ELKA 55 asztali számológép
(elpusztítottam)

A mai napon ezt a Bulgáriában készült ELKA 55 típusú asztali számológépet fogom
kivégezni. Egyszer egy kiváló barátom rám bízott vagy egy jó köbméternyi ilyen,
illetve ehhez hasonló asztali számológépet. Mondjuk az igaz, hogy tudta, hogy
én mindent szétszedek, amiből azért könnyedén kikövetkeztethető, hogy az
adott esetben éppen ez volt a cél. Zsákokban hoztam fel a bontanivalót,
majd miután végeztem velük, apró zacskókban, illetve dobozkákban
adtam vissza a még használható alkatrészeket. Hogy ezt miért csináltam?
Egyrészt valószínűleg az volt, hogy egyszerűen csak unatkoztam, másrészt pedig
mindig is szerettem alkatrészeket kiforrasztgatni panelekből. Azt biztosan
tudtam, hogy ebből az akcióból (valami érthetetlen okból kifolyólag)
megmaradt itthon egy szürke színű számológép, amit időnként
azóta is látok felbukkanni a pincében (majd alkalomadtán
azt is szétszedem), de erre a darabra nem emlékeztem.

Persze nem úgy nem emlékeztem, hogy ne tudtam volna róla, hogy van egy ilyen
számológépem, hanem úgy nem emlékeztem, hogy egyáltalán nem derengett,
hogy valaha rég egy ilyet is félretettem volna. Márpedig mese nincs, a tény
az tény! Ott hever szegénykém, illetve már konkrétan oda is lett készítve
a Select 722-es rádió tetejére. Amúgy egyáltalán nem miatta jöttem le
a pincébe, hanem a számítógépem alaplapjának papírjáért, mert
nem tudtam fejből, hogy milyen RAM való bele.

Természetesen amiért végül is lejöttem, ahogy kell, lent is felejtettem.
Mondjuk van már olyan öreg a gépem, hogy kár bele a RAM...

A számítógép alapjajának leírásával ellentétben, ezeket a kacatokat bezzeg felhoztam!
Mesélhetnék róla, hogy megbántam, avagy nem bántam meg a felhozatalukat, de
minden szónál többet mond el az a tény, miszerint ezek a kacatok már több
mint egy hónapja szívják magukba az ételszagot a konyhaajtó mögötti
ficakban. Hogy mi van még a zsákban? SANYO orsós kismagnó,
lézertáp, BRG MK-43, mely tárgyak mind mind ékes bizonyítékai
a szerző mérhetetlen zsákmányszerzési vágyának. Mondjuk most már
az van, hogy bárki bármit mond, hogy van neki a polcon valami felesleges
csoda, ingyen elpostázza, elhozza bármikor ajándékba, mehetek érte akár éjjel is,
szedjem szét kedvemre, illetve mindannyiunk okulásaképp, nem fogadom el.
Ha lomtalanítás van a környéken? Akkor addig a néhány napig azt eszem
amit hűtőben vagy a spájzban találok, hogy nehogy begyűjtsek valamit.

Mert ugye most is mi van? Elég csak ránéznem erre a gombsorra és máris képes
vagyok mögéálmodni valamit. Mondjuk jelen esetben csak (még ez a csak...)
arról van szó, hogy a gombok helyére más gombokat álmodtam, miközben
a valahol a kép tetején túlnyúló részt lefűrészeltem, a keletkezett lyukat
pedig befoltoztam egy darabka polisztirol lemezzel, melybe gondolatban
mindenféle csatlakozókat szereltem. Mivel manapság már bármiféle dobozt
lehet kapni, no meg akad is belőlük a polcaimon bőven, illetve kifogyott belőlem
az építési vágy, ezért a számológép doboza ezúttal megúszta a kettéfűrészelést.

Még ezt a komoly műszerfalat... A power LED a bekapcsolt állapotot jelzi, az OVF
(overflow) a túlcsordulást, míg az M betű azt, hogy van valami a memóriában.
Amúgy létezett ennek a számológépnek kijelzős változata is. Az annyival
jobb a kijelző nélkülinél, hogy nem csak a papíron lehet látni, persze
már kinyomtatva, hogy mit is pötyögtünk be, hanem a kijelzőn is.

Megpróbáltam odaálmodni valamit a gombok mögé. Mivel ezen tevékenységem
csúfos kudarcba fulladt, én már látom is e csodás gombok szomorú végét.

Bezzeg mikor kellett volna egy ilyen gomb a frekvenciamérőmbe nullázónak, akkor
természetesen egy sem akadt, pedig mivel kiváló barátomnak a számológépekből
kitermelt gombsapkák nem kellettek, így azokat mind eltettem. Na jó, azért nem
mindet, merthogy annyi fölös helyem nem volt, de azért megtelt velük egy fiók.

Mikor ezt a hiányzó matricahelyet megláttam, felmerült bennem
a kérdés, miszerint mégis hogy a csudába hívják ezt az izét?

Aztán persze rájöttem (húsz kép múlva, mikor megfordítottam a dobozt), hogy az
alján is van egy adattábla. Már a múltkor is orosznak néztem egy bolgár telefont
a cirill betűk miatt. Jelen esetben (még ha csak most fordult volna elő) persze
bennem volt a hiba, hiszen annyit azért igazán megtehettem volna, hogy
- minden orosztudásomat összeszedve - elolvasom a jobb alsó szót.

Itt jöttem rá, hogy miért nem emlékeztem arra a tényre, hogy ezt a gépet félretettem
későbbi felhasználásra. Azért, merthogy nem így volt! Szóval ez a példány nem
a korábban említett számológépek tömegéből lett kiválasztva, hanem ezt a
volt munkahelyemről hoztam haza. Miután még valamikor 2004-ben
felszámolták az István telefonközpontot, annyi minden maradt meg
a költözés után, ami már egyszerűen senkinek sem kellett, hogy alig
győztem közülük válogatni! Még emlékszem rá, amint megsimogattam
egy SHARP villanyírógépet, s szomorúan odaszóltam neki, hogy sajnálom,
de téged aztán már tényleg nem viszlek magammal. Amúgy valószínűleg a gép
már nem működött, mert a titkárnő (akit amúgy Tinának hívtak, de persze
mi egymás közt csak p*nának neveztünk) egy még tőle is szokatlanul
óvatlan ablaknyitás alkalmával a gépbe zúdított egy vázányi vizet.

Tényleg egészen jópofa dobozt lehetne belőle faragni,
ha levágnám róla a gombok után következő részt.

Ezt a kapcsolót egészen biztosan ki fogom belőle termelni, merthogy éppen ilyen
van (legalábbis így kívülről nézve) a frekvenciamérőmben, jelgenerátoromban,
és a labortápomban is. Majd építek valami műszert, amibe pont kelleni fog.
Ez annyira valószínűtlenül hangzik, hogy még én is csóválom a fejem!

Már majdnem elfelejtettem kipróbálni, hogy működik-e egyáltalán a számológép.
Ugyan írni nem ír a papírra semmit, mert már rég kiszáradt belőle a tintaszalag,
de amúgy úgy néz ki, hogy rendben teszi a dolgát. Mondjuk szó sincs róla,
hogy azért került volna a szekrény mélyére, mintha mondjuk elromlott
volna, hanem csak azért, mert idővel egyszerűen oka fogyottá vált.

Ha fogna benne a szalag, akkor ennyi papír elég is lenne hozzá, hogy megmutassam
milyen számokat ír. De nem fog! Nekem meg semmi kedvem sem volt belocsolni
valami lötyivel a szalagot, mert már előre láttam, hogy ez a vacak még ezen
cselekedetem nélkül is meglehetős koszt fog varázsolni az asztalomra.

A készülék hátulját mutató képen alaposan elmerengtem. No persze nem
azért, mintha lenne itt bármi érdekes, hanem csak azért, mert
már megint ebéd után álltam neki a szétszedésnek.

Az mindenesetre biztos, hogy ezt a tehermentesített bevezetésű
hálózati kábelt ki fogom innen menteni. Hogy aztán fog-e
még valaha is járni benne az áram? Ez egy jó kérdés!

Ez a nyomdamű úgy működik, hogy az optokapu adja a nullás takkot (szinkron) és
onnantól számol az IC (az eltolt lábú imperialista beszerzés), majd a megfelelő
pillanatban az elektromágnessel behúzza a pucukákat (később látható apró
vasdarabok), amivel blokkolja az adott számkarikát. Ennek a folyamatnak
a végen, mikorra kialakul a papírra írandó számsor, egy vékony gumihenger
átfordul, és a festékszalagon át a számkarikákhoz nyomja a papírt. Mínuszoknál
előbb emelt egyet a szalaghídon az elektromágnes, illetve kiakasztott egy kallantyút,
minek hatására egy rugó röptette nagyobb magasságokba a kétszínű festékszalagot.
Az említett elektromágnest majd kicsivel később láthatjuk a mechanika oldalán.
Ez a leírás persze nem tőlem származik, hanem egy kiváló barátomtól, aki
nálamnál sokkalta többet tud az ilyen nyomdaművek lelkivilágáról.

Szerintem ezt a rácsot ki fogom innen vágni. Hogy ez meg mégis mire kell nekem?
Gondolom hangszórórácsnak. Az a baj, hogy az Ezermester újságon felnőve, az ott
látottakat továbbgondolva, a filozófiát magamévá téve, bármi mögé azonnal oda
tudok álmodni valami egészen mást. Vagy teszem azt valami hasonlót, csak
nagyon másképp. Például a múltkor megláttam néhány VEF rádiót egy
szelektív gyűjtő mellett. Már éppen sikerült megálmodnom a három
rádió alkatrészeinek értelemszerű átrendezésével egy hat hangolt
körös egyenes vevőt, mire végül mégiscsak sikerült magamat
elrángatnom a helyszínről. No de hogyan fog így beindulni
a rádióépítős oldalam? Miből lesz így a hat hangolt körös?

Szóval az úgy volt, hogy minden évben feltűnt az irodákban egy közszeretetnek nem
különösebben örvendő, Mancus nevű kolléganőnk, majd leltár van felkiáltással,
amit nem sikerült előle időben eldugnunk, azoknak a készülékeknek az aljára
felragasztott egy-egy újabb cetlit. Én a részemről ezen mindig elcsodálkoztam.
Már úgy értem, hogy szerintem leltár alkalmával talán inkább azt kéne megnézni,
hogy megvan-e minden amit az előző évben belevettem a leltárba. Mikor erre egyszer
még rá is kérdeztem, akkor azt vágták a képembe, hogy ehhez én nem értek, és nem
is érthetek hozzá, hiszen nem a gazdasági osztályon dolgozom. Ezen a válaszon
egy kissé elcsodálkoztam, de korántsem annyira, mint mikor a rákövetkező
évben kineveztek a leltárbizottság vezetőjének. Lényeg a lényeg! Ha az
ember tudja, hogy mi hol van nyilvántartva, s történik mindez milyen
színvonalon, akkor azt hoz haza a cégtől, amit csak akar, vagy nem
szégyell. Ezen állításomra talán a legékesebb bizonyíték, hogy a
MÁV dolgozók hobbitelkén vasúti kocsiból volt a hétvégi ház.

Gondolom volt a műszernek egy olyan változata is, ahol az ovális
lyukban két darab biztosítékház lakott. Az a 315 milliamperes
érték, az meg már milyen egy gyönyörűségesen kerek szám?

Mikor bedobom a gumilábat a többi közé a gumitücskös
dobozomba, a többiek üdvrivalgásba fognak kitörni,
gondolom "már csak te hiányoztál" felkiáltással.

Milyen szépek ezek a csavarok...

Amekkora barom vagyok, még ezeket is elteszem.

Íme a számológép fedele belülről.

A nyomógombok meglehetősen egyedi megoldásúnak tűnnek. Egy apró mágnes
mozdul el a reed relé mellett. Bár elpusztíthatatlannak és hibázásra
képtelennek tűnik, a valóságban sajnos mégsem volt az.

Először még úgy volt, hogy ezt a részt kivágom a panelből, aztán
mégis inkább úgy lett, hogy az egész panelt vágtam ki.

A zsákmány nem igazán látszik jelentősnek, de mindjárt megváltozik
a véleményem, mikor majd épp ezekre lesz szükségem, és van.
Mármint nem szükségem van, hanem a dobozaimban van.

Az előbb néhány pillanatra bekapcsoltam a gépet, de mivel egyáltalán
nem emlékeztem rá, hogy világítottak-e a LED-ek, ezért újra
összedugtam a már kissé megbontott részegységeket.

Kaptak egy kis időt, hogy legyen idejük elköszönni egymástól az alkatrészeknek.
Majdnem elfelejtettem megírni, hogy bár a készülék működik, de még a power
LED sem világít, nemhogy a többiek! Persze ez most már olyan mindegy...

Nagyon érdekes kis szerkezet. Már persze csak annak,
aki szereti bámulni az ilyen izgő-mozgó valamiket.

Gondoltam ezt a lyukacsos szivacsot kiveszem egyben.
Gondolj inkább valami másra, gondolta a szivacs.

Miközben a gombokat bámultam merengve, arra a fogós kérdésre kerestem
a választ, hogy mégis mi a csudára lenne jó nekem ez az izé, így egyben.

Mivel a kérdésemre nemhogy értelmes válasz, de semmiféle felelet sem érkezett,
(megjegyzem tőlem), ezért a gomboknak hamaros igencsak szomorú végük lett.
Tekercsrugók, apró mágnesek, feliratos gombok, fura formájú vasdarabkák.

Pedig az előbb még milyen szépen egybe voltak építve...

Annyi ilyet, illetve ehhez hasonlót pusztítottam el, hogy ez a plusz egy darab már
igazán nem számít. Néha bizony meg is kapom a magamét egy-egy olvasótól
(jellemzően olyanoktól, akik épp csak odatévedtek valamelyik cikkhez),
hogy mekkora állat vagyok már, merthogy szétszedtem ezt vagy azt.
Ilyenkor azzal szoktam érvelni a "komoly gyűjtő" uraknak, hogy én
legalább nem a szekrények mélyén dugdosom a kincseimet, hanem
megosztom a látványukat mindenkivel. Mondjuk elismerem, hogy ez
azért nem lehet magyarázat az összes tettemre, de mentségnek elmegy.

Mivel nem értek hozzá, mármint a számológépekhez, meg amúgy semmihez
se igazán, ezért inkább nem mélyednék bele ezen kapcsolás rejtelmeibe.

Mivel a hálózati trafó még egyben van a hálózati kábellel, ezért úgy döntöttem,
illetve rájöttem, hogy az lenne a legegyszerűbb, ha most mérném le
a kimeneti feszültséget. A szekunder oldal kétszer 23 voltos.

Ez így már valaminek a tápegysége. Már csak azt a bizonyos "valamit" kell mögé
megálmodnom. Mondjuk ha csak álmodnom kellene, az azért talán még menne.

Még egy kósza hűtőborda is akadt a "valami" tápegységéhez.
No nem mintha nem volna itthon belőlük két dobozzal...

Mivel semmiféle értelmes (vagy akár teljesen értelmetlen) célt sem voltam
képes kiagyalni neki, ezért így egyben már csak néhány perce van hátra.

A nyomtatóban magyar a festékszalag.

Mondhatnánk, hogy a festékszalag legombolyításának aztán már tényleg semmi
értelme sem volt, csakhogy erről szó sincs! Ugyanis az apró orsókat, mint
alkalmas csévetesteket, eltettem későbbre, a rádióépítős oldalamhoz.

Mégis mi a csudát keresnek ezek a kereszthornyos fejű csavarok egy
a nyolcvanas évekbeli keleti blokkban gyártott készülékben?

Ennek a spárgának olyan jellegzetes a fogása, hogy egyből felismertem. Ilyennel,
illetve az ebből készített hálóval volt megerősítve a teherautók gumija belülről.
Onnan tudom, hogy hoztam belőle egy spulnival a néhai Taurus gumigyárból.

Ugyan már rengeteg színes drótom van, de ha ezt sem felejtem el
kidobni, akkor már megint több lesz belőlük egy marékkal.

Ezt a három panelt a mechanikáról termeltem le. A bal felsőn egy reed relé van, míg
az alatta lévőn egy optocsatoló, amiben egy tengelyvégi lyukacsos tárcsa forgott.

Egyrészt azért koszol, mert még ha kicsi is, de ez azért akkor is egy nyomdamű.
Másrészt a forgó dolgok szinte kivétel nélkül mindig be vannak zsírozva.

A tápegységem feszültségszabályzó gombjával lelassítottam a motor forgását,
hogy kényelmes alapossággal szemlélhessem a szerkezet működését.
No nem mintha lassabban forgatva bármit is értenék belőle...

Már majdnem átsiklottam ezen felirat fölött, mikor végül mégiscsak kiszúrtam.
Megjegyzem furcsállottam is, hogy mit nem gyártottak Bulgáriában.

A csavarhúzót harapdáló gépet, mint egy megvalósítandó célt, még
a saját elborult elmém szüleményeként is kissé túlzásnak érzem.

Egyrészt nincs dátum a motoron, ami egy óriási trehányság, másrészt így is nagyon
jól meglesz a sokadik villanymotoros dobozomban. Ez a sokadik azt jelenti, hogy
ugye eleve volt egy villanymotoros dobozom. Aztán a múltkor valami alkatrész
után túrva elkezdtem különdobálni a villanymotorokat, minek következtében
több doboz is megtelt. Fene se gondolta volna, hogy ezekből ennyi van...

Az apró elektromágnes, meg az egészen lehetetlen formájú biztosítógyűrű, meg
a formátlan fémalkatrész már annyira hiányzott a gyűjteményemből, hogy
mikor épp volt egy kis szabadidőm, olyankor kicsit már sírtam is utánuk.

Már majdnem kivágtam ennek az izének az aljából azt a csíkot, amin az átmérő
hármas lyuk van, amikor aztán mégse. Ilyenkor szokott megtörténni, hogy
kevéske idő elteltével, épp egy ilyen formájú alkatrészre támad szükségem,
aztán majd bánhatom, hogy nem vágtam ki innen. Még ezt a beteg filozófiát...

Ezek az apró izék végképp kivégezték a már amúgy is koszos alátétpapírt.
Amúgy ezek állították meg a kívánt pozícióban a számkerekeket.

Egyes fogaskerekeket sikerült kimentenem.

Persze olyan is akadt, amit nem.

Ugyan volt még benne néhány csavar, amit akár ki is tekerhettem volna,
csakhogy ezek aztán már végképp nem engedtek az erőszaknak.

Ez a nagycsomó elektromágnes tologatta a rengeteg apró fémdarabot,
melyek a szükséges pozícióban állították meg számhengereket.

Ez olyan szép, hogy már majdnem eltettem, csak aztán mégse.
Nemcsak oka nincs amiért eltenném, de már hely se nagyon!

Már csak ti hiányoztatok a vegyes alkatrészes dobozomból...

A hálózati trafót végül két hónap elteltével sikerült levinnem a többihez.
Ez szerintem egyáltalán nem sok idő! Legalábbis ahhoz képest egészen
biztosan nem az, hogy a teljesen felesleges, konkrétan bizonytalan
eredetű Negro cukorkát már hosszú évek óta őrizgetem.

A maradványokat kitettem az előszobába. Gondoltam itt hátha útban lesznek annyira,
vagy óvatlanul leverem őket, és akkor majdcsak leviszem őket a kukába. Mint ahogy
annyi minden mást, ezt a kupit is hetekig nézegettem, mire végül elkerült innen.
Persze a csúcstartó a háttérben megbúvó zöld bőröndöcske, ami amúgy egy
Terta 811-es magnó, ami már mindenhol volt útban, mégsem
készültem még el a róla szóló cikkel.

Mindig is szerettem volna kipróbálni, hogy kimosható-e mondjuk egy ilyen koszos
hálózati kábel, a csap helyett az automata mosógépben. Aztán rájöttem, hogyha
beteszem valamelyik melóskabátom cipzáras zsebébe, akkor miért ne lehetne
géppel mosni? Mondjuk a biztonságos zsebre tétel nélkül nem tanácsos,
mert ha átférnek a villásdugó lábai a mosógép dobjának lyukain,
akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy át is fognak
menni! Akkor aztán lesz gond rendesen, mert
mindig lesz, mikor valami apróságra
nem figyel oda az ember.

Most például az történt, hogy miközben ezt a cikket írtam, óvatlanul odanyomtam
a lábam az íróasztal széléhez. Először azt hittem, hogy valami bogár csípett
meg, mint látható zsinórban hétszer, aztán persze kiderült, hogy
pusztán a nyomástól is lehet kapni csalánkiütést.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.