Bicikliülés
(szétesett magától)

A fényképezőgép alá rejtett (?) lapos fekete doboz egy vadonat új körzőkészlet,
melyet egyáltalán nem a mai, hanem még a hollanderhez való kulcs készítése
című projecthez készítettem ide. Csak ugye, ha egyszer szétesett a bicikli
(még ha csak egyszer tette volna), akkor annak helyreállítása érthető
mód prioritást élvez. Mivel nem szeretek biciklit szerelni, ezért
ilyenkor kitör belőlem a bármi mást szívesebben csinálás.
Ez annyira így van, hogy most is a hollander kulcs
készült el előbb, pedig egyáltalán nem
az volt a fontos.

 

 

Hanem az, hogy ne így álljon a bicajon az ülés, mert így feltolja szegény heréimet
a manduláim mellé, ami az egészségügyi hátrányokon túl, minimum kényelmetlen.
Na most ez a fura szögben állás úgy alakult ki, hogy bár eddig is billegett egy kissé
az ülésem, de végképp akkor adta meg magát, mikor belekarikáztam egy kátyúba.

 

 

Szerencsére nem erről a hatalmas lyukról volt szó, mert ha ebbe hajtok bele, akkor
beláthatóan ettől nem csak az ülés dőlésszöge, hanem még én magam is komoly
változásokon mentem volna keresztül. Valamint itt kívánom megjegyezni,
hogy az üreg mellé kihelyezett bukkanót jelző tábla - az ábrán
láthatóhoz képest - épp ellenkező előjellel értelmezendő.

 

 

Sajnos egyáltalán nem arról van szó, miszerint meglazult volna az ülés alatt
megbúvó csavar, ugyanis (fogalmazzunk finoman úgy, hogy őszinte
sajnálatomra) jelen esetben ennél sokkalta nagyobb a baj.

 

 

Na most az egy dolog, hogy hitvallásom szerint már a tárgyak puszta léte
is felhatalmaz arra, hogy bármelyiket kedvemre szétszedjem, de
szerintem ettől még nem kellene önként jelentkezniük.

 

 

Míg csak rá nem jöttem, hogy mi a baj, egészen addig úgy voltam vele, hogy
ugyan mi lehet akkora hiba egy bicikli ülésében, amit ki ne tudnék javítani.

 

 

Amit a kép közepén látunk, na annak az alkatrésznek egyáltalán nem ott, hanem
a felette lévő műanyag áthidalón belül kellene lennie. Amilyen szerencsés vagyok,
nem csak úgy egyszerűen kiugrott a helyéről. Illetve kiugrani kiugrott, de ez sajnos
csak úgy sikerülhetett neki, hogy előtte szétszakadt a műanyag. Nem állítanám,
hogy defektet kapni jobban szeretek, mert ugye csálé üléssel még mindig
könnyebb hazatekerni, mint lapos gumival, de attól még nagyon
neki tudok keseredni, mikor egy ilyen számomra nehezen
megoldható problémát látok. Pláne a saját bicajomon!

 

 

Ez mondjuk nem az enyém, és bevallom őszintén, hogy mikor ezt a csúnya defektet
megláttam, mondhatni boldogsággal töltött el a tudat, hogy ez nem velem történt.
Aztán ahogy ott álltam mellette - kezemben a fényképezőgéppel - egyből meg is
állt mellettem két másik bicajos, majd az egyikük ingerülten rám is kérdezett:
El akarod lopni mi? Hát ja. Csak előtte még dokumentálom az esetet, hogy
ne a rendőröknek kelljen kinyomozni. Miután a kuncogás abbamaradt,
azon kezdtünk el tanakodni, hogy mégis hogy a csudába lehet olyan
defektet kapni, hogy leesik tőle a külső a felniről. Én speciel már
többször is tekertem 5-10 kilométert defektes kerékkel, de
még sosem esett tőle szét a kerekem. Én mondjuk
igen, hiszen lapos kerékkel érthető mód
bitang nehéz hajtani a biciklit.

 

 

Aztán azon kezdtünk el tanakodni, nem az történt-e, hogy kiszedte a tulaj a lyukas
belsőt, de erre a feltételezésünkre rácáfolt, hogy mindkét szelep a helyén van.

 

 

Ez viszont nincs a helyén. Ezt az alkatrészt annyira nem szerettem volna
ennyire közelről, illetve egyáltalán a helyéről kiszedve látni, hogy
ennél már csak a következő kép mutatta állag elkeserítőbb.

 

 

Ezzel az alkatrésszel az a baj, hogy se pótolni, se házilagos eszközökkel legyártani
nem tudom. Javítani pedig - az elszakadt műanyag okán - teljes képtelenség.

 

 

Amit a piros nyíllal mutatok, az nem volt oka az előállt hibának, hiszen nem
szakadt ki a helyéről a csavar, hanem az pusztán egy szerelési trehányság.

 

 

Na most attól, hogy ráfogtam a nagyobbik kombinált fogóval, majd visszanyomtam
a törött műanyagot a helyére, attól természetesen még nem javult meg, hiszen ha
ráülnék, akkor a beletolt vas menten ki is ugrana a helyéről. Ha odafogatnám,
már úgy értem, hogy a törött anyagot körbefogatnám mondjuk egy AWAB
bilinccsel, akkor talán még egy hét sem kellene hozzá, hogy a kétszeres
terhelés okán a másik fele is leváljon. Na most a következő ötletem,
miszerint innen nézve felülről ráteszek egy laposvasat, aminek van
a két szélén egy-egy hatalmas lyuk, na az sem jött be. Mert ugye
legyártani még csak-csak legyártanám valahogy, no de a képen
látható valami nem rajta van az ellenpárján, hanem belecsúszik.

 

 

Csak álltam itt elkeseredve, mikor egyszer csak beugrott a tuti! Kell ide egy olyan
alkatrész, ami egyrészt van annyira masszív, hogy kibírja a súlyomat, vagyis akár
rá is ülhetek, másrészt pedig olyan formájú, hogy miután begyömöszöltem a két
kerek valami közé, masszívan ott is marad. Ezt a valamit ugyan könnyedén ki
tudnám faragni mondjuk fából, azonban egy fából készült feltámasztó nem
teljesíti az eddig még meg sem említett rugalmassági kritériumot. Akkor
legyen az a valami gumiból! Ahogy ezt kimondtam, menten eszembe
is jutott, hogy kell itt lennie valahol egy az adott célra emlékeim
szerint épp megfelelő méretű, pláne formájú gumidarabnak.

 

 

Na most ezek nemcsak azért vannak ennyien, mert mikor meglátok egy gumibigyót
heverni a földön, akkor - mint teszem azt a csavarok esetében is - lehajolok érte,
hanem azért, mert nemhogy lehajolok, de még arra is képes vagyok, hogy akár
még vissza is forduljak érte! Ha ez az adott útszakaszon valamiért ellenjavalt,
akkor képes vagyok megkerülni érte az egész háztömböt. Bár a képen látható
dobozban kifejezetten gumik vannak, ennek ellenére nincs köztük amit keresek.
Na most az úgy szokott lenni, hogy mikor találok valamit, az először ugye a bicikli
kosarába, majd miután meguntam, hogy már hetek óta ott pattog (vagy fém esetén
csörög), akkor a bicajjal szembeni virágállványon elhelyezett ládába kerül, amit
aztán időnként (ez általában éveket, évtizedeket jelent) morogva kiürítek.

 

 

A fadarabokkal telezsúfolt festékes vödör alatti ládikáról van szó.
Ha szerencsém van, akkor ebben lesz elbújva amit épp keresek.

 

 

Akkor ennyit mára a szerencsémről...

 

 

Bementem a pincébe, egyrészt azt gondolván, hogy ott is heverhet a keresett valami
az egyik polc szélén. Aztán ahogy itt álltam, egyszer csak eszembe jutott, hogy van
egy ősrégi "gumik" feliratú dobozom, még a motoros időkből. Abban a dobozban
például akadhat egy a keresett célra megfelelő méretű gumi. Jelen pillanatban
ezt azért nem tudtam csekkolni, mert erősen oda van pakolva a dobozt rejtő
szekrény elé. Ekkor - mondhatni egyre elkeseredettebben - visszafordultam.

 

 

Na most lehetne mondani, hogy csak ezen cikk kedvéért dugtam be a sarokba azt
a gumibigyót, de az igazság az, hogy jelen (és sajnos nemcsak jelen) esetben
erről szó sincs! Ez nálam (megjegyzem érthetetlen módon) úgy szokott
történni, hogy a dolgok nem kerülnek egyből a helyükre (ez még
akkor is így van, ha éppen van nekik helyük), hanem csak
apránként közelítenek egy elfogadhatónak nevezhető
tartózkodási hely felé. Például egy valamiből kiszedett
trafó, míg elér a másik pincében a Salgó polcig, akár öt
különböző ideiglenes állomáshelyen is tartózkodhat. Aki
nem hiszi, nézze csak meg bátran a hárommal ezelőtti képet.
Azon is ott bujkál egy trafó. Megjegyzem már több mint egy éve.

 

 

Mikor ezt a valamit biciklizés közben megláttam heverni az úton, egyből
elgondolkodtam rajta, hogy mégis mi a csudára tudnám felhasználni.
Amint beugrott, hogy a viszonylag testes mérete okán akár még
egy orsós magnó gumigörgőjét is ki lehetne belőle köszörülni,
nos abban a szent pillanatban már fordultam is érte vissza.

 

 

Ezt annyira ide találták ki, hogy szinte szóhoz sem jutottam a meglepetéstől.
Ha valamiért, akkor az elmúlt évtizedekben már csak ezért az egyetlen
tételért is megérte összeszedni azt a rengeteg kacatot. Ezt persze
csak annak okán gondolom így, hogy végre sikerült
felhasználnom közülük valamit.

 

 

Bár a beépített állapothoz képest épp fejjel lefelé nézzük,
de ez semmit sem von le a konstrukció zsenialitásából.

 

 

Ha már úgyis itt vagyok alapon, gondoltam megkeresem a rozsdás helyett azt a még
épp krómozású üléscsövet, ami emlékeim szerint a jelen cikk keretében javított
ülés mellé volt csomagolva. Ebben ugyan nem voltam egészen biztos,
abban viszont igen, hogy láttam itt valamerre egy majd
félméteres hosszúságú krómozott csövet.

 

 

Itt, vagyis ezen a helyszínen lesz még egy apróbb pinceigazításos project, melynek
keretében elsimítom az aljzatbeton egyenetlenségeit. Esetleg még glettelek egyet
a falon, mielőtt lefestem. Majd csak miután ezekkel mind megvagyok, na csak
akkor lesz értelme leteríteni a direkt ide beszerzett (konkrétan kidobva talált)
linóleumot. No persze (ahogy magamat ismerem) az is lehet, hogy legalább
ez meglegyen alapon a linóleummal kezdek, és majd mindig feltekergetem
mikor útban lesz. Aztán lenne itt egy olyan project is, ami arról szólna (ez
egy úgynevezett halmozott feltételes mód volt), miszerint kerekeket szerelek
a szerszámos ládára. Erre egyrészt azért van szükség, mert nehogy már szétcsessze
 nekem az éles sarkaival a linóleumot, másrészt pedig annyira nehéz a láda, hogy
jobban járok vele (mármint a hátam), ha inkább csak húzom magam után,
mintha a fülénél fogva viszem. A szerszámos ládán látható hajtókar
és lánckerék páros pedig a tartalék biciklire való, de az már
megint egy másik project. Mikor ezeket, ha a valóságban
azért nem is, de legalább fejben sorra lefuttatom, olyankor
mindig felmerül bennem a kérdés, miszerint: Élek én
egyáltalán addig, hogy ezeket mind befejezzem?

 

 

A kép címe, vagyis a "jaj ne már" sajnos egyáltalán nem arra vonatkozik, hogy mit
keres itt a lengyel fúrógép, és még csak nem is arra, hogy itt sincs a keresett
krómozott cső, hanem konkrétan arra a tényre, hogy miután ebbe a polcba
alaposabban belenéztem, azt kellett megállapítsam, hogy ahhoz, hogy a másik
pincében szét tudjam pakolni az anyagokat, na ahhoz a projecthez előbb még itt
kellene rendet vágnom. Már csak azért is, mert ugye az azért mégsem járja, hogy
odaát befejezem, aztán kezdhetem elölről az egész hercehurcát, mert találtam
ideát egy csomó olyasmit, ami egyáltalán nem ide, hanem természetesen
odaátra való. Na most csoda, ha kételkedem benne,
hogy itt valaha rend lesz?

 

 

Ettől persze még egyáltalán nem kellene olyan fokon állnia a rendetlenségnek, hogy
mikor óvatlanul megrúgtam a fűnyírót, annak fogantyúja meglökje azt a hosszúkás
fadarabot, meg persze a négyzetes fazonút is, amitől ezek ketten egyből a mélybe
vetették magukat. Na most a jobbra eső példány, az még csak hagyján, de a bal
oldali párja felborította azt a dobozokból épített tornyot, ami egészen a földig
ér. Ennek hatására természetesen a tesztelésre odatett biciklibelső is azonnal
a mélybe vetette magát, melynek következtében a szerző (megjegyzem a tőle
elvárható rendcsinálás helyett) az "egyszer úgyis kib*szom innen az összes sz*rt"
egybefüggő fonémasor fennhangon történő ismételgetésébe kezdett. Itt kívánom
megjegyezni, hogy a biciklibelsőn látható megvastagodásoknak, illetve
elvékonyodásoknak semmi közük az optikai csalódáshoz!

 

 

Ez a belső, ez ugyanis valóban ennyire csáléra sikeredett!

 

 

Mivel ez egyáltalán nem az a cső, mint amire én emlékeztem,
ezennel fel is adtam az irányába folyatott további kutatást.

 

 

A krómozott cső irányába indított expedícióim közben bukkantam erre az újabb
önként jelentkező boncalanyra. Mivel az utóbbi időben ráálltam arra, hogy
az ilyen előugró apróságokat ahol érem, pusztítom, így - ha csak valami
fontosabb izé közbe nem jön - ez lesz a következő szétcincált bigyó.

 

 

Komolyan mondom, hogy annyira megörültem, hogy egy szem gumidugó
behelyezésével sikerült megúsznom az ülésjavítást, hogy fene nagy
lelkesedésemben még arra is képes voltam, hogy utánanézzek,
hátha akad itt még valami kiigazítandó apróság. Ezer is van!

 

 

Azért ezt a félbehagyott kipofozású biciklikereket választottam, mert leginkább ez
volt útban. A múltkor már kinyomtam benne sziloplaszttal a lyukakat, amit most
az fog követni, hogy lenyírom róla a felesleget. Erre - mint megannyi más
feladatra - már hetek óta készülök, csak eddig még semmi értelmes
ötletem sem támad, hogy mégis mivel tudnám levágni a felni
mélyén található lyukakból kitüremkedő fölös anyagot.

 

 

Most viszont, hogy épp itt álltam mellettük, beugrott, hogy a Laci szomszédtól kapott
favésők közt akad olyan is, ami leginkább egy félbevágott csőre emlékeztet, illetve
nem az oldala, hanem az eleje van megélezve. Egy ilyen favésőt néhányszor
áttolva a sziloplaszt alkotta, a felni belső ívéből kiálló anyagon, már
végeztem is! No persze csak egyetlen hibával, melyet a küllők
számának megfelelő újabb javítások követtek. Ez is kész!

 

 

Hogy a belső gumi duplán legyen bebiztosítva a duplafalú felnin található lyukakba
történő betüremkedés ellen, az eredeti, vagyis gumiból készült felniszalag helyett
ezt a kötöző anyagból átminősített pántszalagot fogom bevetni. Ezt már jóval
korábban kitaláltam, mint ahogy magát az anyagot sikerült megtalálnom.

 

 

Már úgy értem, hogy a ház mögötti szelektív gyűjtő mellett.

 

 

Ezt a 19 colos monitort pedig újpesten vettem fel a fűből. Bevallom őszintén, hogy
megtalálásukkor a pántszalagnak jobban örültem, arra ugyanis szükségem volt.

 

 

Egy jó darabig kerülgettem a feladatot, majd az egyszerűség
jegyében, mint ahogy a felni lyukait sziloplaszttal tömtem
ki, úgy a szalagot is ezzel az anyaggal ragasztottam fel.

 

 

Hogy a frissen felragasztott szalag le ne szaladjon, egy asztalos
szorító segítségével az épp kéznél lévő vésőt szorítottam oda.

 

 

Ahogy magamat ismerem, hetekig itt fog száradni a kerék, mire újra hozzányúlok.
Vele ellentétben, a földön hempergő pántszalaggal viszont kezdenem kellene
valamit. Már úgy értem, hogy most azonnal, mielőtt még széttaposnám.

 

 

A szépen feltekercselt anyagot a hollander kulcs készítése közben felszabadult
kábelkötegelőkkel fogattam össze, majd bevágtam a bicikli alkatrészes fiókba.

 

 

Gondoltam ha már épp rendcsinálósat játszok, akkor legyen meg ez is.
Ennek a kötegnek ugyanis az volt a szokása, hogy folyton kiesett.

 

 

Na most essen ki, ha tud!
Illetve inkább ne.

 

 

Kezdetben még úgy volt, hogy ezeket a felniből kivágott gumigombócokat
majd csak legközelebb porszívózom össze, azonban miután többször is
sikerült rájuk lépnem, mely alkalmakkor a frász tört ki, hogy
mégis mi az a puha, szóval inkább feltakarítottam.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.