Most talán nem sorolnám fel, hogy mi minden látható ezen a képen, mert csak jöhetnék vissza beszúrni a rengeteg linkeket.
   Először úgy gondoltam, hogy mai alanynak a legnagyobbat választom a polcról, hogy miután végzek vele, hagyjon maga után némi űrt. Mondhatni indíttatásként a már jól bevált "szűkös a hely" folytonos alapvetést gondoltam bevetni.
   Aztán persze - ahogyan az már velem lenni szokott - épp a másik véglett lett belőle. Talán fordítva kellene indítanom. Már úgy értem, hogy valami apróságra vetvén tekintetem. Mert mi is a polcon a legkisebb, amit a látható készletből választhatok?

   Még a neve is az, hogy mikrokazetta. Persze nem magát a kazettát fogom szétszedni, hanem egy méretben hozzá passzoló magnót.
   Mint minden szétszedtem projectnek, természetesen ennek is története van. Természetesen elmondom, hiszen nem is én lennék, hogyha elhallgatnám. Valószínűleg bele is betegednék, ha nem mesélnék folyton valamit...

   Szóval az úgy volt, hogy még évekkel ezelőtt felvettem a földről a Verseny utcai piacon az előbbi képen látott mikrokazettát. No nem mintha lett volna hozzá magnóm, hanem csak azon gondolatmenet folyományaként, hogy egyszer majd úgy is lesz.
   Ezen elképzelés óta évek sora telt el, miközben természetesen rengeteg mikrokazettás magnót láttam a piacon. A vásárlás ideje azonban csak a minap érkezett el. Tényszerűen persze még ez is valamikor hónapokkal ezelőtt történt.
   Egyrészt hiába az eltelt évek, nem felejtettem el, hogy a gomb már a polcon ül, s már csak a kabátnak van híja. Másrészt épp semmi hasznosat sem találtam a piacon, csak ezt a kis beteges diktafont. Harmadsorban pedig belépett a szokásos vonzerő, mégpedig az a szemét 100 forintos ár.
   A "szemét" jelen esetben többszörösen ide illő kifejezés. Egyrészt szemét dolog 100 forintért adni egy ilyen jópofa kincset. (nekem az apró elektromos lom valahogy ugyanis mindig az)
   Másrészt mind az eladót, mind pedig a terméket elnézve, minden kétséget kizáróan megállapítható volt ezen mini diktafon származási helye, vagyis a kuka.

   A kazetta - mint média - alapvetően a hagyományos magnetofon szalag nem szabadon porosodó orsós, hanem egy műanyag tokba szerelt változata. Persze van kazetta fémből, meg olyan is akad, melyben orsón van belül a szalag, de ezek inkább csak kuriózumok, nem pedig általános jellemzők.
   A kazettába tokozott szalag születésénél több igény is bábáskodott. Egyrészt felhasználói oldalról ott volt az egyszerű kezelés igénye. A kazettát csak bele kell tenni a magnóba. Mivel a szalag a piciny orsókra mindkét végén rögzítve van, így elmarad az orsós magnóknál szükséges szalagbefűzés.
   Másrészt a kazetta tokja megvédi a beletöltött szalagot a portól és más egyéb szennyeződésektől. Harmadsorban pedig a kazetta kicsiny, könnyen zsebre tehető, polcon kényelmesen tárolható, tehát egy orsó szalaghoz képest mindenképp egyszerűbb a kezelése.

   Hogy a normális szalagvezetésről le kellett mondani? Ez a műszaki adottság az átlag felhasználót természetesen egyáltalán nem érdekelte, hiszen nem is tudta, hogy mi az.
   A magnószalagnak a magnó fejei előtt egyenletes sebességgel kellene elvonulnia. Valamint a magnófej résének a szalag vonulási irányához képest 90 fokot kellene bezárnia. Ráadásul ezeket a feltételeket folyamatosan be kellene tartani.
   Már a hagyományos Compact Cassette sem felel meg az említett kritériumoknak, a mikrokazetta meg pláne nem! Persze egy diktafon esetében az említett szempontok másodlagosak. Ha a beszédérthetőség rendben van, akkor az összes többi műszaki hablaty teljességgel lényegtelen.

   No de térjek csak vissza ehhez a miniatűr magnóhoz. Azt mondja magáról, hogy ő egy Thomson DK 52-es diktafon.
   Hogy sorrendileg nem ennek a magnónak kellene következnie? Mégis miféle sorrend? Például lehetne úgy, hogy a Terta 811-essel kezdenék, hiszen az volt az első magnóm. Aztán jöhetne mondjuk a Tesla B4, majd szépen sorban a többi.
   Vagy lehetne - mint azt rég tervezem is - tömeg szerint haladni, mert így visszakapnék egy kis helyet. Ehelyett a legkisebb magnómmal kezdem. Bevallom őszintén, én már sejtem is, hogy melyik lesz a következő. Valószínűleg nem az AEG 300-as, hanem a sokkalta kisebb normál kazettás diktafon.
   Hogy én mindig mellébeszélek... Meg bele... Meg persze sokszor félre is...

   Íme a magnó számlálója. Már az előző képeken is látható volt, illetve lett volna, ha nem takarta volna el a rátapadt kosz.
   Aki - mint ahogy én is - Terta 811-gyel kezdett magnózni, az mindig is vágyott egy számlálóra. (meg persze minden más funkcióra is, ami nem volt a Tertán) Aztán mikor lett, akkor meg idegesített a számláló szíjának zizegése (a B4-ben eredetileg ez a szíj fém spirálból van), s gyorsan le is akasztottam.
   Persze egy diktafonnál sokkal fontosabb a számláló, mint egy zenehallgatásra használt magnónál, bár az egyes zeneszámokról sem árt tudni, hogy hol kezdődnek el.

Teljes értékű magnógombok. Vagyis minden egyes mechanikai funkció megvan,
pont mint a nagyokon. Sőt! A diktafon üzemnek megfelelően még több is.

   Itt van mindjárt az AVR kapcsolója. Ha ezt bekapcsoljuk, akkor felvétel üzemmódban hangvezérlésűvé válik a pillanat állj funkció. Az a lényege, hogy nem pazaroljuk a szalagot a semmire.
   Vagyis mikor nincs mit felvenni - mert tegyük fel épp csend van - olyankor egészen egyszerűen leáll a szalagtovábbítás. Mikor viszont már van mit felvenni - például megszólalunk - akkor meg beindul a magnó motorja.
   Ezzel például lehet játszani olyat, hogy az ember leteszi a bekapcsolt magnót a polcra, s az napközben felveszi a lakásban hallható zajokat. Mivel csak akkor vesz fel, mikor van mit, így szerencsés esetben (kevés hang) elég lesz egész napra a kazettában található szalag.
   Például kideríthető, hogy ugat-e a kutyánk, mikor nem vagyunk otthon. Vagy becsengetett-e valaki. Amennyiben hazaérkezésünkkor elfelejtjük kikapcsolni a diktafont, akkor természetesen arra is fény derül, hogy beszélünk-e magunkban. (általában igen)

   Íme egy másik kapcsoló. Ezzel felezni lehet a kazettában futó szalag sebességét. A mikrokazettás magnók eredeti sebessége általában 2,4 cm/sec. Ezt megfelezve kétszer annyi felvétel fér a szalagra. Persze a hangminőség az leromlik, pedig már eredetileg sem volt valami fényes, no de valamit valamiért.

   Rendes dolog a gyártótól, hogy odarajzolta a hátlapra az adapter tápdugójának bekötését. Így legalább van rá némi esély, hogy nem nyírja ki a felhasználó elsőre a magnót.
   Persze ki olvas manapság piktogramokat? Vagy ki képes őket - átlag felhasználói szinten - értelmezni?

   Mindenképp sztereó fülest kell használnunk. Ez jó, mert elterjedtebb mint a mono, vagyis szinte bármi fej vagy fülhallgatót rádughatunk a masinára.
   A következő sor arra figyelmeztet, hogy mind felvételkor, mind pedig visszajátszáskor azonos állásban (same) használjuk (állítsuk) a sebességváltó kapcsolóját.
   A harmadik sor a mikrofon üzemmód-váltó kapcsolójának funkcióit regéli el.

Open itt kell kinyitni.

   Made in the P.R.C. Azaz People's Republic of China. Ez azért jó - már persze csak a gyártónak - mert a vásárlók igen nagy részének természetesen nem esik le az ismeretlen rövidítésből, hogy már megint valami kínai bigyót vásárolt.

   A balra látható kapcsoló is sebességváltó, de az előbb látottal ellentétben ez csak lejátszáskor működik. Funkciója szerint kicsit felgyorsítja a motor működését, ezáltal gyorsabban hallgathatjuk végig az anyagot, illetve előbb fogjuk megtalálni a keresett részt.
   A jobb sarokban a tápcsatlakozó aljzatot láthatjuk. Újabb kedvesség a gyártótól, hogy a készülék dobozára is rá van írva a tápigény. Mégpedig kiálló betűkkel! Azaz letörölhetetlen formában. Persze az átlag felhasználót ez egyáltalán nem érdekli, mert ami dugó a lyukba belemegy, márpedig azt ő bele is dugja!

   Mivel a magnó mini, kevés rajta a felület, ezért mondhatni rendesen meg van szórva a pereme mindenféle gombokkal és csatlakozókkal.
   Balra a füles csatlakozó aljzat, tőle kicsit jobbra a hangerőszabályzó élgombja, majd pedig az opcionális külső mikrofon csatlakozója látható. A kapcsoló a korábban a hátlapi feliratban megemlített mikrofon érzékenység kapcsoló, alatta a beépített mikrofon hangbevezető nyílása.
   Végül erre az oldalra már csak a piros REC (felvétel visszajelző) LED maradt.

   Ügyes kialakítású elemérintkezők. Meglepően masszívak is, mert a felületi rozsdaszerű valami alatt még bőven ott a króm. Kicsit megpiszkálom őket, s már vezetik is az áramot.
   Aztán persze rájövök, hogy egy szem ceruzaelem nem sok, annyi sincs itthon, ezért tápegységről indítom be a magnót.

   Természetesen ahány tápaljzat, annyiféle. Még tiszta szerencse, hogy van egy csomó levágott tápdugóm. (meg persze új is) Már csak annyi a feladat, hogy ne tekerjem túl a gombot a tápegységemen, illetve ne keverjem össze a kimeneteket, valamint a polaritást.
   A múltkoriban - csak úgy játszásiból - kipróbáltam egy picinyke villanymotort. Igen meglepett, hogy már 1 voltról indítva is valósággal üvöltve forgott. Aztán persze rájöttem, hogy szegényke 20 voltot kapott, miközben én bambán tekergettem a tápomon egy másik kimenet feszültségszabályzó gombját.
   No de mindig ez van. A végére folyton kiderül, hogy már megint én voltam a hülye...

Remélem a magnó belseje nem lesz olyan rozsdás, mint a készüléket
összetartó csavarok feje. Persze ha mégis, 100 forintom vigye
kánya! Megy vissza ahonnan jött, vagyis a kukába.

Konkrétan olyannyira lapos, hogy kényelmesen elfér a teleptartó alatt,
pedig az egész magnó alig vastagabb mint egy ceruzaelem.

   Leginkább egy kazettás magnó mechanikájára hasonlít, hiszen az is. A megszokott Compact Cassette futóműtől eltérően, a mikrokazettás magnóban a szalagtovábbító görgő nem a szalagpálya szélén, hanem a közepén van.
   Ez ugyan nem egy lényeges momentum, csak épp az ellenkező irányban halad a szalag, mint azt a normál méretű kazetta esetében megszoktuk.
   Ami még érdekesség - bár manapság sajnálatos módon elterjedt - az az állandó-mágneses törlés. Nincs energiazabáló (?) törlő oszcillátor, ami egy ekkorka magnónál (korlátozott energiaforrás) üzemidőben, ha nem is sokat, de azért mégiscsak számít.

   Íme a tettes, mégpedig a felvétel / lejátszás átkapcsoló személyében. Miatta van a korábbi felvételen hallható sípolás.
   Ez a részlet majd minden magnónak neuralgikus pontja. Ha nem kapcsol át, akkor a felvétellel lesz gond, ha nem kapcsol rendesen vissza, akkor pedig a lejátszással.
   Jelen esetben az utóbbi jelenség állt elő. Javításképp adtam a kapcsolónak egy kis kontakt sprayt, bár ki nem állhatom ezt az anyagot.

   Dobjam be az alkatrészes dobozomba így ahogy van?  Vagy menjen egyenest a szemetes vödörbe? Netalántán rakjam össze, hátha kell majd még egyszer valamire?
   Vagy mi lenne, ha mondjuk az elektronikát - csak úgy játszásiból - rádrótoznám mondjuk egy orsós magnó mechanikájára? Jó játék lenne, csak ehhez most valahogy öregnek érzem magam. Sajnos...
   Mivel a beépített electretmikrofon-kapszula helyretételétől eltekintve (melyet elsőre valahogy kifelejtettem) ez volt az egyszerűbb megoldás, így inkább összeszereltem.