Ansmann Powerline 4 akkutöltő
(kicsi, márkás, jóféle, csak persze hibás)

Némileg kezd tisztulni a kép, amit a szobám mutat. Persze már megint túlzok...
Ha nem is holnap, de egyszer talán majd rend lesz. Legalábbis ezzel szoktam
magam bíztatni. Például azok a relék a felső polcról, már bele is költöztek
a dobozukba. A balra lent látható Tronic akkutöltőt is szétszedtem már,
pedig neki amúgy semmi baja sem volt. A zöld dobozkát is mutattam
már. Szóval ha lassan is, de azért haladok. Most egy hibás akkutöltő
bemutatása következik, ami a képen kicsit jobbra lent van elbújva.

Úgy kaptam ajándékba, bemutatni, no meg gondoltam hátha lesz egy rendes töltőm.
Azóta van rendes töltőm, ez meg itt maradt. A zacskóban emlékeim szerint egy
hozzávaló valami van, ami kiesett belőle. Vagy szétesett? Ki tudja ezt már...

Szerintem ez valahogy normálisabban néz ki, mint a kínai vackok.
Persze az is lehet, hogy csak reménykedem, hogy ez egy
korrekt töltő, ami persze már mindegy, mert már
van itthon a Lidl boltból egy jól bevált Tronic.

Egészen komoly műszerfala van. Mint azt láthatjuk, minden akkucellára jut egy
zöld LED. A piros a bekapcsolást jelezné, a sárga pedig egy nyomógomb.
A mínusz jelből gondolva, a gomb a lemerítő funkciót kapcsolja be.

Kicsit krumplibb a formája a manapság megszokottnál. No de kit érdekel,
hogy karcsú-e az akkutöltőnk, vagy kövérkés? Mondjuk mindenkit,
aki nem csak otthon használja, hanem mondjuk utazáskor is.

Az ide írt szavak és jelek kvintesszenciája, hogy bárhol is járunk a világban,
nyugodt szívvel bedughatjuk a konnektorba, merthogy működni fog.

Ha a gombocskát megpiszkálom, leesik a csatlakozó.
Ebben valószínűleg az lehet az okosság, hogy
másféle dugót is rá lehessen pattintani.

Ebbe a téglalap formájú lyukba kell bepattintani a hálózati csatlakozó dugót.
Érdekes egy csatlakozó, mert önmagán kívül semmivel sem kompatibilis.
Persze az is lehet, hogy csak én nem láttam még semmi máson ilyet.

Amit balra látunk, az egy csavar feje, csak nem úgy néz ki.

De vajon milyen hozzávaló rejtőzhet ebben a zacskóban?

Bár ezek akkuk, de nagyon nem ehhez a töltőhöz tartoznak.
Majd alkalomadtán bedobom őket a gyűjtőbe.

Volt itt egy másik zacskó is, amiben ezt a mobilt találtam. Erről legalább tudom,
hogy honnan van. Szuda Zoli kollégám adta, hogy ez van annyira koszos
(találta), hogy ezen jól ki tudom próbálni az ultrahangos mosómat.
Mondjuk az igaz, hogy azóta (ez sok évet jelent) sem tettem
bele, de eddigi tapasztalataim szerint semmi baj sem lesz
belőle, mikor nem kapkodom el az ilyen apróságokat.

Bevallom őszintén, hogy nekem nem teljesen tiszta, hogy mégis minek van itt ez
az árnyékolás, hiszen csak annyit tesz, hogy hátulról takarja a panelt. Mondjuk
a zavarjel nem jön ki a dobozból hátrafelé. Persze ennek nem sok értelme
van, hiszen nincs erre semmi érzékeny, illetve csak a konnektor.

Ha ezt a zavaros árnyékolási technikát lehet egyáltalán fokozni, akkor azt mondanám,
hogy sikerült, hiszen a hátlapban található árnyékoló lemez szerepe talán még az
eddig látottaknál is zavarosabb. Mivel egyszerűen nem hagyott nyugodni a
dolog, ezért nekiugrottam, és újra átnéztem, hogy pontosan mi mivel
van összekötve. Arra a következtetésre jutottam, hogyha létezik
a töltőhöz olyan hátlapi cseredugó, ami nem kétlábú, hanem
három, vagyis földelt, akkor a rézlemezek, s az átkötések miatt
velük együtt a töltő megérinthető fém részei (akkucellákhoz vezető
érintkezők) is földpotenciálra kerülnek. Gondolom lehet
a világnak olyan része, ahol ez így kötelező.

Kiesett a dobozból egy szép nagy ónpaca. Ez nem egy jó ómen!
Ha ez bármit is rövidrezárt az elektronikában, annak annyi.

A belső felépítés mondhatni kulturált.

Minden egyes cellához saját töltőelektronika tartozik.

Nem agyatlan módra tölt, hiszen van benne egy ilyen szép nagy processzor.

A tápegység kapcsolóüzemű. Ez annyit tesz, hogy az áramellátás a mérethez képest
sokkal erősebb, mintha hagyományos trafós lenne. Ennek okán képes
belátható időn belül feltölteni az akkumulátorcellákat.

Igen sötéten tekint a fényképezőm a tápegységre.

Persze nincs benne semmi különös. Úgy nagyjából felismerem az alkatrészeket,
csakhogy ez a fajta táp nagyon ráz, ezért nem szeretek benne turkálni.
Már az előbb is feltűnt a vezetékek hiánya. Vagyis hogy jön
át erre a panelra az áram a hálózat csatlakozóból?

A csavartól jobbra és balra látható két fényes
érintkező, amiken ott a hálózati feszültség.

Az előbbi két érintkező nyomódik neki a panelnak a nyilakkal jelölt részeken.
Bár ez a magoldás szokatlannak tűnik, de nincs nyoma szikrázásnak.

Komolyan mondom, hogy értem nem kár, más meg
ne dugdosson műszerzsinórokat a konnektorba!

Nem indul be a tápegység, csak ciripel. Szerintem ez kondenzátor hiba lesz.

Mint az jól látható, ez a kondi púpos is, meg ki is folyt neki az ő leve.

Kénytelen leszek leszedni onnan azt a szép nagy árnyékoló rézlemezt.

Azt mondja rajta a felirat, hogy 1.000 mikro.

Ellenben a kondenzátormérőm azt mondja, hogy 31.
No nem azért, mert én építettem, de én az utóbbinak hiszek.

Kicseréltem a beteg elkót, majd betettem próbából egy akkucellát.
Olyan mintha elindult volna, bár a piros LED nem világít.

Megmértem ezt a másik elkót is. Ez a primer körben van, és jónak mutatkozott.

Összeraktam, de sajnos nem lett jó. Ugyan korábban egy akkuval próbálva
egy röpke pillanatra elindult, de most a néggyel legfeljebb annyit tud,
hogy időnként felvillannak rajta a LED-ek, ciripel, majd leáll.

Merítettem az akkukon, hátha csak az a baja, hogy fel vannak töltve a cellák.
Ez persze hülyeség, de akár be is jöhetett volna. Persze nem jött be...

Gondoltam hátha két akkuval elindul. Nem indul. De már egy akkuval sem indul!
Teljesen hiába hagyom ott percekre ciceregni, meg villózni, nem javul meg.

Ezt a beteg kondenzátor kidobtam, miközben kevés híján ment utána maga a töltő is.
Mivel épp nem volt kéznél olyan kondenzátorom, amit bele tudtam volna próbálni
a primer körbe, ezért azt terveltem ki, hogy néhány napra félreteszem a töltőt.
Az volt a terv, hogy a melóhelyen a raktári szemetes dobozból kiveszek
néhány kapcsolóüzemű dugasztápot, majd idegességem levezetendő,
összetöröm őket. Gondoltam valamelyikben csak lesz egy alkalmas
cserekondenzátor. Hogy ebben mi az érdekes? Nos az, hogy ezt
kérlek öt évvel ezelőtt, még valamikor 2010 őszén gondoltam!

Második menet
(közben persze évek teltek el)

Ugyan már van egy rendes töltőm, vagyis teljesen okafogyott kipofoznom a mai
boncolásom tárgyát, de úgy döntöttem, hogy nekiállok és egésszé kerekítem
az évekkel ezelőtt valamiért félbehagyott szétszedtem cikkeket. No nem
azokat, melyekhez még hozzá sem nyúltam, hanem csak a valamiért
a félbehagyottakat. Még ha csak ezt az egyet találtam volna...

Például a Nintendo cikke úgy valahol 80 százalékos készültségű. A Terta 811-ről
szóló cikk félig van kész, a rádiósóra felújítós szintén, de az csak képileg, mert
ahhoz speciel még egy árva sort sem írtam! Ez a cikk legalább az előbb látott
vonal feletti részig meg volt írva. Visszatérve a fősodorhoz, mint ahogyan
azt elterveztem, összetörtem néhány dugasztápot, majd az egyikből
kicsíptem a javítási kísérlethez egy használhatónak látszó
elkót, amit aztán hazahoztam és letettem a töltő
mellé. Azóta is ott hevert előtte.
(lásd jobbra lent)

Persze az évekkel ezelőtt félbehagyott projekthez képest már továbblépetem,
hiszen már a sötétebbik barna ragasztószalag alatt is van egy Ansmann töltő.

Ugyan nem egyformák, no de ki emlékszik arra a piaci vásárlás hevében, hogy
milyen is pontosan az otthon betegeskedő töltő ábrázatja? Pláne úgy, hogy
tulajdonképpen nem is akartam megvenni! Vagyis szó sincs róla, hogy
magamtól kerestem volna egy az otthoni példányhoz hasonlót. Mert
ugye minek is nekem még egy beteg, vagy legalábbis valószínűleg
beteg töltő? Az ilyen kérdésekkel az a baj, hogy már több évtizedes
rutinom van a megválaszolásukban. Talán nem is tudnék magamnak
olyan kérdést feltenni, amire képes lennék nemleges beszerzési választ
adni. Persze próbálom én erősen, csak nem megy, mert mindig én győzök!

Az újabb beszerzésű töltő működik. Ilyenkor kéne elkövetnem azt, hogy a jó marad
a polcon, jelen esetben tartaléknak, a betegtől pedig megszabadulnék, alkalmas
ívben hajítva a vackot a kuka felé. Persze engem nem ilyen fából faragtak...

Kinyitottam az új töltőt, de nem óncsepp zörgött benne mint a régebbiben, hanem
csak ez a két talmi üveggyöngy. Mivel a töltő amúgy rendben működik, ezért
nem bántom, csak kap a doboza egy fürdetést, mielőtt felkerülne a polcra
tartaléknak. Félre is toltam, és visszatértem a beteg töltő piszkálásához.

Ha már széttapostam szegény dugasztápokat, s kitéptem az egyikből ezt
a kondenzátort, egy próbát igazán megérdemel. Amúgy nem azért látszik
a kondenzátor a szükségesnél nagyobbnak, mert előrébb van mint a háttérben
megbúvó másik, hanem valóban nagyobb. Tehát nem fér bele. Vagyis ez most
valóban csak egy próba lesz. Aztán belegondoltam, hogy ennyire nem találtam
volna el a kondenzátor méretét? Egy hét múlva találtam egy ennél valamivel
kisebb kondenzátort, majd néhány nap elteltével egy dobozban még kettőt.
Gondolom az lehetett, hogy vagy elfelejtkeztem róla, hogy már hoztam
haza kondit, vagy ahányszor csak a kezembe akadt egy alkalmas
példány, mindig odatettem valahova, hogy az kelleni fog.

Balra a piacon százasért vett töltő, jobbra a postán kapott.
Utóbbi az újabb, mert már processzor is van benne.

Mivel nem volt kedvem kiforrasztani a régit, ezért az egyszerűség jegyében,
no meg egy próba erejéig így is megteszi alapon, ráhefteltem
a panelra a túlméretes kondenzátort hátulról.

Ugyan a múltkor már rájöttem, hogy ez így nem jó, mert így nem jut át a hálózat
feszültsége a panelra, csakhogy annak az esetnek már megvolt vagy öt éve!

Hogy ez a megoldás halálos, az természetesen azóta sem változott.

Próbaképp betettem a töltőbe egy akkut, minek hatására
mindenféle boldog villogásba kezdtek a LED-ek.

Gondolom valahogy így jelezné (mármint a villogással), hogy nagyban dolgozik.
Vagy tulajdonképpen mindegy, hogy mit jelez, de legalább jelzi, hogy él.

Betettem négy egyforma akkut. Sajnos a töltő csak néhány perc erejéig viselkedett
úgy-ahogy normálisan. Már épp kezdtem volna magam sajnálni, hogy túrhatom
át a dobozaimat egy apróbb méretű 400 voltos elkó után, mikor is a töltő
először zavaros ciripelésbe kezdett, majd kisvártatva kialudt rajta
az összes LED. Én ugyan megúsztam a turkálást, de
a töltő nem úszta meg a szétbontást.

Visszatettem az akkukat a tartójukba.

Majd azon merengtem, hogy mi lenne, ha a maradék teszteletlen kondenzátorokat
is megpatkolnám hátulról egy próba erejéig. Mivel az jött ki eredményül,
hogy van olyan kondi, amihez nem is férek hozzá, mert oldalvást
áll a processzor segédpanelján, ezért feladtam. Ennek annyi!

Mivel nem éreztem magamban elég erőt a kísérlethez, ellenben a páka
ott várakozott az asztal szélén bemelegedve, ezért ez lett a vége.

Ezek itt nem az összes maradványok, mert az aprókat már beszórtam abba a közös
dobozba, ami idővel lekerül a pincébe, hogy majd odalent egyszer szétválogatom.

A dobozt itt hagytam magamnak az asztalon emlékeztetőül, nehogy esetleg
másnap elfelejtsem összeszerelni a működőképes akkutöltőt.
A házakat pedig mind kimostam, majd félretettem
őket száradni a cserépkályhánk tetejére.

Mikor az esti fürdés után feldobtam a törölközőmet a kályha tetejére száradni,
lett ám világraszóló csörömpölés! De akkora, hogy még az üveghegyen túl
is hallották! Vagy ha a csörömpölést nem is, de amiket én mondtam...

Másnap reggel úgy döntöttem, hogy tegnap nem csak úgy mondtam, hanem ezeket
most valóban összerakom. Mert ha itt hagyom őket? Akárcsak egyetlen napra is?
Akkor tapasztalatom szerint gyorsan beépülnek a tudatomba, mint olyan
tárgyak, melyek mindig is itt hevertek. Ezt meg nem kéne!

Hogy ezekből mi lesz?

Balra egy újabb projekt, míg jobbra egy használható tartalék akkutöltő.

Próbaképp beletoltam négy akkut, majd megelégedéssel vettem
tudomásul, hogy késődélutánra a műszerfal zöldre váltott.

Viszont még mindig itt van ez. Hogy miért van itt? Nos azért, mert természetesen
tervem van vele. Már eleve a másik töltőt is az akkutartója miatt vettem meg.
No nem mintha nem lenne itthon hasonló forma töltő, de száz forintért,
egészen egyszerűen nem éri meg feltúrnom érte a pincét.

Jelenleg ez a valami az akkukimerítő szerkezetem. Az vele a baj, hogy egyrészt
sorosan meríti az akkukat, minek következtében előfordul, hogy képes és
a leggyengébb láncszemet nekiáll átpolarizálni. Másrészt ez a valami
elemtartónak jó, hiszen arra találták ki, de arra, hogy ki-be cibálja
belőle az ember az akkukat, arra már nem. Már úgy értem, hogy
a szélsőket nagyon nehéz belőle kiszedni. Valamint a drótvégi
foglalatban szabadon lifegő izzócska sincs biztonságban. Hogy
milyen lesz az új akkukimerítőm? Majd elmesélem, ha megépült!

A cikk közepe táján egyszer már volt egy kép, amin szintén egy négyes elemtartó
látszott, egy az előző képen láthatótól eltérő formájú foglalattal. Csakhogy úgy
elkeveredett valahova, hogy azóta sincs meg! Ebben az az érdekes, hogy úgy
általában nem szoktak elveszni a tárgyaim, ezért is érthetetlen számomra ez
az eset. Mikor nem találtam az akkukimerítőt, akkor készült az előbb mutatott.
Most, mikor ezek a fotók készültek, tettem egy újabb kísérletet az előző példány
felkutatására. Kihúzogattam a fiókokat, hátha beesett valahova hátra. Bevilágítottam
a sarkokba, és az irattartóim mélyére, de semmi! Szóval hiába van a képen látható
szerencsemalacom, a keresésben nem igazán vagyok szerencsés. Arra meg külön
kíváncsi leszek, hogy az elveszett szerkezet honnan a csudából fog előkerülni.
Majd mikor méltóztatik előbukkanni, felkiáltok: Ja! Hát persze, hogy itt volt!

Ez a polcrészlet oly szépen alakul, hogy mikor kicsit letörve érzem magam, olyankor
mindig idenézek, hogy itt már alakul a rend, meg hogy az idepakolt bigyóim már
mind rendbe vannak téve. Az UHER magnón mindenféle szalagot meg lehet
hallgatni, a sárga dobozka érzékeli a mágneses teret, a másik sárga egy
automata méréshatár-váltós multiméter, kondi mérő, tekercsmérő,
ékszermérleg. Ide kerül a tartaléktöltőm és az akkukimerítő is.
De most aztán már tényleg elég volt mára a hülyeségeimből...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.