BRG DTR-10 üzenetrögzítő
(ami egyben diktafon is)

Ma erről a rettenetes szerkezetről lesz szó. Mikor ez nagyban futott (80-as évek),
a Magyar Rádión kívül egyetlen darabot sem láttam belőle. Ennek valószínűleg
két oka volt. Az egyik az, hogy sosem láttam ilyen készüléket a kirakatban,
vagyis nem volt csak úgy egyszerűen a boltokban, míg a másik tényező
a készülék elrettentő ára lehetett, amit nem sikerült kiderítenem.

Mint az a Petőfi Népe újság 1976 decemberi számából kiderül, ez egy hiánypótló
berendezés, ami után komoly érdeklődés mutatkozott a szocialista országokból.
Fura egy világ volt, hogy egy amúgy gyártott terméket nem lehetett csak úgy
egyszerűen megvenni a boltban, mert nem volt belőle. A választék kérdése
az előző okból kifolyólag természetesen már eleve fel sem merült! Ez sajnos
nem csak egy olyan bonyolult és drága valami esetében volt így, mint a jelen
cikk keretében bemutatott üzenetrögzítő, merthogy az is előfordult, hogy akár
egészen egyszerű tárgyakat sem lehetett kapni. Például kellett volna nekem egy
drótkorong, hogy rozsdátlanítsam vele az MZ ülésének alját, mielőtt kirohadna
alólam, illetve újrafesteném. Az Üllői úti Vasedény boltból indultam. (ahol
természetesen nem volt drótkorong) Betértem minden autós boltba,
Keravillba, Ezermesterbe, mire végül a nagykörút másik végén
a Magév boltjában tudtak adni drótkorongot. No persze ott
sem akadt belőle választék, hanem csak egyáltalán volt.

Ma már szerencsére nem a "nincs" országában élünk.
Bemegyek az OBI-ba, és csak győzzek választani!

A korabeli Rádiótechnika újságban megjelent leírás szerintem van annyira érdekes,
hogy érdemes legyen beleolvasni. Amit még mindenképp érdemes átfutni, az
a készülék leírása. Meglepő módon a készülékhez mind a user manualt,
mind a service manualt megtaláltam. Utóbbit ráadásul még papíron!

Tetszik vagy sem, de ahhoz, hogy egy készülékről ki lehessen jelenteni, hogy
üzenetrögzítő telefonvonalhoz, ahhoz ezeket a blokkvázlatról leolvasható
funkciókat mind teljesítenie kell. Természetesen mindjárt megnézzük,
hogyan sikerült a BRG-nek ezt a rengeteg funkciót összehoznia.

A készülék kiegészítői közé tartozott a fejhallgató és a mikrofon. A fejhallgatóra
akkor volt szükség, mikor a főnök által a magnóba diktált szöveget a titkárnőnek
zajos környezetben kellett legépelnie. A mikrofon pedig magához a diktáláshoz,
illetve a kimenő üzenet felvételéhez kellett. Aztán volt még ehhez a masinához
lábkapcsoló is, amivel vissza lehetett pörgetni a felvételt, ha valamiért újra
kellett hallgatni. Utóbbi funkció okán a magnó mechanikája, ha csak
részben is, de elektronikusan vezérelhető kellett, hogy legyen.

Akár érdekel, akár nem, úgyis elmondom, hogyan került az asztalomra mára a BRG
üzenetrögzítő. Először még csak arról volt szó, hogy a múltkoriban bemutatott
National Panasonic magnót felkapom a papucsokról, majd leszaladok vele
a pincébe. Aztán ahogy ott tettem vettem a polcok között, egyszer csak
rám tört az érzés, miszerint nekem most azonnal meg kell tekintenem
néhány (sokkal) korábban, mint az már nálam megszokott, majdani
boncolásra begyűjtött magnót. Ahogy kinyitottam a magnós szekrényt
(mert miért ne lenne olyanom is), kiesett belőle két orsó összefűzött szalag.

Mivel ez volt felül, előkaptam a Tesla B70-es magnót és rádobtam a szalagot, hogy
majd mindjárt visszapörgetem vele. Na mit nem tud ez a magnó? Természetesen
visszafelé pörgetni az orsókat. Már éppen kezdtem volna utánanézni valami
más, ennél flottabbul működő készüléknek, mikor is rájöttem, hogy
az a legegyszerűbb, ha rajta hagyom a magnón a szalagot.

Ez persze egyáltalán nem akadályozott meg benne, hogy előkapjam ezt a másik
magnót, ami mint az látható, egy Grundig TK23-as. Ezt a magnót azért vettem
elő, mert nem emlékeztem a típusszámára. Arra viszont igen, hogy működik.
Illetve csak működött! Rezgett a léc, hogy ezt hozom fel a pincéből, csak
aztán úgy voltam vele, hogy míg az előszobában ücsörgő Terta 811-es
magnóról szóló cikket be nem fejezem, addig nem állok neki ennek.

Mikor kész a 811-esről szóló cikk, értelemszerűen a Terta 922-es magnónak
kell következnie, és majd csak utána jöhet az előbb látott Grundig.
Már persze csak akkor, ha tartok valamiféle logikai sorrendet.

Ezt a magnót kifejezetten bemutatási célzattal vettem meg a Vaterán.
(mondjuk szinte az összes többi magnómat is) Az benne a csodálatos,
hogy ez egy házi készítésű magnó. A tüskék és a varázsszem
ablaka a Terta 811-ből lettek átemelve.

A fej valószínűleg ML gyártmány. A szalagnyomó filc meg cérnával lett odavarrva.
A szalagtovábbító görgő pedig a szokásostól eltérően a vasoxidos oldalról nyom.

Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy jobban bele ne nézzek!

Ide meg mindjárt két okból is be kellett néznem. Egyrészt meg kellett fordítanom
a jobb szélső magnót, mert folyton leesett róla a teteje, mikor éppen nem volt
valami nekitámasztva. Másrészt meg akartam nézni a típusát. Azt persze
tudtam, hogy BRG, csak azt nem, hogy M20-as, vagy M40-es. Mivel
M20-as, vagyis ez már nem csöves, hanem tranzisztoros, ezért valószínűleg
az lesz, hogy ezt pofozom ki, és a másik kettőt (melyek amúgy M8-asok) bontom el.
Na ekkor kezdtem el szemezni a bal szélen látható dobozzal. Persze nem volt
nehéz kitalálnom, hogy mi lehet az, hiszen én magam tettem be oda,
még valamikor rengeteg évvel ezelőtt, mikor kipofoztam a pincét.

Mivel direkt bemutatni, vagyis szétszedni vettem, ezért az volt a terv, hogy
szívfájdalom nélkül fogom áttenni róla a gombokat pótlásnak az MK43-ra.

Ezt meg azért húztam ki a polcból, merthogy épp illeni fog a BRG magnók
sorába az MK-21, MK-25, MK-27 után, de még valahol az MK-29 előtt.

Olyan jól elvoltam a pincében a vackaimmal, hogy kis híján nekiálltam legyártani
hozzájuk egy szabványtalan csatlakozót, hogy be tudjam őket dugni a pincei
konnektorba. Végül az állított meg, hogy sejtésem szerint kell itt lennie
valahol egy régiféle hármas (vagy inkább négyes) elosztónak, és
akkor már inkább azt kéne bevetnem, mintsem a képen
látható meglehetősen ósdi egyes lengőaljzatot.

Ha nehezen is, de azért csak sikerült eljutnom a mai alannyal az asztalomig. Na most
nem állítanám, hogy ez a valami csúnya, no de azt, hogy szerencsétlen csillagzat
alatt született, azt azért nehéz volna letagadni. Ha tegyük fel én farigcsálom
bele ezt a három színes jelzőizzót ennyire lehetetlenül, akkor tuti, hogy
valagba rúgtam volna érte magamat! Mégis hogy néznek azok ott ki?
A három közül a piros viszi a pálmát, ami a hangszórórácsra került.

Komolyan mondom, hogy ez tisztára úgy néz ki, mint valami próbadarab, amin
még nem tologatta a helyére a konstruktőr az egyes elemeket. Mintha épp
csak összecsapták volna, ahogy esik úgy puffan alapon, mondjuk csak
azért, hogy meg tudják mutatni a főnöknek, hogy működik. Aztán
rábólintottak, nem készült belőle tisztázat, s végül így maradt.

Érdekes neve van, az biztos, bár semmilyen módon megrágva sem
utal arra, hogy ez azért alapvetően mégiscsak egy üzenetrögzítő.

Ez a része teljesen egyértelműen az MK-25-ösből öröklődött át. Ez mondjuk
nem lenne baj, ha az a konstrukció egy jól sikerült mechanika lett volna.

Ezeket az eredetinél szebb, bár némileg kényelmetlenebb fémbetétes
gombokat már láthattuk a múltkor boncolt MK-43-as magnón.

Értem én, hogy jól cseng, de minek kellett ráírni? Lehetett kapni a compact cassette
rendszerű kazettán kívül a boltokban valami más félét is? Időnként még ilyet se!

Az egyes jelű tuchelbe a távirányítós mikrofon, illetve a lábkapcsolók
csatlakozója, míg a kettes jelűbe a fejhallgató dugója való. Akit
a többi is érdekel, az olvassa el a felhasználói útmutatót.

Innen nézve úgy néz ki, mintha a teteje egy kissé be lenne horpadva. Ugyan pont
ott tükröződik a lámpa fénye, de nem ő a hibás, hanem tényleg görbe a fedlap.

Műsz Múz, úgymint műszaki múzeum?
Tulajdonképpen igen. Ez az.

Ezzel a frappánsan a hátlap alján elhelyezett, ízlésesen csálén feliratozott
kapcsolóval azt lehetett állítani, hogy milyen hosszú legyen a bejövő
üzenet percekben mért maximális hossza. Az a ferdeség olyan
szinten volt jellemző a szocialista iparunk által készített
termékekre, hogy az már-már maga egy védjegy!

A BRG jel alatt az a hullámos vonal, az azt jelenti, hogy ez a készülék olyan
központ területére való, ahol a hívó oldali bontás után folyamatos jelzés
hallható. Ahol szaggatott jelzést adott a központ, oda a másik
fajta elektronikájú készüléket kellett megvenni.

Ugyan megtehetném, hogy kötök bele egy új zsinórt, majd bedugom a végét
a telefonkonnektorba, de nem fogom megtenni, mert a helyes működés
bemutatásához nem csak ennyire lenne szükség, hanem fel kellene
vennem egy kimenő üzeneteket tartalmazó kazettát is, amit
viszont egészen biztosan nincs kedvem legyártani.

Valaha egy ekkora tábla alumínium lemezre azonnal elkezdtem ráálmodni
egy elektronikát. Mondjuk az álmodozás, na az talán még most is megy.

Azért dobtam félre ezt a lapot a szőnyegre, mert ekkor még úgy volt, hogy apró
darabjaira bontom ezt a valamit, és csak a hasznosnak tűnő morzsáit teszem el.

Meglehetősen bonyolult feladatnak mutatkozott eljutnom idáig, mert egyrészt hiába
tekergettem az egyetlen forgatógombot, ami egyben a bekapcsoló gomb is, az nem
kapcsolt, mert nem vitte a potméter tengelyét. Beállítottam a gomb pozícióját,
meghúztam a csavarjait, majd büszkén megtekertem az élgombot, mire fel
az hallhatóan kattant egy nagyot, csak nem kapcsolódott be a masina.
Mivel szakadást mértem a villásdugón, gondoltam kiment, vagy az
is lehet, hogy hiányzik a biztosíték. Na most benne van, csak nem
jön ki belőle! Mivel nem akartam összetörni a feszültségválasztó
kapcsolót (amúgy a vége felé már igenis, hogy de), aminek a közepébe
a biztosítékot rejtették, ezért addig piszkáltam, hogy végül csak nekiállt érintkezni.

Mivel egyáltalán nem zene lejátszására találták ki, ezért nincs mit csodálkozni rajta,
hogy egy kissé bödön hangja van. Miközben a sebesség hiba egy potméter
megtekerintésével orvosolható volt, az előre pörgetés teljesen halott.

Felülről nézve a gépbe, szinte semmi sem látszik
a blokkvázlat sejtette várható borzalmakból.

A tápegység hagyományos felépítésű trafóból, szelén egyenirányítóból,
és egy áteresztő tranzisztoros stabilizátorból áll. Alapját
képezhetné mondjuk a monitor erősítőmnek.

Mondjuk amennyi tranzisztor ebben a masinában
van, kell is a tápba ez a BD245-ös tranyó!

Ez itt éppen úgy néz ki, mint bármelyik másik korabeli BRG magnó motor
fordulatszám stabilizáló áramköre. Ez persze nem csoda, merthogy ez az.

Ami nagyon más, az a magnó motorját hátulról megkerülő áttétel,
aminek a bal szára a fejszerelvényt húzza meg hátrafelé, míg
a jobb szára egy hatalmas elektromágneshez csatlakozik.

A fejszerelvényen hátulról nem látszik semmi extra, ha csak azt nem vesszük
annak, hogy még teljesen épek a csavarokat rögzítő festékfoltok.

A forgatógomb a BRG M8-ból származik.
Ha ott bevált, akkor ide is megteszi.

Na ez a nem semmi! Ez a panel olyan hatalmas, hogy saroktól sarokig kitölti
a készülék alját. Megjegyzem már kezdtem is keresgélni, hogy mégis hová
tehették azt a rengeteg bigyót, ami a blokkvázlat alapján volt sejthető.

Mivel a szükséges méretben nem gyártottunk panelbe forrasztható
relét, ezért kellett ezt a kettőt ilyen csúnyácskán idedrótozni.

Márpedig analóg és digitális integrált áramkörök nélkül kell ez a kismillió alkatrész
az elektronika által megvalósítandó funkciókhoz. Ebből a szempontból nézve
nem csoda, hogy ekkoriban az üzenetrögzítő nem volt egy elterjedt masina.
Gondolom a felhasznált többszörös alkatrészmennyiség okán az ára
is többszöröse lehetett egy átlagos kazettás magnóénak.

Ez nem az egész kapcsolási rajz!

És még ezzel együtt sem az!

Mondjuk a szerelés elég szellős, ami persze egyáltalán nem baj.

Ezen a segédpanelen foglal helyet az az áramkör, ami a hívóoldali
bontás után a telefonközpont által adott hangot érzékelte.

A kétféle változatnak megfelelően kétféle panel volt.

A felső ábrarészlet a folytonos, míg az alsó a szaggatott hang érzékeléséhez készült.

Az alkatrészkészlet meglehetősen vegyes. Mondhatni tettek bele
mindent, amit csak KGST relációban be lehetett szerezni.

Ez nem az előbb mutatott, hanem egy annál kisebb méretű fazékvasmag. Mivel van
belőlük egy egész fiókra való, valószínűleg megússza, hogy kitermeljem innen.

A panelt a csatlakozók lehúzása után minden fakszni nélkül ki tudtam emelni
a helyéről. Még csak oda sem volt csavarozva! Mindössze négy darab
gumigyűrűnél fogva szorult rá a váz csapjaira. Ez annyira tetszett,
hogy emelem kalapom a konstruktőr előtt, aki ezt így kitalálta!

Ez itt a készülékben található kábelborda rajza. Bárcsak minden
bigyóhoz ennyire korrekt lenne a dokumentáció...

A kopási nyomokból ítélve, ez a szerkezet alig használt, azonban
ennek ellenére sajnos mégsem működik az előre pörgetés.

A gumikarikákon nulla kopás, illetve kosz található.

Miután mindent alaposan megszemléltem, az derült ki, hogy az előre irányú
pörgetés azért nem működik, mert a piros nyíllal jelölt tengely a tartóelemével
együtt elferdült. Szóval az nem csak úgy néz ki, mintha jobbra kifelé dőlne,
hanem az sajnos a valóságban is kifelé dől. Egyszerűen nem bírta el az
anyag a rátekert rugó folyamatos feszítését, pedig ez a mechanika
nem kommersz, hanem üvegszál erősítésű műanyagból van.

Komolyan mondom, hogy teljesen érthetetlen, hogyan kerülhetett az előlapra
annyira esetlenül ez a két jelzőizzó. Mondjuk lehet, hogy úgy történt, hogy
itt fértek el belül. Vagy mondjuk egy másik konstrukcióból megmaradva,
előkerült a raktár mélyéről 1.712 darab korábban kilyukasztott előlap.

Bár a magyar ipar is gyártott hangszórót, hiszen zsebrádiót is gyártottunk,
de ettől még csehszlovák hangszóró került a gépbe. Gondolom
ők tudtak szállítani, a Videoton meg éppen nem.

A hangszórórács egyértelműen az MK-25-ös magnó dobozának betétje, ami persze
egyáltalán nem baj, de az már igen, hogy a rácsra aszimmetrikusan lett odacsapva
a lámpácska. Balra pedig kifolyt a rács alól a ragasztó. Meg egy kicsit felül is...

Még sosem láttam kétszer félsávos BRG magnófejet, ezért erősen rácsodálkoztam.
Valóban érdemes elolvasni a felhasználói utasítás idevágó részét, mert az nem
annyira a készülék extra szolgáltatásait taglalja (ami mondjuk érthető, mert
nincsenek), hanem azt írja le, hogyan kell bánnunk a készülékkel, hogy az
rendeltetésszerűen működjön. Na most az az előírás, hogy a kazettára úgy kell
felvennünk a kimenő üzenetet, hogy először fordítva tesszük bele a magnóba, majd
végigtöröljük elejétől a végéig, az még csak hagyján! (vagy legyen üres a kazetta)
De ahogy fel kell vennünk a kimenő üzenetet, az azért már tényleg nonszensz!
Felmondjuk, majd újra és újra felmondjuk, egészen addig, míg csak véget nem
ér a kazettában a szalag. Az egyes felvételek között természetesen a rögzítőt
vezérlő pilot jeleket kell elhelyeznünk. Vagyis mivel ebben a magnóban csak
egy kazetta van, és az szolgál mind a kimenő üzenet lejátszására, mind pedig
a bejövő üzenetek felvételére, azért a kazetta kimenő üzenetet lejátszós sávján
az elejétől a végéig, egymás után rengetegszer, rajta kell legyen a kimenő üzenet.
Mivel a kazetta minimum fél órás, ezért fél órán keresztül kell felmondanunk
ismételgetve a kimenő üzenetet! A következő kimenő üzenetre szerencsére
magától rááll a magnó, amint érzékelte, hogy vége lett az éppen felvett
bejövő üzenetnek. Bár nehezen hihető, de valóban így működik.

Mivel a nyomógörgő egyáltalán nem kopott, így a szalaghúzó tengely teflon
csapágya sem az. Ha mégis szétszedem, át fogom őket tenni az MK-43-ba.

Annyira sajnálom, hogy éppen nem kell semmire egy komplett táp...
Pedig ha kellene, olyan boldogan kiszerelném innen...

Mivel a fedlapon elég lehetetlen helyre kerültek a csatlakozók, ezért az őket
tartó mechanikai elemek is meglehetősen bonyolult formájúra sikeredtek.

Azért kell fordítva behelyezve végigtörölni a kazettát a kimenő üzenetek felvétele
előtt, mert míg a kombinált fej kétszer félsávos, addig a törlő csak egyszer.
Gyártott a BRG ennél érdekesebb fejkombinációt is. Megmutassam?

Tessék! Ez nem három különálló fej, amit csak a poén kedvéért tettem
egymás mellé, hanem ez egy komplett egységet képező valami.

Így néz ki, mikor beledugom egy kazettába.
No persze nem csak ilyen fejem van...

Ezt a teljes sávos orsós magnóba való Telefunken
felvevőfejet azóta már el is ajándékoztam.

Mivel ezeknek az alkatrészeknek a tápegység közelében volt
a helyük, ezért ezek ide, erre a kis külön panelra kerültek.

Néhány egyéb alkatrész pedig erre a másik panelra.

Melyekhez természetesen tartalmaz beültetési rajzot a szervizkönyv.

Mivel már réges-rég megtelt a pincében a valaha szétbontott magnómechanikák
darabkáit tartalmazó doboz, az új dobozokat ellenben még nem faragtam
ki, ezért ezt a mechanikát most talán inkább nem szedném szét.

Bár meglepő, de mivel ez rengeteg újrahasznosítható elemet tartalmaz, ezért
az jött ki eredményül, hogy ez egyben foglal kevesebb helyet. Na bumm!
Valamit nem bontottam apró elemeire. Majd csak túlélem valahogy...

Csak akkor fogom szétszedni, ha ki találna fogyni a dobozaimból a tranzisztor,
mert már annyi rengeteg rádiót építettem. Ez de durva feltételezés volt...

Azért sem állok neki megszámolni, hogy hány tranyó van benne!

Elég nekem annyi, hogy rengeteg.

Most legalább tudom, hogy igény esetén miről tudok
lecsavarozni egy (négy) un. WC deszka gumilábat.

Elmerengtem olyan apróságokon, hogy rá van írva
a panel szélére, hogy melyik készülékbe való.

Majd rácsodálkoztam a gumigörgő hídjára szerelt érintkezőre, ami arra
szolgált, hogy tudassa az elektronikával, hogy az elektromágnesnek
valóban sikerült behúznia a helyére a fejszerelvényt.

Azért kell betenni a csavar feje alá az a műanyagból készült alátétet, hogy a csavar
fejének széle ne karmolja össze a valószínűleg az oroszoktól beszerzett
majdnem zöld színű festékkel fényesre fújt készülékházat.

Végül vissza bandázsoltam a hálózati kábelt, hogy majd ne
lógjon le a polcról. Szóval végül is nem szedtem szét.

Pedig, hogy oda volt készítve a páka...

Holnap leviszem a pincébe, és túrok helyette valami más boncolnivalót...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.