Olivetti Logos

Olivetti Logos 40-a PD asztali szalagos számológép
(ezer éve várta, hogy szétszedjem)

Ma ezt a szerencsétlent fogom lerombolni, mégpedig azon újabb (még hogy újabb)
project keretében, miszerint a már nagyon régóta őrizgetett, azonban teljesen
felesleges, ráadásul abszolút hasznavehetetlen tárgyaimat mind előkapom,
majd szépen sorjában elbontom. No de hogy került ez elő éppen most?

Szóval az úgy volt, hogy "hátha kell még egyszer valamire" alapon, óvatlanul úgy
döntöttem, hogy a minap elbontott rádiós magnó fiókját mégsem dobom ki.

Hanem lehoztam ide a pincébe. Mivel ez a pince nem is az enyém, csak kihaltak
belőle a tulajdonosok, a lakás amihez tartozik pedig azóta is lakatlan, szóval
már nem igazán vagyok itt jogszerűen. Vagyis ha rám kérdez az új tulaj,
hogy mi ez már itt kérem? Akkor ezt a helyiséget azonnal el kell hagynom.
Az a terv, hogy elteszem innen a tartalék bicajt, kitolom az alatta álló Simsont
az előtérbe, a maradék kincseimet pedig mindössze tíz perc alatt elrámolom innen.
Na ez az utóbbi, konkrétan a tíz percnyi ráfordított idő, valamint a "lenne hova
átpakolni" problémaköre, számomra egyelőre még nagyon a fantazmagória
kategóriájába sorolt elképzelések. A nagyobb dolgokat el fogom innen
bontani. Terveim szerint ez még az idén meg fog történni. Ott az az
óriás toronyház PC-hez, amiről lementem a burkolatot, a többit
pedig átadom további szíves hasznosítás végett a vasgyűjtőknek.
A bicikligumik előtt két fűtőtest hever, melyeket szét fogok szedni,
majd az alkatrészeik zöme úgyszintén a kukázóké lesz. A Fujitsu DL2400
nyomtató, meg a kuka mellett talált párja, szintén erre a sorsra fog jutni.
A hűtőgép kompresszorát szét fogom flexszelni. Ahogy így ezekbe,
mint az idei évre beütemezett feladatokba belegondoltam,
azonnal át is menekültem a másik pincébe.

Miután az előbb valósággal a frászt hozták rám az elbontandó nagydarab lomok,
ezért inkább ezt az apróságot választottam ki, mint következő boncalanyt.

Aztán ahogy ott toporogtam a kincseim között, kezemben lóbázva az autóba való
erősítőt, azon kezdtem el gondolkodni, hogyha ide, vagyis ebbe a másik pincébe
szeretnék átpakolni, onnan ahol az előbb a bicajt is láttátok, akkor igencsak
bajban lennék. Mert ugye itt nincs, pontosabban szólva itt sincs hely.
Vagy ha épp akad is hely, akkor az el van fedve a kacatjaimmal.
Van itt egy csomó minden, ami pont mint az előbb említett
nyomtatók, besorolásra került az elbontandók sorába.
Már épp csak a munka van hátra. Gondoltam legyen,
és felkaptam a sarokból az odakészített számológépet.

Majd kitettem az előtérbe az erősítővel, valamint egy útközben magamhoz ragadott
IPTV dobozzal együtt. Ezek aztán itt is maradtak, mert Ilonka néninek sikerült
annyira elterelnie róluk a figyelmemet, hogy teljesen átállt róluk az agyam
a kertben történő virágültetési vonalra. Mindössze néhány henyéléssel
töltött nap telhetett el, mire elkezdtem gyanús lenni magamnak,
miszerint: Csak nem már megint félbehagytam valamit?

Az immáron az előszobában elhelyezett kincsekkel a félbehagyás természetesen
újfent megismétlődött. Mondjuk itt azért már voltak annyira szem előtt, hogy
mindössze egy hétnyi idő kellett hozzá, hogy végre rájuk vessem magam.
Ugyanez - mármint a szem előtt töltött idő - sajnos semmi hatással sem
volt a zöld bőröndre, illetve az előszobafalon lógó BEAG fülesre.

Szürke keretben halványzöld, fehér, majd sötétebb zöld hátterű gombok.
Elsőre furán néz ki, meg persze koszos is, de tulajdonképpen szép.

Az Olivetti egy igencsak jó hírű olasz cég, aki amúgy írógépekkel kezdte.

Szerintem ez a része jó lesz hangszórórácsnak, minek következtében ezt ki fogom
innen vágni. Persze az is lehet, hogy így ahogy van, az egészet fogom kivágni!

Ezzel a kapcsolóval lehet ki és bekapcsolni a printert. Hogy mégis
melyik állása a bekapcsolt? Ez egy kifejezetten jó kérdés!
Mindenesetre érdekes elképzelés a gyártó részéről.

Na most eddig sem értettem, hogy mik ezek a gombok, de ha
lehet egyáltalán fokozni az értetlenkedést, akkor ez
a kapcsoló végképp feltette az i-re a pontot.

Szerintem szereltem már szét nyomdaműves számológépet.
Ehhez hasonló nagyot is, valamint egy kisebb elemest is.

Az már csak természetes, hogy nem úgy nyílik
az ajtó, mint ahogyan én azt elképzeltem.

Íme a készülék hátulnézetből. A jobb alsó sarkából kilógó dróthurokra
kellett feltenni azt a papírhengert, amire a nyomdamű írt.

A hálózati kapcsolóról idővel lekopott az "on" felirat.
Ebből gondolom, hogy lehetett használva rendesen.

Kifejezetten futurisztikus a formája. Mondjuk lehet, hogy ma már nem
tűnik annak, csakhogy ez a készülék a hetvenes évek végén készült.

Ez a matrica egy kicsit talán szűkszavú. Mondjuk az azért kiderül belőle, hogy
ez a gép Amerikában készült, ami épp elég is volt említésre méltó adatnak.

Ha mást nem is, de legalább a kettős szigetelés jelét felismerem. Amúgy számomra
lényegtelenek ezek a jelölések. Értem ezt úgy, hogyha fontosak lennének, akkor
biztosan tudnám, hogy melyik mit jelent. Gondoltam utánanézek, hátha akad
köztük valami érdekes. Az első svájci, a második olasz, aztán a norvég.
Ezek amúgy a megfelelőségi tanúsítványok országonkénti jelei.

Miután a kamerát kikapcsoltam, ismét nekifutottam a számológép tesztelésének,
minek eredményeképp mindketten egyre zavarodottabban kezdtünk viselkedni.
Amúgy a kijelző mutatta, beadott értékektől és kért számítástól valószínűtlenül
független számai, Remák nevű tantársamat juttatták eszembe. Osztálytársam
volt a MÜM 14-es ipari suliban. Emlékeim szerint Remák is éppen ilyen
random módon számolt. Amúgy van is egy erről szóló történetem.

Szóval az úgy volt, hogy matematika órán - úgymond évindítónak - kaptunk néhány nagyon egyszerű feladatot. Ez egy amolyan frissítő jellegű játékos elfoglaltság volt, ami pusztán azt a célt szolgálta, miszerint ugyan legyünk már szívesek visszazökkenni a nyaralásból a számok világába.
Letenyeiné feldobott valami nagyon egyszerű kérdést, majd rámutatott valakire, akinek ki kellett szaladnia a táblához, majd a többiek őszinte örömére meg kellett oldania a feladatot. Már úgy értem, hogy annak örültünk, hogy az adott feladat épp nem nekünk jutott.
- Kétszer harminc?
Tette fel a kérdést Letenyeiné, majd rámutatott Remákra. Ember táblánál ennyire ijedten még nem állt! A tanárnő kezdetben még azt hitte, hogy Remák csak hülyéskedik, de aztán ráérzett, hogy sikerült a problémát a velejénél megragadnia.
- Remák! Mennyi harminc meg harminc?
Próbált segíteni a tanerő, de ezzel csak annyit sikerült elérnie, hogyha lehetett ezt a helyzetet egyáltalán még fokozni, szegény Remák még az eddigi állapotánál is jobban összezavarodott. Ahogy ott állt a táblánál, segítségkérőn rebegtetve pilláit az osztálytársaira, végül kiváló barátom, Isten nyugosztalja Halasi Laci szánta meg. Odavetette foghegyről a táblánál toporgó Remáknak, hogy:
- Negyvenhét.
Remák már éppen fel akarta krétázni az eredményt a táblára, mikor engem is elkapott a segíthetnék, és egyszerűen nem bírtam megállni, hogy közbe ne szóljak, ezért odaszóltam Lacinak:
- Hülye vagy? Negyvenhét? Hát az páratlan! Ötvenkettő!
Szóltam oda Remáknak, aki ahogy kell, felírta a táblára az immáron szerinte is helyes eredményt. Gondolom az eredmény helyességéről a "páratlan" szóval, mint valószínűleg még számára is matematikai kifejezéssel sikerült meggyőznöm.
A tanerő persze a helyére zavarta szegény Remákot, aki, mint ahogy a számtanból, úgy a kialakult helyzetből sem igazán értett semmit. Szünetben éppen nagyban dumálunk Halasi Lacival, mikor is odajött Remák, és számon kérte rajtunk a kapott fals segítséget.
- De gecik vagytok, hogy rosszat súgtatok!
Erre fel Halasi Laci odaszólt neki:
- Hülye vagy? Hát mi sem tudtuk!
A slusszpoén a történetben az, hogy Remák számtani tudása - köszönhetően a vidéki oktatás színvonalának - olyan magas szinten állt, hogy ezt el is hitte!

Mint Letenyeiné feladata Remákra, nekem is sikerült oly rossz
hatással lennem erre a számológépre, hogy végül teljesen
összezavarodott. Az "E" betű ugyanis az errort jelenti.
Itt aztán meg is akadt a gép, hiába kapcsoltam ki-be.

Ha piszkálom a gombját, akkor meg morog.
Vagy megmorog? Mindegy... Ennek már...

Nagyon szépek ezek a csavarok. Mondjuk azt nem értem, hogy mégis
hogyan sikerült úgy feltenni rájuk az alátéteket, hogy nem jönnek le.

Nem ám csak úgy egyszerűen a műanyagba voltak belehajtva a csavarok,
hanem menetes fémbetét lett nekik beöntve a készülék műanyagból
készült fedelébe. Gondoltam mi lenne, ha megszerezném őket?

A sikertelenség nem okozott különösebb törést az életemben, ami
velem ellentétben nem mondható el a készülék fedeléről.

Mikor nekiálltam kifeszegetni a helyéről a zöld plexit, s annak kezdetben még esze
ágában sem volt engednie, egészen biztos voltam benne, hogy el fogom törni.
Erre fel szépen kijött egyben. Azonban a szellőzőrácsot belülről takaró
műanyag fonatról sajnos már nem tudom ugyanezt elmondani.

Ezt a készüléket annyira egyszerű szétszedni, vagy legalábbis
a videón látott szintig kidobozolni, hogy az egyszerűség
mondhatni már-már elveszi a szétszedés örömét.

Megígértem neki, hogy ki fogom szedni. Azt mondjuk már nem mertem
neki megígérni, hogy valaha is építeni fogok belőle valamit,
pedig hidd el bátran, hogy vannak hozzá ötleteim!

Ez a tápegység olyan kompakt, a kapcsolójával meg a borotvazsinórhoz való
aljzatával, hogy kezdetben még úgy volt, hogy nem is fogom szétszedni.

Annyira zavarosak voltak a mérési eredmények, hogy ha csak ideiglenesen is,
de leváltottam a Metex műszert egy nála sokkalta komolyabb Fluke típusra.
Végül is az derült ki, hogy kutya baja a Metex műszernek. A mért két volt
körüli érték zavart meg, ami valószínűleg a kijelző cső fűtőfeszültsége.
Valamint ha két össze nem függő kivezetés között mérek? Akkor ott
egészen biztosan nem fogok stabil értéket kapni, hisz az kapacitív
mérés, ami már attól elmászik, ha ráfogok a krokodilcsipeszre.

A tápegységet fura mód nem csavarok tartják össze. Mondjuk ez
az elgörbített lemezvég csak a burkolatot tartja, de mindegy.

Mert tarthatja azt a burkolatot bármi, ha én egyszer úgy döntöttem, hogy leszedem!

A trafót két okból nem dobtam ki. Egyrészt tetszik a burkolata. Aztán ott van még
az is, hogy úgy néztem, hogy szétszedhető, minek okán akár át is tekercselhető.
Aztán meg gyűjtöm is a trafókat. Jé! Ez három ok is volt! Pedig én - Remák
tantársammal ellentétben - általában majdnem ötös voltam matekból.

Olyan szépen egyben van ez a nyomdamű... De majd én mindjárt teszek róla,
hogy megváltozzon ez az egészen egyszerűen tarthatatlan műszaki állapot!

Mondjuk lehetne belőle csinálni egy olyan gépet, ami a marás alatt álló
nyáklapot lötyögtetné a vaskloridban. Vagy mivel jó erős, akár
az egész tálat, a benne lévő panellel és lötyivel együtt.

Fogalmam sincs róla, hogy hány voltról járt eredetileg a nyomdaművet
meghajtó apró motor. Azt viszont egészen biztosan tudom, hogy
mikor feltekertem a labortápom kimeneti feszültségét hatvan
voltig, valósággal lerítt a nyomdaműről, hogy támadni akar!

Hogyhogy minek ez nekem? Például a múltkor éppen ilyen forma
érintkező kellett, a narancsbőr elleni készülék motorjába.

Ezek a csavarok nem azért ily csálék, mintha félresikerültek volna, hanem azért,
merthogy ezek itt úgynevezett excenterek. Ezek óvatos tekergetésével lehetett
jusztírozni a mechanikát. Azért csak lehetett, merthogy már kiszereltem őket.

Egy ilyen valami azért jó ha van a dobozban, mert ugye mi van olyankor, ha tegyük
fel becsönget egy törpe és rám kérdez: Szevasz Géza! Nincs kölcsönbe egy
dárdád? Én meg csak állnék ott megszégyenülve. Milyen lenne már?

Na most ez a nyomdamű vagy hiányos, vagy számomra valami teljesen ismeretlen
módon írta a számokat, ugyanis nem találtam meg benne azt az alkatrészt, amin
a számjegyek vannak. Most, mikor a szétszedés másnapján ezeket a sorokat
rovom, kiborítottam a kisvödör tartalmát egy reklámújságra, és átnéztem
a mindenfélét, de semmi olyan alkatrészt sem találtam amin számjegyek
vannak. Mondjuk lehetett hiányos, hiszen ezt a gépet bontásra vettem át.
Mondjuk nem csak ezt az egyet, hanem lehetett belőlük néhány köbméternyi.
Miután a kitermelt belőlük a hasznosíthatónak ítélt alkatrészeket, majd visszaadtam
zacskókban a gazdájuknak, két darab számológép maradt meg. Az egyik ez volt,
a másik pedig egy esetlen Hunor 81-es, ami nem tudom, hogy azóta hova lett.

Már majdnem nekiálltam sajnálkozni, hogy a kitermelt fogaskerék nem illeszkedik
a motoron lévőhöz, mikor ráébredtem, hogy ez aztán tényleg annyira mindegy...

A bal oldali jó lesz rugós alátétnek, a jobb oldalit
meg mondjuk beütöm egy fába szegnek.

Ezt azért lehet így egyben kivenni, hogy könnyedén ki tudjuk cserélni.
Ezen a szalagon van az a tinta, ami a számokat írja a papírra.

Juj de nehezen adta meg magát! Konkrétan vagy tizenötöt döftem rajta a
csavarhúzómmal, mire sikerült lepattintanom róla a tetejét. A külsején
látható nyomokból ítélve, nem mernék rá megesküdni, hogy gyári
állapotú volt. Ha igen, innen üzenném az amerikaiaknak,
hogy nagyon csúnya volt az a ragasztás!

Lehet, hogy nem látszik soknak, de ahogy a mondás tartja, sok kicsi, sokra megy!
Szerintem el fogom átkozni a gyűjtőszenvedélyem, mikor szétválogatom őket.

Már megint azon kezdtem el agyalni, hogy mire kell nekem ez a nyomógombsor.
Sajnos épp mint a múltkor, most sem jutottam semmire.

Ahhoz képest, ami alkatrész kezdetben egy számológépben volt, ez már-már üres!
Mondjuk zsúfolt belűt nem tudok mutatni, mert azokat már a hetvenes
években kiárusították alkatrésznek az Ezermester boltban.

Vannak itt soványabb, és persze akadnak némileg kövérebb kondenzátorok is.
A legnagyobb úgy oda volt ragasztva, hogy ottmaradt egy kicsi a ruhájából.

Színjelzésű ellenállások, valamint egy kövér kvarc, amin szovjet
mintára nem az érték, hanem a gyártás dátuma a fő adat.

Mivel a diódás dobozaim többszörösen megteltek, így én
már látom is, amint ezeket nem fogom innen kiszedni.

Amennyiben azt tapasztalnád, hogy valami probléma akadt a számológépeddel,
ezen videó alapján merném állítani, hogy nem engem kell segítségül hívnod.

Ez a fura valami kötötte össze elektromosan a billentyűzetpanelt a tulajdonképpeni
számológéppel. Ha mást nem is, de legalább az érintkezőket eltettem belőle.

A kapcsolókat sajnos nem sikerült egyben kimentenem, ugyanis ezek a gombok
sajna egyáltalán nem képeztek egy egységet a hozzájuk tartozó érintkezőkkel.

Aztán mikor kimentem a konyhába kávéért, visszafelé jövet kiszúrtam
az előszobában ezt a szintén elbontásra váró IPTV set top boxot.

Már vagy fél perce tekergettem tétován a torx csavarhúzóm a csavarfejben,
megjegyzem teljesen hatástalanul, mire végül leesett, hogy ez a nyomorult
doboz, ez biztonsági torx csavarokkal van összefogatva. Mondjuk nekem
ne lenne hozzá szerszámom? Még különálló csavarhúzót is vettem,
direkt ehhez a méretű csavarfejhez, csak mikor eljöttem a
Telekomtól, valamelyik kollégámnál maradt.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.