Ez a mai nap úgy kezdődött, hogy miközben én tiszta erőből neki akartam állni egy szétszedtem cikk megírásának, az - megjegyzem őszinte meglepetésemre - már tegnap délután megíródott, mire fel annyira megharagudtam a világra (mármint azért, mert nem voltak képek amikhez szöveget írjak), hogy a Robotron rádióból kiszedett hangszóró pincébe történő levitelét késő délutánra halasztottam. Hogy mégis valami hasznossal töltsem a napot, nekiálltam átnézni a mindent tudó táblázatomat, mert a minap láttam benne néhány hibát. Miután néhány hibát kijavítottam, de főképp mikor rájöttem, hogy a néhány hiba nem is annyira néhány, mint inkább k*rva sok, mást csinálni viszont továbbra sem volt kedvem, nekiálltam egy régi tervem megvalósításának. Mármint egy a táblázatot illető régi tervről van szó.
   Konkrétan azt találtam ki, pontosabban szólva arra jöttem rá, hogy ha nem állok neki a rengeteg szétszedésre váró magnó és rádió letudásának, akkor ugye azok vagy túl sűrűn lesznek a szétszedtem projekt végén, vagy mikor odaérek a sorban, akkor húzogathatom szét a táblázat sorait. Mindeközben a harmadik megoldás az, hogy ezt most azonnal megteszem, s mikor majd elkészülök egy rádióval vagy magnóval (mármint a róluk szóló cikkekkel), akkor azokat már eleve lesz hova beszúrnom. Ez utóbbi már csak azért is jó megoldás lenne, mert az üresen hagyott sorok látványa (de csak mert úgy érzem tőlük magam, mintha le lennék maradva) nálam valamiféle hajtóerőt jelent.

   És már szaladtam is le a pincébe a hangszóróval, amit persze ugyanúgy nem tudtam hova eltenni, mint ahogy a balra mellette látható többit sem. A gond amúgy nemcsak az, hogy nem tudok odalépni a hangszórós szekrényhez (iszonyú előtte a kupleráj), hanem sajnos az is, hogy ezek a hangszórók már eleve bele sem férnek. Hogy javítsak a helyzeten, ahhoz vagy selejteznem kéne, vagy felhasználnom. Míg a hangszórókra idővel igen nagy valószínűséggel rá fogok ereszteni egy kieséses körmérkőzést, mikor is amelyik beteg, az mind repül ki a kukába, a rádióépítős oldalról el nem tudom képzelni, hogy az annyi hangszórót igényeljen, hogy a készleten meglátsszon a fogyás.

   Épp mint a fiókos hangszórós szekrényhez, úgy az adott pillanatban ehhez a magnóshoz sem lehetett hozzáférni, mire fel mérgemben odébb tuszkoltam egy hatalmas dobozt. Mikor megláttam, hogy a három magnó tetején egy rádió is hever, menten úgy döntöttem, hogy a táblázat hézagainak feltöltését néhány rádióval nyitom meg. Már csak azért is, mert abból egy minapi rendezkedés alkalmával több is előkerült. Ezt persze egyáltalán nem úgy kell érteni, mintha a rádiók el lettek volna dugdosva, mint inkább úgy, hogy direkt odakészítettem őket az ajtó közelébe.
   Amúgy innen ennek a három magnónak is mennie kell, mégpedig záros határidőn belül, különben nem lesz hova betennem a már bemutatott, de el valamiért nem pusztított apróságokat.

   Ennek a kosárnak viszont már szépen alakul a tartalma. Hogy a helyzet tovább javuljon, menten kikaptam belőle a 14 tranzisztoros zsebrádiót, ami persze - ezzel gondolom nem árulok el titkot - nincs annyi.

   Ebből a sarokból pedig a ma bemutatásra kerülő Spidola 242 fantázianevű szovjet rádiót kaptam fel. Bár rezgett a léc, hogy a régi konyhai rádiónk is velem jön, azt azonban meghagytam egy következő körre. Épp mint ahogy a már szintén az ajtóba odakészített Tesla B70-es magnót is, amivel valószínűleg a magnók sorát fogom megnyitni.

   Ez a kétgombos Videoton autórádió azért kerül a sorban folyton hátra, mert úgy gondoltam, hogy majd veszek elé a piacon egy még egy nyomógombos, csak AM sávos változatot, az azonban olyan ritka madár, hogy még csak esélyem sem volt rá alkudni. No nem mintha ez a kétgombos sűrűn kerülne elő...

   Ez a váz még valamikor a 80-as években készült, mikor egy unalmas napon úgy gondoltam, hogy rádióépítőset fogok játszani. Hogy azóta eltelt 40 év, s ez még mindig nem történt meg? Hát ja, azt biztos nem lehet rám fogni, hogy elkapkodom a dolgokat.

   Kezdetben úgy volt, hogy mivel már késő van, a nap is lement, majd holnap délelőttre döntöm el, hogy a három rádió közül melyikkel nyissak, csak aztán nekiálltam fényképezni. Mármint azért, nehogy az legyen, hogy másnap reggel nem rádiót szerelni, hanem írni lesz kedvem (épp mint ma reggel is történt), aztán ne legyenek képek, amikhez írhatok. Arról mondjuk nem volt szó, hogy elejétől végéig letudok egy szétszedést, ami persze egyáltalán nem baj. Mármint az nem, hogy ez végül - valami csoda folytán - így történt.

   Gondoltan míg még egyben van, lövök a rádióról egy képet szemből. Bár sokat játszottam vele (volt vagy 20 kép), még ez volt a legjobban sikerült. Mármint a többin még ennél is jobban becsillant a skála előtti átlátszó műanyag.

   A teleptartó fedele alól kilógó hálózati kábel nem tűnik eredetinek. Mármint az oroszok táskarádióiban gyakran még akkor sem volt hálózati trafó, ha amúgy a méret bőven megengedte volna, hogy legyen.

   A rádió eredete mára már rég az emlékezet homályába veszett, annyi azonban megmaradt róla, hogy mintha mindig is ott lett volna valamelyik sarokban. A neve a nyilvántartásomban ennek ellenére el volt írva. Mármint Spidola helyett Selena név volt adva egy mappának, melyben amúgy valamiért az Okean 214-es rádió kapcsolási rajzát őrizgettem.
   Mivel tapasztalatom szerint az a legjobb megoldás, hogy mikor a felszínre kerülnek, az ilyen anomáliákat akkor és ott egyből rendezem, így most is így tettem. Mikor megláttam, hogy a találton felül még 90 feltölteni való kapcsolási rajzot őrizgetek, na azt viszont már nem álltam neki lerendezni. Viszont így már tudom is, hogy mikor legközelebb nem lesz kedvem semmihez, csak ücsörögni és gombokat nyomogatni, akkor mivel fogom múlatni az időt. Mármint feltöltöm ide a rajzokat.

   Ez a kép egyrészt azt mutatja, hogy a hullámsávokat visszajelző ablak meglehetősen mélyen ül, másrészt azt, hogy a rádión angol feliratok vannak, vagyis export kivitel.
   A szovjetunió amúgy meglehetős mennyiségben szállított rádiókat és műszereket is a nyugati piacra. Ékes bizonyítékkal szolgálnak erre a korabeli nyugat-európai elektronikai újságok hirdetési oldalai. Magyar termékből viszont csak Minimax hangfal hirdetését találtam, pedig a múltkor heteken át lapozgattam külföldi elektronikai újságokat.

   Az antenna gombja olyan szinten volt a házba szorulva, hogy a kihúzásához rá kellett fognom egy kombinált fogóval. Vagyis ezen a rádión valószínűleg nem a Szabad Európa Rádió, hanem a Kossuth volt hallgatva.

   Mivel a tápegység egy újsággal volt megtámasztva, gondoltam annak dátumából ha más nem is, de annyi legalább biztosan kiderül, hogy a táp mikor került a dobozba. Amúgy nem, mert nem találtam az újságban dátumot.

   Mint ahogy az angol feliratok, úgy a szabványos csatlakozók is arra utalnak, hogy ez a rádió export kivitel. A bal oldali lyuk amúgy egy tuchel aljzatot rejt, mégpedig annyira, hogy a záródugójától meg sem tudtam szabadítani, pedig kifejezetten durván döfködtem és feszegettem egy csavarhúzóval.

   Mivel a rádió a házából kivéve nemhogy egyben marad, de még működőképes is, egyből ráeresztettem egy élesztési kísérletet. Ez már csak azért is fontos, mert ha jó, akkor kimosom a dobozát, amibe persze holnap vissza is szerelem a rádiót. Viszont ha nem, akkor már eleve úgy állok hozzá, hogy apróra elbontom.
   A hangfrekvenciás fokozatok egészen a demodulátorig jók. Mármint a dióda egyik feléhez csipesszel hozzáérve búgójelet, míg a másikhoz érve zavaros éterzajt kapok eredményül. (ennek így kell lennie) A KF fokozatok azonban mind halottak, amit valószínűleg a tápfeszültségük hiánya okoz.
   Itt aztán erősen rezgett a léc, hogy felnyúlok és lekapom a polcról valamelyik multimétert, majd kinyomozom hol tűnik el a táp (amúgy valószínűleg az egyik szűrésre szolgáló elkó lett zárlatos), ezt azonban végül valamiért nem tettem meg.

   A kettős potenciométer viszont nem az. Ahhoz, hogy a mechanika ennyire szétakadjon, vagy belülről kellett beletámasztani egy csavarhúzót, vagy kívülről kellett a hangszínszabályzó apró gombját helytelen pozícióban felerőltetni, esetleg évekre rátámasztani a rádiót, ami akár nálam a pincében is megtörténhetett.

   Ezek pedig azok a mechanikai apróságok, amikről az anyagok szétpakolása című projektem szólni fog. Már ha megérem, hogy az első, a második, majd a harmadik előkészítő fázis után végre nekiállok, s azt is kifuttatom. Ehhez persze a pince mélyén előbb még rengeteg helyre van szükség, amit ugye épp most állítok elő. Mármint azzal, hogy ami kincsem olyan, hogy egyben már nem kell, azt mind elbontom, a többit pedig zömítem.

   Ezért a rádióért már csak azért sem kár, mert ugye már ki tudja hány éve megvolt, de még csak most próbáltam ki, hogy egyáltalán működik-e. Arról már nem is beszélve, hogy nem is hallgatok rádiót!

   Elmondjam mit lehetne csinálni belőle? Egy oszcillátor és egy modulátor tekercs rákötésével természetesen rádiót. Mármint AM, esetleg kiegészítéssel SSB vételre, úgy kb. 30 megahertzig bármilyen frekvenciára. Vagyis lehetne belőle akár 3,5 MHz-es sávvevő (vagy 7, 14, vagy akárhány MHz-es), mint ahogy CB sávú is, bár utóbbi esetben már áttértünk a frekvenciamodulációs üzemmódra.

   A rádióba beleadtak apait anyait! Egyrészt különálló oszcillátora van, másrészt dupla KF egysége. Mármint míg a Selga simán eljárt úgy, hogy egyes változatainak csak koncentrált KF sávszűrője volt, addig más rádiók jól megvoltak a maguk három KF frekvenciás zárókörével. Itt meg ugye mindkettőből van, és még a KF szívót sem hagyták le a különálló keverőtranzisztor bemenetéről. A VT7 + VT8 tranzisztorral felépített hangfrekvenciás előerősítőre amúgy azért volt szükség, mert a tőlük jobbra látható erősítőfokozatok - a hangminőség javításának érdekében - komoly többkörös negatív visszacsatolást kaptak.

   Miután a gombokat és a rádió hordfülét bevágtam a csapba, megnéztem, hátha akad még valami elmosogatás után hasznosítható. Mivel megtetszett a hangszórót takaró rács formája, ha mást nem is, de legalább azt lefeszegettem.

   Végül nem azért döntöttem az elpusztítása mellett (mármint rezgett a léc, hogy mégiscsak meghagyom), mert nem működött, hanem mert el nem tudtam képzelni, hogy hová tehetném el úgy, hogy a pince mélyén továbbra is ennyire egyben maradjon. Az addig persze oké, hogy egy méretes papírdobozba, de hogy azt jelenleg nincs hova úgy letenni, hogy semminek se legyen útban, az valahogy annyira elszomorító... Mármint remélem tényleg van annyira elszomorító, hogy most aztán már tényleg nekiállok a rend és helycsinálásnak, nem csak mondom.

   A membránt persze nem ezért téptem ki a helyéről, hanem azért, hogy belenézzek a résbe. Mármint azért, hogy valóban vannak-e benne a membrán mozgatásakor recsegő hangot adó rozsdás vasreszelékek. Jelentem vannak, vagyis a hangszóró elpusztításakor nem ért kár, mert azt valamikor később, mármint a többi átválogatásakor amúgy is megtettem volna.

   Hogy újra neki kell futnom az alkatrészek szétválogatásának, az azért nem lesz gond, mert most már van hova. Mármint már vannak különféle feliratú dobozaim, melyekbe ezek az apróságok akár egyetlen délután alatt szétrakhatók. Persze nem erről a néhány darabról van szó, hanem arról a rémes tömegről, amit a legutóbbi szétválogatás óta bontottam.