Hogy egészen biztos legyen a legalább valamicske haladás, elsőként az apró elmaradások a lakásban című végeérhetetlen projektem nyolcadik fejezetének keretében felszabadult gumilábakat tettem be a helyükre, mely csinosságok tán még egy hónapja sincs, hogy az asztalom fényét emelték. Már ha lehet ilyet egyáltalán mondani erről a négy fekete tárgyról...

   Az órától jobbra látható, stílszerűen vízkő ette víztörő a párom fürdőszobai csaptelepéről származik, s csak azért került képbe, mert már azzal is nagyon kezdenem kellett valamit.
   Mindeközben az óra számlapján látható Pallavi felirat természetesen nem a gyártóra utal, hanem arra a cégre, aki ezt az órát mint reklámajándékot adta. Mondjuk nem nekem, mert én a 2020-as lomtalanítás alkalmával találtam.

   Épp mint ahogy az is megszokott, hogy egy csak úgy egyszerűen a szemétben talált órának esze ágában sincs működnie! Már ha van egyáltalán az órának esze. Mondjuk nekem se sok van, hogy elhoztam, szóval hasonlítunk egymásra.

   Balra az ébresztés funkciót ki-be kapcsoló karocska látható, amit az ébresztés idejének, majd magának az időnek a beállítására szolgáló apró gomb követ. Ha rajtam múlt volna, akkor ezek a kezelőszervek nem a dobozzal megegyező színű feketék lennének.

   Mikor a mechanikát az előlapról puszta húzással leválasztottam (megjegyzem legnagyobb örömömre), az összes mutató a számlap és az előlap között maradt. Bár az ébresztés idejét mutató mutatót már sikerült a helyéről kirázogatnom, ha nehezen is, de végül azért csak sikerült rájönnöm, hogy ez teljesen felesleges volt. Mármint azért, mert ha az óra nem javítható, akkor ahogy van, vagyis még darabokban kidobom. Ha meg javítható, akkor úgyis szét kell szednem az elejét, hogy újra össze tudjam rakni, ugyanis a mutatók a helyükre téve nem férnek át a számlap közepén látható apró lyukon.

   S már kezemben is volt ez a fecskendő, rátűzve az apró lyuk átdöféséhez szükséges vékony injekciós tűvel. Amúgy vazelin van benne, mégpedig a lehetetlen helyek bekenéséhez.

   Az óraüveg (amúgy persze plexi) végül úgy jött ki (mert a lyukak ugye nem értek át az anyagon), hogy a szélébe több helyen sorjában beleakaszkodva, egy bonctűvel billegtettem ki. Azért nem az injekcióssal, mert nagyon nem szerettem volna beadni magamnak egy adag vazelint. Az persze nem jutott eszembe (illetve már csak utólag), hogy az üveget a helyéről a középső nagy lyukon keresztül benyúlva is kitolhattam volna, természetesen valami puha, nem karcoló tárggyal.

   Hanem beakadó pöckök, amikkel nemcsak az a bajom, hogy az óra házának szétszedésekor nem finoman nyílnak ki, hanem az is, hogy összeszereléskor sem úgy pattannak össze, ami mindkét esetben azt eredményezi, hogy ugrik egyet (vagy többet) a váz. Ez azért probléma, mert a fogaskerekek belül nincsenek rögzítve. Pontosabban szólva a ház két fele közé vannak bepasszintva, ahonnan a tok megmozdításakor könnyen kieshetnek. Mármint úgy nyitás, mint zárás közben.

   Hanem durva mechanikai. Mármint ezek ketten - gondolom egy komolyabb mechanikai atrocitás eredményeképp - elváltak egymástól. Na így már nincs mit csodálkozni azon a hibajelenségen, hogy bár az óra ketyegett, a másodpercmutató épp csak megröccent néha.

   Ahhoz képest, hogy még egy hete sincs, hogy ezt a tubus ragasztót megvettem, és ez volt a tulajdonképpeni első bevetése, pláne még egy cseppnyi sem kellett belőle a ragasztáshoz, mindjárt kettőt is tudtam rajta hajtani. Ez persze lényegtelen, hiszen úgyis előbb szárad be, vagy akár törik ketté a kupakja, minthogy kifogyna a tubusból a ragasztó.

   Az óra minőségéről annyit, hogy a képen látható, pirossal bekeretezett fröccsöntési maradvány itt belül vagy beakad az ébresztést ki-be kapcsoló karba, vagy nem. Bár nem áll szándékomban a jelen óra undok csipogó hangjára ébredni, de attól még levágtam a helyéről a csúf sorját.

   A ventilátorral gyorsított száradás után már csak össze kell raknom. Ez annyira egyszerű, hogy épp csak arra kell figyelnem, hogy az ébresztés idejét mutató mutató a többihez képest a helyén álljon, valamint munka közben - az időközben megtörtént ebédelés hatására - el ne aludjak.

   Ahhoz képest, hogy a narancssárga és a zöld egy (számomra legalábbis) különösnek tűnő színösszeállítás, ez az óra mondhatni egészen jól mutat anyám éjjeliszekrényén, ahonnan azért tettem el nagyon, de tényleg nagyon gyorsan, nehogy még anyám megkedvelje, aztán itt maradjon. Mármint ezt azért nem szeretném, mert ez az óra valami egészen lehetetlenül hangosan ketyeg.

   Mire fel kivettem belőle az elemet, feltettem az ágyam feletti polcra, majd úgy határoztam, hogy ha a páromnak nem kell, akkor ez az óra - mint megannyi más apró kincs - valahol a pince mélyén fogja végezni.