházzal, s ott lakik néhány kutyás,
de sem kutyanyomot nem láttam a kertben, sem értelmét nem
láttam jeget, vagy jéghideg vizet nyalatni egy kutyussal.

Ha már a nyalásnál tartunk, akkor ezt meg én nyaltam be.
Mármint azt, hogy a szétszabandó szőnyeg ide fog férni.

Pedig mennyivel jobban szeretem a fagyit,
mint mondjuk hatalmasat tévedni...

Ugyan megpróbáltam a szűk helyen úgy eligazítani, hogy majd hozzáférjek
a széléhez a vonalzóval (melyre oda van írva, hogy valaha 1.750 forintba
került), a vágási vonal meghúzása után pedig valami vágószerszámmal,
de a próbálkozásom az adott helyszínen látványosan nem jött össze.

Ezt az előzőnél nagyobb helyet viszont valami
marha elbarikádozta az ócska fadarabjaival.

Bár az utóbbi időben (még számomra is meglepően) sok pincei barkácsolós
projectemet kifuttattam, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy ne kerülne
a szemem elé egyre újabb és újabb, még mindig befejezetlenül álló project.
Itt például a javításra váró derékszögű vonalzóim láthatók, mely látvány
egyben azt is jelenti, hogy még mindig nem készültem el a tartóikkal.
Mondjuk a helyzet ennél annyival súlyosabb, hogy még azt sem
igazán sikerült kitalálnom, hogy hová is tegyem őket pontosan.
Már úgy értem, hogy innen, lehetőség szerint valami olyan helyre,
ahol nincsenek útban, vagyis nem verem le őket jártomban keltemben,
de ennek ellenére, ha kellenek, na akkor viszont ott legyenek kézközelben.

Mondjuk teljesen kiterítve itt sem fér el a szőnyeg, de ez csak azért van, mert
már elkészültem az innen nézve bal alsó sarokban megbúvó kisszekrénnyel.
Na most kezdetben úgy gondoltam, hogy a hosszú vonalzóként bevetett
alumínium zártszelvény mellett egyszerűen csak végig fogom húzni
a sniccer pengéjét, de aztán még épp idejében rájöttem, hogy ezzel
egészen biztosan kinyírnám a nem is oly rég lefektetett linóleumot.

Mivel a balkonajtó előtti szőnyeg cseréje közben szerzett tapasztalatom
szerint egy ilyen irodai olló könnyedén viszi a padló, illetve jelen esetben
futószőnyeget, így a tapétakés helyett ezt a vágószerszámot vetettem be.

A szőnyeg - épp mit ahogy a fehér ajtóig tartó hely is - két méter hosszú.
Ez az egyezés azért volt számomra fontos, mert így nem kell kipakolnom
ami innen nézvést a bal felső sarokban van. Később persze rájöttem, hogy
erre amúgy sem igazán lett volna szükség, hiszen elég lett volna mindössze
 megbillentenem a képbe balról belógó ajtót, majd alárúgni az immáron
méretre szabott, s már csak a könnyed leterítésére váró szőnyeget.

Ebből a sarokból indítom az évek óta halogatott projectet. Hogy egy ennyire
egyszerű feladatot mégis miért halogattam? Nos azért, mert az elképzeléseim
szerint ez azért nem lett volna ennyire egyszerű, mint ahogy azt eddig láttuk.
Mégpedig azért nem, mert meg kellett volna előznie - a szőnyegleterítéssel
összefüggően - az aljzatkiegyenlítésnek. Ez persze nem abból állt volna,
hogy teljesen vízszintesre igazítom az aljzatbetont, hanem csak abból,
hogy legalább a centinél mélyebb lyukakat méltóztatok rajta begipszelni.
Na most ez szerintem úgy lesz, mint ahogy a múltkor is, mikor egy külön cikk
keretében nekiálltam, s pótoltam az utóbbi időkben elkészült farigcsálós
projectekből kimaradt apróságokat. Ezek amúgy azóta is egyre csak
gyűlnek és gyűlnek. Illetve egyre újabb és újabb apróságok hiánya
kerül felszínre, melyek akkor és ott - a fő project keretében - valamiért
nem kerültek kivitelezésre. Hogy mire gondolok? Most például arra, hogy
majd fel kell szednem a szőnyeget, mikor alágipszelek. Illetve ezen túl még
majd akkor is, mikor lefestem a néhai fehérről mára már koszos szürkére
változott színű falat. A hülyeséget félretéve (de persze csak annyira,
hogy itt legyen a kezem ügyében, ha kell), elmaradt apróság például
a szerszámletevős polc aljára ragasztandó padlószőnyeg, esetleg gumi
csík, most ugyanis egy kissé csúszkál a szintén mostanában elkészült fiókos
szekrényeken. Aztán ott van még a fáspince rozzant küszöbe, az immáron
lefektetett laminált padló szélének rögzítése, valamint az onnan
további betonrészeket borító linóleum leterítése.

Na most arra a kérdésre, hogy miért most álltam neki porszívózni, na arra
az a válaszom, hogy egyrészt most jött el az ideje, hiszen most van széltől
szélig kigurítva a szőnyeg, másrészt pedig az, hogy ez a részfeladat eddig
eszembe sem jutott! Az persze lehet, hogy nem is oly sokára átkozni fogom
magam ezért a szőnyegért (mármint az ide történő elhelyezésért), hiszen én
takarítom a házat, de ettől a későbbi esetleges problémától eltekintve,
igenis azt kell mondjam, hogy ez a szőnyeg, ez itt egyszerűen
gyönyörű! Legalábbis a pince többi részéhez képest az.

Bár nem tartozott szorosan a mai projecthez, illetve azért, hogy egy újabb
régóta halogatott apróság is egésszé kerekedjék (már ha a favágást
egészre kerekedésnek lehet nevezni), nekiálltam, s kályhába
férő tüzelővé aprítottam a néhány pillanattal ezelőtt még
raklap formájú valamiket. A háttérben látható sárga ajtót
azért csuktam magamra, hogy ne menjen ki a por az előtérbe.

Na most ugyanezt a helyszínt az ellenkező oldalról szemlélve, már találtam
is egy hatalmas anyagdarabot, melyből vagy kijön a trafós polcok elé szánt
ajtó, vagy mondjuk nem. Erre az anyagra amúgy nem is emlékeztem, pedig
biztosan láttam, mikor leterítettem ide az előtérbe a linóleumot. Ez a "nem
emlékezés" remélem nem azért van, mert egyszer már lemértem, s
akkor kicsinek bizonyult az anyag mérete a feladathoz.

Felhúztam az egércsapda ajtaját, mert a pince mélyén favágással
keltett iszonyú rengésektől sikerült magát lerezonálnia.

Búcsúzóul még egyszer betekintettem a sarokba, de csak azért, hogy
megállapíthassam a tényt, miszerint egy ennyire sötét pincébe
mindenképp jobban illene egy ennél világosabb árnyalatú
szőnyeg. Ez persze nem vette el a munka elkészülte
okozta örömöt, de tényként meg kellett említenem.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.