Olajsütő
(hőfokszabályozó javítása)

Íme az olajsütőnk. Hogy miért szedem szét ezt is? Nos azért, merthogy bedöglött.
Van az úgy, hogy akár meglepően hosszú ideig csend van, aztán egyszer csak
beindul a romboló gépezet, és mint lavina söpör végig a cuccaimon. Az
utóbbi idők konyhai történéseiből megemlítendő mondjuk a mélyhűtő
termosztátja, amiből aztán hűtőcsere lett. Akkor ott van még a lábbetegség
miatt sarokba kissé bedőlt gáztűzhely, a rövidnek bizonyult kábelhosszúságú
kenyérpirító, illetve a betegeskedő kapcsolós robotgép. Persze a csap kifolyója
is lötyögött, csöpögött, és a törölközőtartóval is kezdenem kellett végre valamit.
No meg polcokat is farigcsáltam a spájzba. És akkor azt még nem is említettem,
hogy még a szemetes vödröt is meg kellett patkolni! De most aztán legyen elég!

Az olajsütő - tisztogathatja az ember bármennyit is - mindig marad annyira koszos,
hogy semmi kedve se legyen bevinni a szobába. Már úgy értem, hogy az asztalomra,
szerelni. Ezért végül úgy döntöttem, hogy ezt a koszos masinát idekint a konyhában
fogom szétszedni. Egyrészt a konyhakőről sokkal könnyebb feltörölni a mocskot,
mint a szobában a szőnyegről, vagy akár a parkettáról. Másrészt a konyhában
közel a segítség, vagyis a mosogatószer, meg a törlőrongy, meg a vízcsap.

Íme a jelenlegi asztalterítőnk mintája. Nem akarok dicsekedni, de értek hozzá.
Már úgy értem, hogy eddig még mindig szépet vettem.
Mondom eddig! Mert ahogy ez kinéz...

Persze nem azért takartam le az asztalterítőt, mert csúnya (bár láthatóan az), hanem
azért, hogy ne azt kenjem össze az olajsütőből esetlegesen kihulló trutyival,
hanem a könnyűszívvel kidobható papírt. Bár ahogy ez a terítő
kinéz, kidobáskor a papírt fogom jobban sajnálni.

Odébb löködtem a billentyűzetet, meg az egeret, hogy legyen helyem, ha esetleg
mégiscsak idebent kellene csinálnom valamit. Valamint kihúztam a szerszámos
fiókot, hogy mikor beszaladok a konyhából, minden egyből ott legyen előttem.

Felszabadítottam az utat a két helyiség (konyha és a hall) között, hogy a várható
rettenetes szaladgálás közepette fel ne találjak botolni a készülő Terta 811-es
magnóban. Mondjuk a készülő az azért talán túlzás, de a szerző azt vallja,
hogy még mindig jobb túlzásba esni, mint keresztül egy amúgy tíz
kilós magnón. Az üvegezett ajtóról már nem is beszélve!

Ez a fritőz teteje. Ezt a gépet amúgy olyan régen vettem, hogy a vegyesboltot a néhai
Bacsó Béla (ma már Német) utca sarkán még alkalminak hívták. Apukám kapta
karácsonyra amúgy. Olyan régen volt, hogy akkoriban még Apukám főzött.
Hogy egyszerűbb legyen a munka, ne kelljen lábosban tartogatni az olajat,
merthogy jó lesz az még egy-két sütésre, szóval épp kellett nekünk egy ilyen.
Más konyhagépekkel ellentétben, például elektromos óriás együtt sütő-főző, vagy
a tekerős szeletelő felvágotthoz, illetve az első használat alkalmával azonnal széthulló
szuper robotgép, ez az egyik leginkább gyeketált konyhai masinánk. Mióta ez megvan,
azóta csak elvétve sütünk másban. Én a részemről nem is szoktam, de anyám például
a csőröge fánkot igen, pedig azt is lehetne ebben. Én például úgy szoktam időzíteni,
hogy olajcsere után még a bundáskenyeret is ebben sütöm. Jó kis telitalálat gép ez!

Amúgy van egy érdekessége ennek a tetőnek. Különös mód gombbal zárható.
És nem ám egy, hanem mindjárt két gomb is zárja a tetőt! Biztos, ami biztos!
Gondolom az lehetett az ok, nehogy kiszökjön belőle az olaj. Vagy valami...

Néhányszor nekifutottam, hogy most aztán tényleg teljesen fényesre pucolom,
de idővel az jött ki eredménynek, hogy ez egyrészt eddig még sosem sikerült,
másrészt viszont alapvetően rohadtul nem érdekel, hogy milyen színe van.

Nálunk nemhogy minden tárgyhoz, de a tárgyak minden egyes alkatrészéhez van
egy-egy külön történet. Ehhez például az, hogy úgy egy-két évnyi használat
után már úgy nézett ki ez a fogó, hogy az embernek nem csak nem volt
kedve hozzányúlni, hanem ha ezt megtette, utána nem volt egyszerű
elengedni. Gondoltam majd én elmosogatom. Elsőre az jött ki, hogy
sokkal jobban járok, ha veszek belőle egy másikat. Mivel nem lehetett
kapni, így kénytelen voltam a mosogatás mellett maradni. Azt játszottam
vele, hogy sose tettem a helyére. Mikor mosás után megszáradt a csöpögtetőn,
még azon melegébe visszadobtam a mosogatóba. Persze ha közben kellett, akkor
azért használtam, de alapvetően mindig a mosogatóban lakott. Talán ha két hónap
kellett hozzá, mire leázott, illetve sikerült róla az összes ránőtt olajat lemosogatnom.
Azóta tudom, hogy bár sütés után tisztának látszik, hiszen ez az alkatrész nem
igazán merül bele az olajba, attól még mindig el kell mosogatnom.

Valami szétjött benne, amit a képen látható két csavarral patkoltam meg.
Ezen túlmenően, ennek a gépnek eddig még soha semmi baja sem volt!

Annyira hülyén mutatott háttérnek a mikrosütő, hogy elfordítottam az alátétpapírt.
Amúgy nem így szokott kinézni a fritőzünk, csak most épp el van mosogatva.

A valóságban inkább így szokott kinézni. Nem mondanám, hogy mocskos a konyhánk
(lehet, hogy az, csak nem mondom), de egy olajsütő egyszerűen nem lehet tiszta!
Már csak azért sem, mert olyan egészen egyszerűen nincs, hogy a fröcsögő
olaj ne találjon magának valami kiutat a dobozból. Ha meg már kijött?
Akkor annak bizony nyoma lesz! Talán elsőre nem, és még csak
másodikra sem, de huszonöt év után már egészen bizonyosan.

Az olajsütőnek a forgathatatlan hőfokszabályzó gombon kívül szerencsére kutya baja!
Szóval a mai napon csak (már megint ez a k*rva "csak") annyi feladatom van, hogy
a nagy fehér gombot újra lehessen tekergetni. Persze szó sincs róla, talán nem
is létezhetne, hogy annyival megússzam, mint amit a képen látunk. Itt sajnos
már sokkal nagyobb annál a baj, minthogy azt némi kommersz csavarhúzós
feszegetéssel orvosolni lehessen. Mivel már évek óta be van nőve a gomb,
ezért túl sok jóra, akarom mondani könnyű és gyors szervizre nincs remény.

Ez szerencsére nem az alja, ami amúgy védett az oda freccsenni akaró olajtól, hanem
a teteje, ami ugye direkt azért van, hogy megfogja a szálló olajcseppeket, de
ha ennek a rettenetes mocsoknak - az elmúlt évtizedek alatt - akár csak
egészen apró töredéke is bejutott a kapcsolószerkezetbe, akkor már
nincs min csodálkoznom, hogy miért nem forog az a k*rva gomb.

Persze elismerem, hogy én is hibás vagyok, hiszen időnként (ez persze nálam néhány
évet jelent) nem tudom megállni, és ahogy van, bevágom a csapba, aztán addig
mosogatom... Jó. Addig, hogy tisztának legyen mondható, addig azért nem,
hanem csak addig szoktam, míg el nem unom a feladatot. Amúgy lehetőleg
senki se csinálja utánam! Elektromos dolgokat tilos ezen a módon tisztítani!
Nekem sem szabad, csak én ugye deklaráltan nem vagyok teljesen normális.

Ha tiszta nem is lett, de már nyugodtan hozzá lehet nyúlni. Hogy aztán elengedni
is sikerül-e, az konkrétan attól függ, hogy pontosan hol fogtuk meg. Sajnos van
rajta néhány olyan hely, melyet meglátva mindig megemlékezem
a konstruktőrről, és az ő jó édes anyukájáról!

Ilyen hely például a fedőt tartó zsanér és környéke. Nem állítanám, hogy egy
használt fogkefével nem tudnám orvosolni az idenőtt olaj problémáját,
azt viszont igen, hogy ez női munka. Már úgy értem, hogy
ezt pucolja ki innen a k*rva anyja!

Ha nem is teljesen, de azért majdnem tiszta. Mivel a belseje (ami az olajjal, illetve
az olajba tett sütnivalókkal érintkezik) az tiszta, vagy legalábbis majdnem
az, így a részemről azt szoktam mondani, hogy: Eddig, és ne tovább!

A kép címe: félbehagytam De természetesen csakis a teljes száradás idejére!
Hogy aztán ez nálam meddig tart? Ez kérem egyéni megítélés kérdése.
Van úgy, hogy csak néhány nap telik el. De akár évek is lehetnek!

Például a fürdőszobai csapra évek óta nőtt a vízkő (meg a kád szélére is), mire végül
úgy döntöttem, hogy itt a vége. Most pusztulnia kell! Ahányszor csak bementem
a fürdőszobába, márpedig férfi létemre meglepően sokat mosok kezet (pláne
mikor épp olajsütőt szerelek), a képbe balról belógó palackból 20%-os
ecetet permeteztem a csapra, és annak vízköves környékére. Szép
hosszú project volt, de egy hét elteltével már kezdett látszani
az eredmény. Egyrészt a folyamatosan jelenlévő ecetgőztől
kipusztultak a lakásból a növények, másrészt halomba haltak
a pókok, harmadrész viszont végre előtűnt a csaptelep krómozása.

Viszont annak, hogy ez előtűnt - a csaptelep tisztulásával ellentétben - nem örültem.
Egyszer túl közel került a tűzhöz a fritőz, és akkor leolvadt róla a fűtőbetét
működését visszajelző izzót takaró műanyag fólia. Ez konkrétan úgy
történt, hogy a fritőz fent volt a gázon (mert ott van az elszívó),
a gázon meg közben főtt a krumpli az éppen sülő rántott húshoz.
Tulajdonképpen meg fogom én ezt oldani, csak annak igen csekély
a valószínűsége, hogy most. Ha lemennék a pincébe, akkor ott egészen
biztosan találnék egy darab plexit, még akár pirosat is, amiből be
tudnék szabni ide egy darabot. Na ez az, ami nem ma lesz!

Hiába van iderajzolva, hogy mit meddig, meg hogy milyen hőfokon, ha egyszer nem
működik a hőfokszabályzó. Illetve működni szerencsére működik, csak nem lehet
elállítani. Szóval évek óta mindent ugyan azon a hőfokon sütünk. Hogy aztán
annak mekkora jelentősége van, hogy a rántott húst vagy a krumplit 170,
vagy éppen 190 fokon sütögetem, azt ugye még csak esélyem sincs
kipróbálni. Amúgy épp ezt szeretném megtenni. Konkrétan
a házilag készült csipszre szeretnék kissé rámozdulni.

Hogy pontosan hány fokon rekedt meg a gomb, az sajnos a lekopott feliratok okán
leolvashatatlan. Persze az infra hőmérő azonnal megmondja. Épp csak rá kell
vele mutatni a forró olajra, mikor épp elaludt a lámpácska a fritőz elején.

Ez a két felöntés mutatja, hogy meddig kell benne lennie az olajnak.
A betűk körüli feketeség pedig azt mutatja, hogy mit is jelent
pontosan az, hogy a szerző szerint ez már elég tiszta.

Gondoltam kitekerem azt a négy csavart a sarkokból, aztán már ott
is leszek a lényegnél. Az utóbbi időben az ilyen nyilvánvaló
elgondolásaim, sajnos nem túl gyakran szoktak bejönni.

Annyira ritkán szoktam fejjel lefelé fordítani az olajsütőt (valószínűleg a tartalma
miatt), hogy szerintem ezt a matricát eddig még nem is láttam. Vagy legalábbis
nem tudatosult bennem, hogy ez a kütyü Belgiumban készült. Nekem amúgy
Belgiumról nem Brüsszel jut ám eszembe (politika), hanem az, hogy Apukám
a háború után ott volt "nyaralni", vagy fél évet az éhínség elől. Ugyan akkor
még csak öt éves volt, de azóta is tudott néhány szót flamandul, meg számolni.
Mikor hazajött, hozta magával, illetve küldték utána csomagban a kicsi tejeskannáját
(amivel tejért járt valahova), meg a kunkerálját, ami egy spárgával hajtott pörgettyűs
gyermekjáték volt. Sokszor mesélte, hogy Ő érkezett meg előbb, és csak később
a csomagja. A család meg sehogyan sem akarta megérteni, hogy mégis mi
a csuda lehet az a kunkerál, amit Gézuka annyira keres.

Balra a kunkerál, jobbra pedig a mini tejeskanna látható. Ami viszont konkrétan
nem látható, az az, hogy a szerző különösebb tempóban, akarom
mondani egyáltalán haladna az olajsütő javításával.

Ahelyett, hogy tenném a dolgom, belebámulok a feliratba.
Hogy azt mondja: DO NOT IMMERSE IN WATER
Azaz ne merítsem vízbe. Ej, de későn szóltál...

Mondom én, hogy manapság nem jönnek be a dolgokról előre alkotott elképzeléseim.
Persze semmiből sem áll kitekernem egy újabb csavart. Legalábbis merem remélni.

Ezek itt a mosogatáshoz felhasznált fémszivacsból elszabadult szálak.
Ha okozhatnak is rövidzárat, szerintem gyorsan elpárolognak.

Gondoltam kikötöm, és akkor felszabadulhat az alja, a kábel, meg maga a gép.
Ez persze nem így lett, de ez mindegy. A lényeg, hogy haladjak már!

Mindjárt ott vagyok, ahol már jó ideje lennem kéne!
Ez persze nem azt jelenti, hogy a pokolban.

Mondjuk üzem közben itt is nagyon meleg van. A gép széle meg pont olyan,
mint a pokolbéli üst szélén az odanőtt kátrány. Kár (hogy ezt mégis
miből gondolom), hogy a szélét elfelejtettem lefényképezni.

Úgy összenőtt aminek mozognia kéne, hogy a laposfogóval történő óvatos
mozgatásra egyáltalán nem is reagált. Persze tudtam én azt, hogy
ez nem lesz egy könnyű menet. Nem véletlenül volt ez
a feladat már hosszú évek óta halogatva.

A forgatógombot sem olyan egyszerű kiszerelni a helyéről, mint ahogy
azt én elsőre gondoltam, de az újabb négy csavar kitekerése
(remélhetőleg) nem bizonyul megerőltető feladatnak.

Tudtam én azt, hogy ma sokat lesz foglalt a konyhaasztal, ezért már jó előre
betáraztam a pocakomba vajas kenyérből. Hogy ez konkrétan mit is jelent?
Hogy mit akarok vele mondani? Illetve miért jó ez nekem? Nos kérlek azért,
mert mivel jól vagyok lakva, ezért akár holnapig is így hagyhatom az asztalt.

Persze nem álltam meg, hanem haladtam tovább a megkezdett úton.
Tapasztalatom szerint (például gáztűzhely) a csak meleget kapott
csavarok ugyan össze tudnak rohadni, azonban egy óvatos
roppantást követően már könnyedén ki is hajthatók.

Szerencsére ez most is szóról szóra így történt.
Már csak a vezetékek tartják a kapcsolót.

Ha már egyszer fehér papíron szerelek, ugyan miért is ne használhatnám azt a papírt
dokumentálásra is? De hogy én milyen csúnyán írok! Ráadásul azt, hogy "felső",
azt felül két darab s betűvel írtam. Egy régiféle kötöttel, meg egy modernebb
különállóval. Alul legalább belejavítottam. Persze ezt csak így utólag nézve
vettem észre. Ugyan nem volt sok vezeték, de jobb nem összekeverni őket.
Már csak azért mondom, merthogy a négy drótból természetesen három fehér.

Ezzel viszont biztosan lesz még némi gond.

Egészen valószínűtlennek tartom, hogy ezeket a kiszedett, valamint itt-ott össze
is tördelt csöveket az útbontó munkások visszaszerelték volna a helyükre.

Aztán meg jönnek a kábelépítők és csodálkoznak,
hogy nincs a föld alatt egy ép csövünk...

Ez van annyira egyszerű, hogy még én is átlátom a működését.
A két szélső lemez támaszték, a középsőn meg ott a bimetál.
A tekergető a bimetál kapcsolási pontját változtatja meg.

Azért mértem le a pontos távolságot, mert ugye mi van akkor, ha mondjuk óvatlanul
(vagy tisztítás okából szándékosan) szét találom tekerni az állítócsavart? Akkor szét
lesz tekerve. Csakhogy nem mindegy, mégpedig nagyon nem, hogy meddig tekerem
vissza! Ha például finommenetes az állítócsavar, amit előre ugye nem tudhatok,
hiszen sem nem látom, sem tekerni nem lehet, akkor komoly probléma
lehet egy menet ide vagy oda. Szedhetném szét újra!

A dugókulcs készlet mellet az nem tea, hanem a mosószerbe áztatott kapcsoló.

Míg a mikrosütőben melegszik a teám, akarom mondani a mosószeres lötyi (csak
nehogy véletlenül tényleg beleigyak), gondoltam addig is hasznosan eltöltve
az időt, lepucolom a gép felszabadult lemezszéléről az odanőtt olajokat.
No ezt a képet kerestem az előbb, csak akkor valahogy nem találtam
meg a sorban. Amúgy végül az jött be, hogy elővettem egy kést,
és egészen egyszerűen körben levágtam a lemezről a koszt.
Ez itt annyira jól ragad, hogy néhány perccel ezelőtt
még alig tudtam róla lefejteni a gép alját.

Mindeközben a zsíroldónak bevetett mosogatószer kiforrt a bögréből.
Gondoltam miért is ne? Ezt még párszor megismételtem,
hátha engedni fog a menetbe nőtt olajköd.

Ez a csap, ez kérem nem most lett ilyen, hanem ezt még
a múltkori csavarhúzós feszítős erőltetés görbítette el.

Befogtam a satuba, kerestem egy az előző képen látható csavarsliccbe pontosan
illeszkedő csavarhúzót, majd egyetlen erőteljes tekerintéssel kicsorbítottam
a vájatot a réztengelyből. Tudtam én, hogy ez nem lesz olyan egyszerű!

Először denaturált szeszt öntöttem az ultrahangos mosóba.
Mivel ez kevés volt, felöntöttem ecettel. (ez volt kéznél)

Aztán nekiálltam olvasgatni a mindenféle flakonokon a feliratokat.

Úgy néz ki, hogy a CIF valóban működik. Ahogy beöntöttem a trutyit az ecetes
denaturált szeszben ázó kapcsolóhoz, az egyből elkezdett pezsegni. És ekkor
az ultrahangos mosót még be sem kapcsoltam! Fog ez menni! Gondolta
a szerző elhamarkodottan, ami nála már szinte rutinszerű művelet.

Benyomtam a mosó időzítőjét a leghosszabb beállítható időtartamra, majd elkezdtem
keresni magamnak valami néhány perces feladatot. Gondoltam felteszem a helyére
a függönyt. Mivel az előző még a szennyesben van, ezért benéztem a szekrénybe.
A képen látható kéket választottam ki, mert ez legalább nem a megszokott fehér.
Na most tessék csak megnézni a függöny alját! Ezen a lakáson ez az egy ekkora
ablak van. A konyha ablaka ennél sokkal kisebb, ezért oda sehogyan sem illene
egy ekkora függöny. Mondjuk ide se... Sosem volt akkora ablakunk, amihez ez a
függöny passzol! Nem keresztben raktam fel, merthogy úgy nem lenne elég széles,
viszont az alja meg úgy leérne, hogy a földszinti taxis Laci ablakába is belelógna.
Aztán persze kiderült a turpisság. Valaha volt egy pokróc, ami az ablak elé volt
odalógatva, hogy megfogja a huzatot, csak azt kidobtam, mikor megcsináltam
az enyhén szólva túlszellőző ablakot. Szóval akkor illeszkedne a függöny alja
az ablakhoz, ha odatenném alulra a már szükségtelen (és persze meg sincs)
tömítésnek használt valamit. Mindegy... Majd ha kimosom, felmegy a régi!

Mivel az első menet nem hozott eredményt, vagyis a csavarnak esze ágában sem
volt tekergethető állapotba billenteni magát, ezért visszatettem egy újabb
menetre, miközben találtam magamnak egy újabb néhány perces
feladatot. Kicsit nyüvött ez a csavar, így áttekertem rajta
a menetvágót. Aztán meg a konyhában a sütőben
a lyukában a menetfúrót. Mindeközben a hőkapcsoló
vidáman úszkált a mosóban, azonban a menetét illetően
koránt sem volt annyira felszabadult. Mindegy... Csinálom...

Ugyan szép tiszta lett, csakhogy engem finoman szólva nem igazán érdekelt, hogy
mennyi mocsok van rajta, mert őszintén szólva csak a tengelyét szerettem volna
újra szabadon forogni látni. Végül a képen látható módon, vagyis a tengelyénél
satuba fogva, majd a vastagabbik fém lemezt kombinált fogóval egészen
óvatosan ide-oda mozgatva sikerült felszabadítanom a menetet.
Mikor végre megmozdult, azok mondhatni egészen
megindító pillanatok voltak.

Hogyhogy mi ez? Egészen finom polír papírt fűztem a kontaktusba, majd óvatosan
jobbra balra húzogattam. Jobb ezt most kipucolni, minthogy később derüljön
ki, pláne az olaj betöltése után, hogy nem kapcsol stabilan az érintkező.

Ezeket is kiszedtem, és persze meg is takarítottam a felfekvési felületeiket.

A multiméter rövidzár kereső funkciójának segítségével ellenőrzöm, hogy rendben
kapcsol-e a termosztát. Úgy néz ki, hogy igen. A tengely tekerési lehetőségének
tartományán belül van a ki-be kapcsolás. Persze az igazi próba majd olajjal
feltöltve lesz, de ahhoz előbb még össze kell rakni a gépet, mert ebben
az állapotában azért csak nem kockáztatnám meg, hogy felfűtsem
vele száznyolcvan fokra a két liter olajat. Ezt majd máskor...

Sejtetem én, hogy ezzel a hadművelettel kivégzem a szép fehér papírost...

Szerencsére nemcsak a visszajelző lámpácska világít, hanem melegít is a sütő.
Valamint a gombját tekergetve ki-be kapcsol. Hurrá! Jöhet a krumplisütés!

Kiáltotta vidáman a szerző, majd bevágta a sütőt a sarokba.

A következő project az kéne legyen, hogy lecserélem a kenyérpirító kábelét egy
kicsit hosszabbra, hogy kihúzás nélkül is el lehessen tenni a grillsütő tetejéről.
Persze az is lehet, hogy a konyhaajtó kilincsét lenne fontosabb helyrehozni.

Erre fel Andi egy jól irányzott mozdulattal letépte a falról a telefont.
De hogy ebben a konyhában mindig szétesik valami...
És hogy az nem csak az omlós sütemény...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.