Mint az már csak a cikk címéből is sejthető, ha magammal elégedett is vagyok, amire egyértelműen okot ad mondjuk a vegyszeres polc mögötti fal kifestése (lásd a szép fehér hátteret), azonban a pincébe készített akkutartóval már valahogy nem annyira. Ez már csak abból is látszik, hogy még mind a mai napig nem dobtam ki a másik verzió elkészítéséhez a habos palackról lecsent kupakot.
   Bár le is tagadhatnám, én azonban inkább elárulom, hogy ennek a projectnek bizony úgy álltam neki, hogy ha lesz belőle valami, akkor majd szépen bekerül egy plusz sor a táblázatba, ha viszont nem, akkor nem. Vagyis egyáltalán nem voltam róla meggyőződve, hogy a kezdetleges szerszámaimmal, pláne a tudásommal el fogom-e tudni készíteni azt a konstrukciót, amit korábban megálmodtam.

   Na most ha nem fér rá az apró faesztergára a tőle jobbra látható, immáron kissé összefirkált fadarab, akkor lehet úgy, hogy egyből feladom. Na most ha mégsem, akkor úgy is lehet, hogy lefűrészelek belőle.
   Ami még így hirtelenjében (mint kérdés) felmerült bennem, az a következő: Vajon miért ilyen koszos ez a gép, mikor a róla szóló cikk alcíme az, hogy: Mert ő koszos volt, én meg kíváncsi. Miután, már természetesen idefent a lakásban utána olvastam, egyből kiderült, hogy az alcím ellenére ezt a gépet nem mosogattam el.
   Bár rezgett a léc, hogy ez most lesz, csak mivel nem volt a közelemben más, mindössze az a félvödörnyi víz, amivel az előbb mostam le a lépcsőházat, inkább felhagytam a mosogatási terveimmel. Az persze lehet, hogy ezt majd még később megejtem, mert valósággal ragad a gép!

   Az esetlenül és szabálytalanul szögletes rétegelt lemezt megforgatva, majd kíváncsian alánézve, azt kellett megállapítsam, hogy még egy milliméternyi hely sincs az alaplemezig!
   Na most ami még szintén nincs, az a késtámasz. Márpedig az feltétlenül szükséges, mert olyan egyszerűen nincs, hogy én ennek bármit neki merjek tolni! Már úgy értem, hogy ebből az irányból, és persze forgás közben szabadkézből, vagyis letámasztás nélkül.
   Mivel a szélről felálló lemezeken jobbról és balról is található egy-egy lyuk, teljesen egyértelműen adja magát, hogy átdöfjek rajtuk egy hosszú csavart. No de van nekem készleten hatos menetes száram?

   Már hogy a fenébe ne lenne! Csak sajnos a két felálló lemezen ötösök a lyukak. Ráadásul nemcsak, hogy ötös, de még ovális is, nehogy csak úgy egyszerűen fel tudjam őket fúrni.

   Na így került képbe ez a szép hosszú négyes csavar. Mikor már épp kezdtem volna valamicske elégedettséget érezni magammal szemben, akkor egyszer csak beugrott, hogy a beszerelt csavar még véletlenül sem a tengely síkjában van.

   Miután már mindenféle ideiglenes esztergakésként egyáltalán szóba jöhető szerszámot kipróbáltam, végül nekinyomtam az anyagnak egy a képen látható, amúgy keresztben letört végű csavarhúzót, ami úgy vitte az anyagot, hogy öröm volt nézni! Csak úgy röpködött a forgács szanaszéjjel!
   Ez amúgy tényleg így volt. Mármint az, hogy örültem. Mert ugye a YouTube videókban (mármint természetesen azokban, melyek az esztergályozásról szólnak), nagyon szépen halad a munka, míg nekem épp csak karcolták az anyagot a sárga csavarhúzó előtt késként nekinyomott szerszámok.

   Amennyiben esetleg valaki nem emlékezne rá a múltkori leírásból, a jelen konstrukció lényege tulajdonképpen az, hogy a kupak alatt nem fognak tudni beporosodni az akkuk.
   Ezt a gátat a por ellen azért érzem feltétlenül szükségesnek kiépíteni, mert bár lehet, hogy a fényképezőgép optikája kívülről nézve porvédett, no de miért lenne belülről is az?

   Balra a múltkor fülesített aprócska doboz, míg jobbra a most kivitelezésre kerülő konstrukció látható. Bár a kupak helye már megvan, de még csak most ellenőrzöm, hogy beférnek-e alá az akkuk. Vagyis le sem tagadhatnám, hogy ez a projectem, ez bizony nem igazán volt átgondolva...

   A múltkor rendesen letolt egy olvasó, hogy ha egyszer ennyit furkálok, akkor igazán vehetnék már a kézi fúróhoz való állvány helyett egy normális oszlopos fúrógépet, amiben tulajdonképpen igaza is volt, csak az egyrészt nagy (nem lenne hova eltennem), nehéz (cipelje a rosseb), valamint zömében kihasználatlanok maradnának a lehetőségei. Az persze nagyon tetszene, hogy mivel nem kefés benne a motor, a Makita fúrógéppel ellentétben csöndes.

   Ami tulajdonságában egy kézben tartott fúrógéphez képest az állványba fogott verhetetlen, az a furatok az anyagra nézve történő merőlegessége (vagy ha az azért nem is, de akkor legalább mind ugyanúgy dől), valamint az, hogy az állvány háta mögötti csavarokkal pillanatok alatt beállítható a határolás. Mármint a szükséges fúrási mélység határolása, ami valami elképesztően kényelemes tud lenni!

   Akár így is hagyhattam volna, azonban a nemes célra kiválasztott rétegelt lemez sarkait az előző mester olyan csálén törte le, hogy arra semmiféle mentséget sem sikerült találnom. Konkrétan még csak nem is egyformán voltak ferdék, mire fel nekiestem az anyag sarkainak a padba épített szalagcsiszolóval.

   Ekkor következett volna a lakkozás, csakhogy a lakk elkezdett besűrűsödni, illetve nagy csomókba összeállni, mire fel mérgemben beleborítottam a dobozba vagy úgy jó két deci hígítót, majd visszatettem a dobozra a tetejét, és csak ráztam és ráztam, reménykedve benne, hogy a lakk idővel feloldódik.

   Jelen kép kapcsán nem a lehajtható, vagy ha ebből az állapotából indulunk ki, akkor felcsukható asztallal akarok eldicsekedni (á dehogy), hanem azt szerettem volna mondani, hogy ha nem szárad meg a ki tudja miféle hígítóval a közelgő bedöglésből visszarántott lakk, akkor az a minimum, hogy k*rva mérges leszek!

   Ez már a ki tudja hányadik nap, s a ki tudja hányadik réteg lakk. Úgy vagyok vele, hogy addig kenem rá az újabbnál újabb rétegeket, míg csak szép nem lesz! Mondjuk annyira csúnya el nem tudom képzelni, hogy hogyan lehetne, hogy ne feleljen meg egy fáspincébe akkutartónak.

   Mivel a lakknak a pince hidegében esze ágában sem volt megszáradnia, illetve csak nagyon lassan tette, én meg ugye már nagyon szerettem volna befejezni ezt a projectet, szóval a száradás gyorsításának elősegítése érdekében a különös formájú fadarabot a cserépkályhából kivezető forró füstcsövön helyeztem el. Mindeközben balról a végre elbontott fénymásoló alkatrészei szárítkoznak.