Zümmer és csengő
(öt változat)

Ezt a két polcot neveztem ki arra a célra, hogy úgy nagyjából mindig üres legyen.
Az lenne a szabad hely funkciója, hogy amit épp csinálok, azt átmenetileg ide
tudjam félretenni. Ha itt nincs hely, és persze általában máshol se, akkor
nem tudom félbehagyni az éppen aktuális szétszedést. Még ha olyan
sűrűn nem is szoktam, mármint félbehagyni, de ez akkor is nyomaszt.
Ha nincs hely, végig kell vinnem egyetlen nekifutással az egész projectet.
Persze ez általában semmi problémát sem okoz, csak ugye nem csak
az "általában" van. A SANYO magnó például már több mint egy
éve félkész. Ha őt befejezném, akkor egyből lenne itt hely.

Vagy persze azt is lehet, hogy ennek a hét tételnek állok neki. Hogy mégis mi taszít
annyira a SANYO magnóban, hogy helyettük inkább ezeket választottam?
Ez bizony még számomra is rejtély! Ráadásul mindezt úgy, hogy
az említett magnós cikk már 80% feletti készültségű!

Jöjjön aminek jönnie kell! Nyitásnak ezt a hármat választottam. Már úgy értem,
hogy most aztán nekiállok, és zsinórban szétszedem az összes kacatot, ami
csak útban van. Ez persze úgysem fog összejönni, de azért megpróbálom.
Az első (harang nélküli) fekete doboz egy zümmer. A második a zümmer
továbbfejlesztése, vagyis egy csengő. A harmadik is csengő, csak kicsit
másabb változat mint az előző. Ezek hárman annyira egy tőről
fakadnak, hogy egyetlen cikket fognak kapni.
Már úgy értem, hogy ezt amit
épp olvasol.

Vajon ki tervezte meg a formát? Meglehet, hogy egészen egyszerűen a célszerűség.
Ha már a célszerűséget említettem, hagy kössek már bele egy kicsit! Amennyiben
úgy van felszerelve, hogy olvasható a felirat, vagyis vízszintesen állnak a betűk,
akkor a drótok bekötési helye (a képen jobbra) kerül felülre. Ebben az esetben
festéskor bejut a festék a vezetékeket rögzítő csavarokhoz. A harmadik festés
után érdekes lesz kitekerni a csavarokat. Mondjuk az már igaz, hogy csengőt
(jelen esetben zümmert) ritkán kell cserélni, de akkor biztosan mókás
történet lesz kipilinckázni a csavarok sliccéből a diszperzitet.
Persze ha engedik a vezetékek, akkor egyszerűen
csak le kell vágni a régi csengőt.

Technikailag ez a részlet tökéletes.

Az előző részlettel ellentétben, az apró lyukak mélyére rejtett, átmérő hármas
hernyócsavarok, na azok már sohasem lettek a villanyszerelők kedvencei.

Fővárosi Finommechanikai Vállalat, közli velünk az FFV rövidítés.
Illetve 8 volt szükséges a zümmer működtetéséhez.

Az avatatlan szemek elől a doboz belsejét egy keménypapír lapocska takarja el.
No de mégis ki nézne bele egy zümmerbe?

Most éppen mi! Ha már az előbb amúgy is megemlítettem a célszerűséget, akkor
nézzük csak meg ezt a zümmert ebből a szempontból újra. Tegyük fel, hogy
kilazult benne egy csavar, vagy elfáradt az egyik érintkező. Hogy ennek
a zümmernek a belsejéhez hozzáférjünk, először ki kell tekerni azt a
két csavart, amivel fel lett rögzítve. Amennyiben ezek ketten facsavarok,
vagyis az ajtótokra, vagy egy darab deszkára volt felszerelve a zümmer, akkor
egyszerűen csak ki kell tekerni a csavarokat. Ellenben ha a zümmer guman táblára
lett rögzítve, és ez értelemszerűen anyáscsavarokkal történt, akkor már magát
a guman táblát is le kell csavarozni a falról. Akkor ennyit mára arról, hogy
mekkora ötlet volt egy dobozba hátulról beszerelni az alkatrészeket.
A távközléstechnikában használatos zümmer például ebből
a szempontból értelmesebben van felépítve, arról
ugyanis szemből lehet levenni a fedelét.

Amennyiben kihagyom az áramkörből a megszakítót,
akkor egy bontóérintkezős relét kapok eredményül.

Az áramkörbe a relé behúzásakor bontó érintkezőt visszakötve, már készen is van
a zümmer. Mikor behúz a relé, egyből elbontja a saját tápfeszültségét, amitől
azonnal elenged, mely tettével természetesen újra magára kapcsolja
az áramot. A hangmagasság mindenféle tényezőktől függ.

Az alkatrészeket mindösszesen két csavar és egy
kis mechanikai feszítés tartotta a helyükön.

A zümmer (relé, csengő) alapeleme egy tekercs (elektromágnes), melyben a rajta
átfolyó áram hatására mágnesesség keletkezik. Ezzel a nem állandó (ki-be
kapcsolható) mágnessel aztán mindenféle huncutságot művelhetünk.

A kép közepén keresztben átvonuló vasdarabot vonzza magához az elektromágnes.
A bal felső elem tartja a helyén, miközben a jobb alsóval bontó érintkezőt képez.

A két tekercs (amúgy a működés szempontjából elég lenne egy is) keltette
mágnesesség magához vonzza a vasdarabot. A relé (zümmer, csengő,
elektromágnes) egy annyira egyszerű és átlátható szerkezet, hogy
még az avatatlanok számára sem jelent problémát a működési
elv felfogása. Volt is ilyen játszókészletem kiskoromban.
Persze hol van az már... Na jó. Még valahol megvan,
csak hirtelen nem ugrik be, hogy mégis merre lehet.

Mivel ez a forma élénken él az emlékezetemben, valószínűleg
zsenge gyermekkoromban több csengőt is szétszerelhettem.

Az apró lyukon benyúlva lehetne beállítani a zümmert. Az előbbi mondatban
a "lehetne" tényszerűen azt jelenti, hogyha nem felejtették volna ki a lyukat az őt
belülről takaró lemezkéből, akkor azon keresztül egy hegyes szerszámmal benyúlva,
közelebb lehetett volna tolni az álló érintkezőt a mozgóhoz. A lyuk valószínűleg egy
korábbi konstrukcióból maradt meg, míg az álló érintkezőbe fúrt lyuk az idők során
valahol elveszett. Akár menet is lehetne a lyukban, és akkor egy csavarral tudnánk
állítani az álló érintkező pozícióját, de nincs a lyukban menet. Most valahogy az
a régi történet jutott eszembe, hogy a japánok oly szolgaian másolták a lopott
tengeralattjáró tervrajzokat, hogy mikor a tervekbe próbából betettek egy
sehonnan sehová sem vezető alkatrészt, az rövidesen
a japán változatban is megjelent.

Tulajdonképpen besöpörhetném az alkatrészeket a vödörbe, de egy csengőt
annyira egyszerű összeszerelni, hogy ezen cselekedetem (mint úgy
általában szinte mind) teljesen értelmetlen lenne.

A tekercsre feszültséget kapcsolunk, ekkor a benne található vasmag mágneses lesz,
és magához vonzza a mozgó vasnyelvet. Erre fel a vasnyelvre szerelt érintkező
elbontja az áramkört, megszűnik a mágnesesség, ettől azonnal elenged az
elektromágnes. Az érintkező zárja az áramkört, és kezdődik minden
elölről. Ez annyira egyszerű, hogy nehéz nem érteni. A következő
lépcső a villanymotor, ami alig valamivel több ennél a konstrukciónál.
Mikor a drótokkal már jól boldogulunk, akkor következhet a detektoros rádió.

Szerelgetés közben sikerült elállítanom az érintkezőt. Jelen állásában hiába húz
az elektromágnes, nem bont el a kontaktus, ezért nem is szólal meg a zümmer.
De semmiből sem tart beállítani... Még csak feszültség alá sem kell helyezni!
Tökéletesen megfelel az is, ha csak szemre állítjuk be a dolgokat. A lényeg
nagyjából a következő: A vas lengőnyelv álljon el az elektromágnestől,
miközben az érintkezők összeérnek. Mikor nekinyomjuk a nyelvet
az elektromágnesnek, akkor bontania kell az érintkezőknek.

Egy jól beállított zümmer (és persze a csengő is) teljesen normálisan (értsd stabilan
indul, normális hangja van) elműködik akár fél voltról is. Mindeközben jelen
példány 70 milliamper áramot vesz fel. Ez konkrétan annyit tesz, hogy a
képen látható zümmer egyetlen góliátelemről annak végkimerüléséig
üzemképes, avagy egy hosszú érpár végén is megszólal a zümmer.

Utómunkák nyomai (sorja eltüntetése) a zümmer házának bakelit alján.

Ugyan egy zümmer és egy csengő között mindössze a harang, illetve a lengő
(más nyelvek szerint rezgő) nyelv meghosszabbítása a különbség, attól
még ezekbe is belenézünk. Erőst nyüvött példány mindkettő, de
csak azért, mert ilyeneket lehetett olcsón kapni a kukáspiacon.
Gondolom azért van belőle kettő, mert az első megvásárolt példányra
már rég nem emlékeztem, mire belefutottam a másodikba. Persze a valóság
még ennél is sokkalta bonyolultabb, ugyanis egy még ezeknél is régebbi,
emlékeim szerint REX feliratú csengőt már korábban elajándékoztam.

Az elsőnek választott példány valószínűleg egy hibrid.
Maga a csengő láthatóan régi, a harangja ellenben új.

A TTV (vagy az is lehet, hogy IIV) rövidítés
nem tudom, hogy melyik vállalatot rejti.

Amennyiben valaminek nem csak a teteje, de az alja is festékes, akkor
az értelemszerűen nem nagyon volt odacsavarozva semmihez.

Mindössze ennyi a különbség (továbbfejlesztés) a zümmerhez képest.
A kalapács üti a harangot, amitől az egész rendszer hangosabb lesz.

Kissé törődött. A korosabb dolgok már csak ilyenek. Már csak magamból kiindulva is.
Van itt még egy említésre méltó részlet, mégpedig az, hogy csavaroknak van feje,
vagyis nem hernyócsavarok. Ez persze semmi különöset sem jelent, ha csak
azt nem, hogy ezt a csengőt óráscsavarhúzó nélkül is be lehet kötni. Ezek
a technikai részletek valaha nem így néztek ki. Tisztára olyan, mintha az
idő előrehaladtával nem tökéletesedne a konstrukció, hanem satnyulna.

Idővel a csengő keménypapír takarólemezét tartó csavar alá
egy stílszerűen szintén papírból készült alátét került.

A korábban mutatott zümmerrel ellentétben, ennél a változatnál a beállító lyuk
helyén egy speciális állítócsavar található. Kezelése nem egyértelmű, ezért
leírom. Először is ki kell oldani az anyát, majd be kell állítani a csengőt
(hogy hangosan szóljon), majd meg kell húzni az anyát, hogy a csavar
a csengő rezgésétől ne állítódjon el. Szerintem ez egy jó megoldás.
Úgy értem, hogy igazam lehet a konstrukció satnyulását illetően.

Meg mertem volna rá esküdni, hogy a harangot tartó elem, az nem egy külön
alkatrész, hanem egyetlen egységet képez a csengő bakelit tokjával.

Hoppá! Hát nem igazam volt, hogy egyetlen tekercs is elég a csengőbe? De!
A második tekercs elhagyásának oka valószínűleg a gazdasági
válság, illetve a háborút követő nyersanyaghiány.

Azért kell kézzel picit meglökni, mert rosszul van beállítva. Hiába húzza magához
az elektromágnes a vasdarabot, nem bont el az érintkező. Viszont ha meglököm
kicsit attól berezonál, és ilyenkor már hajlandó működni. Teszi mindezt addig,
míg az áram útját meg nem szakítom. Aztán megint nem indul be a folyamat,
újra meg kell lökni a csengőt a működéshez kézzel. Vagyis ez a csengő nem
jó, ezt bizony be kell állítani. Egyébként a villanyszerelők szakmaiságának
válságát jelzi, hogy egy ennyire apró hiba oda vezet, hogy képesek és
lecserélnek egy ilyen szinte a végletekig leegyszerűsített
szerkezetet, mint az a villanycsengő.
Persze így éri meg.

Érdekesen néz ki a rugót tartó állvány. Szerintem ezt az alakzatot
(a csavar mögött kiáll még egy nyelv) bonyolultabb feladat
lemezből kiszabni kihajtogatni, mint amit eddig láttunk.

A második tekercsnek csak hűlt helye van. A tekercset tartó vaslemez csavarja
pedig láthatóan nincs tövig betekerve. Utóbbi részlet egy olyan szerkezetben,
melynek az a célja, hogy rezonáljon, nem túl bizalomgerjesztő. Amúgy még
szétszedés előtt kipróbáltam, és az jött ki eredménynek, hogy nem lehet
beljebb tekerni a csavart, mert hosszabb mint a neki készült furat.
Nem csak nyersanyagból, de szakemberből is hiány lehetett.

Ennek annyira nem így kéne állnia, hogy azonnal előkaptam
a jusztírozó fogómat, majd nekiugrottam megigazítani.

Ezen képet szemlélve, két nyilvánvaló tényt is megállapíthatunk. Egyrészt azt,
hogy az előbb említett igazítás finoman szólva sem sikerült. Másrészt pedig azt,
hogy a rugólemez letört végén látható lyukból hiányzik az érintkező. Már úgy
értem, hogy eredetileg a lyukba volt, illetve kellett volna lennie szegecselve.
Mindezekből is látszik, hogy a csengő egy amolyan túlélő típusú alkatrész.
Hiányzik az egyik tekercs? Nincs helyére ütve az érintkező? Mindezen
hiányosságok ugyan befolyásolják egy kissé a működést,
de meg nem akadályozzák.

A hernyócsavarban eredetileg nem ilyen mély a slicc. (bevágás a csavarhúzónak)
Ugyanis ha ilyen mély, akkor a beletolt csavarhúzó - mint valami ék - szétfeszíti.
Ennek eredménye (félbetört csavarvég) jól megszemlélhető ezen a képen.
Avagy a szerző egy újabb trehány műszaki részletet fedezett fel.

A csavarfejeken meglehetősen csúfosak a villanyszerelő csavarhúzójának nyomai.
Mégis hogy a csudába lehet kigyilkolni egy csavar sliccének szélét? Már csak
azért kérdem, merthogy ez a csavarfej amúgy egy lyuk mélyén található.
Vagyis konkrétan képtelenség oldalról feszegetni egy csavarhúzóval.

Ez a vaslemez tartja a csengő harangját.

Vagy kivágom a szemetesbe, vagy meg fogom fürdetni. Míg szárad
(ennyit a kidobásról), nézzük meg közelebbről az alkatrészeit.

Egy kis történelem...
A csengő az első olyan elektromos eszköz, ami bevonult a háztartásokba. Ez elsőre
talán kicsit furcsán hangzik, de ha a zárt kertkapu és a lakás között több tíz méter,
illetve esetenként sokkal nagyobb távolságot feltételezünk, egyből érthetővé válik
a létjogosultsága. Korhű filmekben lehet látni, amint a ház ura meghúzza a csengő
zsinórját, s a konyhában megszólal egy kar végén a kisharang. Ez műszakilag úgy
nézett ki, hogy míg nem volt elektromosság (villanycsengő), addig mechanikus
úton (zsinórral) kellett összekötni a csengőbojtot a csengőt lóbázó áttétellel.
A mechanikus megoldásnál bizonyos bonyolultsági fok felett (például egy
szálloda, vagy más okból sok szoba) sokkal egyszerűbb az elektromos.
Kell egy telep, egy (vagy több) csengő, (esetleg lámpácskák, vagy
esőlemezes jelzők), nyomógombok, valamint mindezek közé elektromosan
szigetelt huzalok, az igény szerinti mennyiségben. Mindezen alkatrészek (az izzók
kivételével) házilag is könnyedén legyárthatóak. Az egész rendszer talán
legbonyolultabb alkatrésze, a képen látható lakkszigetelésű huzalból
készült tekercs. Házilag kivitelezve cérnaorsó dróttal, melyen egy
vas szeg halad át, s már el is készültünk. No de ez a cikk nem
arról szól, hogyan is készítsünk házilag villanycsengőt.

Ugyan menthetetlennek látszik, de nem az. Vagy legalábbis
annak nem, aki kényszeresen gyűjti az alkatrészeket.

Mire is mennék a rugólemez gyűjteményem nélkül...

Csak azért lett ennyire hosszú, mert ez akadt elsőre a kezembe.

A reszelő azért szerepel a képen, mert meg kellett vele igazítanom azt a lyukat,
amin keresztülhalad a csengő nyelvét tartó csavar. Hiába látszik egy korábbi
képen, mint megdönthetetlen bizonyíték, hogy márpedig ez a részlet néhány
perccel ezelőtt még a helyén volt, ha egyszer most nem passzol. Konkrétan
az történt, hogy annyira csálén állt, hogy nem mertem feszegetni, vagy
a csavarral a helyére húzni, mert féltem, hogy elpattan a bakelit.

Letörött érintkező pótolva, kalapács helyrecsavarozva,
szabadon lengés tesztelve. Eddig jó.

Nem én tologatom a kalapács másik végét, hanem ezt a furcsa mozgást teljesen
magától produkálja. Időnként leállni látszik a mozgása, aztán minden külső
ráhatás nélkül újraindul. Gondolom a rendszerben megbúvó
különböző időállandók miatt lehet így.

Ha eddig elműködött az érintkező pogácsa nélkül, akkor jó lesz ez így is!
Már persze csak addig, míg bírja a forrasztás.
Igazán megdrótozhattam volna...

Teljesen stabilan indul, és rettenetes csengő hangja van.

Olyan szép lett, hogy ki lehetne tenni a polcra dísznek!
A csengő harangja olyan fényes, hogy látszom benne!

Ez a példány ellenben nagyon pocsékul néz ki, de
majd én ezen is mindjárt igazítok egy kicsit.

Ugye, hogy jól emlékeztem rá, hogy mi tartja a harangot?
Már úgy értem, hogy ennél a másik változatnál.

Az alumínium harang, illetve talán a harangon található repedés
miatt is, ennek a csengőnek egy kissé más hangja van.

Lelakott, bár nem különösebben. Ez inkább csak por, és szinte alig vannak rajta
festéknyomok. Ami az idők folyamán leginkább megszenvedi a festést, illetve
festéseket, az eddigi tapasztalataim alapján a telefonkonnektor. Ha fehér,
akkor azért, he nem fehér, akkor meg azért keni át az ecsetes ember.
A harmadik réteg festéktől már végképp kitekerhetetlenné
válnak szerencsétlen konnektor csavarjai.

Ezen a csengőn már nem csak FFV felirat van, hanem Made In Hungary is.
Ez valószínűleg annyit tesz, hogy külföldre is szállítottunk belőle.

A beállításra szolgáló apró csavar - a korábban mutatott megoldással ellentétben -
kontraanya nélküli, minek okán oda rázódik el, ahová csak akar, illetve tud.

Ez éppen olyan, mint a korábban bemutatott zümmer.
Még az egyes mechanikai elemek formája is azonos.

Olyan alapos háziasszony nem létezik, aki az ajtócsengő
harangja alatt is képes portalanítani. Na majd én!

Hiába vettem le róla a harangot, attól még nem lesz olyan a hangja mint egy
zümmernek, mert a csengő mozgó részének a kalapács miatt nagyobb
a tömege. Amúgy nem is ezt akartam megmutatni, hanem azt,
hogy milyen szépen szikrázik az érintkező.

Meglepő, hogy az eddig látott forrasztott kötésekkel
ellentétben, ez a drótvég, ez bizony hegesztve van.

Ahogy jöttem vissza az ebédelésből, óvatlanul felnéztem. Ezt a polcot azért
barkácsoltam ide, hogy legyen helye a sálnak sapkának. Hogy itt
se sál, se sapka? Majd erről is teszek, csak előbb még
a benti polcokat kell felszabadítanom.

Ej de csúnya ez a forrasztás...
Kicsit megigazítom, aztán ezt a csengőt is összerakom.

Ezzel is megvagyok.

Az jutott eszembe, hogy talán azt is be kéne mutatnom, hogy mit művel olyankor,
mikor közvetlenül a 230 voltos hálózatról járatom. Csak miután ilyen szépen
letakarítottam, meg rendbetettem, már valahogy nincs kedvem porig égetni
a tekercsét. Azt hiszem, hogy ez már az öregség jele. Amúgy korábban
írtam egy történetet, a 220 voltos feszültségről járatott csengőről.

Már majdnem elfelejtettem megmutatni ezt az igencsak ritka példányt! Ez a csengő
az előszobánkban van felszerelve. Azért szúrtam be ide ezt a képet, hogy ékes
magyarázatul szolgáljon azon talányra, hogy miért hívják a csengő harangját
harangnak, mikor nem is harang a formája. Illetve miért hívják kalapácsnak
ami a harangot üti, pedig nincs is semmi tömege. Ezen a csengőn ugyanis jól
látszik, hogy a harangnak valamikor régen még valóban harang formája volt.
Illetve a kalapács nem csak egy kis hegyes kinyomódás a csengőből kiálló mozgó
rész végén, hanem valaha ez a részlet is rászolgált a nevére, hiszen valódi tömege volt.

Már majdnem elfelejtettem megmutatni, hogy természetesen nem
csak ilyen nagy (fekete), hanem babacsengő (kék) is létezik.

Mint ahogy zümmer is létezik törpékhez méretezve.

De mire ezt a két apróságot megtaláltam a pincében elrejtett relés dobozomban...

Tisztára olyan mit a nagy, csak ez kicsi.

Tiszta csoda, de még e két apróság eredetére is emlékszem. Egyszer régen, még
valamikor kora gyermekkoromban elmentem egy barátommal a Deák téren
található hobby boltba, és ott vettem két elektromos készletet, valamint
természetesen néhány Matchbox kisautót a kevéske zsebpénzemből.

Majdnem elfelejtettem megmutatni, hogy attól, hogy ezek ennyire aprók,
attól még természetesen mindkét eszköz tökéletesen működik.

Nem tudom, hogy érdekel-e valakit, de attól még lemértem a csengők ellenállását.
 

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...