Motofon analóg órás rádió
(vacak)

Ma ezt az analóg órás ébresztős rádiót boncolom fel.

Ugyan kismillió más rádió, illetve egyéb kacat van odakészítve a polcra, de én mégis
a Motofon mellett döntöttem. Mert ugye ahhoz, hogy felboncoljam a Neywa kettőt,
előbb szét kellene szednem a sorban előtte álló M-10, Motofon, C-105 hármast.
A faládikás rádióhoz meg azért nincs kedvem, mert le van benne szakadva
a ferritrúd. A SANYO magnó meg gerjed, de én rá valahogy nem.
A többi felhalmozott lomot meg inkább hagyjuk is.

Mikor találok valamit a Sokol rádióhoz, akkor vagy leteszem ide, vagy egy ehhez
a kupachoz meglehetősen hasonló gyűjteményhez, ami a pincei polcon lakik.
Ha egyszer végre méltóztatnék bemutatni ezt a rádiót, annyi lesz utána
a maradék, hogy nyitnom kell majd számukra egy saját dobozt.

Ezzel Conrad rádióval meg csak az a bajom, hogy ez egy építőkészletből van, ezért
egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy a szétszedtemben mutassam be,
mert ugye már össze van rakva, vagy a rádióépítős oldalon, merthogy
mégiscsak egy építőkészlet eredménye. Ahogy a rádió beszerzése óta
eltelt időből látom, el leszek én még ezzel a dilemmával egy jó darabig.

De legalább ezt a dobozt kivégeztem! Na jó. Akkor csak rádiós szempontból, de azért
már az is valami! Most tulajdonképpen azt játszom, hogy megyek körbe a lakásban,
az egyik kezemben a fényképező, miközben a másik kezemmel mindenre csak
legyintek, miszerint ezt sem ma szedem szét, meg az se most következik.

Az ultrahangos mosó mellé bedugott Tronic rádió fele már eleve zacskóban van.
Szóval őt nem annyira szétszedni kéne, mint inkább összerakni. Jobbról belóg
a képbe a nagyon hangos fülesem, amit nyugodtan lerombolhatok, mert már
úgyis csak a fele van meg. Ezt is már vagy tíz éve mondogatom magamnak.

Szóval az úgy volt, hogy először még csak az MK-29-es magnó lakott itt, aztán egyre
több rádió, magnó, illetve rádiós magnó csatlakozott hozzá. Mikor meglátom ezt a
készletet, mindig elmerengek rajta, hogyha lehordanám őket a pincébe, akkor
ugye szétszedéskor hozhatnám őket vissza. Itt aztán mindig el is akadok.
Néha kihúzok a sorból egy-egy érdekesebbnek tűnő példányt, például
a körkapcsolós Grundig kazettás magnót, vagy az egyszerűen csak
nagyon koszosnak nevezett rádiót, aztán mint az látható, mindig
vissza is dugom őket a helyükre. Azt gondoltam ki, hogy amit
most kihúzok, nincs mese, azt már nem is dughatom vissza!

Jó. Tudom. Ez csalás, hiszen ezt a rádiót már nagyon régen
szétszedtem, csak valamiért visszakerült a szekrénybe.

Most viszont nem! Tekertem rá némi folpackot, majd kiraktam az előszobába.
Aztán ahogy itt megláttam a SANYO üzenetrögzítőt, természetesen
azonnal beugrott, hogy mára az ő elbontása volt betervezve.

De most már mindegy, mert ha fene fenét eszik, akkor is ez a rádió jön!

A neve olyan hosszú, hogy tulajdonképpen azért lett annyira hosszúkás formájú
doboza a rádiónak, hogy ezt az egészet egyetlen sorban ki tudják rá írni.

A skála, bár nagyon egyszerű, de ettől függetlenül azért szép.
Ezüst alap, fekete betűk, és egy kevés rikító narancssárga.

Az üzemmódváltó kapcsoló már-már hatalmas!

Ráadásul meglepően kulturált megoldás, ahogy az ablakban változnak a feliratok.

Balra a sávváltó, középen az elemtartó, jobbra pedig az óra beállító szervei.

Az antenna ép, bár a tartójának már le van pattanva a vége.

Úgy nézem, hogy az elemtartó érintkezőinek végképp befellegzett.
Az alsó króm színű, a felette lévő már csak réz, ami a jobb
sarokban lakott, az meg már szinte teljesen eltűnt.

Mivel semerre sem látok felhúzót, ezért ez az óra valószínűleg elemes.
Vagyis tévedtem. Csak a kijelzés analóg, maga az óra azonban nem.

Csak azért néztem át ide, hogy megállapítsam a tényt, miszerint a fehér órásrádióm
még mindig beteg. Szó sincs róla, hogy azért lenne folpackba csomagolva, mert
már megmutattam a belsejét, vagy mondjuk fertőző beteg lenne, hanem azért,
mert már hetekkel ezelőtt is úgy volt, hogy leviszem a pincébe, és majd egy
más, sokkalta távolibb alkalommal nézünk bele. A pincébe ugyan többször
is lementem, de az órásrádiót eddig még valahogy mindig idefent felejtettem.
Ha meg már lent jártam, természetesen beletúrtam néhány dobozba. Az egyikben
megtaláltam azt a fekete digitális órát, ami a képen szinte nem is látszik, mert olyan
ügyesen betömtem a CD lemezek közé. Ez annyira így van, mármint az, hogy nem
látszik, hogy már vagy fél éve ott van, de még mindig nem történt vele semmi!
Hogy minek kéne vele történnie? Az óra ugyan benne van a dobozban, de
emlékeim szerint a kijelzőjét épp a fehér órásrádióba szereltem át, az
aprócska trafóját meg valami másba. Lényeg a lényeg! Ha végre
átrendezném az alkatrészeket, újra lehetne a szobámban egy
működőképes óra. No nem mintha számomra bármit is
jelentene az idő, de azért ugye mégis. Óra nélkül...

Levettem a rádióról a hátulját. Most erre mit mondjak? Számomra valahogy
ratyinak tűnik a tartalom. Esetlen és átgondolatlan az egész konstrukció.

Belelapoztam az összes Kádár könyvbe, meg néhány újabba is, mert meg mertem
volna rá esküdni, hogy láttam valahol ennek a rádiónak a kapcsolási rajzát.
A rajzot végül a Rádiótechnika újság egy régi számában találtam meg.

Hosszan elmerengtem azon a rejtélyen, miszerint honnan a csudából került ez a rádió
a szekrénybe. Egyáltalán nem dereng, hogy ezt én vettem volna. Persze lehetett
akár Apukám is, hiszen ez a polc eredetileg az ő birodalma volt. Az biztos,
hogy nem nálunk a szekrényben lett ilyen poros! Illetve valószínűleg
még sosem nyitottam ki, mert akkor biztosan leporoltam volna.

Az órát talán még lehetne belőle hasznosítani. Már úgy értem, hogy megnéztem, és
első ránézésre nem láttam benne hibát. Ellenben a rádiónak sajnos annyi. Ugyan
megszólal, de csak nagyon halkan. A hangerőszabályzó potméter lábáról is
csak halkan zúg. Vagy az IC halott, vagy a kimeneti csatolókondenzátor
száradt ki, esetleg a hangszóró mágnese csúszott félre. Egyik sem egy
akkora kaliberű hiba, amit ne lennék képes orvosolni, de a teljesen
szétrohadt teleptartó miatt nem volt kedvem nekiállni. Szóval ha
lesz is itthon kipofozott ébresztős rádió, akkor sem ez lesz az...

Az elektronika még úgy ahogy rendben volna, de a szerelés trehány.

Illetve nem csak a szerelés trehány, hanem maga a konstrukció is.
A ferdén álló kondenzátor helye ugyanis el lett méretezve.

Ha valakit érdekel, itt az ULN2204-es IC adatlapja, bár az előbb láthattuk a lényeget
a rádió kapcsolási rajzán. Attól, hogy az alkatrészek nagy része bele van integrálva
egy fekete műanyag tokba, attól akár még lehetne jó is ez a rádió, csak nem az.

A pocsék minőségű csavarok csak az első betekeréskor tartanak,
mert kitekeréskor kihozzák a lyukból a rájuk nőtt műanyagot.

Ennek a rádiónak egészen egyszerűen tákolmány hangulata van.
Valahogy olyan összecsapott az egész, mintha a "vidékre
jó lesz így is" elv alapján szerkesztették volna.

A panelnak szép neve, és randa szélű vezetősávja van.

Talán még ebből az órából lehetne kihozni valamit. Mivel ébresztőóra, ezért olyan
nagyon mást talán nem. Itt aztán egy jó időre felhagytam az írással, és elmentem
átnézni a családi képarchívumot. Egy olyan fotót kerestem, amin még
szerepel Apukám ébresztőkombinációja.

Mindössze néhány órának kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt a csodás képet megtaláljam.
Nagyon úgy néz ki, hogy az a ventilátoros izé már évtizedekkel ezelőtt is ott ült
a polcon, de most nem róla van szó, hanem arról, ami az alatta elterülő
éjjeliszekrényen van. Az óra egy óra, bár azzal a módosítással, hogy
kilóg belőle egy kábel, aminek egy tuchel dugó van a végén. Az óra
ébresztéskor rövidzárat ad ki magából. A fekete dobozkában egy csengő
reduktor van, meg egy csengő, meg még egy relé is. A csengő reduktor azért
szükségeltetik, nehogy véletlenül kikerüljön a dobozból a fázis a vekkeróra házára.
Az elektromos csengő (valójában csak egy harang nélküli berregő) ébreszt az óra
eredeti csengője helyett. Ébresztéskor a relé is meghúz. Neki az a dolga, hogy
bekapcsolja a fekete dobozra szerelt éjjeli lámpát. Ez így azért jó, mert
nem mindenki ébred fel annyi idő alatt, míg tart a vekker
rugójában az ébresztéshez az energia.

Becsomagoltam a rádiót, majd kitettem az előszobába a másikhoz,
miközben behoztam a következő felboncolandó alanyt.

Legközelebb ezt a szerencsétlen kétkazettás üzenetrögzítőt fogom elpusztítani, mert
valami olyan mérhetetlenül semmi szükségem sincs rá, hogy aljas terveim szerint
kilopom belőle a használható részeket, a többi meg kuka! Az ilyen semmire
sem jó elbontott kacatok helyére kerül a pincében a rádiógyűjteményem.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.