Mármint azért nem, mert onnan bentebb ez, vagyis szintén iszonyú kupi fogad, ami egyértelműen azért alakult ki, mert a lomtalanításkor megszerzett kincseket mindig csak betettem, ahogy voltak, kompletten, szatyrostul, aztán már jött is rájuk a következő adag.
   Mivel amit készíteni szeretnék, az egy az esztergára felszerelhető apró körfűrész kiegészítője lesz, ezért kell hozzá az eszterga, a körfűrész, a munkapad, valami arasznyi vasdarab, esetleg fa, a rögzítésre szolgáló lyukakhoz pedig az állványos fúró, meg persze néhány csavar is. Ezek meg ugye hiába vannak kézközelben, ha egyszer a pincei kupi jelen állása szerint szó szerint hozzáférhetetlenek.

   Mármint az esztergát nemcsak azért nem tudnám a helyéről a pince elé kitenni, mert ugye a hozzávezető úton komoly akadályt képez a kettővel ezelőtti képen mutatott kupi, hanem már eleve azért sem, mert maga a gép is el lett torlaszolva.

   Ha már egyszer elindultam (mármint a lomos pincébe kosárért), hogy addig se legyen üres a kezem, legalább félútig elhoztam a hő és páratartalom mérővel kombinált faliórát, valamint az erősen hiányos robotporszívót is. Bár rezgett a léc, hogy kedvenc szokásomhoz híven ezek ketten hetekre kint maradnak a folyosón, de végül mégsem így lett.

   Ez még véletlenül sem az a kosár, mint amibe a szétszedendő lomok lesznek betéve, hanem azoknak a lapra hajtogatott dobozoknak a fellelési helye, melyekbe valószínűleg a konyhaszekrényből kiszedett, sosem használt, de kidobni azért nincs szívem státuszú csörömpök fognak bekerülni.

   Hogy az áthozásra váró lomok ebbe a kosárba fognak kerülni, az azért egészen biztos, mert ez nemcsak úgy egyszerűen itt volt, hanem kifejezetten azért került ide, mert a nemes célra - a meglehetős tömegből - kiválasztottam.
   Amúgy persze nem a lomok várják, hogy a fásból a lomos pincébe kerüljenek, hanem én, mert most aztán már tényleg k*rvára kéne odaát a rend. Hogy a pincei folyosón se hagyjak rumlit, behoztam a faliórát és a robotporszívót. (lásd őket a háttérben az oldalára állított Orion 449-es rádió tetején)

   Majd a kosárral kezemben visszatértem a fáspincébe, ahol is amit csak értem, mindent kitettem a pince elé, mondván olyan nincs, hogy én ezeket most azonnal rendre szét ne válogassam!
   Ez a kupac amúgy annak ellenére gyűlt össze, hogy a 2021-es lomtalanítás elejéről lemaradtam (pedig amúgy volt területi ütemtervem), a közepén nem mertem itthonról elmenni (a fájással berzenkedve jelző derekam miatt), a végét pedig elmosták a nyári zivatarok. Ez amúgy részben szerencsésnek volt tekinthető, mert így ugye nem sok lomot gyűjtöttem be, másrészt viszont nagyon is jól jött volna rengeteg olyan apró boncolnivaló, amivel a farigcsálós cikkek között felgyűlt, mára már több mint 80 (nyolcvan) hézagot tölthettem volna ki. Természetesen arról még szó sincs, hogy elfogytak volna a lomok.

   Az az igazság, hogy a szétválogatós feladattal olyan gyorsan végeztem, hogy tulajdonképpen esélyem sem volt bennem felmerülnie annak a gondolatnak, hogy mára csak az előkészítési ütem volt betervezve.
   Míg a kosár épp megtelt a másik pincébe való apróságokkal, addig az egyik fehér fagyis dobozba az elektromos cuccok lettek bedobálva, a másikba pedig a mechanikaiak. A jobb szélen nagyobb méretű szerszámok, a jobb alsó sarokban pedig apró szerszámok láthatók. Balra lent egy szatyornyi smirgli van, ami mögött egy másik szatyornyi elektronikai panel. Jobbra lent a képen kívül az összes kiürült szatyor, míg az elektromos szerszámletevős polcon főleg csigafúrók és fűrészlapok, valamint bútorfülek és gombok hevernek.

   A kesztyű csak azért került be a bútorgombos dobozba, mert a többi kacat közül kiválogatott fűrészlapok fogai folyton beleakadtak, úgy meg ugye nem lehet őket a helyükre tenni (lásd azt a kis alumínium dobozt), hogy folyton elrepülnek.
   Amúgy ezt a szétválogatást is azért csináltam, hogy ezt se holnap kelljen, s így hátha lesz hozzá elég erőm (mármint lelki), hogy lejöjjek elkészíteni a körfűrész támasztékát.

   Annyira belelendültem a pakolásba, hogy az elektromos szerszámletevős polc majdnem teljesen kiürült. Azt a hatalmas bútorfület amúgy csak azért nem tettem el, mert az már csak a mérete miatt sem fért be a többihez a dobozba.

   Az elektromos, de főleg a mechanikus alkatrészeket tartalmazó doboz tartalmát pedig azért nem válogattam szét, mert ugye ahhoz, hogy a rengeteg csavart egyből a helyére tudjam tenni, na ahhoz hozzá kellett volna férjek a csavaros dobozokhoz.
   Mivel csavarokra az elkészítendő támasztékhoz is biztosan szükség lesz, így a csavaros polcról történő elpakolásra is feltétlenül szükség lesz, de ezt azért már tényleg nem ma fogom összehozni.

   A bigyók elpakolásához, mármint a szekrényhez vezető út amúgy akár még ennél jobban is felszabadítható, ha elteszem innen a festékes vödröt, valamint a mikrométer próbalapját. Ez amúgy remélhetőleg a holnapi etap megnyitásaként tényleg be is fog következni.

   De ha nem, akkor sincs különösebb gond, hiszen az eszterga és az állványos fúrógép végre viszonylag szabadon hozzáférhető. Amennyiben végre kidobnám a már feleslegesnek tűnő tejfölös (amúgy persze festékes) vödröket, akkor még nagyobb lenne a hely, valamint egészen biztos, hogy már mindjárt másnap kellenének. Ha a glettet is átvinném a lomos pincébe (ami amúgy oda való, az építőanyagos és szerszámos polcra), akkor még nagyobb lenne a rend. Ha a kék fagyis dobozban található szerszámnyeleknek találnék valami helyet, épp mint ahogy a fűrészgépre készült kiegészítőnek is, akkor pedig már tényleg nagyon boldog lehetnék. No de ne akarjak már mindent egyszerre...

   Már úgy értem, hogy mekkora csoda már (mármint számomra az), hogy végre szabadon hozzáférek ahhoz a hokedlihez, amire egy új tetőt, annak pedig kemény szélt készülök kifaragni, amihez ugye kell a körfűrészre egy támaszték. Hogy úgy lenne logikusabb, ha előbb egy a mostaninál kisé nagyobb körfűrészt készítenék, azt a logikai anomáliát most inkább hagyjuk...

   Mikor a szekrénybe benéztem, azt kérdvén félhangosan magam elé motyogva, hogy vajon akad-e benne a csavaros polcon állomásozó félkész projektek számára megfelelő méretű hely, hiába nem volt, én már csak azért is beraktam őket!
   Az igazi megoldás a kevés hely problémájára természetesen nem az lenne, ha nekiállnék rendet csinálni (lásd a felső polcon az oda nem való szatyrokat és a bicikliülést), hanem az, ha végre kifuttatnám a csiszolómalom 1.0, a porelfújó, no meg a magába visszatekeredő hosszabbító című projektjeimet.

   Mostanában folyton azt mondogatom, hogy a rengeteg dolgom miatt nekiálltam a párhuzamos munkavégzésnek (lásd a képen az ülőlap nélküli hokedlit, rajta a még sárgára le nem festett ajtócskával), de ennek ellenére valahogy mégsem akarnak a dolgaim befejeződni, mire fel megígértem magamnak, hogy ha csak a természet el nem szólít, a pincéből addig nem megyek el, míg csak el nem készülök a körfűrész támasztékával.

   Bár a jobbra látható (amúgy természetesen állítható pozíciójú) támasztékhoz képest lehet vágni különböző vastagságú léceket, csakhogy egyformákat már nem, mert az első levágott léc után odébb kell állítani a támasztékot, ami végül biztosan más méretű munkadarabot eredményez.
   Ez ennek a mini körfűrésznek egy amolyan logikai hibája. Azt persze tudtam, hogy a minimális munkára való törekvésemnek ez lesz a következménye, azt azonban nem sejtettem, hogy ebbe idővel milyen szinten fogok beleakadni.
   Mármint a körfűrésznek úgy kellene kinéznie, hogy az apró fűrésztárcsa nem közvetlenül a motor tengelyére van felcsavarozva, hanem egy saját, lehetőleg mindkét, de legalább az egyik végén csapágyazott tengelye van, amit az eszterga tokmányába fogatva lehet meghajtani. Ezt a kiegészítőt egyszerűen csak rá kéne tolni a gépágyra, majd meghúzni a tokmányt, s a jelenlegi pozíciónál vagy úgy 20 centivel jobbra található fűrésztárcsának (és persze támasztéknak) az anyagot nekitolva, az egyforma részekre lenne szeletelhető.
   Mikor ezt a mini körfűrészt még valamikor évekkel ezelőtt elkészítettem, akkor célként csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél kevesebb energiabefektetéssel tudjak vékony nútolt léceket készíteni, azt meg ugye tudja a rendszer.
   Mivel a fűrésztárcsától balra látható kiálló valami a gép plusz csapágyháza, vagyis azt onnan nem lenne tanácsos leszerelni, a munkafelülettel pedig nem hozható síkba, így a feladat most az, hogy a fűrésztárcsa és a csapágyház közötti keskeny helyre készítsek egy állítható pozíciójú támasztékot, vagyis távtartót.

   Mint azt már korábban mondottam volt, bár a feladat tulajdonképpen egyszerű, s a körfűrész készítésekor az állítható pozíciójú támasztékra kidolgozott megoldás az előző képen még látható is, csakhogy a fűrésztárcsától balra nincs elég hely, mire fel oda - mármint úgy, hogy az elvágandó anyag számára is maradjon némi hely - tényleg csak egy nagyon keskeny alkatrész fér be.

   Bár a masszívsága miatt eredetileg mindenképp vaslemezben gondolkodtam, végül (pusztán lustaságból) mégis az annál sokkalta könnyebben megmunkálható keményfánál kötöttem ki.
   Amúgy nemcsak a fényképezőgép volt képtelen a céltárgyra fókuszálni (lásd a helyette éles hátteret), hanem az ebéd utáni kómában a szerző is éppen így volt vele. Mármint azért van jelölésképp összefirkálva az anyagból kivágandó rész, mert a "mit kell kivágni" tartalmú kérdésbe - úgy hidd el, hogy egyetlen percen belül - többször is belezavarodtam.

   Mivel a fűrészgép a kiegészítőjével épp az ilyen feladatokra lett kitalálva, holmi biztosan ferdére sikerülő reszelés helyett inkább ezt vetettem be. Amúgy most épp a csapágyház helyét vágom ki az anyagból.

   Ezt a két gyönyörűséget (vajon mire gondolhattam...) úgy sikerült mindössze két és fél perc alatt legyártanom, hogy a kettőn felüli fél perc tulajdonképpen arra ment rá, hogy a folyton leesésükből kifolyólag zsinórban hatszor is le kellett értük hajolnom.

   Bár innen nézve nagyon úgy tűnik, mintha már állhatnék is neki a fűrészelésnek, de attól még úgy volt, hogy először hiányzott a konstrukcióból egy a fűrésztárcsa pozícióját meghatározó alátét (szerintem eddig nem kellett bele), majd a beszerelt túl nagynak bizonyult, mire fel egyből bele is akadt az alumínium alaplemezbe.

   Mikor a fűrésztárcsa végre teljesen szabadon pörgött, akkor pedig mindjárt kiderült róla, hogy már életlen, mire fel szerelhettem ki-be újra, közben persze megtologattam a fogain a reszelőt.