National Panasonic RQ-443 magnós rádió
(gondoltam hátha, de nem)

Íme az utolsó előtti magnó a szobai szekrénysorból. Azért ezt hagytam utoljára, mert
ezen készülék esetében láttam legvalószínűbbnek, hogy kipofozható állapotban van,
és akkor lenne végre itthon egy működőképes magnós rádióm. Mit ne mondjak, elég
szégyen, hogy évtizedek óta nincs. Már úgy értem, hogy annak tükrében az, hogy
milyen valószínűtlen mennyiségű ehhez hasonló kacatot őrizgetek. Szalagosból
legalább ott van az AKAI GX-630-as, meg a 4000DS (persze GX fejesítve),
vagy az UHER Variocord, de hogy egyetlen működőképes kazettás magnó
se akadjon itthon, az azért nonszensz! Szóval gondoltam hátha ő lesz az.

Mert ha nem? Akkor a szekrényben már csak egy kósza
BRG MK-29-es hever, abban meg ugye nincsen rádió.

Ez a készülék nemcsak, hogy szebb mint az utóbbi időben sorozatban felboncolt
társai, hanem ráadásul még márkás is! Ha egyszer az van ráírva, hogy National
Panasonic, akkor abban a dobozban csak lakik már valami normális masina.

Az adatai alapján egy teljesen átlagos készüléknek tűnik, ami mondjuk egyáltalán
nem baj, hiszen nekem sem kellene másra, mint átlagos felhasználásra, és arra
is csak egészen valószínűtlenül ritkán. A műszaki adatokat nézegetve, ami
számomra meglepő volt, az a készülék 2,5 kilogrammos súlya. Ez ugyan
kimondva egyáltalán nem hangzik soknak, de a többihez képest kifejezetten
nehéznek éreztem, mikor kikaptam a szekrényből. Legalább van benne anyag...

A súlyán kívül, amit szintén kissé sokalltam, az a készülék külsején felhalmozódott
mocsok. Na most ha ezt használni szeretném, akkor az a minimum, hogy apró
darabokra szedem és kimosom minden részét, mielőtt kitenném a polcra.
Bevallom őszintén, hogy ez volt a második ok, ami eddig
visszatartott tőle, hogy hozzányúljak.

Nagyon szép ez a gomb...

Az állomáskereső formája is tetszetős, bár kissé fura ahogy kiáll a doboz oldalából.
Ellenben a működése... Ez olyan lágyan fordul, hogy szinte élvezet tekergetni!
Só sincs róla, hogy kukoricamorzsolást, vagy kávédarálást lehetne mögé
odaképzelni, mint azt rengeteg más készülék esetében tapasztaltam.

A mikrofon természetesen nem kondenzátor, hanem electret.
Bárcsak soha senki ennél nagyobbat ne hazudott volna...

Na most attól, hogy egy termék márkás, attól még nem kell feltétlenül puritánnak
lennie, szóval nyugodtan rá szabad írni az általa tudott mindenféle dolgokat.

Pláne akkor, ha ilyen jól mutatnak a fehér betűk a famintázatú háttéren!

Még számláló is van benne, ami azért ritkaság számba
megy egy ilyen, mondhatni alsó kategóriás gépen.

A skála szép. Az apró műszer alapesetben az elem állapotát,
míg felvételkor a mindenkori kivezérlési szintet mutatja.
Miközben ez a zavaros mondat a szerző elmeállapotát.

A készülék állomáskereső gombot is tartalmazó oldalára került a hálózati kábel
csatlakozó aljzata. Ez persze mindegy, mert ha ilyen elrendezésű a magnónk,
akkor széltébe nem fér be a polcba az oldalra kiálló kábeltől, mikor meg
hátulra került ez az aljzat, akkor egészen biztosan az lesz vele
a bajunk, hogy nem lehet tőle betolni a rádiót a falig.

Ez itt az európai szabványoknak megfelelő tuchel, illetve az AFC ki-be kapcsolója.
Utóbbit a gyártók egy idő után szinte minden rádión egyszerűen fixre kötötték.

Az átlag bóvlikhoz képest, ennek a készüléknek nem csak annyi
csatlakozója van, mint amennyit az előző képen láttunk.

Van itt vonal bemenet, mikrofon bemenet, távirányító csatlakozó (csak
a pillanat állj funkcióhoz), egy kapcsoló a felvételkori együtthallgatás
hangerejének beállításához, hangszóró kimenet, külső tápfeszültség
bemenet, míg az utolsó kapcsolóval azt lehet állítani, hogy normál,
avagy öreges módban üzemeljen a készülék valamely funkciója.
Utóbbival szerintem az automata felvételi szintszabályzást lehet
kikapcsolni, de a készülék valószínűtlenül kusza kapcsolási
rajzát elnézve, erre nem igazán mernék megesküdni.

Gondoltam mire ideértek a fejlesztők a készülék hátuljához, addigra
csak kifogytak végre a különféle csatlakozóaljzatokból. Mint
az velem már oly sokszor megesett, ismételten tévedtem.

Egyrészt egyáltalán nem szokás egy hordozható magnós rádióra föld
és antenna csatlakozót tenni. Másrészt ezek mégis miféle
ország szabványa szerinti csatakozások lehetnek?
Már csak azért kérdem, mert ilyen drótbedugó
helyeket az orosz masinák hátán lehet látni.

A FM sáv frekvenciaátfogásából ítélve, ezt a rádiót nem nyugatról hozták be,
mondjuk egy turistaút alkalmával, hanem direkt ide készült a keleti blokkba.
Meglehet, hogy ez egy kissé azért zavaros, de mikor ezt írtam, akkor még
nem túrtam bele a könyveimbe a kapcsolási rajzért, vagyis nem láttam,
hogy ezt a rádiót nálunk is lehetett kapni. Valahogy úgy éreztem, hogy
ez komolyabb masina annál, mint amihez mi hozzászoktunk. Amúgy
1975 tájékán került a boltokba, meglepően magas, 5.200 forintos
áron. (forrás: Csabai Dániel, Magnósok Évkönyve 1978/79)

Bárhonnan is nézem, ez egy kifejezetten szép készülék!
Persze ekkor még nem láttam, hogy mi van belül.

A rádió középhullámú vételkészsége jobbnak tűnik az átlagosnál. Persze az
lehet, hogy csak azért érzem így, mert az utóbbi időben mintha nálam
adtak volna egymásnak randevút a pocséknál pocsékabb rádiók.

Fogalmazzunk úgy, hogy a belsejétől már korántsem vagyok annyira elájulva, mint
amennyire az előbb a külsejére rácsodálkoztam. Ennek szegénykémnek ugyanis
annyira tákolmány hangulata van, hogy teljesen elszomorodtam a látványától.

Mivel a készülék rádió része meglehetősen jól dokumentált,
ezért nem látszott különösebben bonyolult feladatnak
az URH sáv nyugati normára történő áthangolása.

A "B" betű azt akarja jelenteni, hogy black (azaz fekete), míg az "R" a red,
vagyis a piros vezeték bekötési helyét jelöli. Míg előbbi a negatív, addig
utóbbi a pozitív telepvezeték helye. Szerintem az ilyen és hasonló
jelölések megléte, mindenképp a gyártó cég javára írandó.

Valamint az is, hogy a magnó ékszíja nem szétkenődött, hanem megmerevedett,
majd darabokra töredezett. Már úgy értem, hogy ez nem egy japán írásjel
(bár ki tudja), hanem ezek itt az ékszíj magnóból kihullott darabjai.

Valahol itt, ezen rettenetes kábelköteg szemlélése kapcsán ment el a kedvem
a készüléktől. A Poppy CR-200W ehhez képest annyira átgondolt volt,
hogy abban szinte alig kószált néhány vezeték. Persze mint ahogy
mindennek, ennek a vezetékrengetegnek is megvan az oka.

No persze nem ez a szokatlanul zavaros kapcsolási rajz, hanem az, hogy ez
a magnós rádió egy sokszereplős készülékcsalád része. Hogy ne kelljen minden
egyes változathoz újabb és újabb paneleket gyártani, ezért mind a rádió, mind pedig
a hangfrekvenciás rész univerzális. A készülék kiépítettségétől függően vannak
bedrótozva a funkciók. Mondjuk ettől még lehetett volna úgy is csinálni,
hogy nem egy egyszerűbb változatot bonyolítanak el, drótoznak
a dobozon belül keresztbe hosszába, hanem a legbonyolultabb
változathoz készítik el a paneleket, és aztán abból már sokkal
átláthatóbb módon lehetett volna kihagyni egyes részeket. Az URH
tuner bemenetén található sávszűrőre meg elég volt csak ránéznem, hogy
menten úgy döntsek, hogy ezt a készüléket hangolja át az, akinek két anyja van!

Minden irodai gépek ősellenségei a három királyok, úgymint gombostű, gemkapocs,
tűzőgép kapocs. Amibe ezek bejutnak, annak annyi! Mondjuk ez a rádió, ez nem
irodagép, csak irodában volt használva. Egy kollégám nyomta a kezembe, még
vagy úgy húsz éve, hogy nem javítanám-e meg. Bevallom őszintén, hogy nem
is dereng, hogy egyáltalán belenéztem volna. Szerintem inkább egyszerűen
csak adtam helyette egy másikat, a már korábban kipofozott készletből.

A belső részeket a dobozban tartó három csavar közül az egyik teljesen
nyilvánvaló helyen volt, míg a két másikat alig sikerült megtalálnom.
Az egyik a rádió panel közepéről került elő, csak nehezen, mert
süllyesztve volt, a másikat pedig a kábelköteg takarta el.

Ez a fordulatszám szabályzó panel, ez már egyértelműen idegen anyag.

Az előbb látott panel ehhez a BRG motorhoz tartozik, melyet az eredeti
regulátoros szabályozású helyére épített be valaki. (nem én voltam)

Először még úgy voltam vele, hogy ebből a magnóból már kiszerelte valaki
a törlőfejet, de a lógó vezetékek hiányából, illetve a kombináltfejre
forrasztott négy szál vezetékből, valamint a törlőfej helyére
csavarozott szalagvezetőből rájöttem, hogy ez itt egy
annyira kombinált fej, hogy benne van a törlő is.

Az előlap kívülről sokkal épebb, mint belülről, mely állapot két ok miatt szokott
kialakulni. Az egyik a rengeteg szerelgetés, míg a másik a többszöri leejtés.
Utóbbit az is valószínűsíti, hogy mikor először vettem le a masináról
a hátlapot, majd kiesett a ferritrúd az amúgy masszívnak
látszó alumíniumból hajtogatott tartójából.

Nemcsak a csavarhelyek töröttek, de az idők folyamán
a kazettaajtó zsanérja is összevissza lett melengetve.

Az a két csavar sem eredeti.

Panasonic ide vagy oda, ez annyira trehányul néz ki, hogy az már szégyen!

A magnó mechanikájának első ránézésre semmi baja.
Második pillantást pedig már nem is vettetem rá.

Rezgett a léc, hogy nekiesek az amúgy is bekapcsolt pákával, majd néhány
perc alatt elemeire bontom, aztán megy minden a vegyesbe. Végül csak
azért nem kaptam szét, merthogy kívülről olyan szépen egyben van,
hogyha másnak nem is, de dísznek azért még bőven megteszi.

Mondjuk innen nézve belülről is szép, de úgy hozzáférni a rádió paneljához, hogy
alkatrészeket cserélgessek benne szabadon, illetve belemérjek, miközben nem
szakad le róla egyetlen szál vezeték se, szóval bár szomorú szívvel, mert
ugye ez se fog többet rendesen működni, de végül is feladtam.

Ebben a házban lakik az electret mikrofon.
Erről is pereg a gumi, mikor hozzáérek.

Mivel ez viszonylag jól dokumentált készülék, valamint a gombjai is szépek, ezért
megteszi donornak mondjuk rádióépítéshez, de használható szintre visszahozni
már nem lehet. Persze lehetni azt mindent lehet, csak szerintem nem éri meg.

Összehajtogattam a papírt, majd a középére rázogattam a készülékből kihullott
dolgokat. Nem merném állítani, hogy megérte a fáradtságot, de ettől még...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.