A szokásos reggeli körök lefutása után, a hallban ácsorogva azon törtem a fejem, hogy a tegnap este elhatározott adminisztratív, vagy a tegnapelőtt elhatározott PDA szétszedős feladatba vágjak-e bele. Miközben a PDA bemutatásához hiányzik egy ahhoz kapott komplett készlet (amiben most így hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy mi van), addig az adminisztratív feladat az lenne, hogy egyrészt összeszámolom a még mindig bemutatatlan rádióimat (legalább úgy nagyjából), majd megnézem, hogy milyen elosztásban kéne beszúrni a róluk készült (ekkor mondjuk még egy sem volt kész) cikkeket a már előre megírtak közé, hogy a magnós és a rádiós cikkek ne szoros egymásutánban, hanem szépen elszórva legyenek. Mivel utóbbi feladat kapcsán 300 előre megírt cikket kellett volna valami módon átlátnom, amennyi ugye már eleve ki sem fér a képernyőre, a napot inkább a PDA-hoz való készlet előtúrásával szerettem volna nyitni.
   Ekkor persze mindjárt beugrott, hogy egyrészt nincs begyújtva, másrészt nincs kihamuzva a kályha, s ha ezekkel megvagyok, akkor a szemét sincs levíve, az olyan apróságokról már nem is beszélve, mint a növények meglocsolása, valamint hétfő lévén a törölközők cseréje. Amint a gondolatsorban idáig jutottam, mindjárt beugrott, hogy a törölközők cseréje után egy 60 fokos mosást is el kell indítanom. Gondoltam majd míg a gép jár, a háttérben megcsinálom a többi feladatot, s mikor a vödörrel visszafelé jövök, még épp lesz is egy nagyszerű alkalmam a pincébe beugrani a PDA bemutatásához hiányzó akármiért.

   Mikor a mosógép csövét a tus helyére feltekertem, meglepve vettem tudomásul, hogy a cső mellett orrba szájba dől a víz. Annyira egyértelmű volt, hogy rosszul kapattam fel a hollandert, esetleg két tömítés került a körbe (mármint valahogy a tus csövének eredetije is ottmaradt), hogy a hollander letekerése után csak álltam a fürdőszobában értetlenül, mert nemhogy két, de a körben egy árva tömítés sem szerepelt.
   Ami ebben az esetben számomra igazán meglepő volt, az a mosógép tustól eltérő típusú (de csak azért, hogy ne keverhessem őket össze) tömítő karikájának előkerülési helye. Mármint az a hátam mögül, konkrétan a fürdőszobán kívülről, a hall parkettjéről került elő, ahová - mivel épp útban voltam a két helyszín között - a tömítés csak úgy juthatott el, ha engem valahogy átugrott. Vagy kaptam tőle egy kötényt, ami persze szintén valószínűtlen.

   A következő meglepetés akkor ért, mikor a pincei szekrény lapos polcához odaérve, azon nem találtam semmiféle PDA-hoz való kiegészítőt, pedig amúgy meg mertem volna rá esküdni, hogy az a bigyó itt van! Mármint már annyiszor kérdeztem rá a nem is olyan apró csomagra, hogy "hát te meg mégis mit keresel itt", hogy ez a helyszín szó szerint beégett.

   Ez itt az előző helyszín felett található szekrény, ahová néhány félbehagyott építési projektet rejtettem el, mikor már nem bírtam nézni, hogy elől vannak. Mármint azért nem, mert nyomasztó volt a tömegük. Készülne innen egy bármire felcsíptethető flexibilis géplámpa, egy áttételes eszterga, magába visszahúzódó hosszabbító, csiszolómalom, mikrométer, mini asztali körfűrész, valamint néhány olyan dolog is, amire már nem is emlékszem, látszani pedig a hátsó sorba gyűrtségük okán már nem is látszanak.

   Mivel ezen az amúgy szerszámos polcon is akad egy csomó élére állított dolog, valamint a sikertelenségem hatására időközben áttértem a "megkeresem a már ki tudja mióta nem látott apró fiókot" című, már nagyon régóta dédelgetett tervemre, egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy a mára betervezett PDA boncolásból nem lesz semmi.

   Mikor ezt a rozzant fiókot a polcban megláttam, már épp kezdtem volna magam átállítani arra, hogy a PDA helyett a fióknak keresek valami helyet, majd ezt követően (vagy még előtte) hasznos tartalmat is, ebben azonban mindjárt két komoly tényező is megakadályozott. Míg az egyik az volt, hogy ez a fiók nem az a fiók, addig a másik az, hogy odafent nagyban jár a mosógép, amit nem hagyhatok felügyelet nélkül, mert a program végeztével nem kapcsol ki. Mármint jár benne tovább az apró motor, forgatja a programkereket, mire fel a gép újra nekiáll mosni.

   Mikor a jobb alsó sarokban látható fiókot megláttam, nemcsak megtorpantam (no nem mintha eddig olyan sebesen mozogtam volna), de az elmém tisztaságában is kételkedni kezdtem (ezzel az érzéssel velem kapcsolatban amúgy nagyon nem vagyok egyedül), mert ugye nehogy már az épp nagyban keresett fiók ott legyen az egyik polcon, ráadásul készen!
   Ekkor történt, hogy mivel a 60 fokos program a mosógépnek jó sokáig tart, durván rámentem a szerintem a képen láthatónál nagyobb fiók felkutatására. Mármint most aztán tényleg mindenhova benéztem, minden ajtót kinyitottam.

   Mikor ezt a hatalmas tábla vastag plexit az egyik már rég kipusztult növényzetű virágláda alatt megláttam, pontosan ugyanazt kérdeztem, mint amit az előbb. Hogy a pincei téblábolásomnak legalább valami apró haszna legyen, a tábla plexivel átsétáltam a lomos pincébe. Mármint azért, mert ez ugye - mint anyag - egyértelműen oda való, semmiképp sem az előtéri polcosra.

   Hogy egy tábla plexinek k*rvára nincs jó helye a szétszedés után elcsomagolt lomok között? Hát ja, messze van még a rend. Az anomália amúgy már csak azért sem zavaró (amúgy de, igenis, hogy zavaró), mert a sort balról két ugyanilyen nagydarab plexi nyitja. Legalább kerültek volna egymás mellé...
   Mivel a PDA kiegészítője ebből a pincéből sem került elő, azon a korábbi tervemen kezdtem el törni a fejem, melynek keretében legalább úgy nagyjából megszámolnám a rádióimat. A feladat első ránézésre nem tűnt bonyolultnak, mert míg a kisebb rádióim zömét már bemutattam, addig a nagyok még ekkora kupiban (mint ami itt van) sem képesek elbújni.

   Kiváló példa erre a polc tetején terpeszkedő Orion AG 604-es, a nevéhez híven lemezjátszós rádió, mely készülék bemutatásában az lenne jó, hogy mivel nem kell, ezért bátran elbonthatom, vagy ha kell valami más, akkor elcserélhetem. Hogy ez nem ma lesz, az már csak azért is biztos, mert jelen pillanatban semmi esélyem sincs a rádiót a polc tetejéről leemelni. No nem azért, mert nehéz (amúgy az), hanem mert úgy oda van pakolva a földre, hogy nem tudok odalépni a polc elé. Mármint annyira nem, hogy már a jobb szélen látható hangszórókat sem tudom betenni az épp a rádió alatt található hangszórós szekrénybe.

   A kamerát az előbb látott rádió elé oldalról odatéve, az optikát lefelé fordítva, egyből érthetővé válik, hogy miről beszélek. Ráadásul ez nemcsak a kupi szintjére, az elfoglalt közlekedési utakra, de egyben az elől lévő nagyobb darab rádióimra is értendő, melyekre pluszban még rá is lett pakolva!
   Míg a bal oldali egy Weimar, a középső egy Select, a jobb oldali Videoton már (vagy még) ki tudja hányas. A sárga doboz egy (esetleg két) szobaantenna, ami egy már erősen megpocsékolt Tesla B100 oldalán nyugszik. A Weimar oldalán a nagy fekete valami egy telefonbemérő műszer, ami ugye szintén nagyon, de itt aztán már tényleg nagyon útban van.
   Mikor ezeket a sorokat róttam, akkor egyrészt eszembe jutott, hogy a PDA kiegészítő csomagját itt már csak azért sem lennék képes megtalálni, mert ugye a lomokkal el lett barikádozva szinte az összes deréktól lefelé található polc, másrészt mivel épp a szobámban ülök, ezért igazán elmehetnék az ágyam végi sarokig megnézni, hogy amit épp nagyban keresek, az nincs-e véletlenül már eleve benne a dobozban. Mint az sejthető, a keresett csomag ott lapult a PDA mellett.
   Nagyon úgy néz ki, hogy én, a szita emlékezetem, meg a lomjaim tömege, így hárman együtt mindig kiadunk valami jó kis, vagy épp nagyon is emelkedett szintű zavart...

   Ez itt nem egy kosár, hanem kettő egymáson. Hogy az alsóban mi van, azt azért nem tudom, mert már hónapok óta nem merem őket kettévenni. Mármint azért nem, mert ha az alsó kosár is tömve van bemutatatlan kacatokkal, az számomra biztosan komoly lelki megrázkódtatást jelentene. Pláne úgy, hogy biztosan tudom, hogy valamelyik itt elhelyezett hatalmas papírdobozban lennie kell egy csomó olyan dolognak, melyek épp mint a képen látható apróságok, valami különös okból kifolyólag taszítottak, ezért a sor végére maradtak. Ha ezeket az apróságokat végre egyesíteném, az lenne csak igazán sokkoló!
   Ahogy itt álltam a kosár felett, s épp nagyban azon elmélkedtem, hogy ebben tulajdonképpen már alig van valami, vagyis ha komolyan beleállnék a tartalmának bemutatásába, ahhoz nem kéne egy, de inkább néhány hétnél több, gondoltam legyen. Mármint az lesz, hogy mára ebből a kosárból veszek ki valamit.
   Bár ezen a képen alig látszik (épp mint ahogy a valóságban sem igazán mutatta magát), attól én még a szovjet gyártmányú Orljonok zsebrádiót választottam. Már csak azért is, mert az nem függött össze más szétszedésekkel úgy, mint mondjuk az infravörös joystick, vagy a Miniplex. Míg előbbihez kell egy játékgép (amiből amúgy több is van készleten), addig a Miniplexhez van egy csomó másféle apró fúrógép is, amiket ugye a bemutatásuk előtt - ha csak nem akarom a cikket ezer darabra törni - mindenképp össze kellene koncentrálnom.

   Ami az adott pillanatban már csak azért is képtelenség, mert az a szerszámos fiók, amiben a régi marokfúrógépeket rejtegetem, az jelenleg a barna ajtó mögött található. Azt meg ugye képtelenség kinyitni az elérámolt, pláne derékmagasságig érő lomoktól. (lásd őket a kép alsó részén végigvonulni) Amúgy ha van hátlapom az Orljonok rádióhoz (ami amúgy elképzelhető), akkor annak is a szekrényben lévő egyik fiókban kellene lennie. Amennyiben mégsem ott van, hanem mondjuk valahol a zsebrádiós dobozban, az olyan mindegy, mert azt sem tudom kinyitni. Mármint jelen pillanatban nemhogy az asztalra, de sehova máshova sem tudnám egy kiborítás erejéig letenni. Na jó, a pincefolyosóra igen, de ahhoz az akcióhoz és helyszínhez most valahogy nem igazán volt kedvem.

   A rövidnek épp nem nevezhető felvezető szöveg után végre elénk került az Orljonok, amire amúgy már régóta vadásztam a piacon, mire végre került belőle egy olcsón megvehető példány. Bár kezdetben több ezer forint volt az ára, de mivel senkinek sem kellett, néhány hét múlva már simán elhoztam kétszázért. Mikor már épp kezdtem volna szegény rádiót körbefényképezni, végzett a mosógép, mire fel állhattam neki teregetni.

   Amennyiben nem ezt az apróságot hozom fel, hanem mondjuk valamelyik olyan nagyobb rádiót, amit aztán elbontok, kidobok, elcserélek, az már csak azért is értelmesebb választás lett volna, mint ez az apróság, mert ugye akkor keletkezett volna némi hely. Ha meg a Tesla táskalemezjátszót hoztam volna fel, akkor mikor azt kivégzem, végre eltehettem volna szem elől a két hanglemezt. A Tesla B70-es magnó felhozatala pedig a két orsó szalag asztalról történő eltűnését segítette volna elő. Persze én, meg a dolgok logikus sorrendje, szóval mi ketten valami fura okból kifolyólag sosem voltunk igazán jóban.

   Már csak azért sem, mert ahhoz képest, hogy a pincéből hurcoltam fel egy rádiót, mindjárt kettő is akad belőle az ép velem szembeni polcon. Míg balról középen egy faládikába épített amatőr darab díszeleg, addig jobbról egy PLL szintézeres társa zárja a sort. Arról már nem is beszélve, hogy a hátam mögötti polcrendszer aljának is neki van támasztva egy Videoton receiver. Ha én ebből a rengeteg rádióból egyszer kilábalok...
   Amúgy persze hiába ígértem meg magamnak, hogy nem, rádiót többé sosem veszek, képtelen vagyok megállni a dolgot, mikor elém kerül egy érdekes és még olcsó is. Arról már nem is beszélve, mikor lomtalanításkor egyszerűen csak le kell értük hajolnom.

   Rátérve végre az apró rádióra, annak Orljonok neve a fordító szerint sasfiókát jelent. Hogy ebből a rádióból akkor sem lesz sas, és még csak valami szuper rádió sem, ha valami csoda folytán felnőne, az mondjuk egyértelmű.

   Miközben a balra látható aljzat a fülhallgatóé, addig a jobbra látható társába az antennadrót végét kell bedugni. Hogy minek antenna egy zsebrádióhoz? Ez így nekünk itt Európában azért fura, mert itt ugye körbe vagyunk véve egy csomó adóállomással, míg a szovjetunióban simán vannak olyan körzetek, ahol többszáz kilométer távolságban van a legközelebbi adó. Ugyanezért van szinte minden szovjet kisrádión hosszúhullámú vételi lehetőség. Amúgy ezen a készüléken is van, ami ebben a méretben egyáltalán nem megszokott tulajdonság.

   A szürke négyzet például a teleptartó, amibe két apró gombakkumulátort kell betenni. A töltőnek nincs a rádión csatlakozója. Mármint ha kimerültek az akkuk, már torzan vagy egyáltalán nem szól a rádió, akkor ki kell őket venni a helyükről, majd áttenni abba a töltőbe, amit a Cosmos zsebrádióról szóló cikkben mutattam.

   Ezt a rádiót tulajdonképpen csak ezért, mármint a két ferritrúd okán szerettem volna megmutatni. A kettejük közé szerelt fehér kapcsoló a hullámváltó, míg a kapcsoló két oldalán a helyi oszcillátor transzformátorai láthatók. Az mondjuk igaz, hogy láttam már rádióban több ferritrudat, nem is egy készülék esetében, de ilyet zsebrádió méretben tudtommal csak az oroszok voltak képesek produkálni.
   Itt jött volna az, hogy beszúrom a rádió már jó előre egy Orljonok elvnevezésű mappába odakészített kapcsolási rajzát, csakhogy az nem volt sehol! Mármint nem arról volt szó, hogy nem találtam meg, mint inkább arról, hogy már eleve be sem szkenneltem! Ezt persze semmiből sem tart pótolni, hiszen itt van hozzá minden kézközelben. Meg ahogy azt a Móricka elképzeli...

   Mármint a szkenner ugyan tényleg kézközelben van, csakhogy mivel a hallban a polcokon még mindig nem igazán van hely, a lapos felületet most például néhány távirányítóval foglaltam el. A BRG MK-29-es magnó tetején látható dobozban amúgy egy röpképes, épp csak hibás helikopter van, míg a magasságmérő műszer alatti papírdobozban két darab sugárzásmérő. Az ultrahangos mosóra támaszkodó szatyorról viszont el nem tudom képzelni, hogy mi lehet benne! Ezt amúgy tényleg nem tudom, mert lusta voltam felállni és megnézni, mire fel csak napokkal később derült ki, hogy a helikopter távirányítója.

   A kapcsolási rajzok mindeközben zömükben az előszobába vezető ajtó feletti polcon ücsörögnek, amit csak vagy az ágyam végén billegve, vagy egy létrát idehozva érek el. Mivel nem mertem volna rá megesküdni, hogy épp olyan hangulatban vagyok, mikor is jólesne egy ágyról történő lezuhanás, nyitásképp inkább a Rádiótechnika újságok felé fordultam, azokat ugyanis kevesebb veszély által elérhető magasságban tartom.

   Az Orljonok úgy nagyjából olyan, mint egy 2,5 voltos tápfeszültségre áttervezett Sokol. Ami ebben a rajzban érdekesség, az a végfok megoldása. Mármint a későbbi típusokban már nem használták fel a két akkumulátor középpontját, amivel ugye jelen esetben meg tudták spórolni a kimenőtrafót.

   Íme egy apró táblázat a szovjet tranzisztorok adataival, ami szovjet készülékek javításakor már csak azért is elengedhetetlen, hogy kézközelben legyen, mert a pajtások az egyes típusokat valamiért nem annyira számokkal, mint inkább betűkkel szerették megkülönböztetni, miközben számomra még az azonos formájú tranzisztorok lábbekötései is meglehetősen összevisszának tűnnek.

   Ez a leírás már egy Kádár Géza által szerkesztett kapcsolási rajzos könyvben jelent meg. Hogy a rádió látványa nem egyezik azzal a változattal, mint amit épp nagyban mutogatok, az azért van, mert a gyár idővel nemcsak a tartalmat, de a formát is módosította. Mármint ezen a típuson már az előlapon van a hullámsávot váltó kapcsoló, miközben az apró készülék a 605-ös típusszám mellé még egy állomáskereső skálát is kapott.

   Hogy mégis miért rakok sorba ugyanazokat tartalmazó lapokat? Nos azért, mert egyrészt ugye ott van a nyomda ördöge, másrészt a gyárnak is kedvenc szokása volt a kapcsolási rajzon időnként változtatni. Ez a rajz amúgy konkrétan a nyomda ördögének munkájára példa. Még csak különösebb kapcsolási rajzokban történő jártasság sem szükséges hozzá, hogy az ember kiszúrja balra lent azt a két darab OA1160-as diódát, ami nemhogy nem illik egy szovjet készülékbe (bár lehetett volna benne), de még felesleges is! Hogy a két felesleges, valamint a rádióban nem is szereplő diódát mégis ki rajzolhatta oda, az szerintem már sosem fog kiderülni...

   Miközben a név maradt Orljonok, a forma pedig a skálával ellátott, ebben a másik Kádár könyvből származó adathalmazban még a két ferritrudat tartalmazó, egy kissé eltorzult arányú panelrajz látható, amire amúgy csak az egyik trafó lett felrajzolva.

   Már úgy értem, hogy a fenti leíráshoz tartozó kapcsolási rajzban nemcsak fázisfordító, de kimenő trafó is van. Aztán mikor az ember elé odakerül egy Orljonok rádió, s meg akarja javítani, csak győzze kitalálni, hogy melyik rajz passzol a készülékéhez.

   Mivel ebéd után már megint nem volt kedvem semmihez, de még csak aludni sem, gondoltam összeírom a lakásban található bemutatatlan magnókat és rádiókat. Sajnos hiába voltam meg a feladattal egyetlen perc alatt, ha egyszer az a témakör sem ennyire egyszerű. Már úgy értem, hogy ez csak az apró részprojekt kezdete, míg a vége az lenne, hogy lemegyek a füzettel a pincébe, ahol aztán a lenti készletet is hozzáírom az oszlopokhoz.
   Hogy ez a dolog eszembe jutott, s mint az látható, már meg is kezdtem, az nem baj, az azonban már igen, hogy ha nem megyek le a pincébe nézelődni, mégpedig most azonnal, akkor már megint sikerült generálnom egy befejezetlenül hagyott, amúgy nem különösebben bonyolult tervet.

   Mire fel lementem a pincébe, kezemben a füzettel és a fahordó szatyorral (utóbbira azért volt szükség, hogy valami hasznosat is csináljak), majd a pince belső végéből indulva összeírtam a magnókat és a rádiókat.
   Míg magnóból 22-őt, addig rádióból 23-at számoltam. Ez mondjuk csak addig volt így, míg már a lakásban meg nem néztem ezt a képet, ahol is az Orion 449-es rádió tetején ott lapul a SHARP lemezjátszó alatt egy Unitra maja magnó.
   Hogy az arányok ettől kiegyenlítetté váltak (mármint 23-23 az állás), az azért nem igaz, mert míg magnóból már csak kevés észrevétlen példány lehet, addig fel sem írt rádióból több is akadt. Már csak azért is, mert a telefonos témájú Salgó toronyra rámolt asztali tranzisztoros rádiók úgy el lettek barikádozva, hogy azokat még csak esélyem sem volt látni, épp csak tudtam, hogy valamiért (gondolom épp ott volt hely) a pince legmélyén kerültek elhelyezésre.

   Mivel komolyan érdekelt, hogy mi maradhatott az alsó kosárban, kirángattam a helyéről, majd levettem róla a másik kosarat. Ebben szerencsére (vagy ki tudja) már csak az anyagok szétválogatása című projektem elemei találhatók.
   Ahogy itt álltam a pince közepén, miközben azon töprengtem, hogy nekiálljak-e lefotózni az összes felírt magnót és rádiót, majd írjak-e belőlük egy cikket mondjuk a képek szöveggel oldalra (mármint azért, hogy ne minden a szétszedtem oldalon legyen), egyszer csak beugrott egy a minap tapasztalt anomália. Konkrétan az, hogy miközben van egy mappa a gépemen, mégpedig Selena névre keresztelve, addig azt a rádiót egyszer már szétszedtem.

   A nem különösebben bonyolult rejtély megoldása az, hogy rosszul emlékeztem a rádió nevére, ami ugye nem Selena, hanem Spidola. Mikor már épp kezdtem volna valamiféle elégedettséget érezni (mármint afeletti szerfelett örömömben, hogy egy rejtély megoldódott), hirtelen rájöttem (ez mondjuk nem volt nehéz, hiszen épp itt volt előttem), hogy már megint előcitáltam egy rádiót.

   Mivel ekkor még koradélután volt, a középhullámú sáv pedig naplemente után éled fel, gondoltam egyértelműen úgy lesz jó, ha a rádió kipróbálását az alvás és mozizás utánra halasztom. Na most ha nem, akkor bőven van még a tarsolyomban olyan ok (a rutin ugye), amivel simán meg tudom indokolni a halogatást.

   Balról érkezik apukám tápegységéből a 3 volt, aztán a rádió, a jobban látó szemüvegem, a sort pedig az apró fotóállvány zárja. Szóval már csak némi munkakedv kell, hogy lefuttassam az első próbát.

   A két krokodilcsipesszel az akkutartó érintkezőire csatlakozni számomra most valamiért annyira megterhelő volt, hogy komolyan megsértődtem rajta, mikor az apró rádiónak még csak esze ágában sem állt megszólalnia! Annyi életjelet azért mutatott, hogy serceg ha tekerem a hangerőt szabályzó potmétert, de ezen felül semmi. Mármint annyira nem jött a rádióból zaj, mintha mondjuk semmi sem lenne a potméterre kötve.

   Ha ez a két alkatrész nincs ott az ember előtt, konkrétan nem látta őket még benn a helyükön a rádióban, akkor hiányukban nehéz rájönni, hogy mi tartotta meg a helyén a panelt. Mármint a panelt a fehér kupak szorítja le a hangszóró mágnesén található menetes lyukhoz képest.

   Mindeközben - hogy jól tartson - a hangszóró nem innen belülről lett a dobozba beszerelve, hanem kívülről. Hogy ne boruljon ki előre, arról így, hogy nem húzza hátulról a panel, az elészerelt díszrács gondoskodik.

   Ez a panel pontosan ugyanolyan zavaros mintázatú, mint amilyet úgy nagyjából az összes többi zsebrádióban látni. Ez már csak azért is így van, mert a tervezők nem arra mentek rá, hogy a panel mintázatáról valósággal leríjon a kapcsolási rajz, hanem arra, hogy a panel másik oldalán minél jobb legyen a helykitöltési tényező. Mármint azért, mert ugye törpében kicsi a jó, vagyis az alkatrészek nem állhatnak egymástól messze.

   Mivel ez a rádió hetekig hányódott az egyik piaci árus készletében, időközben bármi olyan anyaggal találkozhatott, ami apró fehér morzsákat alkot. A múltkor például sikerült vennem az asztalomra egy a régivel típusazonos szemetes, amúgy valaha lisztes dobozt, amit már csak azért is el kellett mosogatnom, mert még volt benne kevéske liszt.

   Mivel piszkálódásaim közepette a rádió ha nagyon halkan is, de egy pillanatra azért megszólalt, most jön az, hogy visszakötöm rá a tápfeszültséget, majd az apró panelt egy kissé megropogtatom.

   A videó vége felé a rádió azért hallgatott el, mert leszakadt a nyáklapról a hangszóró egyik vezetéke. Más adót a Kossuthon felül pedig azért nem vesz a készülék, mert mert valami olyan baja van, ami lecsökkenti az érzékenységét. További, itt már meg nem örökített próbák alapján az derült ki, hogy ha csak ritkán, pláne halkan is, de azért néha vesz a rádió más adókat is. Mivel ezzel a rádióval kapcsolatban jelenleg semmi tervem sincs, így nem kínoztam tovább.

   Balra fent és jobbra lent ГT108 és 309 tranzisztorok láthatók, míg a balra lent látható "B" betűvel jelölt miniatűr is tranzisztor. Míg az alkatrészek némelyike valóban miniatűr, mások nem igazán, inkább csak jól össze lettek zsúfolva.