Mivel előre láttam, hogy kelleni fog a télirevaló tüzelőből néhány, még nem repedezett kugli, ezért a legutóbbi rendrakáskor átpakoltam a polcosra néhány alkalmasnak tűnő példányt.

   Bár kezdetben még úgy volt, hogy ezt a gombkészítős cikket egyszerűen csak beszúrom mondjuk az apró pincei elmaradások kilenc című eposzomba, csak aztán annyi kép készült hozzá, hogy végül kénytelen voltam nyitni számukra egy saját farigcsálós fejezetet. Ez a kép mondjuk úgy került ide, hogy ekkor még nem voltam benne biztos, hogy képes leszek-e egy gomb esztergálásának történetét mindössze 10 képbe sűríteni, s ha végül nem, akkor nyugodtan vehetem a figurát a szokásos terjengősre. Ha meg mégis, akkor egyszerűen csak kitörlöm a felesleget.

   Az épp nagyban készülő (ezt úgy kell érteni, hogy ennek a projektnek még ma meg kell lennie) gomb amúgy ide, vagyis az útszóró sónak készült szekrénybe épített szerszámos fiókra való.

   Ez itt a télire való tüzelő maradéka, amit abból a szempontból tekintettem meg, hogy ki kell-e még húznom közülük néhány husángot, vagy elég lesz annyi, mint amennyit a korábbi képen láttunk. No nem a ma készülő gombhoz, hiszen ahhoz egy öklömnyi darab is elég, hanem a többi megesztergálandó tételhez, úgymint az esztergakések nyele, a nyeles tokmány, meg ki tudja mi minden más csoda, ami mind arra vár, hogy végre lekerekítsek hozzá egy fadarabot.

   Mármint ilyet, ami jelen esetben nemcsak a fadarab eszterga által történő meghajtásához kell, hanem egyben a gomb fiókra történő felfogatását is erre alapoztam. Ez az ötletem mondjuk nem vált be, de ne szaladjak már annyira előre...

   Hogy a betekerhető 6-os anya ilyen mélyre került, az szándékos volt, mert ugye majd a gomb ezen oldalát is le kell húznom egyenesre, vagyis itt is rá kellett hagyni az anyagra, hogy majd később legyen miből ledolgoznom.

   Van egy apró holmis fiókom felül, meg egy alul, épp csak arra nem emlékszem, hogy melyikben mi van. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen az eszterga a minap elkészült késtámasz nélkül egészen idáig használhatatlan volt. Mármint tényszerűen esztergálásra.

   Ezzel a géppel úgy vágtam le a kugliból egy szeletet, hogy közben nem volt időm végiggondolni az eseményről készítendő videó szükségességét. Erre persze lehetne mondani, hogy lassan gondolkodok (ami amúgy igaz is), de ettől eltekintve tényleg gyorsan átvágta a kuglit a gép.

   Már előre láttam, hogy ebből baj lesz. Hogy miért? Nos azért, mert ez a gép, bár egyre univerzálisabbnak tűnik, és persze a rengeteg kiegészítőnek köszönhetően az is, de attól még nagyon messze van attól, hogy normális működésűnek lehessen tekinteni. Már csak azért is érdekes vele dolgozni, mert ez eredetileg egy apró fadarabok megmunkálására szolgáló gép, vagyis gyors. Mármint gyorsan forog a tengelye, hogy egy belefogott ceruza vastagságú fadarab esetében is meglegyen a munkadarab és a kés éle közötti sebesség. Ez persze azt okozza, hogy egy öt centi átmérőjű fadarab már túl gyorsan pörög benne. A túl gyorsan meghatározást úgy kell érteni, hogy egyrészt a súlytalansága miatt rázkódik az aszimmetrikus formájú munkadarabtól a gép, másrészt a fa a súrlódástól képes megégni. A rázkódást persze meg lehetett volna szüntetni egy annak ellentartó nagy és nehéz gépággyal, csakhogy azt nem tudtam volna mozgatni. Ez a gép már így is a határán van annak, amit a derekam megroppantása nélkül rakosgatni tudok.

   Ebben a fiókban azt a csőkulcsot kerestem, amivel az univerzális platformról lehet levenni ami épp rajta van. Már ha volt olyan szerszámom egyáltalán, és nem csak a csalóka emlékezetemben él az a 13-as csőkulcs...

   A végre megtalált csőkulcs (lásd a többiek tetején) egyrészt sajnos nem az, mint amelyikre most szükségem van, másrészt ez szerintem nem 13-as, hanem 14-es, bár ettől még ki tudtam vele tekerni a csavarokat.

   Nem vall valami éles elmére, hogy egy egész percre volt hozzá szükségem, hogy rájöjjek, a tokmány azért nem forog, merthogy ez egy állócsúcs. Vagyis a tokmány tengelye nem csapágyazva van, hanem egyszerűen csak rögzítve.

   Ez így még mindig annyira ráz, hogy szó szerint félek a gép közelébe menni. Amúgy a képen az látszik, hogy tettem egy próbát, aminek az volt a lényege, hogy oda tudom-e szorítani az anyagot az állócsúccsal a tokmányhoz annyira, hogy a helyéről kiszakadt menetes rész ellenére ne forogjon el. Jelentem igen, de ez így annyira használhatatlan összeállításnak bizonyult, hogy azonnal átállítottam magam egy másik kivitelezésére.

   Mikor már kerek az anyag, akkor persze mindjárt abbahagyja a gép a rázkódást, cserébe úgy szórja a forgácsot, hogy öröm nézni! Már úgy értem, hogy tényleg öröm nézni, ahogy fogy, pontosabban szólva alakul a fa.

   Gondoltam előkapom a vésős fiókból az esztergakéseket, itt azonban egy sem akadt belőlük! Ez persze csak azért volt, mert azok még nem készültek el. Illetve ami esetleg már fazonra lett köszörülve, nyele még annak sincs, csak egynek, ami viszont - minő csoda - nem került elő.

   Nagyon úgy néz ki, hogy bevált a késtámasz mozgathatóságára szövögetett tervem, bár munka közben simán elképzeltem egy ennél keskenyebb, az épp megforgatott anyaghoz jobban odatolható késtámaszt is, amit persze idővel valószínűleg el is fogok készíteni.

   Gondoltam fogok egy 10-as csavart, fúrok bele 3,2-es lyukat, abba vágok M4-es menetet, majd ezt a betétet belehajtom a gombba, de mikor odáig jutottam, hogy az előbbi képen látható lyuk meg majd kap egy fatiplit, egy hirtelen huszárvágással sikerült a megoldást pusztán a fatipli beverésére csupaszítanom.

   A kifúrandó lyuk helyét azért a középpontjelölővel határoztam meg, mert egyrészt már van, másrészt direkt erre a nemes célra szolgál. A tapintókörző elkészítésével persze még adós vagyok, de ha továbbra is ilyen tempósan haladok, talán azzal is megleszek még valamikor idén. Te, hogy végül ez is mennyire nem egy lett...

   Bementem az útszórós sós pincébe, mégpedig megmérni, hogy milyen vastag anyagból van a fiók előlapja, a tőlem elvárható módon természetesen centi nélkül, csakhogy abból épp találtam kettőt a kihúzott fiókban, pedig OBI csigásat ide még nem is vettem.

   Mikor ezzel a csavarfejhez való süllyesztőszerszámmal a szerszámos fiókot megközelítettem, meglepve vettem tudomásul, hogy a fiók elkészítésekor voltam oly előrelátó, hogy egy füst alatt a süllyesztést is elkészítettem.

   Bár nem igazán látszik, de attól én még tudom, hogy akad a polcon egy flakon lenolaj, amit azért vettem, mert a múltkor valaki megírta, hogy ha nem szeretnék folyton a lakk száradására várni, akkor a lenolaj is jó a fa felületének kezelésére, mely hatást részemről most fogok először kipróbálni. Már úgy értem, hogy most még bontatlan a flakon.

   Ez a gomb szerintem nemcsak azért szép, mert ugye én magam csináltam, hanem már amúgy is eleve az. Amúgy mikor a fatiplit a gombban található lyukba beütöttem, és a tipli egy kicsit már át is lógott rajta, csak akkor ugrott be, hogy az akácfa kifejezetten hajlamos a hasadásra. Hogy most nem tört el, az nyilvánvaló, de remélem, hogy később sem fog.