Ez a doboz még véletlenül sem azért maradt lent, mintha előre tudtam volna, hogy míg a párom a kertben tevékenykedik, addig nekem a pincében feltétlenül szét kell szerelnem valamit, hanem ezért, mert akitől vettem, az éppúgy nem volt tiszta, mint én, csak míg én szellemileg vagyok sötét (mármint azért, mert minden szart megveszek), addig az eladó az a "víz nem érte" típus volt. Amúgy a másik is, akitől a minap boncolt riasztóbővítő dobozt vettem, amit azonnal el is mosogattam, nehogy még kimásszon belőle valami bogár.
   Bár úgy volt, hogy ha már megláttam, akkor egyből nekiesek, csak aztán annyi minden nem volt a helyén, hogy a boncolást feltétlenül meg kellett előzze némi szanaszéjjel hajigált tárgyakkal történő rohangászás, amit - minő csoda - most valamiért nem örökítettem meg.

   Még úgy is sikerült megjegyeznem az eladó arcát, hogy a koronavírus járvány miatt (megjegyzem rendes módon) folyton maszkban van. A hangjára pedig pláne felfigyelek! Mármint azért, mert ha nem azt mondja, hogy minden darab száz forint, akkor azt, hogy ötvenivel. Amúgy mikor a piacra megérkezik, akkor még kétszáz darabja a bárminek, csak idővel, ahogy az árukészlet fogy, leesik az ár százra, majd a piac vége felé ötvenre, egyértelműen azért, hogy minél kevesebb kacat maradjon meg. Ez a doboz már csak száz forint volt, amennyit mondhatni már csak mint alkalmas boncalany is bőven megért.

   Valamint négy darab tolópotméter is. Ez a két tétel, mármint a csatlakozók és a kezelőszervek a LED-del és a kapcsolóval karöltve, simán kiadnak egy erősítőt. Mármint lenne rajta nagy és kisszintű bemenet, két kimenet a hangfalaknak, egy gomb a hangerőnek, egy másik a balansz, a harmadik és a negyedik pedig a magas és a mély hangszín. A bekapcsolást jelző LED és a hálózati kapcsoló funkciója is teljesen egyértelmű.
   Hogy még csak eszem ágában sincs erősítőt építeni, mert van a Hi-Fi toronyban egy utánépített QUAD? Ez mondjuk igaz, de attól még képtelen voltam megállni ezen frappáns kis doboz beszerzését. Ez még akkor is megérte azt a százast, ha soha semmi nem lesz belőle, épp csak ez a semmitmondó szétszedtem cikk.

   Ez az embléma annyira elüt a doboz többi részétől, hogy szerintem nem ide tartozik. Amúgy itt említeném meg, hogy részemről őszintén kívánom, hogy az összes olvashatatlan betűkészlet megszerkesztőjére rohadjon rá a műanyag lakat!
   Amúgy a logó az idegennek tűnése ellenére mégiscsak gyári, és az van ráírva, hogy corposano, amire az interneten rákeresve, ezt a régi típust már fel sem dobja a google. Ettől persze még a nálánál modernebb készülékek leírását böngészve erről is kiderült, hogy ez egy izom és idestimuláló készülék.

   Amennyiben a gyári szám elején a 88 a gyártás dátuma, akkor nincs rajta mit csodálkozni, hogy a Medicor Medakku KS-2-re rákeresve, a google nem igazán adott releváns találatot. Ez a készülék amúgy ugyanarra való, mint a korábban boncolt Güvotex feliratú doboz. Akarom mondani, remélem sosem lesz rájuk szükségem.

   Mikor a műszerfalon található egy szem kapcsolót "on" állásba billentettem, majd megtologattam a potméterek gombjait, azt a power LED a barátságos piros fényével hálálta meg.

   A rozsdán a gyártási dátum tükrében már bőven nincs mit csodálkozni. A PD az amúgy a product date, vagyis a gyártási idő, míg az ED az Expiration Date, vagyis a lejárati idő. Ezeket ráadásul nem úgy kell nézni, hogy 2012 hatodik és kilencedik hónap, hanem úgy, hogy 2006 és 2009 decembere, ami ugye mára már igencsak régen volt.

   A kép "van-e" címe nem arra utal, hogy van-e a dobozban valami érdekes, hanem arra, hogy vajon van-e elég időm, hogy felboncoljam. Mármint azon idő alatt, míg a párom a kertben tevékenykedik.

   Bár a kerti munkákat egyszerre kezdtük, s én már rég végeztem a fűnyírással (pedig még a szomszéd ház előtt is jártam a géppel, és még a járdákat is mind felsöpörtem), a párom még mindig a frissen vásárol növények beültetésével foglalatoskodik. (lásd a kezében azt a még mindig cserepes növényt) Mivel egyáltalán nem ez volt az utolsó, bőven volt időm a doboz boncolására.
   Mikor a párom (még írás közben a hátam mögül) ebbe a szövegbe beleolvasott, rendesen le lettem tolva, merthogy Andi nemcsak az ültetéssel foglalkozott, hanem előtte az egész kertet kigazolta, és még a bokrokat is alaposam visszametszette, én meg ugye - amolyan férfi módra - azzal hencegek, hogy én végeztem előbb.

   Miközben a doboz fényezése valószínűleg azért ragyás (mármint direkt az), hogy jó fogása legyen, addig a dobozt össze, s egyben a lábat is tartó csavar azért olyan hosszú, mert felesleges lett volna belőle levágni. Aki a dobozt a gyárban összeszerelte, az a melós a másfél centivel hosszabb csavar okán gondolom egészen másképp vélekedett.

   A minap kaptam egy olyan tartalmú kritikát, miszerint az összes általam készített kép ferde, vagy ha épp nem az, akkor torz, amire részemről az a magyarázat, hogy próbálom a tárgyakat nem becsillanva fotózni.

   Bár ennek konkrétan semmi értelme sem volt, de ha már ilyen szépen szétválogattam a pincében az ömlesztett csavarokat, nekiálltam pótolni a hátlapról hiányzó példányt.

   Mikor a dobozt ide letettem, egyből feltettem magamnak azt a szokásos kérdést, miszerint: Na! Ez is vajon meddig fog itt heverni? Mire fel - megjegyzem meglepő módon - még azon melegében átsétáltam vele a lomos pincébe, ahol is a jelen pillanatban végképp eluralkodni látszó kupleráj fogadott.

   Ez kérlek annyira így volt, hogy mikor a dobozt a folpackba történő tekerését követően a szemközti, az elépakolt lomoktól már-már nem is látszó szekrénybe bele szerettem volna tenni, akkor abban mindjárt két dolog is megakadályozott. Míg az egyik gátló tényező az volt, hogy a szekrény elől a rumlit nem volt hova elhúznom, addig a másik az, hogy valami rendetlen ember a folpackos hengert legutóbb nem tette vissza a helyére.
   Hogy ezen a képen vegyesen vannak az általam már felboncolt, és a még csak hozzá sem nyúltam státuszú tárgyak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a már mutatott hőmérő (lásd jobbra), s a még nem mutatott projektor, amit amúgy ízlésesen a Dédi rádiójának oldalán helyeztem el. Mindeközben szemközt egy Videoton receiver, valamint egy AKAI deck látványa járul hozzá igencsak tevékenyen az összhatáshoz. Már ha lehet egyáltalán használni a "tevékeny" szót az ilyen szinten, tényszerűen hosszú évek óta egyhelyben punnyadó lomok esetén.

   Bár ez a kép mintha azt mutatná, amint a szerző a friss szerzeményt a korábbi kupi tetején helyezte el, ez azonban nem igaz. Már úgy értem, hogy a doboz csak addig a néhány hosszú pillanatig volt ott, míg a lomkupacon átvergődtem.
   Mivel ez a szomorú tény már a múltkor is felszínre került, azóta pedig senki semmit sehonnan el nem pakolt, a lomoknak felszabadítandó újabb polc híján végül épp csak oda tudtam tenni a dobozt a többihez. Mármint a már szinte teljesen megtelt polcra.

   Mindeközben a Grundig magnó azért van az ajtóban, hogy mikor átesek rajta, akkor ugyanez vele is megtörténjen. Mármint a belebotlásom hatására átessen a szétszedésen. Hogy a magnó idehelyezése milyen eredményt hozott? Azon kívül, hogy leszidtam aki ide letette, eddig sajnos még semmilyet...

   Ezt a hokedlit már a múltkor is kerestem, s mivel akkor nem találtam meg, így arra a következtetésre jutottam, hogy korábbi terveim szerint biztosan tüzelőként végezte. Mint az látható, még ez sem történt meg.
   Ami még szintén nem történt meg, az a jelen pince falának szép fehérre történő festése, pedig megígértem Mártikának. Mármint ez az ő pincéje, amihez bár semmi közöm, de attól még van hozzá kulcsom.
   Mikor az elvégzetlen feladat, vagyis a festés elől menekülve becsuktam magam mögött az ajtót, akkor kiszúrtam rajta, hogy bár lefesteni már lefestettem, azonban nem pótoltam rá a feliratot. Mármint azt, hogy melyik lakáshoz tartozik, amit, mint az idővel kiderült, nem is nekünk kellett volna kiírni.
   Szóval az úgy volt, hogy a "mindenki írja ki a pincéjére a lakásszámot" megjegyzés a társasházi közgyűlés jegyzőkönyvében nem miattunk, hanem a szomszéd lépcsőház miatt szerepelt. Mikor oda bejutottam, mindjárt megértettem, hogy miért, ott ugyanis az összes pinceajtó közül csak egyetlen egyen szerepel a lakó neve és ajtószáma. Már úgy értem, hogy a lakók folyamatos cserélődése miatt mára már szinte senki sem tudja, hogy melyik a pincéje, nem úgy mint nálunk, ahol valaki volt olyan rendes (ez lennék ugye én), hogy minden egyes lakónak kerített egy saját külön bejáratú pincét.
   Ami itt nálunk a házmesteri, valamint az én lomos pincém, az odaát is megvan, csakhogy olyan állapotban, aminek a felújítását ezzel a rozzant derekammal már nem vállalnám be. A festés mondjuk még csak hagyján, a betonos zsákok cipelése azonban már meghaladná az egészségügyi lehetőségeimet.

   Ezt a filctollal csúnyán színezett képet még valamikor gyermekkoromban rajzoltam, mikor a suliban nyolcadikban a perspektivikus ábrázolási módot tanultuk. Azon gondolatmenetet követve került elő, hogy a fiammal a minap arról beszélgettünk, miszerint ha valami nem vagyon, akkor az manapság az utódokat már egyáltalán nem érdekli. Mármint mára már nincs olyan, vagy csak nagyon ritkán, hogy a gyermek számára bármi értéket képviselne a szülő mániája. Szóval mikor ez szóba került, akkor a fiam megemlítette ezt a képet, ami valaha a hall falát "díszítette", én pedig épp az előbb találtam meg, mikor a vegyes anyagos dobozt átléptem. Hogy miért volt a hangszórós polc alatti kétajtós szekrénynek támasztva? Ezt meg mégis honnan a csudából tudhatnám? Mármint ebben a fene nagy rendetlenségben.

   Bár a fürdőszobából kiselejtezett szivacsszőnyeget sikerült innen eltennem (amúgy így másnapra már fogalmam sincs róla, hogy mégis hova), és még a ma bemutatott gyógyászati doboz is elkerült innen, a felszabadult helyet azonban egyből feltöltöttem, mégpedig egy ócska, konkrétan hiányos projektorral, mint következő (vagy nem) boncalannyal.
   Mikor azt látom, hogy minden erőfeszítésem ellenére még mindig rengeteg bemutatatlan lommal rendelkezem (mert amekkora marha vagyok, mindig veszek hozzájuk még), olyankor - az összeomlást elkerülendő - azzal szoktam magamat vigasztalni, ami az adott ponton már elkészült. Ilyen dolog ezen a ponton mondjuk maga a polc, az aláterített linóleum, valamint a képen látható kapcsolóhoz tartozó talpas lámpa.
   Mikor már valahol ott tartottam (mármint egy újabb, nem különösebben eredményes rendrakási hullámba belecsapva), hogy még a jobb alsó sarokban látható husángot is megragadtam, akkor hirtelen rájöttem, hogy a még valamikor korábban meghatározott rendrakási célhelyszín még csak véletlenül sem ez volt.

   Hanem ez a másik, ami úgy alakult ki, hogy mikor kellett a sittnek a kék vödör, akkor ami csak benne volt, azt mind beszórtam ide, mondván majd néhány nap elteltével, mikorra a fürdőszoba plafonja végre rendbe hozódik, akkor majd gyorsan visszacsinálom. Hát ja, ez is éppen úgy lett, mint ahogy elterveztem...

   Ezen a záróképen az idén elsőnek betelt haladási cetli látható. Nem az vele a bajom, hogy a filmek megnézésével (piros körök) már sokkal előrébb járok (van egy másik betelt, és egy harmadik megkezdett cetli is), hanem az, hogy már május tizenötödike van. Vagyis az év fele már majdnem lement, de én még mindig alig haladtam valamit, pedig az idei évre - épp mint ahogy a többire is - olyan nagyszerű, pláne nagyszámú terveim voltak...