Út a nagyon hangos füleshez
(valójában persze csak pakolászok)

Ugyan ott van a képen a következő boncalany, ami az úgynevezett
nagyon hangos fülesem, csak akkora errefelé a rendetlenség,
hogy nem látszik. Gondoltam mielőtt nekiállnék bemutatni
a fülest, rendet teszek a polcok mélyén. Szóval ma nem is
szedek szét semmit, csak a sarkot. Vagyis ez cikk csak egy
felsorolás lesz. Mondhatni képek szöveggel. De hogy akkor
miért nem arra az oldalra tettem a cikket, azt már nem tudom.

Gondoltam nem aprózom a dolgokat, nem egyenként szedem le a polcról a vackaim,
hanem egyből lerámolok mindent az asztalra. Íme az eredmény. Ez így azért jó,
mert a felszabadult hely miatt azonnal látszik, amint eltettem innen valamit.
Mert ha fordítva csinálom? Vagyis szépen sorjában szedegetem a polcról
a valamiket, megeshetett volna, hogy valahol útközben visszarettenek
a feladattól, ahogy látom, hogy egyre nagyobb a rendetlenség. Amúgy
meg a fene se gondolta volna, hogy ennyi minden van akkorka helyen.

Ez itt kérem az "u" szeg. Mikor eljöttem a melóhelyről - nagytakarítás címszóval -
mindent kiszórtam a zsebeimből, és amiről úgy gondoltam, hogy már nem fog
kelleni a melósmellénybe, azokat a dolgokat nem tettem vissza. Még fél év
sem telt el, mikor is felújították a szomszéd lakást. Természetesen lekerült
a falról a kaputelefon vezetéke, mikor kicserélték a bejárati ajtót. Nagyon
trehány melósok voltak... De olyannyira, hogy nem is mertem nekik szólni!
Valahogy úgy éreztem, hogy a szavaimnak nem lenne semmi hatása. Gondoltam
nem bosszantom magam a problémával, ugyanis eddigi tapasztalataim szerint
úgy jövök ki az ilyesmiből a legjobban, ha nem a pofám jártatom, hanem
a kezem. Ott a mellény az előszobában, zsebében a szerszámokkal.
A létra a budiban, amit amúgy is elő kell szedni, mert kiégett
az izzó a lépcsőházban. Szóval ott álltam a feladat előtt
a lépcsőházban, fent a létra tetején, de ott és akkor
halovány lila segédfogalmam sem volt róla, hogy
mégis hová a p*csába tűntek a zsebemből a szegek.
Most, hogy tudom, hogy itt vannak, vissza nem mászok!

Ezek itt ún. kékfejű szegek, mely alkalmatosságok kárpitozási kellékek.
Hogy mikor szoktam kárpitozni? Illetve szoktam-e egyáltalán?
Nos nem. Persze bármikor megtörténhet, és akkor majd
milyen jó lesz, hogy lesz hova nyúlnom! No persze
csak akkor, ha addigra el nem felejtkezek róluk...

Mikor ennyire zseniális vagyok, két kézzel szoktam veregetni a vállamat!
Már csak annyi kellene a rendhez, hogy betoljam a helyére, a csuda
tudja miért eleve nem ott tartózkodó apró fiókot. Hát persze...

Mivel az asztalon található pult széle belóg a rés elé, azért nem lehet betenni
a helyére a fiókot. Ha mondjuk mégis sikerülne, akkor meg nem lehetne
a pulttól kihúzni. Nagyszerű... Már mindjárt az első rendezendő
tétel kint maradt a polcon. Na így, hogy lesz itt rend?

Például úgy, hogy ezt a kurblis mobiltöltőt áthelyezem a szoba másik sarkába,
ahol a használhatónak minősített, illetve a már kipofozott kacatjaimat tartom.

Az aprócska telefonhangosítóból kettő is akadt. A működő példány a polcra került,
ez a tekercshibás pedig megy a pincébe, a többi kincs közé, az mp3 lejátszóval
együtt. Illetve az úgy van, hogy ezeket a már bemutatott kacatokat szépen
bedobozolom, és nyilván is tartom, hogyha esetleg kell közülük valami,
elő tudjam keríteni. Szóval kell itt lennie valahol egy STB doboznak.

Az éppen aktuális - még teljesen fel nem töltött doboz - most épp a fásszekrény
tetején hever. Szóval az úgy volt, hogy elsőre nem kapcsoltam villanyt, mert
ugye minek azt? Ott a doboz, csak felnyúlok érte, és már hozom is! Úgy
nagyjából így is történt, ha eltekintünk attól az apró különbségtől,
hogy mindeközben halk, de igen jellegzetes suhogó hangot
hallattak a szekrény mögé bezuhogó papírlapok.
Mindegy... Úgyis ki kell ott takarítani...
Most már biztosan...

Feltehetnénk a kérdést, hogy mégis mi a csudának nekem három multiméter, csak
értelmetlen lenne, merthogy ennél a háromnál azért jóval több van. Részemről
csak a jobb szélső példányt szoktam használni. Amúgy ez az első digitális
multiméterem, amit olyan régen vettem, hogy akkoriban még létezett
az Ezermester bolthálózat. Ráadásul még a Sugárban található Ezermester
boltban vettem, aminek a létezéséről nem sokan tudtak, mint ahogy a Dózsa György
úti boltról se. A középső mérőműszernek dönthető a kijelzője, a bal szélsővel pedig
kondenzátort (kapacitást) is lehet mérni. Mivel a polcon hever egy negyedik
multiméter, aminek még a méréshatárváltója is automata, így azt
gondoltam ki, hogy ezekből kiszedem az elemet.

Szerencsére azok a foltok nem a kifolyt elemtől vannak. Az alkatrészek
beforrasztása, majd az azt követő a panelmosás után visszamarad
valami, ami egy idő után ilyen furcsa koszfoltokká változik.

Ez szegénykém már jelzi is, hogy kimerült benne az elem. Valamint az apró fekete
pettyek jól mutatják, ahogy betett a kijelzőnek, hogy a műszer éveket töltött
a kocsiban. Nyáron megfőtt a napon, télen meg ugye befagyott. Érdekes,
de a műszerfalba épített egyéb LCD kijelzőknek nem lett semmi bajuk,
pedig aztán azok is kaptak rendesen hideget meleget. Mondjuk az igaz,
hogy nehezen tagadhatnám le, hogy ez volt a piacon a legolcsóbb műszer.

Ez szegénykém szerintem egyszer már szerepelt valahol. Már úgy értem, hogy
egészen tisztán emlékszem rá, hogy beszúrtam valamelyik cikkbe a róla
készült képet. Arra viszont nem emlékszem, hogy mégis miféle
célzattal tettem vissza a polcra. Mondjuk ki azért most
sem dobtam, de legalább betettem a többi közé.

Ez egy széthajtogatható nagyító. Hogy mi benne az érdekes? Nos az, hogy meg
mertem volna rá esküdni, hogy lent van a pincében az asztalra készült pulton,
és a váza nem műanyagból van, hanem fémből. Néhány nap múlva, mikor
valamiért lent jártam, ellenőriztem a memóriám. Jelentem minden
rendben! Ott ül a krómkeretes nagyító a polcon. Mondjuk
az viszont nem túl szép tőlem, hogy nem tudtam
róla, miszerint már kettő is van belőle.

Szóval ez nem az amire emlékeztem, hanem egy vele azonos funkciójú másik.
Mondjuk vagyok annyira vaksi, hogy nem látok rendesen se fent, se lent.

Emlékszem erre a valamire, ami amúgy egy jegyzetlap tartó, plusz tolltartó, plusz
egy piciny fiókocska. Mondjuk arra, hogy miért került a sarokba, arra viszont
már megint nem igazán emlékszem. A Bolus egy jópofa hasmenés elleni
szer. Már úgy értem, hogy nem a hasmars a jópofa, hanem a Bolus.
Konkrétan a frászt hozta rám, merthogy nem olvastam el a papírját.
Ugyan az én hasam nem fogta meg, ellenben a lelkemet azt igenis, hogy
megérintette! Mert ugye míg nem szedtem, addig csak egyszerűen hasmenésem
volt. Viszont miután bekaptam néhány tablettát, a kimeneti anyag színe
komor feketére váltott. Aki nem tudná, ez a színváltozás általában
akkor szokott előfordulni, ha vérzik valahol az emésztőrendszer.
Szóval ha segíteni nem is segített, de legalább már tudtam, hogy
mitől vagyok beszarva! Ugye, hogy mégiscsak jó volt valamire?

Jó. Igen. Bevallom. Mániákusan gyűjtöttem a lehullott forrasztóón cseppeket.
Hogy ezt kitől örökölhettem... Mondjuk az igaz, hogy mikor nagyapám
meghalt, találtunk a szekrénye aljában egy alumínium golyót, ami
majdnem focilabda méretű volt. Ez a furcsa formáció pedig úgy
keletkezett, hogy nagyapám akkurátusan rásimogatta a golyóra a
csokoládé csomagolására szolgáló sztaniolfóliát. Én meg mikor már
túl sok volt az óncsepp a fiókocskában, gyufás skatulyákat öntöttem ki
velük. Aztán egyszer beolvasztottam az óntéglákat egy mogyorós dobozba.

Mivel egyikben sincs fényképezőgép, így ezek kifejezetten csak a helyet foglalják.
Ha elteszem őket innen, attól a helyfoglalás ténye sajnos még nem változik meg.

No de így? Hogy zsenialitásom ismételten megcsillogtatva egybetoltam a kettőt?
Újfent kiváló okot szolgáltattam magamnak arra, hogy megint
elégedetten veregethessem meg a vállaimat!

Elégedetten nézegettem a sarkot, hogy milyen szép üres, majd mikor kisvártatva
lenéztem az asztalra, szomorúan állapítottam meg, hogy az innen
lerámolt kacatok felével még nem kezdtem semmit.

Hogy mi ez? Ez itt kérem a szerző gyűjteménye, mégpedig használt egérpadokból.
Mint az a felső példányból kivágott mintából látszik, egyszer már kellett is,
mikor egy BRG M9-es magnóba illesztettem be egy Tesla B100-as
hangszóróját. Szóval kelleni kell a gumilap időnként. Most már
csak az a kérdés, hogy mégis hová a csudába tegyem el őket?

Mivel ritkán kell gumilap, ezért nem feltétlenül szükséges, hogy a kezem ügyében
legyen. Mint ahogy már annyiszor, körbenéztem a szobámban, hátha találok
a megszottyadt egérpadok számára valami alkalmas helyet. Persze tudom
én, hogy a pincében lenne a helyük, de már úgy megszoktam, hogy itt
vannak valahol a kezem ügyében, hogy végül felkerültek a legfelső
polcra, bár könyvtámasznak, mondhatni teljesen alkalmatlanok.

Egyoldalas és kétoldalas ragasztószalag. Ragasztószalag kiürült papírgurigája.
Folpack és alufólia kiürült papírcsöve. Mondjuk a ragasztószalag arra való,
hogy ragasszon vele az ember, szóval ezek jelenléte érthető. No de minek
az üres guriga? Például lehet rájuk drótot tekercselni, mondjuk érdekes
rádiós kísérletekhez. Ezen teljesen idióta gondolatmenet alapján telt
meg egy egész doboz, amúgy teljesen hasznavehetetlen
papírhengerekkel. Nem hiszed? Mutatom!

Na ugye, hogy na ugye! Még üres gyufás skatulyák is vannak! Mi az, hogy minek?
Lehet csinálni belőlük mondjuk egy változtatható kapacitású kondenzátort.
Vagy akár alkalomadtán ki lehet őket önteni használt forrasztóónnal.

Ez egy 1:1000 előosztó a digitális frekvenciamérőmhöz. Majd lesz neki egy saját
szétszedtem cikke, bár nem igazán van rajta mit szétszedni. Az ok egyrészt
a bemutatás lesz, másrészt pedig a rendbetétel. Ugyan működik, azonban
a bemeneti kábele egyáltalán nem való arra, hogy többszáz megahertzes
jeleket vezessenek rajta. A mérőtekercs meg mindig leszakad a végéről.
Ez a "tulajdonképpen jó, csak mégse" tipikus esete. Az az igazság, hogy
nekem meg nagyon elegem tud lenni az ilyen "éppen csak egy kicsit kehes"
tárgyaktól. Persze ezek szerencsére nem egy akkora feladatok, hogy megterheljék
az embert, csak borzasztó mód bosszantóak, mikor a normális működés helyett
mindenféle agyament hibákat produkálnak a tárgyak. A múltkor erőt vettem
magamon, és nekiálltam kipofozni a tekercsmérőmet. Gondolom az előosztó
kiigazítása sem lesz annál nagyobb ívű projekt. De hogy sokára lesz, az biztos!

Ez a telefon egy zacskóban lakott, mégpedig azért, mert nagyon koszos.
Amúgy éppen ezért lett félretéve. Illetve már eleve azért kaptam,
hogy teszteljem vele az ultrahangos mosót. Ellenben azt,
hogy minek volt mellette egy fél hajcsat, azt
nem tudom megmagyarázni...

Azért ilyen koszos, mert Szuda Zoli kollégám a fűben találta.
Amúgy vannak a gombokon számok, csak nem látszanak.

Már majdnem visszatettem a zacskójába, majd fel a polcra ahol eddig volt,
mikor is hirtelen rádöbbentem, hogy pont most van a rendcsinálás.
Ekkor "legyen meg ez is" felkiáltással belevágtam a mosóba!

Mivel mióta ezeket a dobozokat elkezdtem feltölteni, azóta erős változások történtek
a rendről alkotott elképzeléseimben, ezért idővel az lesz, hogy egyszer kényszerűen
lemegyek a pincébe, viszem a párom laptopját, vagy összedugok egy gépet amin
van Excel, majd újraszervezem, illetve átkatalogizálom az egész kollekciót.
A mostani elképzeléseim szerint ugyanis már nem való ide sem
a rádió, sem a telefon, sem a fényképezőgép.

Ez a Apukám Verra fényképezőgépe. Míg úgy általában az összes többi gépen egy
karral kell továbbítani a filmet, illetve felhúzni a gépet, addig ennél a készüléknél
az optika mögötti zöld hengert kell eltekerni. Ugyan még van benne élet, de már
éppen csak. Valahogy minden olyan lassan mozog rajta. Valamikor ezer éve
megjavítottam a fénymérőjét, mert nem mozgott benne rendesen a műszer
mutatója. Miután szétszedtem a fényképezőt, az derült ki, hogy a mutató
mintegy két milliméterrel hosszabb a kelleténél. Azért nem tudott mozogni,
merthogy felakadt a műszer házában. Miután nem jöttem rá, hogy mégis honnan
a csudából jött elő az a plusz két milliméter, egyszerűen levágtam a mutatóból
a felesleget. Onnantól kezdve megint rendben mutatott a műszer. No persze
ettől én még nem tudtam vele fényképezni, mert bevallom őszintén, hogy
fogalmam sincs, hogy mire valók a hagyományos filmes fényképezőgépen
a mindenféle beállító elemek. Ha elmondta is valaha apukám, hogy mit miért
és merre, ebből az én agyamban sajnos semmi sem maradt meg. Persze épp ilyen
esetekre találták ki a könyvet. A fotóskönyv (elárulom többszöri) olvasásából
sajnos az derült ki, hogy ugyan képes vagyok felfogni az egyes alkatrészek
funkcióját, illetve a készülő képre gyakorolt hatását, azonban a könyvet
letéve - mindössze két perc lefogása alatt - kiesik az egész a fejemből.
Valószínűleg ez lehet az oka, hogy míg nem volt digitális gép, nem
igazán érintett meg a fotózás, mint elfoglaltság. Most meg
ugye, egy kicsit talán túl is lőttem a célon...

Volt rá esély, hogy a Verrát is felteszem a polcra a többi közé, azonban végül
úgy döntöttem, hogy magamévá teszem a háziasszonyok azon tényszerű
megállapítását, miszerint a polcok szélére pakolt holmik gyűjtőneve
a porfogó. Persze a többi lom ettől még ott maradt a helyén...

Természetesen ahhoz, hogy a por lerakódjon a polcokra, semmi szükség sincs
porfogó tárgyakra, mert ez a galádság nélkülük is - stílszerűen mondva -
vastagon megtörténik. Persze letörölhettem volna a port egy vizes
ronggyal is, csakhogy akkor a por fele - vizes rongy ide
vagy oda - belehullott volna a kávémba.

Mondjuk a porszívó keféje sem mutat jobban a bögrémben mint a por...

A szögletes doboz viszonylag újkori szerzemény. Mézes süti kóstolót kaptam benne
a páromtól. A piros aljú kerek ellenben már ezer éve porosodik a polcon.
Ha egyszer félretettem őket, biztosan volt velük valami célom.

No meg olyan szépen kitöltötték a helyet a sarokban,
hogy áthelyezés helyett inkább visszatettem őket.

Miattad van ez az egész! Mondtam szemrehányóan a félig már szétrombolt fülesnek.
De persze róla még nem most, hanem majd csak a következő alkalommal mesélek.

Addig meg - pont mint ahogy eddig is volt - jól el lesz ezen a polcon.
Ahogy a fülest ide visszatettem, azonmód elégedetten hátraléptem.

Ekkor estem át harmadszorra a hallban igen ötletesen
keresztben elhelyezett porszívón.

Sajnos ez a készülék nem az ultrahangos mosótól lett ilyen szép tiszta,
hanem attól, hogy toltam neki egy nagyon durvát a körömkefével.

A készülék antennája mintegy három hét múlva került elő, mégpedig
a fürdőszobai vízóra mellett található kenceficés flakon tetejéről.

Az ultrahangos mosóból pedig a tálkája marad ki.
Mindegy... Majd legközelebb innen folytatom...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.