Roadstar PLL szintézeres magnós autórádió
(ligetben találtam)

Ma ezt a szerencsétlen sorsú készüléket fogom szétcincálni.
Hogy mit jelent pontosan a szerencsétlen sors?

Nos egyrészt azt, hogy ezt a magnót hamarost elemeire fogom bontani. Jelen esetben
a hamarost, az ezen fotó elkészülte óta eltelt tíz évet is jelenti. Másrészt azért
is szerencsétlen ez a készülék, mert egyszer már eldobták. Konkrétan
valahol a ligetben találtam, ahol is épp csendben kushadt a fűben.

Természetesen elhoztam, minek következtében újfent alaposan kikaptam
a páromtól, mondván mindent döglött vackot összeszedek útközben.
Pedig nem is!

Ezt a patkányt például nem hoztam haza.

Szóval az úgy volt, hogy a múltkor boncolt Triasun kisrádió épp arra várt,
hogy levigyem végre a pincébe a társaihoz. Mivel a lakásban található
lomjaim közül semmit sem volt kedvem szétszedni, ezért felkaptam
a rádiót, majd leszaladtam vele a pincébe. Gondoltam odalent csak
találok valamit, amit kedvem támad megböködni a csavarhúzómmal.

Bár az asztal közepére tettem, a kupi miatt nehezen felfedezhető. Lesz itt rend!
Mondogatja magának a szerző, eddig még finoman szólva nulla eredménnyel.

Illetve ami eredményt sikerült elérnem, az egyelőre még csak a rendetlenség egyre
magasabbra hágó fokában csúcsosodik ki. Persze tudom, hogy mi a megoldás,
csak lusta vagyok nekiállni. Először is szét kéne csapnom az úgynevezett
"nagydarab" cuccaimat. Ha elbontanám az Orion AG604-es rádiót,
a Dédi rádióját, meg még két nagyobb darab csövest, már csak
ezzel a négy tétellel is nyernék annyi helyet, hogy tudjam mozgatni
a kincseimet a polcokon. Aztán akad még itt még elektromos kézszárító,
Junoszty tévé, mechanikus írógép, fényes gombos Hi-Fi kombinát, felesleges
öreg PC, két óriási dobozra való videokazetta, Siemens Club rádiósmagnó, meg
ki tudja még mi minden, mi nagyságokat elbontva lenne végre hely. Persze van
itt még más gond is a helyszűkén kívül, ami konkrétan az, hogyha nem is
totális összevisszaságban vannak a dolgok, de éppen csak nem.

Például az autóba való rádiókat és rádiósmagnókat már
sorba, akarom mondani egy helyre rendeztem.

Jó. Akkor két helyre. És? Már miért ne lehetne rogyásig a polc autórádiókkal?
Na most nem állnék neki felsorolni az okokat, mert ha lehetetlen éppen nem
is volna, de azért nehéznek igenis nehéz lenne megideologizálnom
ekkora mennyiségű autórádió készleten való tartását.

A tömegből kiragadott autórádiót az előszobában helyeztem el, hogy szokja a helyet.
A zöld bőröndöcske, vagyis a Terta 811-es magnó, már vagy egy évtizede szokja.
Az előszobafalon lógó BEAG mikrofonos füles csak néhány éve teszi ugyanezt.

Ugyan a Roadstar - mint egy autóba való magnós rádió neve - első hallásra nem
kifejezetten cseng lelkesítően, de ettől függetlenül ez nem egy bóvli készülék.

A képen látható kihajtható fülnél fogva lehet kihúzni a készüléket a fiókjából.
Ez azért jó, mert az autó leparkolása után, kezünkben az autórádiót lóbázva
tudjuk elhagyni a helyszínt. Mondjuk ez az autórádió, ez szerintem koránt
sincs annyira komoly készülék, hogy érdemes lenne érte megkockáztatni
egy autófeltörés közbeni lebukást, csakhogy akinek épp a napi betevő
sörre kell a pénz, az az enyémmel éppen átellenes véleményen van.

A korrektebb készülékek azért nem néznek ki ennyire slendrián bádogos munkának.
Nézzük meg ellenpéldának például ezt a Kenwood készüléket.

A csatlakozónak kivágott téglalap forma lyuk pereme közelebbről megvizsgálva
olyan, mintha hidegvágóval metszették volna ki. A csatlakozót rögzítő csavar
vége pedig egyszerűen csak le van vágva csípőfogóval. Az meg ott
jobbra lent, az csak nem rozsda?

Hát de!

Az autóba szerelt alkatrészek általában olajosak, zsírosak. Ez persze érthető
dolog, hiszen az autó egy gép, ami alapvetően koszos, illetve koszolódó
alkatrészekből áll össze. No de az azért nem kellene, hogy igaz
legyen egy az utastérben elhelyezett összetevőre!

Olyan érzés volt kihúzni a rádiót a keretéből, mintha az agyamat smirgliznék.

Ez a csatlakozóaljzat a rádiós magnó hátulján található. Hogy mi bajom van vele?
Nos mindössze csak annyi, hogy mindeközben az ellenpárja beépítve az autóba.
Mikor az első ilyet letette elém egy barátom, vessek már rá egy gyógypillantást
felszólítással, nos nem voltam tőle boldog. Mert ugye először is ki kell találni,
hogy a csatlakozó lábai közül melyik a pozitív. Ez persze csak úgy megy, ha
előbb kinyitja az ember a készüléket. (esetleges garanciának azonnal annyi)
A negatív pólus a készülék háza, azzal nincs dolog. Miután kondenzátorokat
építettem a próbahangszórómba, a hídvégfokok tönkremenetelének kísértése
nélkül, már pusztán próbálgatással is megkereshettem a hangszórók irányába tartó
kivezetéseket. Aztán kell még a rádiónak antenna, folyamatos plusz a memóriának,
kapcsolt plusz a világításnak, s mikor mindezek megvannak, csak akkor lehet végre
ránézni a készülékre, hogy konkrétan mi is vele a baj. Mivel az időnként beeső
egy-egy (esetleg néhány tucat) autórádió kedvéért azért mégsem tarthat
az ember ellendarabot a kismillióféle csatlakozóhoz, ezért én
kerülőmegoldásként bonctűkkel dolgoztam. Ezekkel
meg mondjuk az a baj, hogy még a készülék óvatos
mozgatásakor is hajlamosak kihullani a helyükről.

Az aranyszín típusmatricából, a beépítő keretből történt sokszori ki-be
rakosgatás folyományaként, mára már alig maradt meg valami.

Így kell bekötni a négy hangszórót. Valaha volt egy utórádió beszerelő műhely
a Mester és a Páva utca sarkán. A Mester utcában az átellenes oldalon pedig
maga a Gelka szerviz. Az "okos" autós megvette a hőn áhított csodarádiót,
aztán ahogy az nálunk akkoriban még erősen szokás volt, nem szerelővel
szereltette be. Mostani szemmel nézve fura egy világ volt. Az autósok
sokasága nem szervizbe vitte a kocsit, hanem maga javítgatta a ház előtti
parkolóban, vagy akinek volt garázsa, akkor ott. Miután a ködlámpát sikerült
felszerelni, valamint helyesen bekötni, miért is ne gondolhatta volna a tulaj, hogy az
autórádiót is sikerülni fog. A hangszóró egyik drótja a testre jön, a másik pedig
a rádióra. Mondjuk az igaz, hogy eddig így volt, csakhogy ebben a rádióban
már hídkapcsolású a végfok, ami egészen röviden annyit tesz, hogy mind
a két hangszórónak szánt kivezetésen jel van, csak ellenkező fázisban.
(ettől lesz hangosabb, de ezt most hagyjuk) Az erősítő kivezetései a
működési elvből fakadóan fél tápfeszültségen vannak, minek okán akár
közvetlenül, akár hangszórón keresztül kötjük őket testre, azonnal annyi lesz
a végfoknak. Mondjuk egy pillanatra azért még így is megszólal a rádió, csakhogy
miután kiégett a végfokban az IC, azonnal kiveri a biztosítékot. A biztosíték jó
magyar szokás szerinti drótos megpatkolása után, ha a rádió megszólalására
esélyünk ugyan nincs is, de arra azonban van, hogy az esetlegesen pozitív
oldalra kiakadt kimenetű IC elolvasztja egyrészt a hangszóró lengőtekercsét,
másrészt a még annál is pótolhatatlanabb úgynevezett "fader" potmétert, ami a
hangerőszabályzó szokásos bekötésével ellentétben, az erősítő kimenetére
van bekötve. Na ezektől az esetektől kaptak hülyét szegény szervizesek.
Ez volt a "mindent megpróbáltunk, de sehogy sem szól" típusú ügyfél.

Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a rézből készült, hagyományos sliccelt
fejű csavar, ez nem gyári. Vagyis lehet, hogy az előbbiekben vázolt
események egyszer már megtörténtek ezzel a magnóval.

Már a panel mintázatából is eldönthető, hogy ez azért egy elég komoly készülék.
Egy bóvli magnós autórádióban ugyanis még negyed ekkora sincs a panel!

Ez a fehérség, ez nem a körülmények hatására megváltozott állagú gyanta, hanem
jelen esetben arról van szó, hogy az utasteret fűtő radiátorból (vagy valamelyik
lyukas csőből) belefolyt a készülékbe a hűtővíz. Időben észlelve a jelenséget,
talán még menthető a helyzet egy alapos mosással, azonban ha beindul
a rozsdásodás, akkor a magnó mechanikájának azonnal annyi.

Innen nézve hiába nincs a történésnek látványos nyoma, a készülék aljában
található panel alatt összegyűlt hűtővíz úgy jutott el odáig, hogy
galádul keresztülcsordogált ezeken az alkatrészeken.

Azért van benne akkumulátor, hogy ne felejtse el a rádió a beprogramozott adókat.

Ez a magnófej, ez speciel annyira újnak néz ki, hogy merném
állítani, hogy márpedig ezt sosem koptatta szalag!

Azok a fehér kirakódások és barna rozsdafoltok, mindjárt két dolgot is jelentenek.
Egyrészt valóban annyi a magnó mechanikájának, másrészt pedig nincs nekem
annyira ócska próbakazettám, amit ebbe a koszos sz*rba bele mernék tenni.

Az előbb tett megállapításaimhoz megalapozott hátteret
biztosítanak a mechanikából áradó szörnyű hangok.

A mechanikával ellentétben, az elektronika épnek látszik.

A múltkor az egyik bonctűmet eltörtem, a másikat meg úgy eltettem valahova,
hogy azóta sincs meg. Szóval mostanra már csak egy szem bonctűm maradt,
ami mondjuk elég volt a pozitív tápfeszültség csatlakozásához. (a negatív
a test, arra könnyű ráakaszkodni a krokodil csipesszel) A hangszóró
ideiglenes bekötéséhez ezt a horgolótűt vetettem be.

Úgy néz ki, már amennyire a recsegéstől egyáltalán hallatszik, hogy a rádió rész
rendben van, azonban a két hídvégfok négy ágából csak egy ad hangot,
és még az is csak ilyen csúfosan torzan szól, mint ahogy halljuk.

Elkezdtem magam előtt forgatni a készüléket, és ami csavart csak találtam,
azokat rendre kitekertem. Mondjuk eddig sem volt róla szó, hogy egyben
maradna ez a készülék, de most már egészen biztos, hogy szétszedem.

Már annyi gombom van, hogy ezek oda sem férnek! Szerintem az lesz,
hogy fogok nekik nyitni egy az eddiginél kétszerte nagyobb dobozt.
Azt mondjuk ne kérdezd meg, hogy minek. Gyűjtöm őket és kész!

Bár ez a képen nem látszik, de a valóságban annyira koszosak a panelek,
hogy erősen rezeg a léc, miszerint nem pákázom szét őket.

Első ránézésre még úgy gondoltam, hogy semmi sem kell a mechanikából,
aztán persze mégiscsak kitekertem belőle a csavarokat. Meg persze ott
a motor, ékszíj, gumigörgők, rugók, kapcsolók, tucatnyi fogaskerék.

Ezeknek a bádogoknak pedig nagyon fognak örülni a kukázók.

Innen már épp csak ti hiányoztatok, kiáltott fel a szerző hangjában korlátozott
mennyiségű örömmel, miután egy óvatlan megmozdulását
követően kihullottak az előlapból a gombok.

Egyszer úgyis kerítek egy fogaskereket a Technics magnómba,
szövögeti hálóját a szerző egyre valószínűtlenebb terveinek.

A zsákmány mennyisége oly csekély volt, hogy a panelek felé fordultam.

Egyáltalán nem érdekel, hogy ki mennyire szereti a vizet!
Nincs semmi ne fürgyé le! Fürdés van és kész!

Illetve majd csak akkor lesz kész, ha a ventilátor keltette huzat a vízcseppek
utolsó maradékát is felszárította. Addig ugyanis tilos pákázni,
mert a felforró víz szétköpködi a forró ónt.

Mindjárt vége.

A kétféle színű izzókból arra a következtetésre jutottam, hogy ebben a rádióban
igény szerint át lehetett kapcsolni az előlap megvilágításának színét. Bár egy
ennél sokkalta komolyabb készülékben, de már láttam ezt a szolgáltatást.

Ennyi volt, itt a vége...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.