Mivel már erősen későre járt az idő, este 10 is elmúlt, azért úgy döntöttem, hogy mivel a szovjet bordó kistévéhez nincs kedvem, a szirénát meg nem éjjel kellene piszkálnom, jöjjön hát az a színes tanítójáték, amit még valamikor nagyon régen vettem a Verseny utcai piacon.
   Hogy miért vettem meg? Egyrészt azért, mert olcsó volt, másrészt volt neki egy elődje, én pedig látni szerettem volna a fejlődés. Hogy az elmúlt 10 évben még csak rá sem néztem? Nem kell azt a kíváncsiságot annyira elkapkodni...

   Arra viszont igenis kíváncsi vagyok, hogy ezek meg mégis mikorra fognak innen eltűnni. Míg balra apukám Werra fényképezőgépét látjuk, addig a kép közepén egy utánzat Barbie baba várja a száradást. Persze nemcsak ez van, hanem a polcon is hevernek társai. Hogy mégis mit lehet szétszedni egy Barbie babán? Na ezt majd még kitalálom. Ez mondjuk már eleve széjjel van, épp mint ahogy egy kicsit én is.

   Most épp azért, mert egyrészt tegnap délben kiettem a tepsiben sült csirke alól az összes fokhagymás zsírt, ami valószínűleg kicsapott, másrészt ma délelőtt meg kiglancoltam a kertet, fű és fanyírás, miközben számtalan bogár érezte úgy, hogy márpedig neki engem feltétlenül meg kell kóstolnia. Hogy ez mennyiben volt köszönhető a fokhagymás kipárolgásnak, azt persze nem tudom, de a vége az lett, hogy estére tele lettem mindenféle puklikkal.

   Hogy addig se vakarózzak, míg szerszám és fényképező van a kezemben, magam elé vettem ezt a kis műszaki csodát. A felhajtható tetejével, ez engem leginkább egy vécére emlékeztet.

   Míg a jobbra látható lyuknál fogva vinni lehet, addig a balra látható kompozíció az egy mindössze egygombos egér, ami valami csalafinta módon össze van fogatva a sárga alaplemezzel, de nem fixen, hanem mozgathatóan. Nekem már ekkor volt egy olyan érzésem, hogy ebben a készülékben ez lesz az egyetlen említésre méltó műszaki részlet.

   Mármint egy olyan játék, ami megtanítja a gyereket a számokra és a betűkre. Már ha épp hajlandó bekapcsolni. Ez a példány épp nem volt hajlandó, de csak mert a teleptartó egyik rugós érintkezőjét kikezdte a rozsda.

   És már indult is be a gép! A kezelésében ennél persze sokkalta tovább jutottam. Míg a hangjával nem akadt gondom, magyarán értettem amit mond (legalábbis az angolját úgy ahogy), addig a gép grafikája nálam teljesen leszerepelt, mert mondjuk a kutyust nem annyira a látványából, mint inkább csak a hangjából ismertem fel.
   Mivel már nagyon késő volt, a szétszedése helyett inkább csak nyomogattam a gombjait. Úgy 10 perc után már kezdtem egyre ügyesebben kezelni, jobban érteni amit mond, és még a rettenetesen alacsony felbontású grafikát is egyre többször sikerült felismernem.

   Valamikor másnap délelőtt a csavarokat kitekerve, háromfelé szortíroztam őket, hogy feltűnően különálljanak. Mármint azért, nehogy az összeszereléskor a hosszút majd óvatlanul áttekerjem az előlapon.

   Bár ezen a képen ez nem annyira feltűnő, de attól még úgy van, hogy ez egy dupla szivárvány. Ezt amúgy csak azért mutattam, mert ma délelőtt újra leszakadt az ég. Mivel nemcsak minden vizes, de egyben hűvös is van, így semmi értelme sem lett volna lemenni a pincébe, valamelyik ott félbehagyott projektet befejezni, amire amúgy (mármint hangulatilag) komoly esélyem volt.

   Mikor rájöttem, hogy a billentyűzet érintkezőit belülről a doboz alja támasztja meg, én meg óvatlanul benyomtam az egyiket, ami aztán mindjárt félre is billent, mondhatni a másodperc törtrésze alatt döntöttem úgy, hogy ezek a gombok bent maradnak a helyükön.

   Az előző kép közepén látható fényes érintkező ezen a kilenc felületen csúszkál. A középső mondjuk nincs kivezetve, de azt nem is kell érzékelni, mert ha egyik másikkal sincs rövidzár, akkor az egér értelemszerűen a lehetőségei közepén áll.

   Ezen apró műszaki részletből kettő is van, és amúgy ezen lehet keresztülfűzni azt a zsinórt, aminél fogva a gyerek maga után tudja húzni ezt az ötletes kis játékot a homokozóba, vagy még annál is inkább tönkreteendő a kerti medencébe.

   Ahogy Besenyő Pista bácsi szokta mondani, már megint igazam van. Abban viszont már nem, hogy ezeket a csavarokat kitekerve, feltárul előttem a kijelzőt tartalmazó rész, ugyanis a körülötte elterülő feliratos matrica alatt is vannak csavarok. (mármint kitapogattam őket)
   Itt aztán megtorpantam, s ahelyett, hogy letéptem volna a kijelző körüli feliratos matricát, ezzel tulajdonképpen megsemmisítve a gépet, úgy döntöttem, hogy inkább nem ölöm meg, ami egy egyértelműen helytelen döntés volt. Mármint azért, mert ugye nem leszek újra gyerek, sosem fogok megtanul egyetlen idegen nyelvet sem, mindezekre fel ráadásul a pincében sem vagyok bővében a helynek.

   Márpedig ezeket oda fogom visszavinni, majd felhozom helyettük a következő eresztést. Amennyiben ebben a tempóban haladok, akkor még a nyári hőség munkakedv csillapító hatásának ellenére is meglesz az idei 100 szétszedés.
   A 100 csak úgy egyszerűen persze már most is megvan, csakhogy én olyan 100-ban gondolkodom, mely tételek mind lehúzhatók a már megemlített kacatjaimat tartalmazó listáról, mint például a fekete füles és a szobai székek átkárpitozása.