ONKYO RDS tuner
(ide is eljutottunk)

Először a hallt szedtem szét, majd az előerősítőm, most pedig a rádióm következik.
Ha tartom a tempót, még a héten visszakerülhet a helyére a Hi-Fi torony.
A háttérben (jobbra) vigyorog egy Linksys router, de majd én
mindjárt kivágom. Illetve be. Az alatta látható dobozba.

 

 

A nagy fekete monstrum helyén ez a kis barna szekrényke ücsörög. Nappal nem is
zavaró, nem nézek én arra. Azonban éjjel nincs mibe beakadjon
a karom, ha álmomban nekiállok kalimpálni.

 

 

Mondanám, hogy jó nézni ezt a rumlit, de az az igazság, hogy nem. Persze ha
nem nekem kellene rendet csinálnom, akkor mindjárt más
volna a helyzet. Csakhogy nekem kell!

 

 

Csak egyetlen rádióm van. (kivéve persze az összes többit)
Szóval ez a kép nem a kilenc egymásra pakolt Onkyo tunerről szól,
hanem arról, hogy mennyire nem sikerül nekem a fényes dolgok fotózása.
Már előre félek a SONY TC-U5 kazettás decktől, mert az még ennél is fényesebb!

 

 

Addig-addig szórakoztam a lámpával, míg legalább a felirat fotója összejött.

 

 

Nem a szintézeres hangolása miatt vettem meg,
hiszen azt már az előző rádióm is tudta.

 

 

Hanem kifejezetten az RDS miatt. Radio Data System, vagyis rádiós adatrendszer.
A lényege az, hogy az URH sávú adók nemcsak a hang információt sugározzák ki,
hanem digitális formában azt is, hogy kik ők, és mi is az amit éppen sugároznak.
Akit ennél mélyebben is érdekel az RDS mibenléte, olvassa el a wikipédián.
Középhullámon persze nincs RDS, de ez nem egy akkora baj. De minek
kellett ez nekem? Nem igazán rendelődnek nálam össze a számok
és nevek. Talán ez lehet az oka, hogy a mai napig nem sikerült
megjegyeznem, hogy mikor van a névnapom. Nekem aztán
kiírhatja a szintézer a vett frekvenciát, ha nem tudom,
hogy a kijelzett szám mögött melyik adó rejtezik.
Gondoltam meglepem magam egy RDS tunerrel.
Bejártam a boltokat, de vagy nem volt semmi, vagy
ha volt, azt aranyárban adták. Persze felmerült bennem,
hogy veszek egy döglött végfokos autórádiót a kukáspiacon.
No de azt át kell dobozolni, kell neki egy szép előlap, tápegység.
Hagytam a csudába az egészet... Öreg vagyok én már az ilyesmihez.
Épp a céges hirdetőfalat olvasgattam, mikor megláttam felkínálva ezt az
Onkyo RDS tunert. Az ára fele sem volt annak, mint amennyiért
a boltban kínáltak hasonlót. Lecsaptam rá. Még csak
érte sem kellett mennem, mert helybe hozták.

 

 

Szép nagy kijelzője van. Mesélhetnék a gombokról, csak ugye mit?
Már úgy értem, hogy nem igazán használtam ezt a rádiót
annyira, hogy tudjam, mit csinálnak rajta
a gombok. Szégyen...

 

 

Rájöttem, hogy ezekkel a gombokkal kell megkeresni az adókat.
Mondjuk ez már az előző rádiómon is éppen így volt.

 

 

A számgombok alá lehet eltárolni a megtalált adókat. A "GROUP" gomb csoportot
vált, és akkor még 10 adót el lehet tárolni. Nem hagyott nyugodni ez a
még tíz. Megnéztem. Még húsz. Vagyis három csoport van.

 

 

A kijelzője, annak ellenére, hogy nem grafikus, rengeteg dolgot ki tud írni.
Mondjuk ha méltóztatnék bekapcsolni, talán látnánk is belőle valamit.

 

 

Íme egy újabb szerencsétlen fotósorozat. Megszámoltam a próbálkozásaimat.
Ez kérem pontosan hetedfokú félresikerülés!

 

 

 

Videó üzemmódban bezzeg tud a lényegre koncentrálni a kamera... Ahogy így
elnézem, mióta megvettem és beállítottam, nem frissítettem az adók listáját.

 

 

A háta éppen olyan, mint bármely más hasonló kategóriájú rádióé.

 

 

Antenna gyanánt a néhai CB rádióm kábele van beledugva, aminek a végéről már
rég letelepítettem (egyszerűen ledobáltam a tetőről) az antennát. Ha valami nem
való egy URH rádióhoz antennának, akkor az a szétmállott 50 ohmos koax,
aminek a tetőtérbeli végéről néhány méternyi hosszban lecibáltam
az árnyékoló harisnyát. Azt a trehány mindenemet!

 

 

Ha a hozzá illő rendszerkészülék körében állomásozik, akkor össze lehet őket dugni.
Ilyenkor a rendszer-távirányítóval tudjuk kezelni a rádiót is.
Aztán van még a szokvány RCA kimenet.

 

 

Hatalmas láb műanyagból, parafa betéttel. Mert ugye ha gumiból van, akkor az idő
megeszi, szétmállik, elporlad, vagy ráragad az alatta lévő gépre. Ha műanyagból
van, akkor meg összekarcolja ami alatta van. Ha meg ennyire drága mint ez
a gép volt újkorában, akkor annyi pénzbe már igazán belefért
az amúgy igen drága (?) parafa karika.

 

 

Csak egy nagy lapaj panel. Ennyi az egész rádió.
De legalább nem zöld!

 

 

Na... Kellett nekem hiányolni az zöld panelt... A két panel közti kábelek
pedig egyszerűen csak oda vannak leukoplasztozva a doboz aljára.

 

 

A hálózati kapcsoló gyanúsan fonnyadt ahhoz, hogy a trafó primer körét kapcsolja.
Vagyis hiába kapcsolom ki a rádiót, ettől függetlenül a trafó még eszi az áramot.

 

 

Most már tuti, hogy nem a primer kört kapcsolja!
Majd mindjárt ki is mérem, mibe került ez nekem idáig.

 

 

Az alkatrészkészletről nincs mit írni. Nem látszik semmi említésre méltó részlet sem.
Mondjuk az azért nem vita tárgya, hogy szokatlanul példás a rend.

 

 

Maga a tuner ebben a bádoghasábban lakik.
Nem szedem szét. Na jó. Akartam én, csak erőst oda van forrasztva.

 

 

Rámértem a multiméterrel a kikapcsolt rádió hálózati kábelére. 296 ohm.
Vagyis ez valóban eszi az áramot. A kis huncut...
No de mennyit fogyaszthat?
Fogyasztásmérő?

 

 

Ott van az AEG 300-as kismagnó mellett a polcon, közvetlenül a videójáték után.
Ezt persze csak azért írtam, hogy jöhessek vissza beszúrni a linkeket...
A Nintendót sem mutattam még, de a LED-es izzót már igen.
Már csak a hangkártya panelt kell megemlítenem, ami
egy pincében porosodó 286-os laptophoz tartozik.
Nem vagyok normális ezekkel az emlegetésekkel...

 

 

Kikapcsolt állapotban mindössze 1 wattot fogyaszt, ami nem sok. Persze 1 nap alatt
az már 24 wattóra. Egy hét alatt 168, egy hónap alatt 720, egy év alatt pedig 8760.
Vagyis 8 kWh energiát eszik a rádió évente. Mindezt úgy, hogy be sem kapcsoltam!

 

 

Ha bekapcsolom, akkor már 7 egész wattot fogyaszt. Persze nem ettől annyi
a villanyszámla amennyi, de az ilyen apróságok is besegítenek.
Nem véletlen került pár helyre kapcsolós konnektor.

 

 

Egy kép a mérésről.
Olyan nagyon nem ábrázol semmit, cserébe egészen jól sikerült.

 

 

A rádió panelja. Látszik, hogy hagytak helyet rendesen a különböző változatoknak.
Gondoltam beszúrom ide a kapcsolási rajzát. Elkezdtem túrni a netet. Semmi.
Vagy ha valami, akkor az fizetős letöltés. Párszor nekifutottam, de hogy
nem jutottam eredményre, feladtam. Most, hogy írom e cikket, azt
találtam ki, hogy utánanézek, mibe került ez a rádió újkorában.
Természetesen nem találtam adatot, de a kapcsolási rajzot azt
ellenben egyből megtaláltam. Nem elemzem, komplex gép.

 

 

És akkor ehhez még hozzájön az előlapi vezérlőpanel!

 

 

Visszatoltam a helyére, csak már megint az a fényes előlap, az fogott ki rajtam...

 

 

Amúgy a színe sem nem ezüst, sem nem arany. Ez a szín úgy keletkezett, hogy
a galvanizáló mester este kicsit beivott. Mikor rákérdeztek, hogy ez
meg mégis milyen színű lett? Egyszerűen rávágta: Pezsgő!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.