Egy kicsit igazítani kellene ezen a fán... Szóval az úgy volt, hogy mivel a fa ágai elérték a jobbra látható ház falát, gondoltam igazítok rajta egy kicsit. Miközben én nagyban tevékenykedtem, a párom az ablakból figyelt, s erőst riadozott, mivelhogy szerinte biztos le fogok esni. Akkor ez a fa ennél persze még jóval magasabb volt. Ez egészen biztos, mert onnan nézve ahol akkor a fán álltam, a második emeleti erkélyünk igencsak lentebb volt nálam. Szóval rettenetesen megnyírtam ezt a fát! A "műtét" után annyira tépetten nézett ki, hogy azt gondoltam, nem is fog tavasszal kihajtani. Aztán eltelt pár év, s megint elérték az ágak a házat. Ekkor valaki szólt a közös képviselőnek. Emberek jöttek darus kocsival, láncfűrésszel. Az egyszerűség jegyében szerencsétlen fát konkrétan félbevágták! Ahogy kinézett a szerencsétlen, azt mondtuk a lakókkal, hogy ezt aztán már tényleg nem fogja túlélni...
   Persze a természet erős, ez a fa meg pláne az! Még csak meg sem kottyant neki az irtás! Innen hátulról nézve olybá tűnik, mintha a történtekből rájött volna, hogy a békesség kedvéért a szomszéd kert felé kell növesztenie az ágait.

   Hogy a látványos féloldalassága okán el ne dőljön, erőst támaszkodik a kerítésre. Ezt az állapotot szerettem volna (igen botor módon) a fát egy baltával csapkodva megszűntetni. Szerencsére még éppen idejében észbe kaptam. Mert milyen lusta egy ember is vagyok én? Nagyon!

   Például annyira nagyon, hogy ezek a rönkök már hosszú évek óta egyre csak gyűlnek a fáspincében. Amit nem csap szét a balta, az mindig be van dobva alulra. Gondoltam ha majd egyszer olyan kedvem lesz, akkor szétverem őket. Szétverős kedvem ugyan sokszor szokott lenni, csak ugye eddig még olyankor sosem evett le a fene a pincébe. Pedig mint azt látjuk, igény az bizony lett volna rá!

   Csakhogy a szerszám körül gondok vannak. Nemcsak, hogy igen cefetül néz ki, de ráadásul még a feje is lejár! A fej lerepülése egy fejszénél, pláne zárt térben, ahol visszapattanhat, mondjuk rám, igencsak veszélyes!

   Ez amúgy nem egy régi ócska szerszám! Mondjuk a fejsze feje nem egy mai darab, de a nyelet azt pár éve vettem bele újonnan. Gondoltam én vagyok a béna (mert általában így van), hogy rosszul csapok vele a fára, s attól hasadozott szét tőben szegény fejsze nyele. Csakhogy nagyon úgy néz ki, hogy nem! Vettem anyámnak egy kisbaltát a telekre, mert a régi szétment. Annak is épp ugyanilyen fehér színű fából van a nyele, és pontosan ugyan ilyen módon hasadozik szét.

   Az meg, hogy leesik róla a feje? Na azon aztán tényleg nincs mit csodálkozni ha egyszer ilyen trehányul van rögzítve. Jó darabig forogtam, hogy vajon hová tettem le az új nyelet, pedig mikor letettem akkor még olyan jó helynek látszott...

   Ez valószínűleg ugyanaz a termék, ami remélhetőleg nem szálkásodik szét úgy, mint ahogy azt az elődje tette. A keresztben elhelyezett lyukacsos vaslemez nem véletlenül került oda. Komoly terveim vannak vele!

   Rárajzoltam a nyélre, hogy hogyan való rá a fej. Mivel ez a nyél egy jóféle (khm) formázott darab, nem egy holmi levágott ág, ezért nem mindegy, hogy hogyan teszem rá a fejet.

   A fejnek se mindegy, hogy melyik irányból megy bele a nyél. Az kérem úgy van, hogy egy jóféle fejsze fejében a nyél részére szolgáló lyuk falai nem párhuzamosak, hanem kicsit összetartanak. Mondom a jóféle fejsze nyelében! Merthogy ez nagyon nem az! Persze olyan nincs, hogy egy szerszámba elsőre pontosan illene a hozzá vásárolt nyél. Mint az az eltérő formákon jól érzékelhető, lesz mit faragnom.

   Ha ezt még pluszban oda is csavarozom, akkor nem engedi lerepülni a fejszéről a fejet. Miután elkészültem, mindjárt rájöttem, hogy jó ez, csak nem ide való, hanem a nyél másik oldalára. Mert ugye ha ide teszem, akkor mikor rácsapok a fejszével valamire, akkor a lendülettől elkezd a lemezke vége kiegyenesedni. Persze oda is csavarozhatnám. Majd legközelebb már ezt is tudom...

   Ez a szerszám aztán tényleg nagyon cefetül néz ki. Nem azért ilyen, mintha annyira sokat használtam volna, hanem azért, mert a kalapácsfej (és a nyél is) valami rém gyenge anyagból van. Valójában ezt csak azért nem dobtam ki, merthogy emlék, ezt ugyanis még az öcsémtől kaptam.

   Bevagdostam az egyik elpusztíthatatlannak látszó rönköt, gondolván hátha majd a résekbe éket ütve szét tudom hasogatni. Ez azért kellett, mert a fejszét a fejem fölül lendítve, mindössze jó ha 5 milliméter mély benyomódásokat sikerül elérnem ezen a tuskón, mely nyomok amúgy látszanak is a képen.

  A módosítás menete:
- a nyelet kiveszed
- az éknek belevert szögeket kiszeded
- csak ott csiszolsz le a nyélből ahol a vas "megfogta" a fát
- ha a kívánt hossz kilóg már a fejszéből, visszarakhatod a vasalásokat
- a nyélben levő befűrészelést bekened valamilyen faragasztóval
- az éket is ragasztózd be kb. 3/4 részig
- felveszel egy kötényt, vagy köpenyt, addig a ragasztó beszívódik a fába
  (az ék beverésekor a ragasztó mindenfele fröcsöghet)
- az éket a kalapács oldalával verd bele a résbe
  (ha nem így teszel, az ék hosszában elrepedhet)
- az ék a nyelet odaszorítja a lyuk oldalához,
  és a vason túlnyúlt nyélrész egy kicsit ki fog "hajolni" a vas fölé
- most már levághatod a túlnyújtott felesleget
  a nyélből úgy, hogy a nyél csak 3-4mm-rel legyen túlnyújtva a lyukon

   Ha ezt a módosítást nem csinálod meg, a vasalás ellenére is idővel laza lesz
a nyél a fejben. Így viszont majdnem olyan örökös lesz mint a szegénység.