Szovjet játékorgona
(idegőrlő hangú hangszer)

Ez az orgona nekem egy gyermekkori emlék. Azt mondjuk nem állítanám, hogy
kellemes, merthogy szétszedtük, aztán meg nem bírtuk összerakni. A szomszéd
srácé volt, de az én ágyneműtartómban végezte. Sajnos nem mint megbecsült
hangszer, hanem mint ahogyan azt a dolgok egy Ezermester beállítottságú
(ez lennék én) gyermeknél szokták, egészen apró darabokban. Az orgona
billentyűzetének egyes elemei talán még mindig megvannak elrejtve valahol
a pince mélyén. Hogy miért szedtük szét? Nem az volt a kérdés, hogy mi zörög
benne, mert ennél azért többet tudtunk a dolgok működéséről, hanem az volt a terv,
hogy mivel ez az orgona eredetileg monofónikus, vagyis egyszerre csak egy hangot
ad ki magából, milyen jó lenne, ha ezentúl polifónikus lenne. Vagyis az volt a cél,
hogy ne egyetlen hanggenerátor legyen benne, hanem az átalakítás után minden
egyes billentyűnek legyen egy sajátja. Persze a gyermekkori kezdeti lelkesedés
kihűltével, ami a szétszedés után igencsak hamarost bekövetkezett, természetesen
sosem készült el a 24 különálló hanggenerátor. Emlékeim szerint háromig jutottam,
és csak aztán adtam fel. Mint azt korábban már annyiszor írtam, a szocializmus
hiánygazdaságában nem úgy volt mint manapság. Mikor bement az ember
a hangszerboltba, és valami megfizethető árú billentyűs hangszert
szeretett volna venni a gyereknek, akkor a választék mindössze
annyiból állt, hogy lehetett kapni ezt az elemest, meg egy kézbe
vehető kicsit, amit az elemmentességért cserébe sajna fújni kellett.

Szóval nem úgy volt mint most, hogy bemegyek az OBI-ba, mert kell a készülő
bútorhoz egy kerék, és a választék jócskán kilóg a képmezőből, hanem már
annak is örülhettünk, ha az adott termékből kétféle volt, és bár egyik
sem volt igazán alkalmas, de legalább választhattunk közülük.

Amúgy ezt a kis orosz orgonát a ligetben vettem, ahol időről időre - megjegyzem
minden tiltás ellenére - kitör egy kisebb nagyobb bolhapiac. Egyszer régen,
vagy úgy tíz éve már láttam ebből az orgonából egy példányt a piacon,
de akkor nem vettem meg. Természetesen egy lomos a piac ad hoc
jellegű. Ami egyik nap van, másnapra eltűnik. Itt kérem nem lehet
azon lamentálni, hogy megvegyem, vagy ne vegyem meg, hiszen az
egyetlen példányt azonnal elviszi a következő vásárló. Hogy ez mekkora
dilemma? Ha nem veszem meg? Lecsúsztam róla. Ha megvettem? Minek tettem?

Aztán vannak olyan dolgok, melyeket amúgy nem is lehet kapni a boltban.
Jó példa erre, ez a PC ventilátorhoz való sebességszabályozó potméter.

100 ohmos potméter? Egy ennyire gyönyörű gombbal? Ez még akkor is mindenképp
az elhozandó kategóriába esik, ha úgy halok meg, hogy sosem jár benne áram!
Már többször is kérték tőlem, de nem adtam! Gondoltam megírom helyette,
a kérőnek, hogy melyik boltban lehet kapni. Csakhogy nem lehet kapni!
Illetve biztosan lehet, csak nem így magában állva, hanem valami
spéci PC ház, vagy mondjuk egy tuning készlet elemeként.

Amúgy nem csodálom, hogy nem szeretik a közteresek a lomárusokat, ugyanis
ezeknek kedvenc szokásuk, hogy piac végén az el nem adott árut egyszerűen
otthagyják a földön. Például ehhez a papucshoz, illetve mellette a maréknyi
nagyteljesítményű ellenálláshoz a csodás árukészlet mögött nem tartozott
senki. De még így sem hoztam el őket, mert már okultam a saját
korábbi példámból. (hát persze)

Ezeket a piac végén csak úgy egyszerűen felszedtem a földről, még valamikor
ezer éve a Verseny utcában. Az a piac is hol van már... Amúgy ezek teljesen
haszontalan holmik, vagy legalábbis annak minősíthetők, ha az ember nem
épít belőlük semmit. Ha csak egyetlen mikrokapcsolót is újrahasznosítok
valamelyik egérből, akkor viszont már megérte őket elhozni. Na ezen
gondolatmenet mentén járva telt meg a pince, és persze a lakás is.

Időnként persze az is előfordul, hogy épp azt lehet kapni, amit az ember keres.
Mondjuk ez azért nincs olyan sűrűn, ezért emlékezetes eset marad. Például
egy barátom megkért rá, hogyha látnék a piacon egy olyan karórát, ami
neki van, már vagy tíz éve, vagyis egy ilyet, és nem drága, és van rá
valamicske esély, hogy még működőképes, akkor ugyan hozzam
már el, mert a régi tönkrement, de ő annyira hozzászokott,
hogy nem szeretne váltani. Na most nemhogy egy, de egyenesen
egy egész asztal televolt teljesen egyforma, épp a keresett típusú órákkal!
Ebben a beszerzésben az volt a jó, hogy nem nálam növelte
a lomtömeget. A minap viszont nem így esett...

Sorolom:

Most épp az van, hogy megígértem magamnak, miszerint márpedig ezek
nem mennek innen sehova! Nem dugom el őket a pince mélyére, mint
valami sötét családi titkot, hanem szép sorjában mindet szétszedem.
Illetve nem mindet, csak aminek érdekel a belseje. Például mutattam
már egeret többfélét is. Volt nagyon régi, A4Tech kézre álló, és persze
optikai is. Dlink routert is mutattam már, csak azon még nem volt antenna.
Szóval hajrá Géza! Ha már egyszer megígértem, irány a szétszedés!
Aztán az egy jó kérdés, hogy mi lesz a magamnak tett ígéretből.
Már csak azért mondom, mert sajnos már annyiszor kellett
csalódnom magamban, hogy akár napokig mesélhetnék,
a (nem csak) magamnak tett be nem váltott ígéreteimről.

Ez például egy olyan régi kép, hogy a nixi csöves kijelzésű frekvenciamérőt még
erős halogatás, majd az azt követő unszolás hatására is csak 2009-ben szedtem
szét. Na ez se ma volt! Szerintem nem kéne nekem piac felé járnom, az már
biztos! Ugyanis egyszerűen képtelen vagyok megállni a vásárlást. Ugyan
már szétszedtem egy rakat különféle órát, de kakukkosat azt speciel
még nem. Persze, hogy vettem egyet! Majd kisvártatva vettem egy
nem kakukkos faliórát is. Meg egy zöld számlapos un. paraszt órát.
Sajnos még egyiket sem mutattam, mint ahogy Videoton kistévét, és
a nekitámasztott gyerekjátékot sem. Utóbbiakat szép sorjában lehordtam
a pincébe, ami természetesen ahogy kell, illetve előre sejthető volt, mára megtelt.

Amúgy nem is állok ám olyan rosszul. Vagy legalábbis ezzel vígasztalom magam.
A szobámból ezekre a polcokra koncentráltam a szétszedendő tárgyakat.
Csakhogy nem jutok el hozzájuk, mert mindig veszek valami újat!

Ha nem pénzért, akkor csak úgy egyszerűen az utcáról fel. Ezt a tükröt például
- ami amúgy egy előttem haladó teherautóról repült le, mikor találkozott egy
út menti fával - nem hoztam el. Mivel nincs benne motoros mozgatás,
ezért úgy döntöttem, hogy nem érdekel. Amúgy találtam már
valószínűleg motoros szervósat is, csak nem volt pofám
elhozni, mert még nagyban tartott a helyszínelés.

Már majdnem lement a cikk fele, de én persze még mindig csak mellébeszélek.
Mondjuk ehhez - mármint a mellébeszéléshez - legalább van érzékem.
Ellenben a hangszeres játékhoz nincs! Viszont akkor meg mégis
minek nekem egy orgona? Nosztalgia belenézés lesz belőle!

Miután a cikk elkészült, már belekerült minden kép és betű, természetesen előkerült
a tíz évvel ezelőtti kép, a másik, akkor meg nem vásárolt orgonáról. Ha sokat
nem is segített az itthoni rendetlenségen, de végre ez is a helyére került.

Kicsit gombhiányos, ami a vásárlás óta eltelt közel negyven év számlájára írható.
Itt egy kicsit elakadtam, mert egyszerűen nem ugrott be, hogy mégis hogyan
néztek ki az orgona eredeti gombjai. Nekem mindenáron az jött ki, hogy
fényes volt a közepük. Aztán utánanéztem. Mit ne mondjak,
nem sok képet találtam erről a hangszerről...

Ezen Internetről csaklizott kép szerint, valaha hosszúkás fekete gombjai voltak.

Ezen a képen viszont laposak a gombok. Mondjuk az igaz, hogy
ez egy kicsit más típus, hiszen ezen kisebb a hangszóró rácsa.
Viszont azon a képen, amin a meg nem vett orgona van,
na azon meg fényes a forgatógombok közepe.

Az előző képen három oszlopnyi lyuk van, ezen az orgonán ellenben négy.

Van még itt egy elmaradhatatlan matrica, amit minden valamirevaló gyermekjátékra
szinte kötelező volt felragasztani. Én nem szerettem a matricákat, mert az adott
gép javításakor vagy mind le kellett őket tépegetni, vagy minimum át kellett
őket lyukasztanom, hogy hozzáférjek valahogy a dobozt összetartó
csavarokhoz. Mindenképp csúnya nyomok maradtak.

Az egy dolog, hogy össze lett firkálva. No de miért ferdén? Ilyesmi mintát
akkor rajzol az ember gyermeke, ha tegyük fel rákerül az előlapra egy
csúnya ferde karc. Gondoltam kitapogatom, hogy ez volt-e
a ferde vonalak oka, de nem éreztem semmit.

A készülék hátulján (és máshol se) található semmiféle csatlakozási lehetőség.
Mondjuk ha gyerek játszik rajta, két perc után nemhogy elég, de
egyenesen sok lesz a hangszer produkálta hangerő!

Olyan könnyűnek találtam a dobozt, hogy fogadni
mertem volna rá, hogy nincs benne az elem.

Vesztettem...

Ez a figyelmeztetés egy kissé - ami jelen esetben
több mint egy évtizedet jelent - elfelejtődött.

Akár 2001 03-hó a dátum, akár 2003 01-hó, ez már mindenképp nagyon régen volt.

Az elemek ugyan kifolytak, de az érintkezőknek fura mód semmi bajuk.
Ellenben az orgona alját tartó csavar alatti alátét nem úszta meg.

A rohadás, az kérem rohadás. No de, hogy néz ki az a csavarfej?
Ezt a csavart, ezen a helyen, nem is lehet ennyire erőltetni!

Íme a doboz tartalma.

A szörnyű módon rögzített elkó azért van benne,
hogy lecsökkentse a végkimerülés határán álló
zsebtelepek megnövekedett belső ellenállását.

Szó sincs róla, hogy a hangszóró melletti fadarabot apa ragasztotta volna oda,
mikor a nyolcéves kislányok pizsamapartiján, a házi rock koncert túlhevült
hangulatában, egy megmagyarázhatatlanul varázslatos pillanatban, egyszer
csak leesett az orgona alja, hanem ez gyárilag ilyen. Mondjuk nincs okunk
megszólni eme low-cost megoldást, hiszen a célnak tökéletesen megfelel.

Azok a boglyák a vezetékek szigetelésének végénél, azok konkrétan cérnaszálak.
Rézdrót + cérna + műanyag szigetelés. Ez azért egy elég speckó vezeték ahhoz,
hogy szükség legyen rá egy gyermekjátékban. Pláne mondom ezt annak
tükrében, ahogy az elkót rögzítő réz lapocskától a hangszóróhoz
tartó csupasz drótdarabot elnézem. Ami volt a gyárban,
akár kell bele olyan spéci, akár nem, jó lesz
az oda alapon, be is lerakták!

Ugyan az oroszoknak általam igencsak magasra értékelt szokása volt, hogy minden
kütyüjükhöz adtak kapcsolási rajzot, de ez jelen esetben egyáltalán nem dereng.
Mint ahogy az sem, hogy milyen rajz alapján készült el az első három általam
épített oszcillátor. Így utólag belegondolva az is komoly hátráltató tényező
lehetett, hogy akkoriban a környékbeli összes gyereknek együtt sem volt
annyi alkatrésze, hogy azok kiadják a szükséges huszonnégy oszcillátort.

Meg mernék rá esküdni, hogy abban az orgonában ami nálam járt, abban
nem bádog színűek voltak az érintkezők, hanem le voltak ezüstözve.

Most, hogy ezeket a sorokat rovom, kihúztam az "ezüst érintkezők"
feliratú dobozkám a sorból, és bármily hihetetlenül is hangzik, már
úgy értem, hogy az elmúlt negyven év távlatából, megtaláltam
benne a keresztsín egy darabját. Ez milyen elképesztő...

Mekkora porcica! Amúgy tartozott az orgonához egy aprócska pók is, de őt amint
megláttam, egyből ki is végeztem. Általában inkább megijedek a soklábúaktól,
mintsem bántsam őket, de a múltkor kissé berágtam rájuk. Hogy mégis mi
csipkedett össze éjjel, az nem derült ki, merthogy egyik gyanúsítottam
se válaszolt a kérdéseimre. Berágtam, hogy válaszra sem méltattak,
fogtam a portörlőt, és adtam vele az összes póknak. Úgy voltam
vele, hogy dolgoztam én olyan alaposan, hogy egy sem élte túl!

Erre fel másnap ez a látvány fogadott a konyhában.
Amúgy a konyhánkban nem is szokott lenni pók.
Mondjuk az lehet, hogy előlem menekült ki...

1978-ban már a második évemet tapostam az ipari suliban. Még élénken
emlékszem rá, hogy vállig érő hajam volt, ábrándos tekintetem,
valamint mindezekhez társuló igen zavaros jövőképem.

Esküdni mernék rá, hogy a valaha általunk felkoncolt orgonában
nem ilyen narancssárga műanyag tranyók voltak, hanem
még a régiféle, germánium alapú vaskalaposak.

Ezen a szintén Internetről túrt képen látszik, hogy eltelt évtizedek ide, kopó
agy oda, igenis jól emlékeztem! Bezzeg arra, hogy mit találtam
ki tegnap ebédnek mára, arra már nem emlékszem.

Amúgy a narancssárga szilícium alapú tranyók jobbak, pláne stabilabbak
mint ezek az ős öreg P13-asok, melyeket nosztalgiából vettem a piacon.
Gondoltam ha egyszer beindul a rádió építős oldalam, akkor majd építek
velük valami rádiószörnyet, valamely korabeli Ezermester cikke alapján.

Aztán csak úgy játszásiból elkezdtem bemérni a tranyókat.
Csak arra a paraméterükre voltam kíváncsi,
hogy vajon működnek-e még.

Először meglepődtem, hogy mind rossz, pedig egyiknek sincs forrasztási nyom
a lábán. Aztán persze beugrott, hogy ezeknek a tranyóknak még olyan nagy
volt a visszáramuk, hogy tényszerűen minden irányból minden irányba
többé kevésbé vezették az áramot. Teszik ezt mégpedig anélkül,
hogy a legcsekélyebb bázisárammal ki lennének nyitva.

Ebben a lyukban az az érdekes, hogy ezen a képen még jól láthatóan egyben van.

Itt viszont már kettőben. Mivel ez tartotta az orgona fenéklapját, ami tulajdonképpen
egyben az egész alja, így egészen biztos, hogy míg csak bele nem piszkáltam, addig
nem volt eltörve. A képet nagyobb felbontásban, pláne közvetlenül szabad
szemmel átvizsgálva sem jöttem rá, hogy mégis mitől volt egyben
ez a két alkatrész, mindössze öt perccel ezelőtt.

Mivel nincs itthon zsebtelep, illetve ami kettőt az előbb találtam, azok már
majdnem nagykorúak, ezért a tápegységemről járatom a hangszert.

Az eredeti terv az volt, hogy megtanulok elpötyögni valami egyszerű dallamot, majd
elkápráztatom a közönséget a virtuóz billentyűkezelésemmel. Mivel még a boci boci
tarka banálisan egyszerű dallamának elsajátítása is erősen felülmúlja igencsak szűkös
zenei képességeimet, ezért ebből a tervemből nem lett semmi. Mindenesetre annyi
azért kivehető a szerző játékából, hogy minden egyes billentyű működik, és első
fülre úgy nagyjából a helyükön vannak a hangok. Az orgona monofónikus,
ezért egyszerre csak egy billentyű ad hangot. Akarom mondani, mindig
a lenyomott legmagasabb hangú billentyűt halljuk. Ugyan virtuóz
orgonajátékával a szerzőnek senkit sem sikerült elkápráztatnia,
ellenben a macskazenét - mint műfajt - azt egészen jól hozom.

Ezen persze nem kell fennakadni, hiszen az orgona eredeti
dobozán sem véletlenül szerepeltették a cicusokat.

Íme a zárókép, azaz az orgona lába, az alsó lemezből kiképezve.
Ez csak egy púp az alján, mint ahogy az orgona a hátamon...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.