Amennyiben elveszem erről a picében található asztalról a kép felső széle közepe tájékán látható zsinórnélküli telefont, akkor az ezen a helyszínen mínusz egy tételt jelent. No nem ezért, illetve nem csak ezért döntöttem mellette.

   Na most a harmadik ok amiért elém került, az a telefon töltőrészén található gomb, ami arra szolgál, hogy megtaláljam vele a beszélőkészletet. Vagyis ha azt a kicsi kerek gombot megnyomom, akkor nekiáll csörögni a készülék.
   Hogy mégis mire kell nekem ez a funkció? Nos arra, hogy távjelezzek vele egy remélhetőleg soha be nem következő eseményt. Már ha működik még egyáltalán ez a telefon. Már ha áthidalja egyáltalán a feladat megkívánta távot. No de mit nekem utánanézni ennek a két apróságnak...

   A fészekbe benyúló rugós részekre még csak-csak rá tudnék csimpaszkodni a krokodilcsipeszeimmel, azonban a nem rugósokra már nem. Már úgy értem, hogy ezt azért tenném, hogy ki tudjam próbálni a telefont a tápegységemről.
   Aztán ahogy itt álltam, s nagyban azon töprengtem, hogy mi legyen, egyszer csak eszembe jutott, hogy tápról járatva megszűnne a telefon hordozhatósága, minek okán nem tudnám kipróbálni, hogy képes-e áthidalni a pince és a második emelet közötti távolságot. Már ha úgy végezném a kísérletet, hogy a talpa fent, a beszélő pedig lent lenne.

   Bár elsőre magam is meglepődtem rajta, hogy akad a tartóban AAA méretű akku később azonban még arra is rájöttem, hogy honnan került ide. A bicajról leszedett régi lámpa járt róluk, míg az új lámpa már AA méretűekkel üzemel.

   Mivel az akkuk már úgy egy éve nem voltak használatban, bár megnyikkant róluk a telefon, de szinte azonnal fel is adta a működést. (lásd oknak jobbra fent azt a kimerült akkut jelző szimbólumot) Mivel a telefon amúgy elindult, az akkuk töltődése közben izgatottan lestem a kijelzőn a "keresés" feliratot.
   Mert ugye ha nem találja meg a bázisállomását (amiben éppen benne áll), akkor azonnal szétcsapom, míg ha megtalálja, akkor folytathatom tovább a kísérletezést. Mármint azzal, hogy átviszi-e a telefon a pince és a lakás közötti távolságot.

   Mint az a kijelző közepén látható egyes számból sejthető, megtalálták egymást az összetevők. Ez mondjuk nem lepett meg, bár be kell ismerjem, hogy ritka a holmijaim között a rendben működő.
   Na most ami viszont igenis meglepett, az a számomra különös tény, hogy a beszélőkészlet órája mutatja az időt. Mármint nem a pontosat, hanem valamilyet, amit ki tudja honnan szedett elő.
   Az persze elképzelhető, hogy legutóbb 2008 12-hó másodikán, 15 óra 6 perckor járt benne az áram, azon azonban akkor is csodálkozok, hogy erre a tényre 10 év távlatából ilyen szépen emlékezik.
   Most, mikor ezeket a sorokat róttam, és még mindig itt volt előttem az asztalon a telefon, kikaptam belőle az akkukat, majd néhány perc múlva visszatéve őket megnéztem, hogy még mindig tudja-e az időt. Jelentem tudja, és nem a tegnapit, hanem hozzáadta a naptárhoz az azóta eltelt napot, vagyis ma már harmadikát mutat, mire fel felbátorodtam és megnéztem, hogy megőrizte-e a készülék memóriája az SMS-eket.
   Találtam benne egy olyat, hogy: És az a csoport teendő az mi? Meg egy olyat is, hogy: Hahó! Valamint volt egy olyan is, hogy: Megasztárt nézni! És még egy olyan is akadt, hogy: Tudsz valamit a Lajosról? Tamáska

   Mint ahogy az is, hogy a Tronic töltő valószínűleg jobban tolja őket. Mivel az akkuk teljes feltöltése nem néhány perces folyamat, kiszaladtam kenyérért, majd miután ezzel megvoltam, felhoztam a pincéből a következő tételnek választott boncalanyt.

   Ezzel a képpel nem azt szerettem volna megmutatni, hogy odakint tél van, vagy mondjuk azt, hogy milyen ügyesen szóróm a szotyolát az immáron színültig töltött madáretetőbe, hanem azt, hogy a telefon átvitte az asztalom és az ablak közötti távolságot, ami mindössze néhány méter.

   Van az úgy, hogy az ember nem elsőre, hanem csak másodikra (néha sokadikra) találja meg a megfelelő megoldást. Most például első nekifutásra az jutott eszembe, hogy bekapcsolom a számítógépen a hangfelvételt, s miközben a beszélőkészlet itt marad, lesétálok a pincébe a bázisállomással, ahol is bedugom, aztán várok néhány percet, hogy megtalálják egymást (már ha megtalálják), majd mivel odalentről nem látom a kijelzőt, mondhatni vakon megnyomom a bázisállomáson a gombot. Miután feljöttem, meghallgatom a felvételt, vagy egyszerűen csak ránézek, hiszen már csak a hangfelvétel képéből is látszik, ha közban csörgött a telefon.

   Mivel még magam is éreztem, hogy bár a tervem működőképes, csak egy kissé bonyolult, sikerült azt anyukámra alapozva átalakítanom, mégpedig úgy, hogy míg én a beszélőkészlettel lesétálok a pincébe, addig anyám figyeli a konyhai időzítőt, és ha letelt a rajta beállított három perc, vagyis már valószínűleg leértem a pincébe, akkor megnyomja a bázisállomáson a gombot, ami - mivel csak egy van belőle - teljes mértékben eltéveszthetetlen.
   Még egy perc sem telt bele, és még ez a tervem is leegyszerűsödött, ez a telefon ugyanis azonnal kiírja ha elvesztette a kapcsolatot a bázisállomásával, ami jelen esetben sajnos már a pincefordulóban bekövetkezett.
   Mondjuk olyan nagyon azért nem sajnos, hiszen annyira azért nem gondoltam én komolyan azt a távjelzős megoldású pincei riasztót, hogy nekiálljak szomorkodni a megépítésének elmaradásán.

   Amennyiben a későbbiekben egy miniatűr méretű 15 ohmos hangszóróra lenne szükségem, valamint nem felejtem el, hogy ebben a készülékben van, illetve nem találok máshol, akkor ezt az alkatrészt esetleg újrahasznosíthatom.

   Az apró antennát meglátva azon kezdtem el törni a fejem, hogy mi lenne ha valahogy kidugnám az adó antennáját a pinceablakon (vagy legalább odatenném a közelébe), miközben a beszélőkészletet nem az asztalomra tenném, hanem mondjuk az ablak mellé. Már úgy értem, hogy akkor vajon kapcsolódnának-e?
   Mivel a megálmodott riasztót valóban nem gondoltam komolyan, épp csak vetettem egy kósza pillantást a megvalósíthatóságára, így ezek a próbák nem igazán őszinte sajnálatomra ezennel elmaradtak.

   Bár rezgett a léc, hogy csak az újrahasznosítható darabjait teszem el, de végül mégis úgy döntöttem, hogy ez így egyben kerül be a vegyes pincei telefonos lomokat tartalmazó dobozomba.
   Amúgy nem tudom említettem-e már, hogy a telefonjaimmal éppen úgy vagyok, mint mondjuk a rádióimmal. Már úgy értem, hogy mindkét fajta lom esetében képtelen vagyok elérni, hogy elfogyjanak belőlük a felboncolásra és bemutatásra váró példányok.
   A telefonjaimmal mondjuk jobban állok mint a rádióimmal, mert előbbiekből így hirtelen mindössze két tétel jutott eszembe. Az egyik a még mindig az asztalom pultján ücsörgő CB24-es, míg a másik egy emlékeim szerint A3 elnevezésű komplett rendszer, ami a pincében ücsörög, még a gyári dobozában, soha össze nem állított, vagyis még kipróbálatlan állapotban.

   Ha már kipróbálás, akkor megemlíteném, hogy megejtettem egy olyan próbát is, hogy vajon mennyivel tudja jobban feltölteni az akkukat a gyári töltő, mint tette azt a korábban mutatott Tronic.
   Ez a próba természetesen csak annyiból állt, hogy belettem a beszélőkészletet a bázisállomásba, majd másnap reggel ránéztem, hogy még mindig tölti-e az akkukat. Jelentem másnap reggelre abbahagyta a töltést. ISDN vonal híján azt persze nem tudtam kipróbálni, hogy maga a telefonálás működik-e, ez azonban jelen esetben nem is érdekelt.