Hőbiztosíték
(rakétaforma)

Ezt a két hőbiztosítékot a minap boncolt kávéfőzőből termeltem ki,
mert mindig is kíváncsi voltam rá, hogy vajon mi lehet benne.

Amennyiben 216 Celsius fok fölé melegszik, onnantól
kezdve már nem vezeti tovább az áramot.

Mivel ez egy biztosíték, szóval nem öngyógyuló, így innentől kezdve ennek
az alkatrésznek annyi. Mondjuk valószínűleg annak a gépnek is, melynek
sikerült felmelegítenie, ugyanis ez az alkatrész már csak egy amolyan
utolsó védvonal. A kávéfőzőben például van még előtte hőkapcsoló
is, szóval ez csak akkor tud megszakadni, ha a bimetál már nem
kapcsol, mert mondjuk összeégett, vagy átkötöttük a helyét.

Egy kissé kormos lett, ami természetesen nem mentesíti a szétszedés alól.

Ebben a fúráskor használt fadarabban már-már
direkt a számára előkészített helye van.

Ugyan szépen viszi a reszelő, csakhogy én nem szeretek reszelni.

A lábait azért hajtottam meg ilyen alakra, hogy
ugyan ne akarjon már folyton elfordulni.

Ha lassan is, de azért alakul. Na most volt egy olyan tervem, hogy építek hozzá egy
sablont fából. Ez úgy nézett volna ki, hogy fúrok egy lyukat egy darab deszkába
hosszában, majd beleragasztom a hőbiztosítékot. Egy másik fadarabra lett
volna csavarozva a fényképezőgép. Ezen utóbbi deszka másik végében
lett volna néhány újabb fadarab, melyek rést alkottak volna a hőbiztosítékot
tartalmazó másik fadarab részére. Vagyis lett volna egy fix fókusztávolság, ahonnan
ki-be rakosgathattam volna a hőbiztosítékot tartalmazó fadarabot. Egy fénykép,
fadarab kihúz, majd a padba fogatott szalagcsiszolónak nekitol. Fadarab újra
betesz, lefotóz, kivesz, neki a csiszolónak, majd ugyanezt ismételgettem
volna újra és újra, egészen addig, míg csak el nem fogy az egész anyag.
A képeket, mivel mind azonos pozícióból készültek, könnyen össze
lehetett volna fűzni videóvá. Na ez az, amit már leírni is sok
volt, nemhogy még meg is csinálni! Szóval ez kimaradt.

Az előbb felvázolt - amúgy meglehetősen bonyolult - megoldás helyett nekiálltam
inkább itt az asztalon, mondhatni még kicsiben gépesíteni a csiszolást. Első
lépésként méretre szabtam, illetve meghajlítottam az alkatrész lábait.

Majd ezen a csodálatosan egyszerű módon rögzítettem.

Ekkor jött a Miniplex gépbe fogható csiszolófej.

Mely szerszám felhasználásával a reszelős megoldáshoz
képest már sokkal haladósabb volt a munka.

Kipiszkáltam a házból az alkatrészeket.

Ez csak egy tok. Más dolga nincs, mint egyben
tartani az alkatrészeket, illetve vezetni a hőt.

Erős rugó, lapocska, csillagocska, lapocska, gyengébb rugó.

Gondoltam hátha ezen három közül valamelyik meglágyul a hőtől.

De nem, mert ezek egyszerűen csak kormosodnak.

Miután ezt a szigetelt részt is kipiszkáltam a házból, de még mindig nem értettem
a biztosíték működését, agytorna helyett inkább segítségül hívtam az Internetet.

A biztosítékot érő hő hatására a "thermal pellet" elnevezésű anyag olvad meg, ami
innentől kezdve nem tart ellen a rugóknak, minek hatására a vastagabb rugó kitágul,
a vékonyabb meg eltolja egymástól az elektromos érintkezőket. Mondjuk ha előbb
látom ezt az ábrát, akkor is szétszedtem volna a hőbiztosítékot, merthogy ez már
jó előre be volt tervezve, több helyen is meg lett említve. Csak ugye amíg nem
volt itthon belőle tönkretehető példány, addig nem volt mit szétszedni. Az óriás
táblázatomban, illetve a tudatomban viszont benne volt. Szóval attól függetlenül,
hogy a szétszedésre begyűjtött kincseim halmaza még hosszú évekre elég, attól még
létezik egy olyan kategória is, hogy fel van írva, meg lett említve, csak még nincs.
Ha előkerül, akkor majd szétszedem. De már olyan is előfordult, mint mondjuk
a Budapest rádió esetében, hogy nem én szedem szét. Valamint az az eset is
elő szokott fordulni, hogy a hiányzó valamit odasodorja elém az élet, de
ellenállok a kísértésnek. Ezen utóbbi történés, bár néha megesik, de
ez azért nagyon ritka. Mondjak, illetve mutassak rá egy példát?

Tessék! Ezt a Verhovina mopedet például nem vettem meg, pedig se drága nem volt,
se messze nem történt az eset. Úgy tíz perc alatt haza tudtam volna vele rollerezni.
Ráadásul néhányszor meg is lett említve. Csak ugye nagy és olajos. Valamint ha
már mindenképp motort szeretnék szerelni, illetve bemutatni, akad a nemes
célra a pincében egy Simson, amire amúgy is ráférne némi igazítás. Aztán
volt olyan esetem is, hogy elsőre ugyan még nem vettem meg a szovjet
villanyos orgonát, de évekkel később, második találkozásra már igen.

Ugyan sétagaloppnak épp nem nevezném ezt az áprilist, de azért csak sikerült
összehoznom a tervet, melynek az volt a kiindulási, vagyis az alapötlete, hogy ha
15 dolgot elbontok a pincéből, akkor az már annyira felszabadul, hogy nem lesznek
a dolgok a fölre, pontosabban szólva a földre rakott dobozokon egymásra rámolva.
Mivel jó előre tudtam (önismeret ugye), hogy csalni fogok, ezért lett a kezdeti 15
tételből már az indításkor egyből 30, hogy az apróságokat, illetve időközben
máshonnan előrángatott kacatokat beleszámítva is rend legyen végre a
pincében. Azt talán már mondanom sem kell, hogy ez nem sikerült.

Még úgy sem, hogy a pincéből csalárd módon el nem bontott tárgyakból
néhányat a lakás különböző pontjain helyeztem el, mely tőlem nem
annyira szokatlan, mintsem inkább már-már elvárt viselkedés.

Mondjuk annyit azért sikerült elérnem, hogy a bicaj feletti polc kiürítésekor
előkerült kábelgyűjteményemhez már teljesen szabadon hozzáférek.

Mert ugye a minap még hevert rajtuk két fűtőtest.

Mivel a képen látható ventilátort már mutattam, a Select 722-es rádió megkínzása
pedig még erősen a jövő zenéje, ezért ez a ficak is rendben lévőnek tekinthető.
Ez csak elsőre látszik igaznak, mert ha akár csak egy kicsit is belegondolok,
akkor egyből kiderül, hogy még koránt sincs a polcokon hely, ahová
a jelenleg még az élükre állított fiókokat szándékszom betolni.
De ez nem akkora probléma, hogy át ne tudnám lépni.

Az előző helyszínnel ellentétben, ez viszont már az, hiszen épp az lett volna a cél,
hogy a földre rámolt papírdobozokon ne legyen semmi, hogy majd kényelmesen
szét tudjak belőlük pakolni a direkt erre a célra készített dobozokba. Na most
a nemes célt még úgy sem sikerült elérnem, hogy amiket csak az utóbbi fél
évben tőlem olvastál, azt mind 2017 áprilisában, vagyis egyetlen hónap
alatt szedtem szét. Mondjuk ez itt már csak (már megint ez a k*rva csak)
hat tétel, amit egy hét alatt simán meg kéne ennem. Ha csinálnám! Amúgy
van rájuk terv, bár májusra már csak 15 tételt ütemeztem be. Azt ugyan nem
ígértem meg magamnak, hogy a Siemens rádiós magnó, a gázérzékelő, a BRG
MK-27, a jelfogó meghúzási időmérő, az amatőr készítésű fényorgona, illetve
az általam krehácsolt monitor lesz az első hat tétel, mert úgy éreztem, hogy
a 15 akármibe ezeknek is bele kell férniük. Hogy aztán így lesz-e?
Na ez majd csak egy hónap múlva fog kiderülni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.