UHF szobaantenna
(TV tetejére való)

Az a sarokba vágott antenna, az kérlek úgy került oda, hogy mikor segítettem
a szomszédasszonynak kiszemetelni a pincéjét, egyszerűen képtelen voltam
kidobni ezt a relikvia értékű bigyót. Gondoltam, ha már majd nagyon útban
lesz, illetve nekem sem kell semmire, akkor majd kidobom egy kicsit később.
Ez persze nem így alakult, mert az UHF szobaantenna léte beépült a tudatomba,
majd kisvártatva, nemhogy nem dobtam ki, de még egyenesen célt is találtam neki!
Na ez a legnagyobb baj a lomokkal! Mert ugye milyen dolog már, hogy idővel
bármi ócskaság képes a miniverzumomban valami célt találni magának?

Amit jobbra látunk, az egy VHF UHF közösítő, illetve szimmetrikusról
aszimmetrikusra, vagyis 240 ohmos szalagkábelről 75 ohmos koaxra
átalakító. Mindeközben a balra látható tasakban egy szalagkábel
végére illő dugó rejtőzik. Már ha lehet ilyet mondani
egy átlátszó csomagolásra.

Mivel az iderámolt többi apróság, úgymint a VL100-as kistévé tápegysége, meg
a színes kábellel ékesített doboz, valamint a 220 / 110 voltos átalakítók
kevésbé tűntek szekrénykéről leugrásra hajlamosnak, így az
UHF szobaantennával nyitottam meg a sort.

Természetesen ismét ebéd után, vagyis megzuhant vérnyomással vetettem bele
magam a logikusabbnak tűnő választás, vagyis az ágyam helyett a szétszedésbe.
Valószínűleg ez okozhatta, hogy csak bámultam rá szánakozón, miközben azon
agyaltam, hogy mégis mi a csudáért néz ki ez az izé ennyire szerencsétlenül.

A kábelt letekerve, majd a pálcákat megigazítva, mindjárt sokkal jobban mutat.
Mint az cikk címéből, valamint az antenna talpából sejthető, ezt nem a tetőre,
vagy valahova az ablakon kívülre volt szokás szerelni, hanem egyszerűen
csak rá kellett tenni a tévé tetejére. Emlékeim szerint nálunk is oda
volt rakva. Na akkor nekiálltam áttúrni a családi archívumot
egy olyan képért, amin éppen ez a részlet látszik.

Mindössze ezt az alig látszó képrészletet sikerült felkutatnom, és ezt is csak több
órai nosztalgiázás árán. Mert ugye ha az ember egyszer nekiáll régi képeket
nézegetni, azt azért elég nehéz abbahagyni. A kép jobb szélén látható
gyertyatartót, azt egy általános iskolai politechnika óra keretében
kalapáltam össze (bár lehet, hogy az alapanyagok szempontjából
nézve inkább szét), míg a balra éppen csak látható UHF antenna
a Tanért vállalat Szentkirályi utcai telephelyén készült. No persze
nem úgy, mint egy a cég profiljába tartozó gyártmány, hanem csak
a korabeli szokások szerint, vagyis csak úgy mellékesen, tehát fusiban,
mégpedig konkrétan Apukám gondozásában. Amin áll, vagyis az antenna
talpa, az a kisebbik, mintegy 20 centiméter átmérőjű Tanért földgömb fából
esztergált talapzata. Az antennát tartó árbóc eredetileg igen nagy valósínűséggel
a földgömböt tartotta. Hogy az alumínium pálcák, a kábel, no meg a végére
a dugó, az boltból volt-e, vagy az is a Tanért raktárából, azt sajnos már
nem tudom megkérdezni az öregemtől. Az viszont biztos, hogy ez az
antenna nem egyedi darab volt, hanem ha fusiban is, de sorozatban
készült. Mert ugye ilyen nemcsak nekünk kellett, hanem az összes
többi kollégának is, akiknek nem volt elég az akkoriban indult kettes
műsor jó minőségű vételhez az UE100-as konverter apró keretantennája.

Azon az antennán amit Apukám gyártott, azon nem volt ilyen frappánsan megoldva
az egyes elemek elfordulás elleni védelme, hanem csak úgy egyszerűen össze volt
csavarozva. Mondjuk nem dereng, hogy ez valaha is okozott volna bármiféle
problémát. Legfeljebb óvatlan takarítás (vagy leverés) után vissza kellett
őket igazgatni a helyükre, és / vagy meg kellett húzni a csavarjait.

Apukám konstrukciójában a dipól végei el lettek lapítva, majd egy-egy
aprócska csavarral rögzített forrasztófülhöz kötődtek a kábel erei.

Ez nem utólagos háziasszony bűvészet, hanem ezt a puha anyagot
még a gyárban ragasztották ide, nehogy még az alumínium
talp széle összekarcolja a tévé tetejének lakkozását.

Mit ne mondjak, van egy állaga az alkatrészeinek! Úgy értem, hogy ahhoz képest,
hogy ez egy szobaantenna, vagyis lakásban volt tárolva. Mondjuk az utóbbi
évtizedeket a pincében töltötte, de szerintem nem ott kapta ezt a színt.

Nem, az ott nem törés, hanem csak egy karcolás, vagy fröccsöntési hiba.

Meg mernék rá esküdni, hogy így ahogy látod, vagyis apró darabokra szerelve,
még mind a mai napig őrizgetem valahol az Apukám által gyártott antennát.

Ide való a dugó.

Mivel a pincében kialakulni látszik valamiféle rend, például már van "antennák"
feliratú fiókom, így ezen dugó felkutatása még egy percembe sem került.
Mindössze egy hatalmas doboznyi alkatrészt kellett félretennem
az oldalára fordított Orion 449-es rádióról, hogy el tudjam
venni a fiókot tartalmazó szekrény elől. Na ja, a rend...

Szerencsémre már ez a kis bigyó is ott lakott az antennás fiókban.

Na most ennek, szégyen ide vagy oda, ennek bizony nálunk lett ilyen
nikotin sárga színe! A foltok eredetéről viszont nincs információm.

Mivel a doboz nem festett, hanem anyagában színezett, így amit belül látunk, na
az volt az eredeti árnyalat. Na most a nikotinköd, az mondjuk oké (amúgy
persze nem), hiszen a tévében lévő nagyfeszültség miatt ez a hozzá
csatlakoztatott aprócska doboz is erősen vonzotta a port.
De azok a foltok... Utólag belegondolva, talán
a közeli virágállvány lehetett a tettes.
Már úgy értem, hogy locsoláskor
kaphatott a vízből ez a doboz is.

Balra a VHF és az UHF sávok szétválasztásához szükséges szűrők,
míg a két aljzat között az aszimmetrizáló balun trafó látható.

Ezen a fotón pedig az egész miskulancia, minden ahogy volt, bevágva a csapba.

Ugyan ezen a képen is feltűnő a mosóvíz színeváltozása, de közvetlen valójában
szemlélve a fürdőt, ez a jelenség szerintem valahogy sokkal markánsabb volt.

Ezek az alkatrészek, ezek legutóbb újkorukban voltak ennyire tiszták!

Milyen szép tiszta lett... Én meg hogy szét fogom szedni... No persze
nem most, hanem majd csak akkor, miután már megtette a magáét.

Még gyönyörködtem benne egy kicsit, majd gondoltam nekiugrok a kábel végéről
hiányzó dugó felszerelésének. Csakhogy nem találtam meg! Ez érthetetlen...
Tegnap még itt volt az asztalon, mára meg sehol? A dugót végül az ebéd
utáni alvásból ébredve találtam meg, mikor is az eddigiektől eltérő
szögből, vagyis az ágyam végen ücsörögve szemléltem az asztalt.

Az apró műanyag tasak épp a kép közepén látható, csak ugye nem nagyon.

Ez forrasztós. Már csak azért mondom, mert úgy emlékszem,
hogy a mi antennánk végén egy csavaros verziójú dugó volt.

Ha tökéletes nem is lett, de a nagyja mocskot azért sikerült róla lesúrolnom.

Gondoltam legyen. Ha már adtak hozzá egy ilyen frappáns kis rajzot, a kábelt
az eredeti méretezés szerint blankoltam meg. Mondjuk mérni azt azért nem
mértem le a millimétereket, hanem a kábel végét csak úgy egyszerűen
szemmérték alapján harapdáltam össze a piros csípőfogómmal.

Mivel a jobb felső sorban látható 1986 decemberi dátumot még éppen idejében,
vagyis a tasak felbontását megelőzően szúrtam ki, ezért közvetlenül az ollózás
után szippanthattam egy aprót a szocializmus légköréből. Éppen olyan
volt, mint ahogy emlékeztem rá. Vagyis egy kissé büdös.

A forrasztás idejére a csatlakozó lábát egy fogóollóval,
orvosi szakszóval Kocherrel fogtam meg.

Ez kész! Jelentette ki a szerző büszkén, majd legalább öt percig
sikerült bénáznia a csatlakozó két felének összepattintásával.

Na most felmerülhet a kérdés, miszerint mégis mi a csudára kellhet nekem ez a
kombináció. Szerintem ezt nem most, hanem majd egy másik cikk keretében
mesélem el, ami arról fog szólni, hogy antennát építek a virágállvány
szélére. Vagy ha nem oda, akkor valahova a közelébe.

Addig is - míg a feladatnak nekiveselkedem - szerintem jól el lesz az antenna
a cserépkályha tetejére halmozott bemutatásra váró kincsek társaságában.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.