Egy 25 évvel ezelőtt általam barkácsolt rádió bemutatása
(valamikor rég nem csak szétszedtem, de össze is raktam dolgokat)

Olyan amilyen, de akkor is az enyém! Az előlap tulajdonképpen nem is olyan csúnya. Vagy legalábbis a korabeli lehetőségeimhez képest nem az. Valami kapcsoló, meg a közép-hangszínszabályozó gombja az mondjuk hiányzik. Majd később meglátjuk, hogy ezek már eleve nem is voltak beépítve. Mondjuk nem is férne el a potméter a hangszórótól. Gondolom az előlap tervezésénél még nem volt a hangszóró bekalkulálva. Szóval elég szedett-vedett a konstrukció.
A hátlapon látszik, hogy maga az anyag valaha valami másnak az előlapja volt, ami a feliratokból ítélve valamiféle jelgenerátor lehetett. Mintha láttam is volna valamerre a paneljét a legutóbbi lomtalanításkor. Ha egyszer előkerül, majd be is szúrom ide a linkjét.
Hoppá! A hangszóró, hogy beugrott már ide alulra? Máshol persze nem is fért volna el. Védőrács meg az ablakba... Ellenben a hangszóró szerencsétlen elhelyezéséhez képest, magának a rádiónak meglepően jó hangja van.
Itt látható a doboz lelke, vagyis a tunerkocka. Ezt egy megmakkant autórádióból termeltem ki. Igazándiból erre épült fel az egész project, ugyanis varicap diódás hangolású tunerkockát kényelmetlen lett volna házilag összehozni. Ha meg már akadt egy készen, akkor alig kellett hozzá valami, hogy komplett rádió legyen belőle.
Ez a tápegység, az ő lengőszerelt fizikai mivoltában. A célnak mondjuk így is tökéletesen megfelel, azonban az érintésvédelmi előírásoknak már kevésbé.
Ezen a képen - az egyszerűség jegyében - magukra a tolópotméterekre felépített hangszínszabályozót látjuk. Jófajta potméterek ezek, mert még mind a mai napig nem recsegnek, és még mindig nem állt be bennük a zsír.
Néhány pótlólag beépített alkatrész a tunerkocka tetején. Nincs rajta mit ragozni, hogy kifejezetten jó dolog modulokból építkezni. Tulajdonképpen csak össze kell huzalozni a paneleket, no meg kell még hozzá néhány járulékos alkatrész. A végeredmény pedig esetenként egy ilyen kultúrált disznóól lesz.
Íme a hátlapi antenna csatlakozó banánhüvelye, a néhai műszer felirataiba fúródva. Azért egy kis csiszolóvásznat nyomhattam volna neki. Szóval - mint az látható - nem vagyok egy nagy dizájner...
Ez egy különösen ronda és életveszélyes dolog. A kék és barna színű vezetékekben ugyanis a 230 volt futkározik. A hátamon meg a hideg! Ráadásul a programválasztó kapcsoló AFC kapcsolójára vannak forrasztva a vezetékek, mert azt vetettem be, mint hálózati kapcsolót. Mondjuk még bírja a kontaktus az átvitt áramot, de ez akkor is egy kifejezetten csúnya megoldás.
Ez egy másik gonosz részlet. A képen a hálózati kábel tehermentesítése látszik. Na ez sem egy életbiztosítás!
Adtam a stabilizátor kockájának némi hővezető pasztát. Ahogy a nagykönyvben le van írva! Hűtőborda az mondjuk nincs, no de tökéletességemről, illetve a készülékéről szó sem esett.
Íme egy áttekintő kép a dobozban fellelhető káoszról. Az összevisszaságot és az átgondolatlanságot is lehet jól csinálni. Na ez, ez nem az!
Ááá... Csak magyarázom a bizonyítványom. Mikor mástól látok ilyet, no azt bizony minimum megmosolygom. Javaslom tegyetek így ti is.
Ha nem a saját szememmel látom, akkor ezt a részletet simán letagadtam volna. Még csak nem is derengett, hogy valaha is építettem volna TBA810-es IC-vel végfokot. De ha egyszer itt van rá az élő példa, akkor biztosan úgy volt. Hűtőborda persze sehol.
Sej azok a régi árak...
Ennyibe került egy Tesla hangszóró a 80-as években.
Látszik, hogy néhányszor sajnos már belenyúltam a membránba. No meg az is látszik, hogy a fémmunkával kapcsolatban is küszködtem némi kihívással. No nem mintha azóta valami sokat fejlődtem volna...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.