Ezt a sarkot még véletlenül sem a ma bemutatásra kerülő óra okán bámultam, ami amúgy a középső irattartóban fekszik az előlapjára borítva, hanem csak azon törtem a fejem, hogy meg merjek-e ereszteni egy olyan nagy ívű rendrakási akciót, mint mondjuk a távirányítók előtt heverő nejlonzacskó gumis dobozba történő behelyezése. Miután a nagy méretű áramváltóból származó gumilábak végre a helyükre kerültek, nekem azonban sem a videokazettákra, sem a hozzájuk tartozó három kis méretű, és még a koszos elejű videomagnóra sem támadt gusztusom, az óra végre kikerült az irattartóból.

   Ez szegénykém akkor került fel a pincéből, mikor leváltottam egy az időt nagy méretű számokkal mutató LCD kijelzős órára, ami azóta is rendben teszi a dolgát. Hogy a pincébe honnan került, azt viszont már meg nem tudom mondani, de arra azért még emlékszem, hogy mindig volt vele valami baj.
   Kezdetben egyszerűen csak eldőlt, majd miután letörött róla a hátsó támasztéka, már az elgurulásával szórakoztatott. Részemről persze mindig odatettem két valami közé, amik aztán megtámasztották, csakhogy a polcon lévő valamik időnként azért kellettek (hiszen már eleve azért voltak ott), s az óra ilyenkor (mármint olyankor, mikor elvettem mellőle valamit) mindig elgurult. Az elgurulások egy része kényszerűen zuhanással, majd ha nem voltam elég gyors, akkor becsapódással végződött, mely események eredményeképp egyre csak gyengült az óra már eredetileg sem túl erős kontinuitása. Magyarán szólva, ezt az órát már csak úgy egyszerűen magától is többször láttam apró darabokban.

   A villanyseprűt nem azért mutatom, mintha az is szétesne magától, hanem csak azért, mert az óra elővételekor előkerült egy hatalmas porcica, ami a parkettre zuhanva egyből nekiállt bandázni a társaival, mire fel ijedtemben rájuk támadtam a képen látható eszközzel. Hogy az adott pillanatban mennyire szerettem volna órát berhelni, azt már csak az a tény is kitűnően mutatja, hogy az asztalnál történő ücsörgés helyett inkább a takarítást választottam. A söprűben persze idővel kimerült az akku. Amúgy egészen jól bírta, hiszen mire ez megtörtént, addigra már az egész lakáson áttologattam.

   Mivel nem szerettem volna, hogy az óra szerelése közben a seprőgép az asztalon töltődjön, levettem hozzá a polcról egy univerzális dugasztápot, ami azóta már kapott is egy saját szétszedtem cikket.

   Miközben a dugasztápot kerestem (amúgy ott volt szem előtt a polcon), az egyik - csak úgy egyszerűen a polcba dugott - fiókban találtam egy zsebrádióba való hangszórót, amihez - a rend látszatát keltendő - hozzácsaptam a képen látható három másikat is.

   Már csak arra kell ügyelnem, hogy el ne felejtsem, hogy itt vannak. Mármint azért nem tenne jót az elfelejtésük, mert ha ez megtörténne, akkor igény esetén hoznék helyettük, pontosabban szólva hozzájuk a pincei hangszórós szekrényből, és akkor megint elkezdenének a polcok szélein gyülekezni.
   Ebben a fiókban amúgy az akkukimerítőhöz gyűjtögetett alkatrészeket tartom, amiket a párom rádiós magnójának leírásával takartam el. Mármint nem azért, hogy még csak ne is lássam őket, hanem csak porosodás ellen.
   Valaha azt terveztem, hogy a pincei fadarabokból összeállítok egy (esetleg több) olyan fiókot, ami pontosan passzol az ágyam végi polcba, csak mint ahogy annyi mást, úgy még ezt a nagyszerű tervemet sem valósítottam meg. Aztán volt egy olyan, az előzőnél némileg egyszerűbb tervem is, hogy nem építek másik fiókot, hanem inkább a meglévőkre készítek zsanérral felnyitható tetőt, de mint az látható, pontosabban szólva nem látható, ebből a kiváló elképzelésemből sem lett semmi.

   Miután a söprűt feldugtam a töltőre, leszaladtam a pincébe. No nem a kerek óráért, hiszen az már idefent volt, hanem csak szétnézni a polcon, hátha ott van valahol az óra eredeti hátsó támasztéka. Mivel már előre sejtettem, hogy nincs ott, nemcsak azt kerestem, hanem egy füst alatt valami olyat is, amivel helyettesíteni lehet. Ezt aztán viszonylag gyorsan feladtam, mert ugye mégis minek egy elgurulás elleni talpat keresni egy olyan órához, amiről még azt sem tudom, hogy működik-e.

   Ha már úgyis lent voltam alapon, nekiálltam keresni egy olyan dobozt, kávés vagy befőttes üveget, vagy bármi más tárolót, melyben esélyem volt találni egy a drót végén fityegő fényerőszabályzóba szükséges diak nevű alkatrészt. Ez mondjuk nem jött be, mert nem találtam. Mármint diódákkal teli dobozt igen, diakot viszont nem. Cserébe megtaláltam azt a HDD-t, ami abba a Compaq PC-be való, aminek a múltkor már sikerült elbontanom a monitorát. Szerintem itt sosem lesz rend...

   Ami alul középen egy kevéske helynek tűnik, az tulajdonképpen nem az, mert azt csak az idézte elő, hogy onnan vettem el a fényképezőgépet. Bár nagyon úgy néz ki, mintha haladás helyett egyre inkább csak visszafelé lépkednék (mármint nem fogynak, hanem gyűlnek a munkalapon a kacatok), de a fehér zacskóban már ott figyel a dimmerekkel való szórakozáshoz vásárolt 10 darab diak.
   Ilyenkor (mármint olyankor, mikor állok a lomok előtt) mindig az jut róluk eszembe, hogy ha egyszer nemcsak ímmel-ámmal, hanem úgy igazándiból nekik ugranék, mondjuk reggel, akkor délutánra simán kivégezném az összes vacakot. Na most ahhoz képest, hogy ennek elég nagy a valószínűsége (mármint az egy nap alatt történő simán lerendezésnek), még csak eszük ágában sem áll a dolgoknak ilyen szépen alakulniuk!

   Hogy legalább egyet lépjek előre, letettem magam elé az órát, megtekintettem a hátulját, elkattintottam ezt a képet, majd azzal a lendülettel már indultam is lefelé a pincébe megkeresni az óra hátuljáról hiányzó kitámasztót, de csak mert időközben eszembe jutott néhány olyan rejtekhely, amit a minap nem néztem meg. A keresett alkatrész amúgy csak egy egyszerű egy "U" alakú műanyag idom. Mivel amit kerestem nem lett meg (valószínűleg kidobtam), nekiálltam elpakolni a nagyon nem a helyükön lévő dolgokat. Mármint a pincében. Na most ha nem felejtek el közben fényképezni, akkor az odalent készült felvételekkel simán háromszorosára duzzaszthattam volna ezt a cikket!

   Míg a balra látható kapcsolóval az óra csipogását (ébresztés) lehet kikapcsolni, addig a jobbra látható + jel melletti lyukon az ébresztés hangja tör ki a világba az apró műanyag dobozból. A másik három lyuk (lásd őket a kapcsoló karocskája körül) valószínűleg csak arra szolgál, hogy a pornak legyen hol bejutni az órába. Mert ugye nehogy már örökké tartson valami...

   Egyáltalán nem dereng, hogy ezt az órát már szétszedtem volna. Vagyis ami kopást a csavarfejen látunk, azt szerintem nem én okoztam. Ami törést a teleptartó szélén látni, azt viszont valószínűleg én, illetve a gravitáció, pontosabban szólva a becsapódás, ez az óra ugyanis mindig is komoly hajlamot érzett rá, hogy bárhol is van, a mélybe vesse magát.

   Hogy én felejtettem benne az elemet, abban azért vagyok egészen biztos, mert ugye így nem működhetett. Mármint ez az érintkező már nem vezeti az áramot. Egy beteg órát meg ugye mégis minek tettem volna oda a polcra? Bár ahogy így belegondolok, tőlem még az is kitelik...

   Ez az óra mindössze egyetlen húzómozdulattal háromba vehető, mely állapotot sajnos nemcsak húzásra, de leesés hatására is képes felvenni. Már úgy értem, hogy ezt az órát már többször is láttam a pincében ennyire szétesve, csak akkor még pluszban hozzájött a hátsó kitámasztó idom is. Ebben az az érdekes (mármint a leeséstől szétesésben), hogy a balra látható órán tulajdonképpen nem annyira lötyög, mint inkább egy kicsit szorul a jobbra látható keret.

   Amit az óra tokjának belső felületén látunk, az por. Ebben az az érdekes, hogy az óra összeszerelt állapotában ha nem is tömített, de annyira azért jól állnak egymáshoz képest az alkatrészei, hogy a por csak úgy egyszerűen ne tudjon a számlapig beszállni. Az persze lehet, hogy miközben én a pince előtti linóleumon nagyban fűrészeltem, az óra a polcon darabokban hevert, vagy épp úgy el volt gurulva az üvege, hogy azt csak valamikor később találtam meg.

   A kihúzást úgy kell érteni, hogy a mechanika belecsusszan a hátfalon található szögletes kivágásba. Ez a kép amúgy nem ezt akarja mutatni, hanem azt, hogy az óra tartójával majd ahhoz a felöntésben látható lyukhoz, meg persze a párjához kell csatlakoznom. Mondjuk attól, hogy eredetileg így volt, én persze csinálhatom másképp is, amire (mármint az új támasztékra, vagy talpra) már van is egy csomó nagyszerű ötletem.

   Miután leemeltem a mechanikáról az általam pusztán porvédőnek nézett hátfalat, egyből kihullottak a helyükről a fogaskerekek, ugyanis a hátlap egyben a fogaskerekek megtámasztója is. Pontosabban szólva a fogaskerekeken látható lyukakba való apró tengelyvégek a hátlap anyagából lettek kiképezve.
   Amit még ezen a képen nézni kell, az a bal felső sarokban az elemtartó irányába tartó lemez, melynek kiszereléséről abban a szent pillanatban lemondtam, mikor rájöttem, hogy az csak az óra teljes szétbombázása árán lehetséges. Mondjuk ha nem tudnám összerakni, akkor sem lenne semmi baj, hiszen a helyén már rég ott ül az LCD kijelzős óra.

   Íme az óra motorja, amibe elsőre azért nem tudtam visszatenni a forgórészt, mert az állórész kibillent a helyéről. Hogy ennek az volt-e az oka, hogy a balra látható két, valamint a jobbra látható egy fekete műanyag pöcök vége nincs melegen szétnyomva, vagy valami más, azt így utólag már nem tudtam eldönteni.

   A korábban keresett, akkor azonban nem talált made in china felirat az óra mechanikájának azon oldalán található, amit eltakar a számlap. Hogy ez azért van így, mert ezt az órát már a kínaiak is szégyellik, azt persze csak én feltételezem.

   Mikor el kellett döntenem, hogy összerakjam-e, vagy egyszerűen csak söpörjem be a szemetesbe, komolyan megakadtam. Az óra összerakásának szükségességéről végül az győzött meg, hogy ha kidobnám, a felül középen látható kerek műanyag alkatrészt akkor is megőrizném, valamint valószínűleg az üveget is, s ezek ketten már majdnem annyi helyet foglalnának a lomjaim között, mint a komplett óra.

   Mielőtt az apró rugót odaforrasztottam volna, tettem egy erőtlen kísérletet az óra elektromos fogyasztásának megmérésére. Mivel impulzus jellegű mérésekre a digitális multiméter alkalmatlan (másodperces árammegugrásokat ugyanis nem tud átlagolni), gondoltam bevetem helyette az ITT multimétert, mert azon legalább látom, hogy meddig lendül ki a mutató. Mivel az a szép műszer a polcon tényleg csak dísz, ez a tervem dugába dőlt. Na most az a másik még nem, hogy belenézzek a cserépkályhába a műszer mögül kikandikáló, igen ötletes módon saját világítással rendelkező webkamerával. Már ha működik. Mondjuk ha nem, akkor sincs gond, mert találtam egy másikat a pincében, csak a mellé kell egy elemlámpa is, mert azon nincsenek LED-ek.

   Ez a gyönyörűség valamiért még mindig úgy szerepel a nyilvántartásomban (mármint abban, amit a feladataimról a fejemben őrzök), hogy még nem készült el, pedig ugye látványosan de. Ez valószínűleg azért lehet, mert még mindig ott várják a pincében a polcon a többi begyűjtött csempék, hogy ugyan kezdjek már velük valamit. A valami szerintem csak annyi lesz, hogy legalább elrakom őket szem elől, hogy ne zavarjanak össze.

   Mire fel fogtam és mérgemben alaposan megköszörültem a felületét. A Miniplex tokmányában - mivel épp köszörülni szerettem volna az apró géppel - egy fúrószár tartózkodott. Na ilyenkor van az, hogy a "mit csinálsz azzal a fúrógéppel Géza" kérdésre, csak a kissé zavarosan hangzó "elemet cserélek egy órában" válasszal tudok szolgálni.

   Elsőre és másodikra ugyan még nem, de a harmadik felköszörülés után azért már csak sikerült az elemtartó érintkezőjének leónozása. Mégis miféle felületkezelést alkalmaznak a kíniak egy vaslemezen, ami ónozhatatlanná teszi?

   Na itt jött közbe az, hogy mikor a jobban tartás érdekében rá akartam tekerni az óra peremére mindössze egyetlen menetnyi celluxot, semerre sem találtam a jelen feladathoz szükséges keskenyet.

   Mire fel mérgemben apró szeleteket vágtam a szélesebb fajtából. Már úgy értem azért csak apró darab ragasztócsíkokat használtam, mert nem volt kedvem az ollóval a celluxot hosszában végigvágni.

   Az óra természetesen nem azért került ide, mert odalent már úgyis megszokta, hogy a vegyszeres polcon van, hanem azért, mert csak itt volt számára megfelelően stabilnak tűnő hely. Mivel ezt a hibát már a pincében is elkövettem (mármint azt, hogy azt hittem az óráról, hogy stabilan áll), mindössze néhány perc múlva már vittem is ki az előszobába, amire második komoly okként az is közrejátszott, hogy ez az óra meglehetősen hangosan ketyeg. A pincében persze majd ketyeghet kedvére, mert ott a zajongásával legfeljebb csak az egereket és a pókokat zavarja.