Bár a mai téma előre oda lett készítve az eszterga ágyára, azt csak olyan későn szúrtam ki, hogy akkorra már szétszedődött az EVIG fúrógép, lelakkozódott a reszelőtartó, meg az esztergakéseknek készült fiók, és még egy csomó más apróságot is elintéztem.

   Szóval mire ez a kis gyönyörűség elém került, addigra már épp nagyban távozóban voltam, így csak ez a két kép készült a témáról, és még ezek is csak azért, hogy legalább ezt cikket is meg tudjam nyitni. Mármint ha nem kezdem el, akkor ugye semmi esélye, hogy egyszer csak befejeződjön.
   Hogy minek vettem meg a piacon? Egyrészt azért, mert a kisebbik körfűrészből már kettőt is kivégeztem, másrészt azért, mert azok egyáltalán nem úgy néznek ki, mint amikből asztali körfűrészt lehet építeni. Az mondjuk igaz, hogy az öregecske szovjet körfűrész még működik, épp mint ahogy az is, hogy az olyan nagy, hogy szó szerint fáj vinni. Aztán ott volt még oknak az is, hogy az árát sikerült egészen 500-ig lealkudnom, annyit pedig még akkor is megér, ha soha többé még csak ki sem veszem a szekrényből. Ez biztos, mert már egy csomó ehhez hasonló státuszú bigyóm van, amit időnként kitörő örömmel (?) tekintek meg.
   A cél az lenne vele, hogy mivel kicsi, vagyis ráfér, ezért az esztergára szerelném fel. A talplemeze persze felfelé állna, valamint ki lenne egészítve, hogy legyen egy szép nagy felület, amin ugye majd a munkadarabot tologathatom.
   Hogy a felvázolt nagyszerű projektből lesz is valami, az most még annyira kétséges, hogy ez a cikk csak magáról a körfűrészfeltét bemutatásáról szól, amire azért van szükség, mert ugye magam sem tudom, hogy pontosan mit is vettem.
   Vagyis most az jön, hogy a képen látható, amúgy szovjet fúrógéphez való kiegészítőt apróra szétszedem, minden egyes alkatrészét alaposan megtekintem, esetleg zárásképp odanézem a feltétet az esztergához.

   Valahogy így nézett ki eredetileg, csak hiányzik a fúrógép és a körfűrészfeltét közül egy a két gépet összekötő közdarab. Hogy ez eredetileg milyen formájú volt, azt elképzelni ugyan eltudom, azonban hiába túrtam fel érte a fél internetet, nem találtam róla képet, pedig már ott tartottam, hogy cirill betűs szöveggel etettem a keresőt.
   Az eredeti fúrógép, valamint a közdarab hiánya számomra azért nem jelent gondot, mert részemről - a hangja miatt - eszem ágában sincs a körfűrészt egy kefés villanymotorról (értsd fúrógép) működtetni.
   Hogy az eszterga mindössze 250 wattos motorja képes-e olyan erővel tekerni a körfűrészlapot, hogy az használható legyen, azt viszont nem tudom. Mármint részben arról fog szólni ez a mai cikk, hogy ezt valami úton módon kipróbáljam.

   Természetesen nem így szeretném használni, hanem majd 180 fokkal elfordítva, hogy a tárcsa felfelé álljon, s így ne a gépet kelljen tologatnom az anyagon, hanem az anyagot a gépen, ami nemcsak a több szabadságfok miatt lenne szükséges, hanem azért is, mert részemről utálok úgy dolgozni, hogy nem látom amit épp nagyban csinálok. Pontosabban szólva amit a szerszám éle az anyaggal művel.

   Ráadásul nemcsak egy, de több is, ami úgy lehetséges, hogy ilyet eddig még minden dekopír és körfűrészemhez adtak. Hogy az eredeti tervekben szerepelt-e, hogy két oldaltámasz (vágáspozícionáló) legyen a gépen, vagy azt csak hol az egyik, hol a másik oldalra volna szabad odaszerelni, azt persze nem tudom, azonban nem is érdekes. Mármint kit érdekel, hogy mit gondolt ki a körfűrész eredeti konstruktőre, ha a gép nemcsak azon a módon használható.
   Amúgy mint az később kiderült, az eredeti támaszték már eleve kettős. Mármint egyszerre lehet becsúsztatni mindkét vájatba, és már eleve össze van kötve egy keresztvassal, ami sokkal jobb megvezetést biztosít, mint a képen látható, két teljesen különálló oldaltámasz.

   Ilyet, vagyis ferde oldalú vágást mondjuk nem tervezek a géppel elkövetni. Mármint én nagyon is azt szeretném, hogy a gép sosem ferdén, hanem mindig egyenesen vágjon.

   Ez a funkció ugyan tetszik, mert ezzel lehet vágni az anyagba mondjuk nútot, amit ugye most még nem, vagy csak komoly kínlódások árán tudok, de ettől még nem mernék rá megesküdni, hogy bele fog kerülni a végleges konstrukcióba. Már ha lesz olyan egyáltalán...
   Ez a funkció amúgy többféle módon is megvalósítható. Még egy olyan megoldást is kidolgoztam, amiben a gép áll, és a tárgyasztal mozog, pontosabban szólva állítható a fűrésztárcsához képest magasabbra. Ebben az az okosság, hogy így a meghajtást akár a már meglévő esztergáról is vehetem. Mármint anélkül, hogy közbe kéne iktatnom két kardáncsuklót.
   Ezeket a felsorolt dolgokat részemről annyira komolyan gondolom, hogy bár ennek megépítése kifejezetten valószínűtlen, de attól én még álmaimban igenis kidolgoztam egy olyan megoldást, ami házilag is megvalósítható. Mármint vastag bőrrel pótolná a kardáncsukló amúgy spéci mechanikáját.

   Az előbb említett nútvágást úgy értettem, hogy a gépbe jórészt visszaeresztett körfűrésztárcsa nem vágja át teljesen az anyagot. Erre a funkcióra (csak hogy az a k*rva kígyó már megint a farkába harapjon) már ahhoz is szükség lenne, hogy az asztali körfűrész anyagmegvezető sínjeinek helyét be tudjam marni a tárgyasztalba. Ez a probléma úgy kerülhető meg, hogy a tárgyasztalból készítek egy bétaverziót, aminek segítségével el fogom tudni készíteni a véglegest. Mármint a végleges asztal lapját a bétaverziójú tárgyasztalon tologatnám.
   Mit ne mondjak, igencsak merész terveim vannak... Mármint ahhoz képest tud velem nagyon elszaladni a ló, hogy még nincs semmiféle asztali körfűrészem. Ez mondjuk nem baj. Mármint nem az nem baj, hogy még nincs asztali körfűrészem, hanem az, hogy világraszóló (khm...) ötleteim vannak.
   Egy pillanatra kilépve a fősodorból, részemről ilyenkor mindig (vagy ha azt azért talán nem is, de elég sűrűn) az jut eszembe, ahogy a műszereimmel jártam. Ezt úgy kell érteni, hogy mire elkészült a labortáp, a wobler, a frekvenciamérő, és még a millivoltmérő és a hangfrekvenciás jelgenerátor is, addigra mondhatni leszoktam róla, hogy elektronikákkal bíbelődjek. Már úgy értem, hogy miközben egyre újabb és újabb szerszámokat gyártok, azokkal leginkább újabb és újabb szerszámok készülnek. Hogy erre némileg rácáfoljak, átolvastam a farigcsálós cikkek sorát, ahol is örömmel állapítottam meg, hogy bár az utóbbi időben viszonylag ritka, de attól még akad a szerszámos és a bútorépítős cikkeken kívül néhány más témájú is.

   Ez az alkatrész a körfűrésztárcsa anyagkilépés felőli oldalán van. Bár ezt nem tudom biztosan, de a szerepe valószínűleg az, hogy a fűrésztárcsa ne akarja felkapni az anyagot. Vagy ha nem, akkor az, hogy a lökött felhasználónak még csak esélye se legyen az elvágandó anyagot a fűrésztárcsa átellenes oldalának nekitolnia, és még csak oldalról ráfeszíteni se.

   Amit a képen látunk, az egy porvédős csapágy, amit amúgy nemcsak nincs értelme bezsírozni, de a porvédő gyűrű miatt már eleve nem is lehetséges. Ettől persze valaki még megtette.
   A felesleges zsírzás amúgy lehet, hogy gyári, mert az oroszok komoly késztetést éreztek rá, hogy mindent bezsírozzanak, vagy ha azt valamiért nem lehetett, akkor legalább zsírpapírba csomagolják.

   Ezzel az alkatrésszel mindössze az a baj, mármint azért vettem meg, mert a jelenlegi felszereltségemmel legfeljebb ha akácfából lennék képes legyártani, az pedig egy csapágyházhoz nem elég masszív anyag. Mondjuk több szeletnyi rétegelt lemezből is össze tudnám állítani, de az sem hangzik valami bíztatóan. Mármint annak fényében nem, hogy a tengelyre végül egy sebesen forgó fűrésztárcsa kerül.

   Végül azért rágtam be rá, mert az utolsó, még úgy nagyjából tisztának tűnő kesztyűmet koszolta össze, mire fel ahol csak értem, mindenütt áttöröltem denszesszel, ami persze a zsírmocskos kesztyűmön már nem segített.

   Bár volt egy olyan érzésem, hogy az eddig a körfűrészekhez összevásárolt tárcsáim közül egyik sem fog rá stimmelni, de attól még reménykedtem benne, hogy mégsem így lesz. Mármint minden tárcsámon kisebb a lyuk, mint a gép eredetijén. (lásd a felső sorban balról a másodikat)

   Ez csak egy próba, amivel azt derítem ki, hogy vajon belefér-e a gépbe a szép új keményfém lapkás fűrésztárcsa. Jelentem egyértelműen nem, de amúgy persze vannak kisebb tárcsáim is. (lásd őket az egyik korábbi képen)

   Ez a kép csak azt mutatja, hogyan gondoltam a fűrészgépet az apró eszterga motorjával meghajtani. A kettő közé természetesen kell egy szép hosszú tengely, a fűrészgépnek ennél az állásnál fentebb kell lennie, és persze egy olyan munkalap is szükséges, amin ugye majd az elvágandó anyagokat tologatom.

   Nyitásképp a tokmánykulcsból terveztem legyártani egy olyan tengelyvéget, ami beleakaszkodik a körfűrészt meghajtó vájatba, majd kisvártatva áttértem egy "T" alakú csőkulcsra, megvalósításra azonban egyik tervem sem került.

   Végül ezt sikerült kidolgoznom. Mármint találtam egy hosszú tengelyt, aminek keresztben át volt fúrva a vége. A hármas csavar mondjuk nem egy életbiztosítás, de mivel a tengely vége becsúszik a körfűrész meghajtásába, így nem fog tudni onnan kirepülni.
   Nem tudom észrevetted-e, de már tisztára úgy beszélek, mint aki ki akarja próbálni a még meglehetősen trehányul mutató összeállítást. Ez amúgy - bár tudatosan nem készültem rá - végül így is lett.

   Majd rátoltam az eszterga ágyára a szemből késtámaszt (amit persze a csavarjával leszorítottam a gépágyhoz), aztán hozzáfogattam a körfűrészfeltétet két asztalos szorítóval. Ez kérlek nemhogy nem egy életbiztosítás, de egyenesen olyan életveszélyes kombináció, amit normális ember biztosan nem kapcsolna be.

   Nyitásképp ezt az elsőként felkapott fadarabot vágtam ketté, de csak hogy lássam, elakad-e a fában a gép. Miután nem akadt el, odatettem magam mellé a fényképezőgépet egy állványra, majd nekitoltam a tárcsának egy bútorlapot. (ezt láttuk az előbb)

   A körfűrész még a viszonylag gyenge 250 wattos motorral is olyan könnyedén vágta az anyagot, hogy bár a cikk elején éreztem rá némi esélyt, de egyre inkább úgy néz ki, hogy az asztali körfűrész márpedig meg lesz építve. Hogy az eszterga fogja meghajtani, vagy valamelyik múltkor boncolt villanymotor, azt most ugyan még nem tudom, de hogy egyszer majd pörögni fog, az biztos! Már ha csak addig fel nem aprítom magam valamelyik agyatlan összeállításommal...