Siemens club 722 rádiós magnó
(már annyiszor szét akartam szedni)

Nagyon alakul ez a sarok! Gondoltam ezt a néhány végére maradt dolgot
már pikk-pakk szétkapom. Ez persze nem így lett, de ez most mindegy.

Annyira fellelkesültem, hogy már csak alig valami van hátra a dobozokra halmozott
kacatokból, hogy összekoncentráltam őket a székre, mondván így ahogy látod,
felviszem az egészet, és akkor nem itt lent, hanem majd odafent a lakásban
válogatok belőlük. Ebből végül természetesen az lett, hogy nem itt lent,
hanem odafent kerülgettem őket. Ha már úgyis kerülgetésről van szó,
itt kívánom megjegyezni, hogy a ma bemutatásra kerülő rádiós magnót,
azt már annyit kerülgette a halál, meg persze én is, hogy az már szinte egy
valóságos regény! Most így hirtelen meg nem mondom, hogy honnan hozta
a barátnőm, mondván nézzek már rá, hiszen én úgyis mindent megjavítok.
Na ekkoriban volt, hogy kezdtem úgy érezni, hogy mintha már nem én
lennék az az ember, aki feltétlen életcéljának tekinti, hogy mindent
megjavítson. Így került szegény magnó a polc tetejére. Idővel persze
megjavítottam. Sajnos nem azért, mintha olyan jó állapotban lett volna,
hogy épp csak meg kell piszkálni, hanem mert kellett a melóhelyre valami
zenegép ami elzörög az irodámban. Később, mikor átköltöztünk egy
másik telephelyre, természetesen jött velem ő is a Páva utcába.

Ez a kép már nem a Páva utcában készült, hanem több apróbb költözést, majd újabb
telephelyváltást követően, immáron az utolsó, vagyis a Távíró utcai irodámban.
Mint az a lelógó hálózati kábelből sejthető, ekkor még nagyban üzemben volt.
Amúgy azért vettem magam körbe mindenféle kütyüvel, hogy ne legyen olyan
kopasz az irodám. A telefonvonalat vizsgáló műszert már rég elbontottam, de a
benzinlámpa és a szélmérő még nem került sorra. Erről a helyről szegény magnó
egy sötét pincébe került, majd mikor azt felújították, akkor egy másikba. Aztán
a raktárba sütöttem el, mert épp ott volt nagy a csend. Mikor a raktár is kettőt
költözött, akkor feleslegesség okán - no meg nehogy már elvesszen alapon -
visszavettem. Szóval ennek a masinának meglehetősen kalandos életútja volt.
Mint tette már annyiszor, most is rezgett a léc, hogy bemutatás közben "egészen
véletlenül" annyira apró darabokra szedem, hogy nem lesz esélye többé összeállni.

Mondjuk ha mégsem szedem szét, akkor betekerem folpackba, és úgy bedugom
a sarokba a többi közé, hogy talán már míg élek nem kerül elő. Ezt a képet
nézegetve, azt kellett megállapítsam, hogy itt bizony nagyon érik egy
újabb nagyszabású rámolás. Mondjuk míg ennek nekiugrok,
addig azért még hátravan néhány kincs bemutatása.

Ha több nem is, de ezek egészen biztosan. Hátul két BRG MK-27-es, meg egy 29-es
hever, míg a két jelfogó meghúzási időmérőn egy HT videokamera. Utóbbihoz
természetesen tartozik egy monitor is, csak azt még fel sem hoztam. Na jó.
Elárulom. Már kerestem, de jelen pillanatban még fogalmam sincs róla,
hogy merre van. Ez annyit jelent, hogy vagy sikerült nagyon eldugom,
vagy esetleg épp ellenkezőleg, vagyis túlságosan is szem előtt hever.

Mint például a minap boncolt kézszárító a széken. Meg mellette a yaxley kapcsolós
doboz. Meg az asztal szélén az a két hangfal, melyeket az NZC420-as lemezjátszó
teszteléséhez túrtam elő. Illetve ez nem pontosan így történt, hanem úgy, hogy
az előszedés még az NDK lemezjátszóhoz történt, de ha már itt van, pont jó
lesz a csehszlovákhoz is. Meg a Videoton erősítős rádióhoz is. Valamint
a SONY erősítőhöz. Meg az NDK Hi-Fi kompakthoz. Meg persze a
Tesla B115-ös magnóhoz is. No persze az okokat illetően hiába
minden erőlködésem, ugyanis a hangfalak asztalon történő
állomásoztatását egyikkel sem lehet megindokolni.

Mint ahogy arra sincs értelmes magyarázat, miszerint ezt a gépet most rakom
fel az asztalra vagy ötödszörre. Általában lőttem is róla néhány képet, de
eddig még minden nekifutásnak az lett a vége, hogy kisvártatva
visszakerült a magnó a cserépkályha elé.

Gondoltam megnézem, hogy ad-e egyáltalán valami életjelet. A hálózati kábele bele
volt gyűrve a teleptartóba. Néha annyira rendes vagyok, hogy még magam is
meglepődöm! Jó. Elismerem. Ez azért ritkán van. Mint ahogy az is,
hogy valamit csak úgy egyszerűen bekapcsolok, mire
fel kiderül, hogy hiba nélkül működik.

Na ez szegénykém, ez nagyon nem tartozik közéjük! A magnóban meg sem mozdul
a motor, míg a rádió csak az URH sávon szól, de ott is kontakthibás a forgókondi.

A fentebb olvasható műszaki adatai alapján ez egy teljesen átlagos készülék.
Ezt azért emeltem ki, illetve említettem meg egyáltalán, ugyanis hasonló fazonú
rádiós magnóból nemcsak ilyen létezett, hanem voltak ennél sokkalta komolyabb
műszaki tartalmú masinák is. Az egyik vonulat szerint beletákoltak valamit egy
nagyon szép dobozba (ez a készülék rá az élő példa), ami szépen szól, meg
sztereó, meg mindene csillog villog, míg a másik irányvonal az volt,
hogy összezsugorítottak egy Hi-Fi tornyot. A bóvli tartalmú
utánzatának is gyenge kacatokat most inkább hagyjuk.

Szegénykém hozzám már így, vagyis kazettaajtó nélkül érkezett. Egy ilyen alkatrészt
a lehetetlenséggel határos pótolni, de nekem mégis majdnem sikerült. Ez az eset
a rendszerváltást követően történt, mikor épp széthullott (más vélemények
szerint privatizálásra került) a magyar ipar. Az eddig állami kézben (vagy
vezérlés alatt) lévő szervizhálózat pótalkatrészbázisának egy része az Angyal
utcába került egy pincébe, ami egyben bolt is volt, ahová ha akár csak egy héttel
is korábban nézek be, akkor még tudtak volna adni ehhez a géphez másik ajtót.
No nem azért nem volt már, mintha elfogyott volna, hanem azért, mert a nem
keresett vagy eladhatatlannak minősített cikkeket elszállították egy vidéki
raktárba. Ajtó híján ha tökéletesen nem is áll meg benne a kazetta, de
azért még ebben a hiányos állapotában is le tudja játszani.

A műszerei mondhatni majdnem szépek. Illetve szépnek szépek, csak
ez a magnó egy kicsit más stílust képvisel, mint ami nekem bejön.

Négy hullámsávos rádiója van, a kazettát sztereóban játssza le, van rajta
széles sáv kapcsoló is (erről kicsit később), no meg négy hangszórós.

Ez a magnó egyrészt leesett valahonnan, majd további szerencsétlenségére még bele
is piszkáltak, csak az előző mesternek nem sikerült a javítás. Én meg ami alkatrész
akadt a kazettás magnóalkatrészes dobozomban, azzal voltam kénytelen pótolni
a hiányzó építőelemeket. Ez a tüske mondjuk elég látványosan nem eredeti.

A barna trutyi első ránézésre beszáradt kakaónak tűnt, de szerencsére csak zsír.

Ez nem az eredeti kombináltfej. Ezt én pótoltam bele Ezermester egységcsomagból.
Na most tudod miért nem fénylik a fejben a tulajdonképpeni fejmag? Nos azért,
mert ez fekete! No nem koszos, hanem ez gyárilag ilyen! Kazettás magnóba
való ferritmagú fejet barkácsoltak volna a fiúk a BRG-ben? Azért van
a magyar iparnak néhány említésre méltó, csak már
rég elfeledett fejezete.

Ahogy így elnézem ezt a görgőt, kazettát már biztosan nem fogok tenni ebbe a
magnóba. No nem mintha forogna benne a motor, hanem csak úgy mondtam.

Ez egy olyan készülék, hogy ezt az egy szem ellenpélda hangoló gombot kivéve,
minden kezelőszervét egyetlen oldalára koncentrálták. Ezt mondjuk szeretem,
mert nem kell keresgélni mi melyik oldalra került, mert minden együtt van.

Na ezt a forgatógombot se gyanúsítja meg azzal senki, hogy gyári Siemens. Mondjuk
gyárinak persze gyári ez is, csak nem erre a készülékre való. Természetesen ez is
az én pótlásom. Ráadásul nem csak az volt vele a baj, hogy hiányzott, hanem
az is, hogy tőből! Már úgy értem, hogy még a tengelye sem volt meg.

Vajon kinek juthatott eszébe, hogy az amúgy
snassz hátlapot fényes csíkokkal dobja fel?

Szerintem ez a típusú antennacsatlakozó, ez valahogy nem illik egy
hordozható készülékhez. Egyáltalán nem dereng, hogy láttam
volna ilyet bármely hasonló kategóriájú rádiós magnón.

Ez a hátlapra biggyesztett adatlap, ez valahogy annyira snassz... Legalábbis
ahhoz képest mindenképp az, hogy egyes gyártók még az éjszakai
portás unokatestvérének születési dátumát is kiírják.

Ezek itt a DIN szabvány szerinti bemenetek. (amúgy NAB szerinti mondjuk nincs is)
A mikrofonhoz érzékeny bemenet illik, a rádióhoz meg nagy impedanciájú, hogy
ne terhelje a valaha csöves rádió demodulátor diódáját. A lemezjátszó és
a magnó bemenet legalább képes fogadni a vonalszintű jeleket.

Balra a fejhallgató, míg jobbra a külső hangfalak csatlakozói. A fejhallgatót még csak
értem, mert az nagyon is jól jön, ha nem akarunk másokat zavarni, vagy mondjuk
épp minket zavarnak. No de hangfalat kötni egy ilyen masinára? Mondjuk egy
pár normális hangfallal biztosan jobb hangja van, mint a beépített aprócska
hangszórókkal. Ha sikerül normálisan megszólalnia, majd ki is próbálom.

Hogy el ne vesszenek, a hátlapot így ahogy van, csavarostul tettem félre.

Ha nem is a technika csúcsa, de ez azért egy egészen normálisan felépített készülék.

A kapcsolási rajzot böngészve találni benne néhány érdekes
részletet, de ezekről majd inkább elszórva emlékezem meg.

A német uhren szóból rövidített Uhr arra utal, hogy az ide behelyezett elem
táplálja az órát. Mondjuk ebben a készülékben nincs semmiféle óra, szóval
ez az üres elemtartó csak egy utalás arra, hogy a készülék
dobozának középső eleme univerzális.

Igencsak elcsodálkoztam, mikor megláttam ezt két zsebrádióba illő aprócska trafót.
Egyrészt a méretükön akadtam fenn, másrészt magán a létükön. A kapcsolási
rajzból visszafejtve, ezek a BA333-as kimeneti jelszintjének emelésére
szolgálnak, hogy legyen delej a felvételhez. Bár láttam már néhány
magnót, de ez számomra valahogy különös megoldásnak tűnik.

A végerősítő amúgy integrált áramkörös megoldású,
mely IC kapott egy ilyen kis bájos hűtőbordát.

Ezzel a képpel nem a ferritrudat szerettem volna megmutatni, hanem egy sokkalta
érdekesebb részletet. Ami fényes alkatrész a kép alján látható, az a hullámváltó
kapcsolója. Na most nem ő az érdekes, hanem az a belőle jobbra kilógó lapos
fekete valami, amin keresztül a forgatógomb tologatja a kapcsolólécet. Ez a
lehetetlen megoldás egy időben kezdett divattá válni, csak aztán terjedésnek
indult (és szerencsére ki is lőtte ezt a marhaságot) a digitális elvű vezérlés. Laci
barátomnak volt ilyen az ehhez hasonló kategóriájú hordozható (bár inkább polcra
tehető, merthogy erősen szögletes volt) rádiós magnójában. A panel valahol bent
a masinában, míg a kapcsolók karocskái mind az előlapon, a kettő között meg
futószalagok. Ez amúgy műszaki szemmel nézve egy nagyszerű ötlet, és nem
is lett volna vele semmi baj, ha legalább tízszeresen túlméretezik. Szerintem
ez még mindig nagyon alacsony szintű műanyag felhasználást jelentett volna,
cserébe nem okozott volna komoly fejtörést, hogy mégis mi a csudával pótoljuk
az elrongyolódott szállítószalagot. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy
maga a kapcsoló is elégett. Mivel ez épp a funkció kapcsoló volt, vagyis
ez kapcsolta be az egész gépet, így kapott a készülék az előlapjára
pluszban egy sajnos nem különösebben odaillő gombot.

Ezek a szalagkábelek azért sokkalta rendezettebben mutatnak, mint
az egyébként szokásos mindenfelé kóricáló színes vezetékek.
Na ja. A Siemens név azért mégiscsak jelent valamit.

Ez a tekercs azért lett ilyen csúnyán széthúzva, mert mikor beindult a Danubius
rádió, akkor a tekercs rövidítése helyett, vagyis a legegyszerűbb megoldás
okán így hangoltam át a készüléket a nyugati normára. Meg persze
a forgókondival párhuzamosan kötött 27 és 37 pikós
kondikat is kikaptam a helyükről.

A paneleket nemcsak csavarok tartják, hanem beakadó pöckök is.
Utóbbiak szerencsére még bőven emberkézhez méretezettek.

Elektronikailag nem csak úgy egyszerűen össze lett lapátolva, mint általában a távol-
keleti holmik, aztán működik ahogy működik, hanem ebben a készülékben van egy
rakás trimmer, melyekkel mondhatni kihegyezhető az elektronika, hogy hozni
tudja az amúgy nem különösebben kiemelkedő műszaki specifikációt.

Ez a hátulról patkolt biztosíték, ez nem vet rám jó fényt.
Az mondjuk lehet, hogy ezt nem is én követtem el.
Vagy ha mégis, akkor meg simán letagadom!

A hálózati trafó, ha nem is nevezhető éppen böhömnek, de legalább
sejteti, hogy ez a készülék a szokásosnál hangosabban tud szólni.

A felvétel / lejátszás átkapcsoló olyan hosszú, hogy átéri keresztben a magnópanelt.

Ezek legalább direkt panelba forrasztható aljzatok, nem
úgy mint a múltkoriban boncolt magnó esetében.

Na ez a teteje az összes gombokkal.

Hangerő, hangszín, balansz. A hangszín gomb csak a magas hangok vágására képes,
míg a balansz egy hordozható rádiós magnóra már-már felesleges. Részemről
a készülék általános minőségi jellemzőinek tükrében a szalagminőség
választó kapcsolót is túlzásnak érzem. Olyan érzésem van, mintha
csak azért tették volna oda, hogy ne legyen annyira üres az előlap.

A jobbra eső négy gomb alá rajzolt ábrácskákat értem, de a pillanat állj és a
stop gomb piktogramja, ha nem itt állna, akkor igencsak feladná a leckét.

A funkciókapcsoló működése némi magyarázatra szorul. Rádió állásban a rádió szól,
illetve tudunk róla felvenni a magnóval. Magnó állásban kikapcsolódik a rádió, és
csak a magnó szól, vagy az, ami műsorforrásról épp felveszünk a magnóra. Ami
óra hiányában szokatlannak tűnhet, az a sleep funkció. Ez úgy működik, hogy
addig szól a rádió, míg csak le nem jár a magnóban a kazetta. Vagyis nem
óra az időzítő, hanem a kazetta által kikapcsolt magnómechanika.
A következő kapcsoló mono és sztereo állása érthető,
azonban a "stereo wide" némi magyarázatra szorul.
Mivel ahhoz közel vannak egymáshoz a hangszórók, hogy
a normális sztereó tér kialakulhasson (illetve ehhez túl közel kell
hajolni a masinához), ezért elektronikusan rásegítettek egy kissé
a térhatásra. Ez eredetileg egy viszonylag komoly áramkör,
melyet jelen esetben sikerült leegyszerűsíteni a végfok
visszacsatoló hálózatába iktatott néhány alkatrészre.

Ha minden kábelvégre azért nem is, de a zömükre egyszerűen oldható kötés került.
Az ugyan igaz, hogy egy ilyen csatlakozó a szerviz dolgát is megkönnyíti, de ez
a megoldás igazándiból még a gyárban, konkrétan az összeszereléskor tud
nagyon kényelmes lenni. Szóval bármennyire is szeretném ha igaz
lenne, de ez a megoldás nem az én kényelmemre készült.

A magnó mechanikáját egy lapszíj hajtaná, ha nem nyúlott volna
ki menthetetlenül, illetve hajlandó lenne forogni a motor.

Mivel a magnóban nem forog a motor, a rádióban pedig kontakthibássá
vált a forgókondenzátor, így csak mint erősítőt tudtam megszólaltatni.

Gondoltam rádugom próbából ezt a két fekete kishangfalat. Mivel a rádiós magnó
DIN szabványú hangfalkimenete nem a kapcsolós fajta, vagyis nem választja
le a belső hangszórókat, ezért úgy terveztem, hogy majd én megteszem
külön, egy úgynevezett dominó fejhallgató csatlakozó bedugásával.

Miután az ötödik helyen sem találtam dominó dugót, végül feladtam a keresést.
Az persze lehet, hogy akad belőle a pincében a tucheles dobozban, de annyit
az egész magnó nem ér, hogy lemenjek miatta a pincébe. Néhány nappal
később persze rájöttem, hogy idefent is van még egy egész
fiókra való mindenféle csatlakozó.

Legalább nem hoztam ki a szobából mindkét hangfalat.
No nem mintha olyan nehezek lennének...

Itt aztán megálltam, majd elmerengtem rajta, hogy ezt meg mégis hogy a csudába
képzelték. Mert ugye minek rá hangfalcsatlakozó, ha a dugója nem választja le
a belső hangszórókat. Ha rádugok még két 4 ohmos hangfalat, akkor 2 ohm
lesz az eredő ellenállás. Ha valamivel ki lehet nyírni egy végfokot, akkor
az a dupla terhelés. Kisvártatva azon kezdtem törni a fejem, hátha van
valami trükkje, csak nem jöttem rá. A kapcsolási rajzát nézegetve végül
is kiszúrtam, hogy eredetileg leválasztós jack aljzat volt a hangfalcsatlakozó.
Mondjuk DIN aljzatban is van ilyen, szóval továbbra sem értem ezt a konstrukciót.
Még ha úgy is van, hogy a kétféleképpen bedugható DIN dominó fejhallgató
csatlakozó az egyik állásában csak a belső hangszórókat választja le,
akkor is érdekes elképzelés lenne a gyártó részéről, hogy külső
hangfalak csatlakoztatásához legyen egy ilyen plusz dugó.

Visszagyűrtem a hálózati kábelt az elemtartóba

Ez a masina annyira értéktelen alkatrészekből áll, hogy semmi értelme szétszedni.
Ez persze engem nem igazán szokott tőle elrettenteni, hogy mégis megtegyem.

Ahogy unottan rakosgattam, egyszer csak szétesett. Mondjuk ha méltóztattam
volna szétszedés előtt megtekinteni a Ramovill által kreált szerviz lapot...

Most legalább meg tudom mutatni, hogy ebben nem kamu a magas hangú sugárzó.

Íme a készülék az előlapja nélkül.

Ahogy így elnézem, ez a mutató is az én művem.

Ha ilyen műszerekre lesz szükségem, fogok tudni hova nyúlni.
Már ha emlékezni fogok még egyáltalán erre a gépre...

A magnó mechanikája félig már fogaskerekes. Ez ugyan stabilabb áttétel
mint a dörzsgumi, azonban mint azt a Technics deck példája
mutatja, idővel egy fogaskerék is képes szétmállani.

Ahogy már annyiszor, most is azon lamentálok, hogy kipofozzam, vagy inkább szét.
Biztos azért vagyok képtelen dönteni, mert egyik vonulatnak sincs semmi értelme.

A szalagtovábbító görgő cseréje nem hinném, hogy megakasztana,
de azt a nyomorult lapos szíjat sajnos nincs mivel pótolnom.

Mondjuk motorból megtaláltam hozzá azt az újat, amit még harminc éve vettem.

Ez se kerül már a helyére soha...

Mint ahogy a hátlapnak se sok híja volt, hogy nem találom meg.
Hogy lehet ennyire zseniálisan bújtatva letenni valamit?

Ezek azért nem akármi méretű csavarok!

Na ez az a tengely amit pótolnom kellett, mert tőből hiányzott.
Persze az is lehet, hogy csak azért kellett bele ez a tengely,
mert nem akadt hozzá a dobozomban megfelelő gomb.

Ismételten úgy döntöttem, hogyha szét is szedem, az már megint nem ma lesz.
Van ennek a gépnek valami trükkje, amivel mindig megússza az elbontást...
Ezt el kéne tőle tanulnom, hogy bevethessem, mikor majd közeleg a vég.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.