Íme a sokat emlegetett lista, annak is az eleje, ami a valahol már megemlített, de szét még nem szedett, be még nem mutatott tárgyaimat tartalmazza. A 42 voltos tápegység építése kezdetű sor végén az "elkészült" sajnos nem ehhez a tételhez tartozik, hanem az alatta álló oszlophoz. Mármint abban van felírva, hogy melyik dátumra milyen eredményre jutottam. Az 5x2-es Siemens modul nemhogy kiváló szétszedtem alany, de még könnyű, kicsi, és egyszerű is, épp csak fogalmam sincs róla, hogy tényleg van-e készleten. Ráadásul ha van is, akkor valahol a pincemélyi legbelső Salgó oszlopon kellene lennie, ahol a főképp telefonos témájú cuccokat tartom. Ezzel a helyszínnel az a baj, hogy az adott pillanatban hozzáférhetetlen, mire fel következő tételnek a 8 milliméteres filmfelvevőt gondoltam kiválasztani. Mármint azért, mert azt emlékeim szerint legutóbb valahol itt a hallban láttam.
   Amennyiben a filmfelvevő valami okból mégsem lesz meg, akkor lehet, hogy a szintén 8 milliméteres vetítőgép következik, mert arról legalább tudom, hogy hol van. Épp mint ahogy az A3 telefonrendszerről is.
   Mivel a listán az adott pillanatban még mindig 168 téttel szerepelt, ami a közben beesőkkel együtt legalább két évnyi adag, tulajdonképpen mindegy, hogy melyik tételt választom, csak haladjak, különben sosem leszek készen.

   Az előző lista még mindig szörnyű hosszúságával ellentétben, ebből a másikból már annyira elfogytak a beletoldozgatott lyukak, hogy a "lyuk 3" a bármilyen témájú cikkel feltölthetők közül már az utolsó. Már úgy értem, hogy bár van még a táblázatban lyuk, de a lyuk hármason felül már csak 11 darab maradt, melyekbe kifejezetten magnós és rádiós témájú cikkek valók, s ha ezekkel is megvagyok, akkor végre utolértem magam. Mármint persze csak ezen táblázat tekintetében, ami annyit fog jelenteni, hogy a 2027-es év végéig bezárólag az előre megírt szétszedtem cikkek egyetlen tömör tömböt fognak alkotni. Ez az eredmény annak tükrében, hogy jelen cikk írásakor 2022 évének tavasza volt, meglehetősen szép teljesítménynek értékelhető. Amennyiben a szétszedésre váró tételek terveim szerint mind kifutnak, vagy ha nem, de a maradéktól legalább elmegy a kedvem, akkor persze a szokásos módon neki fogok állni az előre megírt szétszedősek közé mindenféle rádióépítős cikkeket beszurkálni. Te, hogy én ezt az állapotot már mennyire várom...

   Mivel a székből felállni nem volt kedvem (amúgy a szokásos kiadós ebédet követően már eleve erőm sem igazán), az időt már megint azzal múlattam, hogy kihúzogattam a táblázatból azokat a sorokat, melyek témái a legutóbbi átnézés óta szerencsésen beteljesültek.
   Hogy már nagyban 2022 tavasza van, de én még a 2015-ös terveimmel sem készültem el? A 2018-as és a 2019-es terveimről már nem is beszélve! Ez kérlek annyira szörnyű... Hogy a terveimnek megfelelő sorrendben haladok, az mondjuk sosem volt rám jellemző. Na jó, fiatalon még igen, csak ugye akkoriban még nem tartottam a tűzbe ennyi vasat, pláne nem egyszerre!
   Az "egy oszlopban" fület, ha nem is teljes terjedelmében, de az előbb már megmutattam, az M+R fül pedig kifejezetten a magnós és rádiós cikkeket jelenti, mely témákban igencsak szép haladást értem el, néhány rettenetesen régi tétel letudásával, ami sorozatot persze majd még folytatni fogok. Már csak azért is, mert a helyzet most még úgy áll, hogy mindkét tételből 14 van a táblázatban. Már csak ebből az egy adatból is kiderül, hogy ha nem halok meg, akkor a szétszedős cikkek sora még 2028-ban is folytatódni fog.

   Valahol itt következett az a rész, hogy elő akartam venni a kamerát, mondván odateszem szem elé a pultra, épp csak nem tudtam megmondani, hogy merre van. Bár ezen polcon főleg mindenféle fényképezőgépek vannak, a kamera valamiért nincs közöttük.
   Itt aztán egy olyan fejezet következett, melynek keretében az összes látható és nem látható polcot végignéztem, a kamera azonban nem került elő. Végül még a páromra is rákérdeztem telefonon, hogy az épp nagyban keresett kamera nincs-e ott véletlenül a gyerek polcán, mint amolyan csinos kis szobadísz, de nem, ott sem volt, mire fel a kamera hollétének kérdésén hol az asztalomnál ülve töprengtem, hol az ágyon fekve, de ahogy az nálam már csak lenni szokott, nem jutott eszembe semmi értelmes fellelési helyszín.

   Egy amolyan utolsó mentsvárként kinyitottam ezt a tűzifás szekrény tetején őrizgetett, valaha 301-es IPTV STB-t tartalmazó dobozt, a kamera azonban ezen a helyszínen sem volt. Ekkor beugrott, hogy ilyen dobozból nekem a pincében már több mint egy tucatnyi van, természetesen csurig feltöltve. Mivel azokat átnézni egyrészt nem lett volna hol (de csak mert a pincében a kupi szintje hatalmas), valamint a dobozok áttúrása a maguk fizikai valójában túl sokáig tartott volna, valamint elég időt szántam az ezen való mégiscsak töprengésre, végül beugrott, hogy azokról a dobozokról nekem van egy csinos kis kimutatásom. Sajnos nem használt semmiféle kulcsszó. Mármint egyik dobozban sincs a filmfelvevő.

   Mivel a minap végre letudott Orion AR 322-es rádióval amúgy is mindenképp le kell mennem a pincébe, majd fel kell hoznom helyette a következő tételt, az akár a kamera lesz, akár nem, lemennem ugye mindenképp le kell. Ha meg már egyszer ott vagyok, akkor az összes hozzáférhető polcot áttúrhatom.
   Itt aztán sikerült belefutnom egy újabb hátráltató tényezőbe, ami konkrétan az volt, hogy még csak halovány fogalmam sem volt róla, hogy a kamera hogy néz ki! Mármint azt nem tudtam, hogy az a kis táska milyen színű és formájú, amiben a kamera valószínűleg a megvásárlása óta van.
   Hogy a fejemből kieső tények és adatok jelensége a koronavírus mellékhatása-e, vagy öregszem, esetleg egyszerűen csak hülye vagyok, mint mindig is voltam, az a kérdés annak kapcsán merült fel bennem, hogy a pincébe lemenetel előtt a budin ülve, hosszasan töprengve, egyszer csak beugrott, hogy a lomos pincében az asztal alatti fiókos szekrényke egyik fiókjában kifejezetten optikai cuccokat tartok. Mármint a rend mostani szintjén olyan egyszerűen nincs, hogy a kamera ne abban a fiókban legyen. Ha mégsem ott van, akkor csak azért nem dőlök a kardomba, mert bár már rengeteg kacatom van, de kardom speciel szerencsére még nincs.

   A rádiót nem azért tettem le még a folyosón, mert a hónom alatt tartva a pince ajtaját nem tudtam volna kinyitni, hanem azért, mert a minapi itt jártam okán nagyon is tudtam, hogy a lomos pincén belül letenni nem volna hol.

   Már úgy értem, hogy a pince az adott pillanatban így nézett ki. Amiket a jobbra látható asztal és a kép bal széle között látni, azoknak a dolgoknak nagyon nem szabadna ott lenniük! Az éppen futó egyik részprojektem szerint arra megyek rá, hogy ami csak a földön útban van, azokat a tételeket hónap végére mind letudjam. Mivel aznap március hetedike volt, ha sok nem is, de attól még volt némi esélyem. Ez persze nem azt jelenti, hogy a földről a hónap végére minden eltűnik, hanem csak az olyan nagydarab ikonikus tételekről van szó, mint mondjuk a Tesla B93-as magnó, Tóni bácsi gerjesztett hangszórója, a RUSZ filmvetítő, a Dédi rádiója, no meg a képen már nem is látszó, a kanyaron túl elhelyezett telefon bemérő műszer.

   Mivel a tovább, akarom mondani már eleve a belépéshez ez volt elsőnek útban, az utcavégi szelektív mellett talált fura talpú monitort azonnal kitettem a lépcsőre, hogy még csak esélyem se legyen idelent felejteni.

   Ezt követően felraktam a székre Laci szomszéd szovjet sztereó magnóját, majd folpackba tekertem, s felraktam a Stuzzi magnó mellé. Ezt a szekrényteteji sort sajnos csak úgy fogom tudni folyatni, ha elveszem a végéről azt a két hatalmas, amúgy távkábelek hibáinak behatárolására szolgáló műszert.

   Mivel a folyósón hagyott Orion rádiót szó szerint nem volt hova behoznom, kivettem a polcból az elbontásra ítélt Junoszty tévét. A múltkor amúgy az jutott eszembe, hogy ha fognám ezt a rengeteg semmire sem jó kacatot, s darabját úgy 5.000-ért eladnám a Vaterán, akkor úgy az ötvenedik eladott tétel után a befolyt pénzből már vehetnék egy kis kategóriájú komplett esztergapadot, és akkor nem kéne a megépítésével szerencsétlenkednem. Persze én, meg az értelmes döntések, mi ketten sajnos nem igazán vagyunk egy lapon említhetők...

   Előző állításomra ott van mindjárt kiváló példának az, hogy miközben a kényelemesen elérhető polcokra olyan dolgoknak kellene kerülniük, melyeket elő szoktam venni, a valószínűleg már soha semmire sem kellő rádió mögé a Tesla táskalemezjátszó került. Ez amúgy nem egyértelműen volt hibás lépés, hiszen így legalább ebben a keskeny résben járhatóvá vált a föld. Hogy ez máshol most még mennyire nem így van, arra kiváló példával szolgál a következő kép.

   A korábban említett 5x2-es Siemens modul előtúrásához, ahogy van, az egész rémes kupacon kellene keresztültörnöm. Mármint a modul innen nézve igen nagy valószínűséggel a jobbra hátul látható Salgó tornyon van. A már említett telefont megmérő műszer alatt amúgy egy Weimar rádió hever, miközben mögöttük egy a szomszédasszonytól kapott Videoton társa várja, hogy végre rákerüljön a sor. Amúgy persze ezt nem a készülékek várják, hanem én.
   Ha itt egyszer végre újra járható lesz a föld, a magamnak tett ígéret szerint azt már soha többé nem fogom eltorlaszolni, legfeljebb csak ideiglenesen, mondjuk egy nagyobb volumenű pakolás alkalmával.

   Íme a korábban említett, főképp fotós témájú kacatokkal feltöltött fiók, benne balra lent a keresett kamera a világosbarna bőrtokjával. A színes dobozos vakut, valamint apukám vakuját, no meg a Zenit fényképezőgéphez kapott kicsi vakut már mutattam, a jobbra lent láthatóról viszont nincsenek emlékeim.

   Miután már egy csomó mindent megmozgattam, magamról nem is beszélve, eredménye azonban nem volt semmi, újra benéztem az optikás fiókba, hátha találok benne még valami kedvemre valót.

   Mivel a még bemutatatlan tárgyaim sorában az a tétel is szerepelt, a filmfelvevő mellé kitettem azt a SONY Mavica digitális fényképezőgépet, ami annyira öreg, hogy a képeket még 3,5-ös floppyra rögzíti. Mikor már épp kezdtem volna örülni, hogy már három tételt is előtúrtam, elszomorításomra egyből beugrott, hogy ha a kamera működik (mármint a SONY), akkor ahhoz egy floppylemez is kell.

   Ez itt az egyik olyan, leginkább számítástechnikai tematikájú polcom, melynek akár a teljes tartalmát kidobhatnám, mégsem hiányozna közülük semmi. Ez amúgy később, mikor majd az anyagok szétválogatását követően a meglehetősen sok frissen keletkezett dobozt tennem kell valahova, na akkor lehet, hogy meg is fog történni! Hogy a lényeget ki ne felejtsem, a kacatok között floppy lemez, na az persze nem volt! Vagy csak nem túrtam elég mélyre...

   Azon kérdés kapcsán, hogy a kamerával a floppyra vett képeket mégis hogyan fogom megnézni (mármint áttenni a PC-re), egy kissé ugyan elbizonytalanodtam, de aztán rájöttem, hogy ehhez nem fog kelleni a még 3,5-ös floppy meghajtót is tartalmazó Compaq PC. Mármint ha minden igaz, akkor van a lakásban egy USB feliratú fiók, abban pedig egy USB csatolófelületű külső 3,5-ös floppy.

   Mire a lakásba felértem, addigra újra beütött a kajakóma, most azonban úgy döntöttem, hogy nem adom fel. Mármint az ébrenlétet. Nyitásképp bedobtam egy a szokásosnál háromszor erősebb kávét, majd ráborítottam egy teát is, mondván olyan nincs, hogy ezekhez a cikket felvezető képekhez a szövegeket most azonnal meg ne írjam. Miközben a kávésbögrével kezemben le sem mertem ülni, a kávét követő tea vizének forrása közben nekiálltam a pincéből felhozott dolgok hallban történő elrendezésének.

   Miközben a fura talpas monitort még nem szedtem szét, épp csak átraktam a szobába, a SONY Mavica kamera már úgy tűnt el innen, hogy azt már be is mutattam! Mindeközben a háttérben látható merevlemez a számítógépem alaplapjának cseréje kapcsán került elő.

   Ezt olyan régen vettem, hogy az árára egyrészt már nem emlékszem, másrészt tényleg olyan régen volt, hogy még nincs benne a költéseimet 2011 májusa óta mutató táblázatban. Arról már nem is beszélve, hogy a Verseny utcai piac azóta már rég megszűnt. Mivel nemhogy a filmezés, de még a fotózás szele sem csapott meg, ezért természetesen még véletlenül sem használni, és még csak nem is bemutatni vettem, hanem mivel megtetszett a formája és a színösszeállítása, egyszerűen csak szobadísznek. Összerakva persze sokkal jobban mutat, mint még így darabokban.
   A két görbevégű fekete csík amúgy nem a kamera, hanem a kamera táskájának tartozéka, mégpedig a rekeszek aljára tett amolyan távtartó, s egyben ütközést felfogó anyagként.

   Ezek ketten az előző képen látható selyempapírba voltak csomagolva, s amúgy a kamera cserélhető lencséi. A fekete gyűrű szélére írt fehér számok azt a távolságot jelentik méterben, melyek között az adott lencse használható.

   Ez itt egy a hengeren található rés, amibe a filmet betolva, a rés közepén nem annyira látható penge azt áthúzáskor hosszában kettévágja. Mármint ez a rendszer úgy működött, hogy miközben a film alapvetően 8 milliméteres, csak az egyik szélén perforált, addig a hozzá szükséges film úgymond kétszer nyolcas, mindkét oldalon perforált. Miután a gépben a film az egyik irányban lefutott, meg kellett benne fordítani az orsót, minek eredményeképp a felvételi idő megkétszereződött. Előhívás után a filmet természetesen ketté kellett vágni, konkrétan ezzel a fekete henger formájú vágóeszközzel, majd a két végét összeragasztani, ezzel fűzve egybe a két félből álló felvételt. Mit ne mondjak, ez számomra simán hangzik annyira kényelmetlenül, hogy gyerekként még csak eszembe se jusson egy ilyen rendszer akarása. No nem mintha egy ennél sokkalta egyszerűbben kezelhető, de még filmes fényképezőgépet szerettem volna... Ettől persze még idővel kaptam apukámtól egy Zenitet, de már bőven húszon túl, a fényképezés trükkjeit és technikáját sajnos ugyanúgy nem értve, mint még gyermekként.

   Íme a kamera markolata, amit a beépített csavarjával az állványmenethez lehet hozzáfogatni. A ravasz (lásd lefelé állni) ilyenkor - természetesen megnyomva -  elindítja a felvételt.

   Mint azt már említettem volt, ezt alapvetően a szépsége miatt, kifejezetten szobadísznek vettem, csak aztán, mivel nagy volt a kupi, no meg porosodott is, idővel visszakerült a táskájába, majd a szokásos módon a pince mélyén végezte.

   Hiába szovjet a szentem, a króm, a fekete, a szürke kalapácslakk és a barna nyél annyira illenek egymáshoz, hogy képtelen voltam ellenállni. Első találkozásunkkor csak azért nem vettem meg, mert valami rettenetes összeget, több ezer forintot kértek érte. Mivel egy ilyen kamera mára már teljesen értéktelen, pusztán dísznek pedig másnak nem kellett, hetekkel később már jóval olcsóbban, de emlékeim szerint még mindig ezer forint feletti áron vettem meg.

   Míg a balra látható lyukba a film visszatekeréséhez szükséges kurbli illeszkedik, addig a jobbra látható sokkal szebb, mint amennyire kezelhető apró tárcsával a másodpercenként rögzített képkockák számát lehet szabályozni.

   Ezzel a gombbal elég érdekes funkciókat lehet beállítani. Míg KC állásban a nyomógomb megnyomásakor megindul a felvétel, addig a CC-re állítva nem kell hozzá nyomni a gombot. Az 1-es állásban pedig a kamera a gombbal vezérelve kockánkét készít képet, pont mint egy fényképezőgép.

   Ez a kerék a film befűzésekor a rombusz alakú jelzésre állítandó, minek hatására a számaival a még hátralévő időt mutatja percekben. Bár a 7,5 perces játékidő elsőre nem tűnik soknak, csakhogy ez a film megfordítása által megkétszereződik. Ha abba belegondolunk, hogy ez még nem hangosfilm, hanem néma, s azt kell 15 percen át néznünk, amint a család többi tagja épp nagyban a tengerparton sétál, az előbb még kevesellt 15 perc valahogy már nem is annyira rövid játékidő...

   Íme a 16 milliméteres film fogadására szolgáló orsó. Apró műszaki érdekesség, hogy mivel a még exponálatlan film fekete, vagyis nem engedi át a fényt, így a filmorsó a gépbe akár fényes nappal is betehető, majd később persze meg is fordítható, mégpedig anélkül, hogy a film belső menetei fényt kapnának. Persze onnan vagyok ennyire okos, hogy a dolgoknak egy kicsit utánaolvastam.

   A film szükséges útja a tévedések elkerülése végett jól látható vastag vonalakkal lett berajzolva, épp mint ahogy a nyilak is azt a célt szolgálják, hogy az irányokat a filmezés terén általában laikus felhasználó se keverhesse össze.

   Íme a gép oldalán található apró lyukba illesztett szintén apró kurbli. Ennek funkciójára nem jöttem rá. Mármint egyrészt mégis minek a filmet visszatekerni, mikor megfordítani kell, másrészt a próbák során az derült ki, hogy a kurbli nem is az orsót tekeri vissza, hanem a filmet mozgató rugót húzza fel, csak ezt sokkalta lassabban teszi, mint a direkt erre a célra szolgáló műszaki részlet. (lásd balra)

   Amúgy ha akarom, akkor a gépre akár az összes lencse és szűrő egyszerre is feltekerhető. Ez persze csak jelen gép esetében ennyi, mert amúgy létezett a géphez mindenféle, természetesen 2,8 méternél messzebb látó, ezeknél az egy lencséseknél sokkalta komolyabb optika is.

   Íme a markolat a gép felől nézve, a műanyag betétet odafogó, kissé szétkent ragasztónyomokkal. Míg a balra fent látható pöcök arra szolgál, hogy a kamera és a markolat egymáshoz képest ne fordulhasson el, addig az alul látható mélyedésbe rejtett társa az exponáló gombot működteti.

   Melyet amúgy valahol ezen a részen szeretnék kialakítani, ami már csak azért is örvendetes lenne, mert így egy szem édesség bekapásához mindenképp fel kellene állnom. Mikor a polcon megláttam apám Werra fényképezőgépét, mivel még azt sem szedtem szét, ahogy azt már csak szoktam, újra összeomlottam...