A melósmellényem (mivel már közel 10 éve nem dolgozom) az utóbbi időben egyre csak porosodott az előszobában, a bejárati ajtóra szerelt akasztón, mire az egyik nap végre újra feladatot kapott.

   Mármint azért vettem fel, hogy a zsebeiben azóta is ott ücsörgő szerszámokkal végre leszerelhessem a lépcsőházból ezt a nyomógombot. Hogy ezt mégis miért teszem? Jelen esetben a nyomógomb bizonytalan működése okán.

   Amire az ad egyértelmű okot, hogy beázott. Valami gubanc lehetett a falban, mert nemcsak a nyomógombból folyt a víz, hanem az alatta elterülő olajlábon is ledobta a fal a festéket. Hogy a jelenség (mármint a fal ázása) mitől múlt el, azt mondjuk nem tudom, azt azonban biztosan, hogy ezt a beteg nyomógombot most azonnal megjavítom, mert ugye az áramot tartalmazó drótok nem maradhatnak sokáig csupaszon. Valamint ez nálam sajnos úgy van, hogy amit nem csinálok meg azonnal, hanem széttördelek napokra, azokat a projekteket ha nem is mindig, de igencsak sokszor csak nagyon nehezen, pláne lassan fejezem be.

   Bár nagyon úgy néz ki, mint ami menthetetlen, de szerintem nincs ez annyira elrohadva, hogy vissza ne tudnám hozni működőképesre, mely hozzáállásomat arra alapoztam, hogy míg a műanyag alkatrészeknek nem árt a rozsda, addig ami vasból van, az bőven van annyira vastag, hogy túléljen egy kevéske felületi rozsdásodást.

   A fémlemez keretből a műanyag betétet úgy lehet kivenni, ha a sárga négyzettel jelölt ponton legalább annyira megnyomom, hogy kiakadjon. Ugyanezt persze meg kell tenni a másik három beakadt pöcökkel is.

   És akkor (persze némi óvatos erőltetés hatására) már kint is van a fémkeretből a tulajdonképpeni nyomógomb, ami aztán (persze újabb négy ponton megnyomva) már könnyedén kettévehető.

   A két csavaros érintkező között elterülő zöldesszürke színű rothadás átmeneti ellenállását a munka hevében ugyan elfelejtettem kimérni, de attól még teljesen egyértelmű, hogy az áramkörben ez volt az a pont, ami (valószínűleg a levegő páratartalmától függően) időnként annyira vezette az áramot, hogy ezzel folyton újraindítsa az időzített lépcsőházi világítást.
   A régi időrelével (gondolom azért, mert annak valamivel több áram kellett) ezt csak viszonylag ritkán csinálta, de az újjal már egyre sűrűbben. A villanyszerelő (természetesen a lépcsőházi világítás folyton bekapcsoltságát jelző hibabejelentés kapcsán) persze nem ezt a beteg nyomógombot cserélte ki, hanem a nálánál sokkalta drágább időzítő relét.
   Manapság (megjegyzem sajnos) az a tendencia, hogy hibaelhárítás kapcsán már eleve neki sem áll a "mester" felderíteni a jelenséget kiváltó okot, mint inkább egyszerűen csak találomra kicserél valamit a rendszerben, a megrendelő meg csak fizet, mint a katonatiszt!

   Mármint ezt a hármat, amiket persze direkt ilyen pucolási célra vettem. Valaha ugyan volt a szerszámos fiókban egy olyan erősebb szőrű kefe, aminek a középső sörtecsomagjai rézből voltak, de az az idők folyamán valahova elkeveredett.

   Hogy mire én elkészülök a tartalmával, addigra lehetőleg a nyomógomb külseje is megszáradjon (vagyis mint annyi mást, úgy ezt is elmosogattam), ráállítottam a feladatra a ventilátort.

   Attól még, hogy a nyomógomb mozgó érintkezőjének közepén egy hatalmas oxidáció csúfoskodik, attól még vezeti az áramot, érintkezni ugyanis ott érintkezik, ahol a jobb szélső kifényesedés látható. Amit úgy nagyjából a kép közepén látunk, azt a kopást a nyomógombot működtető mechanika okozta. Vagyis az nem vesz részt az áram vezetésében. A mozgó érintkező másik elektromos pólusa amúgy épp a kopás alatt van, természetesen az átellenes oldalon.

   A nyomógombot sajnos hiába szereltem össze, mert az amúgy fényesnek tűnő alkatrész bele van rohadva a lyukába. Mindezt úgy, hogy ez a nyomógomb a leszerelése pillanatában még egészen biztosan (mert próbáltam) működött!

   Valahogy így kell állnia a helyén a rugózó résznek, hogy képes legyen működtetni a nyomógombot. Ezt persze nem hagytam így (mármint szárazon), hanem a jövőre is gondolva, valamint biztos ami biztos alapon, inkább egy kicsit bezsíroztam.

   Amit egyértelműen a balra látható eloxidálódott anya okozott, amit aztán - az egyszerűség jegyében - megcseréltem a jobb oldali, még mindig fényes társával. Amúgy a biztonság okán magát a szintén oxidálódott csavart is.

   A mosogatás hatására kívülről (a bütyköléstől pedig belülről) tisztára olyan lett, mint egy új! Más persze inkább vesz egy új nyomógombot a boltban, úgy valahol 1.500 forint magasságában, ami manapság (mármint a fogyasztói társadalomban) persze már teljesen érthető.

   Mivel azt a kérdést egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy a nyomógombot a kötődobozban rögzítő körmök összefogásához a konyhából behozott három gumi közül melyiket válasszam, ezért a zöldet, a sárgát, és a pirosat is rátettem.