A fehér doboz egy fekete, konkrétan Ganz gyártmányú és bojlerhez használatos időzítő óra helyett került fel a lomos pincéből, mert mint az időközben kiderült, olyat már szedtem szét, csak már rég nem emlékeztem rá, mert 15 éve volt.

   Ilyet viszont még biztosan nem szedtem szét. Mikor lomtalanításkor a földről felvettem, egyből rákérdezett a mellettem álló lomis, hogy mit találtam, mely kérdést végül egyesült erővel sem tudtunk eldönteni. Nekem ugyan volt egy olyan sejtésem, hogy ez egy csengő, csakhogy volt mellette más is. Mármint nemcsak ötletem, hanem a földön szétszórva egy rakat másik kincs is, melyek közül végül semmit sem hoztam el, annyira unalmasnak tűntek. Amúgy az egész 2021-es lomtalanítás is snassz volt, a rémesen gyenge felhozatalával.

   Amint a csengőt a boncasztalra letettem, bár nem taszított benne semmi, attól még azonnal beugrott, hogy már napok óta elfelejtettem meglocsolni a virágokat. Mivel épp nem volt rajtam szemüveg, anélkül meg ugye közelre nem igazán látok, zavartan hunyorogtam a petúnia növesztette tollra.

   Egy kissé ugyan már hiányos, de doboznak még így is bőven megteszi. Mármint ezt mondtam rá, mikor még valamikor 2021 nyarán lomizás közben nem dobtam vissza a szemétkupacba a többi kacat közé.

   A névre és a típusra az interneten rákeresve, nemcsak az derült ki, hogy ez egy vezeték nélküli bim-bam csengő, hanem az is, hogy határozat van róla, miszerint a szabványoknak meg nem felelősége okán Magyarországon már rég nem szabadna forgalomba hozni. Mármint ahhoz képest, hogy a tiltás dátuma 2010-es, 2021-ben (akkor készült ez a cikk) még simán lehetett kapni!
   Néha elgondolkodom rajta (általában rádiójavítás közben, az éter eszement zavarait hallgatva), hogy ha valami hatóság darabról darabra végigmérné az összes elektronikus eszközünket (mármint kivétel nélkül mindenkinek mindenét), s ami csak a szabványoknak nem felel meg (értsd egyértelműen rádiófrekvenciás zavarforrásnak minősíthető), akkor vajon hány százaléknyi - főképp kínai - elektronika felelne meg?

   Egy úgynevezett DIP kapcsoló (még rá is van írva), ami a csengő adó és vevőrésze közötti közös kód beállítására szolgál. A közös kód beállításának lehetősége pedig arra, hogy több azonos típusú csengő se zavarja egymást.

   Ami ebben a dobozban (vagy inkább bennem) meglepő, hogy hiába nézem, most valahogy semmit sem vagyok képes beleálmodni, ami az enyhe (?) dobozmániám függvényében minimum különös jelenségnek értékelhető. Ez persze lényegtelen, hiszen csak az számít, hogy megjegyezzem a formáját, valamint a tartózkodási helyét is, hogy mikor majd kell egy ilyen doboz, akkor gyorsan előkaphassam.
   Hogy ez nagyon komoly elbizakodottság? (mármint azt feltételeznem, hogy egyszer még kelleni fog valamire a doboz) Ez mondjuk igaz, de ha bejönnek a terveim, s pár éven belül tényleg kilábalok a felgyűlt lomhalomból, akkor van rá némi esély, hogy tényleg rámozdulok az elektronikák barkácsolására.
   Ilyenkor aztán mindig apukám jut eszembe, aki után a telken annyi, de tényleg valami egészen rengeteg félbehagyott projekt maradt, hogy arról napestig írhatnék. Már ha méltóztattam volna kimenni a telekre legalább körbefényképezni.

   Ez a csavar annak jegyében született, hogy mind keresztélű, mind hagyományos csavarhúzóval lehessen tekerni, aminek persze az lett az eredménye, hogy mindkét fajta csavarhúzó éle úgy fordul ki belőle, mintha csak ez lett volna a cél.

   Mikor a krokodilcsipeszek piszkálásakor valami éktelen csipogásba kezdett, akkor azt hittem, hogy mégiscsak sikerült kicsikarnom a csengőből valamiféle hangot, azt azonban a konyhai időzítő adta. Mármint azt jelezte a csipogásával, hogy félkész a sült, tehetem fel főni a krumplit.

   Hiába tettem vele egy újabb próbát, mert nagyon úgy néz ki, hogy a csengő ha nem kapja meg a megfelelő digitális jelsorozatot, akkor nem szólal meg, ami persze valahol érthető is, hiszen ki szeretne egy téves riasztásokat produkáló csengőt. Azért egy teszt feliratú gombot igazán tehettek volna rá, mondjuk az elemek állapotát ellenőrzendő.

   Bár a rátekert folpack valószínűleg többet ér, mint maga a fél csengő, attól én még szépen elcsomagoltam, hogy ha később esetleg tényleg kelleni fog, akkor majd ne egy pókpetés koszdobozzal kelljen foglalkoznom.

   Az a lánc, az nem esne le onnan, ha végre nekiállnék feldolgozni a pincében található két másik órát is. Már úgy értem, hogy a nem kakukkos faliórát követő kakukkost, valamint a paraszt órát is. Ráadásul nemcsak a lánc tűnhetne végre el (amit amúgy a folpack csövére akasztva tárolok, s mikor azt a polcról leveszem, a lánc mindig leesik), hanem az a két súly is, ami most épp a bicajommal szemközti állvány tetején rozsdásodik.

   Ami végül innen, a szobai székre helyezett sámliról került elő, de csak mikor végre nekiállt csipogni. Amúgy arra figyelmeztetett, hogy felforrt a krumpli főzővize, ugyan vegyem már vissza alatta a gázt.

   Az időzítő amúgy igen nagy valószínűséggel akkor került be a szobába, mikor pöszmösz mackót nyomkodva azt tudakoltam tőle, hogy maradt-e még benne víz. Mivel nem maradt, az időzítő pedig előkerült, a fél csengő pedig ki az előszobába, így mindjárt három dolog is a helyére került, amit kisvártatva az ebédre készített sült felzabálása, majd a rend jegyében az ágyába bemászó szerző követett...