Farigcsálok -57- újabb két dobozt
(majd mindet lefestem fehérre)

Hogyhogy mi ez? Na most ez egy nagyon bonyolult kérdés. No persze nem maga
a kérdés bonyolult, hanem csak a rá adott válaszom lesz az. Mert ugye ezek
itt egyrészt két doboz összes alkatrészei, melyeket, ha már egyszer ilyen
szépen legyártottam őket előre, akkor mindjárt össze is fogok szerelni.

Így ni! Másrészt ezek a dobozok nem csakúgy egyszerűen dobozok, hanem egyben
a trehányságomra is ékes bizonyítékul szolgálnak. Mert ugye az a project, melyben
dobozokat készítettem a Salgó polcokra, az bárhogy is nézem, már vagy egy évvel
ezelőtt elkészült. Sőt! Azóta már kaptak két újabb szekrényt a kacatjaim, kapott
lábvéget a virágállvány, linóleumot a pince előtere. És akkor még csak azokat
a projectjeimet említettem, melyekre ebből az egy szem képből is lehetett
következtetni. Na most ez a helyzet úgy, illetve azért alakult ki, mert
bár amúgy kifejezetten rendtartó magatartást folytatok, már úgy
értem, hogy a számítógépemen, de ettől még olyan szinten sikerült
eltökítenem ezen project képsorait, hogy csak egy év múlva kerültek elő,
és még akkor sem azért, mintha kerestem volna őket, hanem véletlenül, egy még
csak korántsem ráutaló nevű mappából. Ezek a képek eredetileg nem is ebbe
a különálló cikkbe, hanem még a többi fiók barkácsolásáról szóló végére
valók, csak mivel az már amúgy is hosszú volt, nem akartam megtoldani.
Hogy miért készült ez a két újabb fiók? Nos végül is azért, merthogy a már
elkészültek közül a két alsó akkora terhelést kapott, hogy komoly esélyt láttam
a szétesésükre. Mert ugye mind a villanymotorjaim, mind pedig a magnós
alkatrészeim túl nehezeknek bizonyultak ahhoz, hogy egy laminált padló
alapú - már úgy értem, hogy fenéklemezű - dobozban tartsam őket. Na ezen
okból készült az új dobozok alja a szokásos két centi körüli vastagságú pozdorjából.

Mivel kifejezetten nem tetszett, hogy a hátam mögötti részen lett egy az eddiginél
sötétebb felület, aminek ugye esze ágában sem volt visszavernie a fényt, így
a dobozok előlapjának fehérre történő festése mellett döntöttem. Mikor
ez a munka történt, akkor épp nyugodtan megtehettem, hogy a lefestett
fiókokat szétpakolom a pincében, mert ezen kívül nem futott itt semmi más
project. Mint az a háttérben látható hatalmas átlátszó doboz vegyes tartalmából
kikövetkeztethető, ekkor még sehol sem tartottam az alkatrészeim szétválogatása
című, valami egészen valószínűtlenül hosszú ideje halogatott feladatommal.

Az elkészült fiókok mennyiségének okán, természetesen nemcsak a földre jutott
belőlük, hanem az asztalra is. Mivel ekkor épp tél volt, vagy ha az azért nem is,
de legalábbis hűvös, így borzasztó lassan száradt meg a dobozokon a festék.

Ez persze az adott pillanatban, illetve a festék száradása által igénybevett
hónapok alatt semmiféle problémát sem okozott, ugyanis ekkor
épp eszem ágában sem volt ebben a pincében bóklászni!

Na most az igaz, hogy ez így nagyon szép lett, a két alsó helyett pedig már
gyártottam újakat, de attól még azt a maradék kettőt is le kell festeni.

Mivel az előlapok nem igazán zabálták a festéket, ezért nekiálltam kikenni
a dobozok belső felületét is. Ennek első ránézésre nem sok értelme van, de
a fénynek (asztali lámpák) háttal állva, az alsó sor előtt guggolva, a kihúzott
fiók tartalmára árnyékot vetve, nagyon is jól fog jönni, hogy a kacatjaim nem
sötét, hanem világos, konkrétan fehér háttér előtt vannak. Ez az állításom
korábban, mikor a fiókos szekrénykék fiókjait festettem ki,
egyszer már teljes bizonyítást nyert.

Az adott pillanatban még ezt a nem különösebben rendezetlen állapotot is óriási
kupinak éreztem. Ekkor persze még nem tudhattam, hogy milyen cefetül
fog mutatni a pince, mondjuk az anyagszétpakolás egyes és kettes
előkészítő üteme alatt, vagy a kábelrendezés futtatásakor.

A dobozok hol így állnak, hol meg úgy. Ez azért van, mert mikor a belsejüket
festettem ki, akkor jobb szerettek az aljukon heverni, mikor meg az előlapjaikat
pingáltam át másodjára, hogy ne csak úgy általában véve fehér, de még szép is
legyen, akkor meg mint a jelen képen, a hátukra állítva nem folyt le róluk a
festék. Mindeközben a háttérben ott pihen az azóta már rég szétszedett
Siemens 722-es magnós rádió, meg egy Videoton társa. Tőlük jobbra és
balra az ekkor még szintén el nem bontott elektromos fűtőtestek hevernek.

Ha nem tetszett az eredmény, mert mondjuk túl csíkosnak találtam
a fényezést, mivel bőven volt még a dobozban festék, ha nem
is mindenütt, de a csúfabb részeket másodjára is átkentem.

Többször is előfordult, hogy hagytam akár egy hetet is a festéknek a száradásra,
de még az is megesett, hogy sikerült róluk egy egész hónapra megfeledkeznem.
Amúgy rezgett a léc, hogy nekiállok lekenni a külső oldalaikat is, de erről végül
lemondtam. Mivel az a részük nem látszik, így nem sok értelme lett volna.
Ez mondjuk engem azért annyira nem szokott akadályozni a dolgokban.

Na most a két alsó fiók azért maradt ki a festésből, mert ugye ezek egyrészt nem
voltak üresek, másrészt ekkor még abban sem voltam biztos, hogy őket is le
akarom festeni. Ez persze megtörtént, mert ugye ha egyszer lendületbe
jövök, és ecset van a kezemben, akkor ott minden le lesz mázgálva!

A villanymotoros dobozt úgy váltottam ki, hogy átpakoltam a tartalmát az újba,
a magnós doboz esetében viszont visszahoztam az előtérből az ott kidobás
előtt ideiglenesen állomásoztatott eredeti papírdobozt. Na most erre
a felemás megoldásra - legalábbis utólag - se értelmes, se
értelmetlen magyarázattal nem tudok szolgálni.

Na ez az a két doboz, melyekre az alaplemezük vékonysága okán egyszerűen nem
mertem rábízni a nehezebb alkatrészeket. Ezek helyére készült a két újabb,
immáron pozdorja aljú doboz. Egyszer ugyan már beléjük pakoltam
a motorokat és a magnós cuccokat, csak mikor idővel raktam
még hozzájuk ezt azt, vagyis kihúztam őket a polcból,
akkor megéreztem amint hajlik a konstrukció.
Na ezért hajlottam az újragyártásukra.

Már fel is került az előlapjukra az első réteg festék.

A második réteg festék száradása után, már-már hajlamos vagyok
azt mondani rájuk, hogy ezek túl szépek lettek ide a pincébe.

A két újabb fiók - a beléjük pakolt dolgok súlya okán - nem gyári
műanyag, hanem általam készített keményfa füleket kapott.

Az alsó polcból felszabadult két dobozzal először nem tudtam
mit kezdeni, mert a jelenlegi (amúgy persze általános)
helyhiány okán sehová sem akartak odaférni.

Végül itt, vagyis a hátam mögötti (már ha épp az asztalnál ülök) Salgó torony
felső részén helyeztem el őket. Ez persze csak úgy volt lehetséges,
hogy előbb lerámoltam róla az itt állomásoztatott lomjaimat.

Az Olivetti monitor, az alumínium dobozos fényorgona, a számtárcsa vizsgáló és
a gázérzékelő műszer már megmutatta magát, a jelfogó meghúzási időmérő
azonban még azóta se. A piros lemezek majd akkor fognak a helyükre
kerülni, ha egyrészt lesz nekik olyan (bár a most mutatott dobozok
is erre a célra készültek), másrészt pedig akkor, ha lefuttatom
végre az anyagok szétválogatása című projectemet.
Szóval akad itt még feladat bőven...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.