Kerekded kapcsolók és konnektorok
(többféle)

Nem azért tettem a ma bemutatásra kerülő kapcsolókat és a konnektorokat ebbe
a tejfölös dobozba, mintha így szeretném őket tárolni, vagy mondjuk szállítani,
hanem azért, mert némelyikük olyan koszos volt, hogy a kínszenvedés
vakargatás helyett inkább beáztattam őket egy egész napra.

Ez itt már egy a megtisztulásuk után készült kép, amint épp a virágállvány előtti
részen száradnak. Hogy mennyi idő telt el azóta, azt mi sem mutatja jobban,
minthogy a háttérben kornyadozó petúniák azóta már jócskán megnőttek.

Azok a lila pacák a virágaik, melyeket úgy nagyjából a kép közepén
látunk. Persze szó sincs róla, hogy a villanyszerelési anyagok
azóta is itt ücsörögnének a virágállvány alatti szőnyegen.

Hanem már hónapok óta az asztalom pultjának legfelső polcán foglalják a helyet.

Hogy nincsenek itt, azt már annyiszor megálmodtam, hogy
most már tényleg itt volt az ideje a bekövetkezésnek.

A konyhai visszaszámláló mutatja, hogy mennyit kell még főnie a körömpörköltnek,
miközben én meg azt, hogyha bemutatom végre a kapcsolókat és a konnektorokat,
akkor eltehetem a bagoly mellől a hozzájuk tartozó kissé rozsdás csavarokat.
A munka befejeztével - mivel nem való ide - még a baglyot is eltettem
innen, de azt úgy, hogy azóta sem tudom, hogy merre lehet.

Mivel nem voltam róla teljesen meggyőződve, hogy tényleg most fogom lefotózni
a kapcsolókat és a konnektorokat, azért nekiálltam és megnéztem, hogy vajon
miért volt odatéve a polcra a Rádiótechnika 1962-es évfolyama. Miután erre
nem jöttem rá, illetve most épp nem jött közbe semmi, így haladtam tovább
a megkezdett úton. Ezt úgy kell érteni, hogy a villanyszerelési anyagok már
többször is lekerültek a polcról, csak hol az álom nyomott el a látványukra,
máskor meg arra lettek figyelmesek szegénykéim, hogy a várva várt alapos
megcsavarhúzózásuk helyett, már nagyban a kertben tologattam a fűnyírót.

Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy mindent le ne szedjek a polcról, majd persze
jó alaposan meg is tekintettem a kincseimet. Harkov villanyborotva, mini dekopír
fűrész, és egy szovjet autóóra. Mikor ezeket mind szétszedem, szerintem még
mindig nem a Terta 811-es magnó fog következni, mert akkorra már itt lesz
a fűtési szezon, ezért át kell hoznom a cserépkályha tetejéről a jelenleg ott
állomásozó HT videokamerát, a BRG MK-27-est, az MK-29-est, meg a két
jelfogó meghúzási időmérőt. Terveim szerint írni fogok egy cikket a lakásban
felhalmozott, de be még nem mutatott kacatjaimról, majd miután ezzel megvagyok,
meg fogom próbálni, hogy minden egyes cikk csak az adott témáról szóljon. Hogy
aztán ezt sikerülni fog-e megállnom, abban még magam is erősen kételkedem.

Épp a portörlésnél tartottam, mikor egyszer csak megszólalt az időzítő. Szerencsére
a csipogása még nem az ebédidőt jelezte, az utána bekövetkező vérnyomás
lezuhanás miatti kómával, hanem csak azt, hogy itt az ideje beletennem
a krumplit a körömpörköltbe. Vagyis kaptam még 30 perc haladékot.

Mikor ebbe a lakásba 1971-ben beköltöztünk, akkor itt még éppen ilyen kapcsolók
és konnektorok voltak felszerelve. Mondjuk a földelt aljzatot kivéve, mert olyanból
az egész lakásban egyetlen egy sem volt! Ami most a konyhában van, azt részben
apám, részben már én barkácsoltam oda. A fürdőszobait már teljesen én. Máshol
pedig még mindig nincs földelés. Mondjuk a melegpadlós helyiségekben ez nem
látszik veszélyesnek, merthogy a csonttá száradt tölgyfaparketta nem vezeti az
áramot, de a számítógép "lebegő" háza azért nem egy kifejezett életbiztosítás.

Elsőkként ezeket a láthatóan egy családból származó kapcsolókat választottam ki.
Az egyik kétáramkörös, a másik értelemszerűen egyáramkörös csillárhoz való.

A mai nagy működtetési felületű kapcsolók korában kifejezetten fura, hogy valaha
ilyen kis pilinckákra bízták a kapcsolást. Ez persze semmiféle kényelmetlenséget
sem jelentett, hiszen a fal síkjából kiálló kapcsoló éppen ugyanolyan könnyen
megtalálható a sötétben, mint mondjuk a mostani nagyobb felületű társaik.

A peremen található lyukaknál fogva lehet rögzíteni
elforgatásra kivehetős, és nem kivehetős módon is.

Valamint a szokásos, szemből csavarokkal szétfeszíthető körmei is vannak.

Innen nézve a felsők kezelik a körmöket, míg az
alsók alá jönnek az elektromos vezetékek.

Mármint oda, ahová a piros nyíl mutat.

A lehajtott lemezke arra szolgál, hogy a vezeték ne tudjon kicsúszni oldalra.

A fekete, az egyértelműen por, de hogy az a barna folt mi lehet...

Íme a kapcsoló lényege, ami szétesés nélkül, vagyis így egyben emelhető ki
a kapcsolóból. Ezt csak azért említettem meg, mert ez a dolog, vagyis
a mozgatott rész kivétele az állóból, a kapcsolók esetében sokszor
egyben a kapcsoló halálát is jelenti. No persze akkor nem, ha
van türelmünk és persze tehetségünk is a szétesett és ki tudja
hová való formátlan és apró alkatrészeket újra összeilleszteni.

A jelenleg lefelé álló karocskát átbillentve, átrepül a tulajdonképpeni
kapcsolást végző bordó rész az érintkezőjével a másik végállásba.

Konkrétan ezt a két, a kép közepén látható fémlemezkét zárja rövidre. A kapcsolóút
a valaha még fontosnak tartott ívoltás miatt meglepően hosszú. Ez manapság már
annyira leredukálódott, hogy némely kapcsolóban épp csak elválnak egymástól
az érintkezők. Ez persze nem hiba, vagy hiányosság, mert bár van itthon egy
rakat kapcsoló használatban, még egyiktől sem láttam, hogy ívet húzott volna.
Bezzeg a múltkor, mikor kirántottam a konnektorból az olajsütő dugóját, az olyat
szólt, villámlott, kormolt, verte le egyből a kismegszakítót, hogy a frász tört ki tőle!

Ez a két gumibigyó is szerves része a konstrukciónak.

Azért kellenek oda, hogy a kapcsoláskor felgyorsult himba lassan álljon meg.
Ha mondjuk egy ilyen felújító szereléskor kihagyjuk a konstrukcióból,
akkor előbb vagy utóbb, de el fog törni a csapkodástól a bakelit.
Arról nem is beszélve, hogy túllendül a szükséges pozíción,
amitől idővel bizonytalanná válik a működése. Ez abban
mutatkozik meg, hogy billentésre nem kapcsol, hanem csak
rugózik az apró fehér karocska. Ezt onnan tudom, hogy sokáig
éppen ebben a betegségben szenvedett a hallban a csillárkapcsoló.

Ezt a részletet mondjuk nem akartam feltétlenül megmutatni, de ha már egyszer
magától, illetve egy óvatlan mozdulatom következtében szétesett, hát tessék.

A gumit így kell beszerelni a helyére, csak még egy kicsit el kell tolni balra.

Az egyes és a kettes kapcsoló, ha nagyon nem is, de egy kicsit azért eltér egymástól.
Ezt manapság úgy szokás intézni, hogy a főbb alkatrészek teljesen egyformák,
illetve univerzálisak, hogy kevesebb legyen velük a logisztikai probléma.

Ez szerintem nemcsak úgy körülbelül, hanem pontosan 65!

Úgy néz ki, mint egy szoknyáját kissé meglibbentett, közben karjait
vádlón az ég felé emelő, pipiskedő gnóm balerina. Vagy egy
régiféle kapcsoló, csak ez a leírás valahogy olyan snassz.

Ez éppen olyan mint a másik, csak meg lett kettőzve a tulajdonképpeni lényege.

Ha akarom, akkor még hunyorítani is tud!

Döntse el mindenki maga, hogy melyik volt a jobb, szebb, értelmesebb kivitel.

Kapcsoláskor van egy kis (számomra legalábbis) nosztalgikusan zöngés hangja.

Ez a konnektor típus azóta már rég kiment a szabványból.

Mégpedig azért, mert miközben simán belemegy a képen látható földelt villásdugó,
ebben a konnektorban nincs is helye a földelő vezetéknek. Vagyis ez így azért
életveszélyes, mert miközben azt hisszük, hogy a földelés képes megvédeni
egy fáziszárlatos masina által okozott áramütéstől, ez jelen konstellációban
egyáltalán nincs így! Mondjuk anyám évtizedekig egy ilyen konnektorba dugta
a fürdőszoba közepén álló centrifugát, és persze a kerek Hajdú mosógépet is, és még
mindig él, azonban belegondolva ez már majdnem kimeríti az orosz rulett fogalmát.
Így utólag belegondolva, illetve megtekintve a pincében a szomszédasszonytól
- természetesen szétszedésre - kapott centrifugát és mosógépet,
azok nem is földeltek, hanem kettősszigeteltek.

A csavarból kiinduló rozsdanyom érthető.
No de mitől keletkezhetett a másik?

Ennek a csavarnak a fejétől.

Ami hozzáért a konnektor burkolatának hátához. Hogy aztán milyen
lehet ennek az anyagnak a szigetelési képessége, ha egy
holmi rozsdafolt is képes rajta átszivárogni...

Van egy olyan rossz érzésem, hogy ez nem Laci szomszédnál (tőle örököltem)
a pincei dobozban rozsdásodott meg, hanem még a felszerelési helyén.
Ez amúgy egy fürdőszobában, vagy egy szintén párás konyhában,
bármikor előfordulhat. Nálunk például a társasház lépcsőházában
van egy nyomógomb, amiből telente konkrétan csepegni szokott a víz.

Valamikor néhány éve kaptam egy olvasótól néhány saját gyűjtést, miután elolvasta
az ipari tanulós történeteim. Ő egy villanyszerelő suliban volt gyakorlati oktató.
Lényeg a lényeg, volt olyan palánta, aki képes volt a képen látható csavarok
közül a két alsóra bekötni a vezetékeket, ami még egy laikustól is durva,
nemhogy egy harmadikos tanulótól, aki épp villanyszerelőnek készül.

Mint az a képen látható, nemcsak ebben a mocskos kapitalizmusban, de még
a szocializmusban is előfordult, hogy az anyagtakarékosság, vagy pusztán csak
egyszerűsítés címszava alatt, megváltoztattak egy alkatrészt. Később persze, miután
az egykörmös konnektortartó alkalmatosság nem vált be, szerencsére kikopott
a gyártásból. Nekem az ilyen, már az első ránézésre is blőd változtatások
láttán valamiért mindig az ugrik be, hogy ezt az újítást nem valamely
szaki, hanem a párttitkár adta be. Illetve amint így hátulról nézegettem
ezt a konnektort, beugrott még valami más is. Konkrétan az, hogy valaha
épp egy ilyen porcelán valamit használtam pákatartónak. Megmutassam?

Nem csak úgy egyszerűen oda volt téve, hanem rá is volt csavarozva az
asztalra, hogy még véletlenül se tudjam lerántani a Minifor pákával.

Miután átettem ide az egérpadot, hogy elő tudjak venni a fiókból egy vastagabb
csavarhúzót, újra eszembe jutott, hogy épp itt lenne az ideje megigazítani az
éjjeliszekrényem alsó díszlécét. Ez az újra, ez jelen esetben konkrétan
annyit tesz, hogy ez az apró ügy is már vagy egy éve húzódik.

Gondoltam ha már úgyis kihúztam a szerszámos fiókot, akkor legyen meg ez is!

Mindössze annyit kellett tennem, hogy kitekerek egy csavart, majd
kissé domborúra görbítem ezt az alumíniumból készült díszlécet.

Ezt pedig azért szedtem le, hogy egészen közelről tudjam
megmutatni, hogy mibe megy bele a villásdugó lába.

Abba a résbe ott jobbra.

Ez a rugó pedig az érintkező két felének az összeszorításáért felelős. Vagyis
ha ilyet szerelnénk, és véletlenül kiesett, akkor tegyük csak szépen vissza.

A konnektor mélyén a porcelán házban póknyomok rejtőznek.
A múltkor meg a Dédi halacskás lámpája rejtett molyokat.

Na most, illetve nem most, hanem mikor szikrázik valami ebben a típusú
a konnektorban, akkor nemcsak a szemből látható, amúgy a vezetéket
rögzítő csavart kell meghúzni, hanem azt a másikat is amire a piros
nyíl mutat (ezt persze csak hátulról lehet), és a két fém bigyót
húzza egymáshoz. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy
rozsdásan mit szólna hozzá, ha átereszteném rajta
a hősugárzó közel 10 amperes áramfelvételét.

Ezeket a banándugókat csak azért dugtam bele, hogy
ugyan hozzanak már egy kis színt ebbe a cikkbe.

Ezt az ősi "T" elosztót pedig azért, mert azonos gyűjtésből származik.

A manapság divatos társaiban nálánál sokkalta több anyag van.

Ami ezt a törést elnézve mindenképp üdvözlendő.

A megfelelő érintkezés és bedugva maradás érdekében, a beteges konnektor
cseréje (vagy legalább megigazítása) helyett, a dugók szárai az
eredeti állapotuknál egy kissé széjjelebb lettek feszítve.

Azok ott belül a lyukak mélyén, na azok ott egyszerűen csak csövecskék.
Vagyis ennél a konstrukciónál nincs rugó, ami "ráhúzna" a dugó lábaira.

Így kívülről nézve is teljesen átlátható a konstrukció.

Ez persze nem akadályozott meg benne, hogy apró elemeire szedjem.

Mivel a törés után ferdén lett összeragasztva, hiába próbáltam,
nem sikerült kihúznom a többi alkatrészt a bakelit vázból.

Íme a földelt konnektor.

Ez nagyobb helyet igényel a falban, mint az előbb mutatott földeletlen aljzat
(lásd azt balra), hiszen ebbe nem szintig, hanem bele is megy a dugó.

Amúgy a konstrukció teljesen azonos.

Csak a különös formájú földelő érintkezők jelentenek változást.

Nemcsak nyilvánvaló, de még bele is sajtolták, hogy hová kell bekötni a földelést.

Erre a szögletes anyát körbefogó megoldásra azért
volt szükség, hogy az anya ne tudjon elforogni.

Ha így nézem, akkor fennhordja az orrát.

Ha meg így, akkor lógatja.

Mivel ez egy úgynevezett falon kívüli kapcsoló, így a vezeték is a falon kívülről
érkezve csatlakozik bele. Hogy legyen hol, előbb persze ki kell törni a széléből
egy darabot. Ezt azért nem tették meg gyárilag, mert ugye jöhet bele
vezeték felülről, alulról, de akár mindkét irányból is.

Mint az a szorítók számából kiderül, ez egy úgynevezett kétáramkörös
kapcsoló, ami egyszerre szakítja meg a hálózat mindkét ágát, vagy
más bekötés esetén akár két dolgot is tud kapcsolni egyszerre.

Annyira lerí róla a helyes bekötés, hogy az elkötéséhez antitalentumnak kell lenni.

Bár már elég sok példát láttam rá, hogy egyszerűen kihagyták a konstrukcióból
a vezetéket szétforgácsolódás ellen védő apró lemezkét, ebből a kapcsolóból
még nem hiányzik. Mikor ez az alkatrész benne van a szorítóban, a csavar
vége nem tud beleroncsolni a vezetékbe, hanem tényleg csak szorítja.

Bár mások ki szokták dobni az ilyen régi kacatokat (amúgy mostanában már egyre
többször én magam is), de kidobás előtt azért még érdemes belenézni, hátha
akadnak benne ilyen kis hasznos alkatrészek, mint ez a négy csavar,
meg persze az a menetes lyukkal ellátott hosszúkás lemezke.

Ez egy nagyszerű konstrukció, ugyanis úgy általában a többi kapcsolóval
ellentétben, ez nem úgy esik szét, hogy ember legyen a talpán aki
összerakja, hanem ez mint feladat, mondhatni gyerekjáték.

Ez a kapcsoló sokkal pókosabb, mint a korábban ugyanezért megszólt konnektor.

Azt a valamit billegteti a kapcsoló gombja.

Mivel kettő van belőle, ezért egyszerre tudom megmutatni elölről és hátulról is.

Középen (a réz színű részen) támaszkodik, míg a kapcsoló karjának állásától
függően vagy nekinyomódik az érintkező pogácsának, vagy nem.

Miután első nekifutásra fordítva szereltem be, azonnal rájöttem,
hogy az apró lemezen így lefelé kell állnia a mélyedésnek.

Amennyit ezek a polcomon ültek, szinte hihetetlen,
hogy végre sikerült túlesniük a bemutatáson.

Most már csak arra kell ügyelnem, hogy mikor majd legközelebb
elindulok a pince felé, akkor el ne felejtsem őket zsebre tenni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.