Kenyérpirító
(kábelcsere)

Mai boncolásom tárgya, a képen látható kenyérpirító. Jelen esetben oka van
a szétszedésnek, bár a készüléknek amúgy semmi baja sincs. A gond ott
van, hogy nálunk ez a kialakult helye a kenyérpirítónak, csakhogy ha
valamit éppen sütünk a grillben, akkor a pirító a meleg miatt nem
maradhat itt. Illetve tulajdonképpen maradhat, csak akkor
ráég szegénykémnek a gumilába a grillsütő tetejére.

Ugyan le lehet tenni az asztalra, csakhogy itt valami érthetetlen okból kifolyólag
folyton útban van. Ha ott van, ahol épp a képen látjuk, akkor nem lehet tőle
a kenyeret szeletelni. Vagy krumplit hámozni. (azt is pont itt szoktam)
Ha meg odébb tolom? Akkor egészen biztos, hogy egy percen
belül a mikrosütő fog kelleni valamire. Ez rettenetes!

Mondjuk letehetem ide is, csak akkor kiborul belőle a morzsa (a kiborult morzsától
meg én), merthogy annyira rövid a kábele, hogy épp nem ér le a lóca lapjára.
Amúgy meg ha ki akarnám belőle borítani a morzsákat, értelemszerűen
a mosogatóba, természetesen odáig sem ér el a hálózati kábel.

Mégis mekkora problémát okozhat a szerzőnek, hogy kicseréljen egy kenyérpirító
egyszerűségű szerkezeten, egy teljesen kommersz hálózati kábelt? Részemről
azt mondanám, hogy semekkorát. Telefonszerelő (igazából hálózatszerelő)
képzettségemnél fogva, mondhatni épp ilyen jellegű feladatokra vagyok
kondicionálva. Ellenben pszichésen? Ez kérlek akkora sokk volt, hogy
konkrétan fél évig kerülgettem ezt az amúgy rém egyszerű feladatot.

Persze az is megoldás lenne a problémára, ha beáldoznék egyet a pincében talált
hatméteres hosszabbítóból. Levágnék belőle egy métert, és szerelnék a csupasz
kábelvégre egy földelt dugót. Na kérem! Az ilyen - és ehhez nagyon hasonló -
ötleteim miatt, illetve ezen alternatív ötletek egyáltalán létezése miatt állnak
a projectjeim! Mit lehet azon tökölni, hogy egy gépre hosszabb kábel kell?
A szerző most talán nem fogna bele hosszas tépelődésének felvázolásába.

Addig-addig okoskodtam, hogy melyik cikk mikor jelenjen meg, hogy a végére
teljesen belezavarodtam a történések időrendjébe. Mert ugye ha a sor végére
teszem be a kenyérpirítós cikket, akkor az összes megelőző szétszedésben,
amiben csak megemlítettem a kenyérpirítót, mindbe mehetek majd vissza
beszúrni a hiányzó linket. Így meg majd ide jöhetek vissza beszúrni azt a
linket, melyben a pincében dobozolok. Vagy nem is arról szól az a cikk,
hanem arról, hogy címkéket ragasztok a dobozokra? Bevallom őszintén,
hogy már ezt sem tudom! Az viszont egészen biztos, hogy ezek nem ide
valók, hanem a pincébe, mégpedig egy bútorkerék feliratú dobozba. Ha
meg már úgyis le kell mennem, hogy végre helyükre tegyem a dolgokat,
akkor már igazán kereshetek egy darabka, a meglévőnél hosszabb kábelt.

Tulajdonképpen nem a kábel miatt húztam ki a "230" felirattal ellátott dobozt,
akarom mondani fiókot, hanem a konnektor odébb szerelős projecthez
kerestem benne régiféle, kerek formájú, hátsó kiállású, de még
földeletlen villásdugót. Mit ne mondjak? Egy darab
nem sok, annyi sem volt a fiókban!

Szerencsére csak azért nem, mert már kialakulóban a rend, és már külön dobozban
laknak a hálózati dugók. Csak innen ne nézzünk hátra, hogy ott mekkora a kupi!

Mivel már több ezer éve be van tervezve, hogy szétszedem azt a fűtőtestet
(ami a képen épp középen nem látszik), így akár le is csenhetem róla
a kábelét. Mivel az a kábel szerelt dugós, ezért lemondtam róla.

Amiről szintén lemondtam, az kérem az a szintén ezer éves tervem, miszerint ebben
a szekrényben egyszer mégiscsak rendet csinálok. Ez itt azért készült, hogy ide
tegyem a biciklis (akkoriban persze még motoros) cuccokat. Aztán épp
akkoriban rágtam be a leszakadt aljú heverőmre, és lehordtam
belőle az anyagokat (részben) ide. Nem állítanám, hogy
ritka eset, hogy kell innen valami, hanem inkább az van,
hogy az a ritka eset, ha megtalálom! Amúgy meg igenis, hogy de!
Például éppen itt találtam meg, az Apukám nekem építette műszer előlapját.

Meg most ezt a rettenetesen koszos, konyhába be nem vinném állagú kábelt.

Persze minden csak addig koszos, amíg el nem mosogatom!
Aztán csak lóg árván a konyhaszekrényen, hónapokig.
Ez kérem annyira igaz, hogy ezen a képen még az
azóta már sajnos lecserélt régi hűtőink vannak.

Ha már úgyis dobozoltam, a hátam mögött lévő sorba is pótoltam a hiányzókat.
Ha meg már úgyis átforgattam őket, ezek sem ide valók, hanem a pincébe.
Kószálok, kerülgetek, téblábolok, csak a kenyérpirító kábele nem halad.
Helyesbítenék! Nemcsak a kenyérpirító kábelcsere projectem sült be!

Kivettem a sorból egy hatalmas papírt, majd kiballagtam vele a konyhába,
ugyanis az a tervem, hogy mint az olajsütőt, ezt is kint szerelem meg.

Aztán ha már kimentem a konyhába és amúgy éhes is voltam,
kentem hát magamnak három szelet májkrémes kenyeret.

Az evéstől persze leesett a vérnyomásom. Nem! Nem azért nézegetem az ágyat,
mert lekéne feküdni (még csak most van reggel), hanem azért nézegetem, mert
elterveztem, hogy faragok három fadarabot, melyek majd a matracot lesznek
hivatottak a helyén tartani. Ahogy így ebbe belegondoltam, már vettem is
a kabátom és indultam is! No persze nem a pincébe a fadarabjaimhoz,
hanem a KIKA áruházba, valami csinos anyagot nézni falvédőnek.

Ez a felüljáró az M3-as bevezetőjénél található. Ha én erre feltekerek?
Az lesz az eredménye, hogy ráolvad a homlokomra a műbőrsapka!

Öreg ember nem teker fel hiába! Pláne nem, ha ismeri a trükköt!
Már úgy értem, hogy tudom, hogy át tudok menni a felüljáró
alatt is. Épp csak a síneken kell kézben átvinnem a bicajt.

Végül valahol itt adtam fel. Az IKEA-ban bóklászva mindig az az érzés fog el,
hogy Fenrír a farkas megette a napot, mindjárt itt a ragnarök. Az az áruház
tele van számomra halott, konkrétan világvége hangulatú tárgyakkal.
A KIKA meg azzal akaszt ki, hogy mégis hogy a p*csába lehet
ennyi gyönyörű valamit egy helyre hordani? És akkor
még ráadásnak szerszámot is tartanak! Indultam
is hazafele rögvest, miszerint márpedig én
ma megszerelem azt a kenyérpirítót!

Aztán a kijáratnál belefutottam ebbe az akasztóba.
Pedig már majdnem megúsztam a vásárlást...
Erre fel nem megakasztott ez az akasztó?

Anyám a múltkor azt panaszolta, hogy nem éri el az akasztót a fürdőszoba ajtaján.
Az ugyan igaz, hogy ezt a múltkor kicsit átalakítottam, de csak annyit tettem
vele, hogy elemeltem az akasztósort az ajtótól mintegy öt centivel. Szóval
nem követtem el semmit, nem kerültek feljebb a kampók. Valószínűleg
csak annyi történt, hogy anyám kicsit összement. Na ja. Már 77 éves!

Természetesen először a legkisebb ellenállás irányába indultam el. Mivel sajnos az
jött ki eredménynek, hogy csak úgy egyszerűen a másikra fellógatott akasztóra
- megjegyzem igencsak kiakasztó módon - ötből háromszor nekem magamnak
sem sikerült fellógatnom a törülközőt, így kénytelen voltam stabilizálni
az ingatag helyzetet, illetve a kiakasztó módon viselkedő akasztót.

Remélem így - masszívan odacsavarozva - már jó lesz. Illetve most már mégis
mi jöhetne közbe a kenyérpirító kábelcseréje felé vezető rögös utamon?

Ha csak az nem, hogy széjjelhagytam a csavaros szortimenteket.
Ez a széjjelhagyás, ez az utóbbi időben kezd rajtam,
akarom mondani a lakáson elhatalmasodni.

Az a tipli például azért van a parkettán, mert ott egy darabka kimaradt a fugázásból.
Ekkor elkezdtem rohangálni, amit úgy a tizenötödik helyretétel után meguntam.

Konkrétan azt mondtam magamnak, hogy mikor elegem lesz az apróbb dolgok
szokásos helyrepakolásából, akkor irány a konyha, ahol már izgatottan vár
a kenyérpirító. Ha a messzi Afrikába a piramisokig nem is, de azért az is
szép eredmény tőlem, hogy legalább idáig eljutottam. Már csak azért
mondom, mert a cikknek már több mint a fele lement. Rettenetes...

Időközben a fellelt (és elmosogatott) hálózati kábel átkerült az előszobába.
Mi az, hogy minek? Hát elektromos! Száradnia kell! Nekem meg
- a pumpa látványából kitalálhatóan - gumit ragasztani.

Ez egy kihúzható tálcácska, ami azért van a kenyérpirítóban, hogy
erre hulljon le a morzsa, amit aztán kihúzáskor egyetlen
hibás mozdulattal szétszórhatunk a konyhában.

A teljesen egybefüggő burkolatból egyértelmű, hogy itt, vagyis az alján nyílik.
Öt csavar tartja össze, melyek néhány centi mélységben helyezkednek el.

Kedves Tefal! Azt mondod, hogy te mindenre gondolsz?
Csak pont a k*rva kábel hosszára nem?

Itt megy bele a kenyér. Hát... Nem is tudom... Bevallom őszintén, hogy én úgy
nőttem fel, és persze öregedtem is meg, hogy soha még csak a közelébe sem
kerültem kenyérpirítónak. Megsütötte a kenyeret anyám disznózsírban,
vagy egyszerűen csak a gáz fölött. Én magam fiatalabb koromban,
mikor még nem bolti fogam volt, megsütöttem a pirítóst
a villanyrezsón. Már úgy értem, hogy akkoriban
nem gáztűzhely volt a konyhánkban.
Amúgy szeretjük a pirítóst.

Ékes bizonyíték a pirítós kenyér szeretetére ez az Apukám barkácsolta rettenetesen
hosszú villa, amivel a cserépkályhában a tűz leégése után maradó parázson
lehet pirítós kenyeret sütni anélkül, hogy leolvadnának az ember ujjai.

Mikor megvettem anyámnak a kenyérpirítót (hogy ne csak akkor lehessen pirítós,
mikor épp leégett a tűz a cserépkályhában), akkor - csodák csodája - elolvastam
a használati utasítását. Ha ezt a két fém valamit a hozzájuk tartozó gombbal
felnyitom, akkor iderakhatom a zsömlét és megmelegíti. Nekem meg
ezen nélkülözhetetlen funkció nélkül kellett felnőnöm!
Képzelhetitek azt a sanyarúságot...

A felső gombot lenyomva "veszi be" a szerkezet a kenyérszeleteket.
Az alsó gombbal pedig a pirítás mértékét lehet szabályozni.
Ha végzett kattan, majd kiugranak belőle a kenyerek.

A gombokat a mosogatóba szórom, a csavarokat pedig
egy óvatlan mozdulattal szanaszét a konyhában.

Ezt is elmosogatom. Ugyan eddig is meg lehetett volna törölgetni, de
ahogy itt-ott elnézem, ez eddig valahogy nem igazán történt meg.
Illetve ez nem igaz, hiszen csak eltűntek valahogy a dobozról
a feliratok. A maradékkal végzek a mostani alkalommal.

Nem kell ám mindent egészen apróra szétszedni! Jelen esetben én itt már meg
lettem volna elégedve magammal. Természetesen - ha már így
megemlítettem a dolgot - nem úsztam meg ennyivel.

Balra a panel az időzítő elektronika. Középen a feketeség egy elektromágnes,
melynek segedelmével az elektronika el, akarom mondani kiengedi a
megpirult kenyereket. Jobbra pedig az áramot bekapcsoló
érintkezők láthatók, csak ugye nem nagyon.

Ezen a képen viszont már szépen látszik, hogy mi történik mikor bemegy
középre a bekapcsolást végző, a kenyerekkel együtt lefelé mozgó ék.

A vastagabb vonalak tartják távol a kenyeret a vékonyabbaktól,
melyek természetesen csak üzem közben izzanak fel.

Mondom, hogy nem akartam én ezt ennyire...

Magát a kenyérpirítót pillanatok alatt szétlehet kapni egy csillagcsavarhúzóval
(tudom, hogy keresztélű), de a hálózati kábel tehermentesítője biztonsági
fejű (sliccű) csavarokkal lett odafogatva, ami azért elég érthetetlen.

A hálózati kábel - megjegyzem háztartási eszközöknél szokatlan módon - nem
sarus, illetve érvéghüvelyes, vagy csavarozott, hanem forrasztva van.
Persze csakis azért, mert a konyhában vagyok, a páka meg bent.

Mivel a Weller páka működtetéséhez kell a pákatrafó, azt viszont semmiképp sem
tudom kibányászni az asztalból, így kénytelen voltam lemenni a pincébe előtúrni
a Csehszlovák pillanatpákát. Már régóta tervezem, hogy átnézem a pincében
a trafókat, hátha akad köztük 24 voltos, ami legalább 50 wattos. Ha lenne,
akkor odébb tudnék mozogni a lakásban a pákával. Aztán ahogy így ebbe
belegondoltam, nemhogy akad, de egyenesen bele is van kötve egy Weller!
Apróbb probléma, hogy ez a kombináció is valahol lent van a pincében. Ha meg
már úgyis felkellett hoznom valamelyiket, akkor a pisztolypákámat volt a könnyebb.

Rezgett a léc, hogy nem viszem vissza a pincébe (van ott egy másik is), hanem
bedugom a pákatrafó mögé a legalsó fiókba, és akkor legközelebb mikor
kell, lesz egy pisztolypáka idefent is. Persze az is igaz, hogyha nem
viszem vissza, akkor soha többé nem fog kelleni. Gondoltam
nehogy már ne kelljen többet forrasztanom! Fogtam és
levittem a pincébe. Úgyis nagyon benne vagyok már
ebben a le-föl rohangászós rettenetes történetben...

Mikor villanyt szereltem a pincében, akkor például kellett a páka.
Már csak így magyarázgatom magamnak, hogy mégis mi
a csudának van a pincében forrasztó izés fiókom.

Szinte már majdnem készen is van.
Szinte meg vagyok hatódva!

Ezentúl nem kell kihúzni (és odébb tenni) a kenyérpirítót, ha sül valami a grillben.
Mi lesz még itt, hogy ennyire belehúztam? Konyhaajtó kilincsével mi van?
Ezt már csak azért írom, mert az is egy nagyon régi, ha még nem
ennél is régebbi project. Most talán nem írnám össze mindet,
mert ugye mégis ki a csudának van annyi felesleges betűje?

Azok a valamik a képen azért pirosak, mert éppen izzanak.
Ezek melegétől pirítódik meg a kenyér.

Nem volt valódi a mosolyom, mikor észrevettem, hogy most meg (amúgy
már hetek óta) a rövid hálózati kábel lóg az előszobai kulcstartón.

Másnapra ezen elveszettnek hitt tárgyakat is megtaláltam.
Mikor meglettek, felnéztem az égre.

Persze odáig - megjegyzem szerencsére - nem látok fel a plafontól.
Vajon mikor kaptak ezek a virágok vizet?
Mikor, mikor? Most!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.