Zsanércsere Réka szekrénysorban
(javításnak indult, de csere lett belőle)

Mikor a délutáni szendergésből felébredtem, a szobámban furcsa fényár fogadott.
Egészen biztos voltam benne, hogy nem én világosodtam meg, ezért
kikászálódtam az ágyból, majd kitekintettem az ablakon.
Tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy égi jel, mellyel
a mindenható szeretne rávenni arra a szent cselekedetre,
miszerint végre neki kell állnom zsanérokat cserélgetni a Réka
szekrénysorban, de attól, hogy ez nem így van, attól még megtehetem.

Persze nem tettem meg. Ez abból is látszik, hogy ez már egy másnapi (valójában
persze sokkal másabb napi) fotó. Ültem a reggeli kávámmal az ágy szélén,
miközben az etetőben rajcsúrozó madarakat figyeltem. Időnként mintha
a háttérben is láttam volna valami mozgást, de mire odakoncentráltam,
addigra persze semmi. Néhány pernyi célzott irányú (máskor céltalanul
szoktam) bambulás árán kiderült, hogy a Kontrax székházat éppen bontó
munkások, a kitörött ablakokon keresztül hajigálják ki a lebontott elemeket.

Ezt a dobozt azért túrtam elő, mert kellett a képe, a Tanért hasábba épített
tápegységes cikkhez. Ha meg már úgyis kinyitogattam a szekrénysoron
az ajtókat, nem lehetett nem észrevennem, hogy egyes ajtók nem
csukódnak rendesen, illetve becsukás után visszanyílnak.
Zsanércsere lesz a vége, ha mondom!
De már mióta...

A helyzet annál is sokkalta bonyolultabb, minthogy kicserélek a szekrénysorban
néhány zsanért. Ugyanis szerintem idővel bebüdösödnek a szekrényben tárolt
ruhák. Illetve most nem ruháról van szó, hanem konkrétan az ágyneműről.
Mert ugye mégis ki a csudát érdekel, hogy szekrényszaga van mondjuk
egy nadrágnak, mikor az messze van az orromtól. Az ingbe meg úgyis
beleizzadok. No de az ágynemű? Legalábbis a kispárna huzata, amibe
belefúrom az arcom? Na az már nagyon tud idegesíteni. Érdekes, hogy ez
a szag a család többi tagját nem zavarja, csak engem. Lehet, hogy én vagyok
allergiás valamire, ami a többieket nem is érinti. Azt találtam ki, hogy egy váltás
ágyneműt nem a szekrénybe teszek, hanem csinálok neki helyet az éjjeliszekrényben.
Kiürítek neki egy fiókot, és akkor idővel kiderül, hogy a szekrénynek van-e baja,
vagy pedig az orromnak. Lényeg a lényeg! Mi van az éjjeliszekrényem
egyetlen felszabadíthatónak látszó fiókjában? Bútorzsanér.
Most mit csináljak, ha ennyire be vagyok kerítve?

Tudom. Cseréljem ki a beteg zsanérokat. Nem egy nagy munka,
és az idő is fiatal még. Az óra szerint alig múlt nyolc.

Ha mind nem is, de becsukás után a szekrénysor három ajtaja is visszanyílik.
Nem olyan nagyon sokat, hanem csak egy bútorlap vastagságnyit.
Nem a ruhák tolják ki az ajtót, hanem maga a zsanér.

Hiába nyomom be az ajtót a helyére, visszanyílik.
Mindig. Immáron vagy huszonöt éve.

Ócska ez a zsanér...
Ugyan minden egyes funkció megvan benne, aminek egy ilyen célú zsanérban
csak lennie kell, csakhogy ezek mindegyike kehes. Már eleve beállítani
sem lehet rendesen. Ha mégis sikerül? Kinyitom, becsukom,
erre fel már el is állítódott. Stabilitás sehol!

Még évekkel ezelőtt bevásároltam egy rakás zsanért, hogy majd én kicserélem őket.
A zsanérok azóta is ide vannak eldugva. Persze csakis azért, hogy ne terheljem
a lelkem egy újabb szem előtt lévő, rengeteg évek óta elmaradt projecttel.

Nem nyitottam ki a zacskócskákat, hanem csak feltettem őket az asztalra.
Mert ugye mi van akkor, ha a fiók kicsi? Már úgy értem, hogy annyira,
hogy nem fér bele egy garnitúra ágynemű. Nehogy már feleslegesen
oldjam ki azokat a jó kis masnikat! Avagy hátha még félbe
lehet hagyni ezt az egész zsanércserés mizériát.

Úgy passzol az ágynemű méretre a fiókba, mintha direkt ide készült volna!
Próbáltam én rosszul összehajtogatni, de "sajnos" még úgy is belefért.

Mi a francnak őrizgetem a hamutartót az éjjeliszekrényben? Már vagy tizenöt éve
leszoktam a dohányzásról! Az mondjuk igaz, hogy emlék. Még ha rossz is...

Ilyen csupa fém zsanéroknak kellene lenniük, az éjjeliszekrényem fiókjából
kiszedett zacskókban. Gondolom, ha két zacskó van, akkor az egyikben
vannak az újak, a másikban pedig a régiek. Már úgy értem, hogy onnan
vannak régiek, hogy korábban már néhány zsanért lecseréltem. Persze
csak azokat, melyek úgymond már nagyon a körmömre égtek. A felső
ajtók, amiket ritkán nyitok ki, vagy inkább nem is én, hanem
anyám, vagy Andi, azokat kissé elhanyagoltam.

Tudom, hogy mit kell csinálni, és meg is van hozzá minden.
Ugyan hatalmas rutinom van benne, de így azért
nagyon nincs mire ráfogni a henyélést.

Kiborítottam mindkét zacskó tartalmát, de mint az látható, tévedtem. Nem az volt
a felállás, hogy az egyikben a régi, a másikban pedig az új, hanem az egyikben
ilyen fajta régi, a másikban pedig egy másféle, de mindkettő régi. A jobb
szélső zsanérok konkrétan üvegajtóhoz vannak, de ez most mindegy.
A lényeg, hogy új zsanérból mindössze egyetlen egy darabot találtam.
Egy zsanér, az pedig mindössze fél ajtóra elég. Először talán nézzük meg
azt az esetet, hogy mi lenne, ha mégsem mennék ki a boltba zsanérokat venni.

Nem látszik ez annyira gyenge konstrukciónak, ne lehetne kezdeni vele valamit.
Már csak abból gondolom, hogy néhány ajtón úgy ahogy rendben funkcionál.

Mikor ennyire becsukom, akkor magától túlcsukódik.
Ez a funkciója húzná be a becsukott ajtót.
Mondjuk nem teszi, de mi lenne ha?

Mi lenne ha megpróbálnám megfejteni a titkot, hogy miért nem húzza be az ajtót?
Ez az áttétel egyáltalán nincs annyira bonyolult, hogy a működését csekély
értelmem felfogni ne volna képes. Ha a világosbarna részt bezsírozom,
akkor már könnyedén fog csúszni a tőle jobbra látható
fém íven. Legalábbis szerintem.

Gépzsíros tégely az asztalterítőn.
Alakul a rumli!

Nem egy kiszerelt zsanéron próbálom ki a bezsírozással kapcsolatos
elképzelésem, hanem mondhatni élesben, egy beépített példányon.

Mivel a zsírzástól a zsanér valamicskét könnyedebben jár, legalábbis akkor,
mikor éppen be kéne húznia az ajtót, már majdnem jó. Ha magától nem
is húzódik be, de miután kézzel rásegítettem, már nem nyílik vissza.
Ha elfogadom, hogy ezentúl így működik, akár így is maradhatna.
Persze tudom én, hogy nem úszom meg ennyivel.
De ezt eleve sejtettem...

Addig-addig nézegettem ezt a zsanért, mígnem arra a következtetésre jutottam, hogy
azért nem húzza be teljesen az ajtót, mert mielőtt még ezt megtenné, mielőtt be
tudna indulni az a mechanika, ami a balra látható barna bigyót (amin az ajtó
van) túlcsukná a 90 fokon, szóval az ajtó már ez előtt felakad a szekrénybe,
hiszen a szekrény olyan felépítésű, hogy az ajtó a 90 fokos szögnél, vagyis
az előlap síkjánál bentebb nem csukható. Ahogy ezt a szép hosszú
mondatot visszaolvastam, egyből megállapítottam, hogy igen
nagy valószínűséggel, a körmondatgyúró VB-re készülök.

Ezt találtam ki. Kicsit megemelem (eltámasztom) a zsanér tartójának belső szélét
a szekrénytől. Ha minden igaz, akkor ettől a módosítástól
tövig be fogja húzni a zsanér az ajtót.

Hogy nehogy az legyen, hogy kétszer kell nekifutnom a feladatnak, ezért
már elsőre is egy véglegesnek tekinthető megoldási módot választok.

Vagyis kerestem egy (illetve két) vastagságában éppen alkalmas alátétet.

Úgy nagyjából jó lett, de most meg ezt csinálja. (a kép 90 fokkal balra fordítandó)
Alul a helyén van az ajtó, miközben felül kijjebb. Mindeközben az alsó zsanér
amennyire csak lehet ki van tolva, a felső pedig ugyan így, csak befelé. Ez
a hiba csak akkor lehetséges, ha az egyik zsanér hosszabb mint a másik.

Az egyik zsanér 124, míg a másik 122 milliméter hosszúságú.
Kicsit kezdek berágni erre a melóra, de legyen.

Lekaptam a két zsanért, majd felcseréltem őket.

A zsanércserének csodálatos mód ez lett az eredménye. Annyira el vagyok telve
a látvánnyal, hogy valósággal belefelejtkezem a jelenségbe. Ha valaki néhány
perccel ezelőtt megkérdezi, hogy elő tudom-e állítani az eredeti zsanérral ezt
az üzemállapotot, azt nyilatkoztam volna, hogy ez képtelenség. A zsanér nem
képes ezen a módon visszanyitni az ajtót. Csak mégis de! Kiszedtem a zsanérok
talpai alól az alátéteket, bár néhány perccel ezelőtt még nem okoztak ilyen problémát.
Éppen ugyanúgy visszanyílik az ajtó. Feladom! Felhagyok a sikertelen
javítási kísérletekkel, és megyek az OBI-ba zsanérért.

No nem azért voltam távol másfél órát, mintha olyan nagyon messze lenne
a bolt, hanem csak azért, mert egyrészt nagyon alaposan megnéztem,
hogy melyik zsanért veszem meg, másrész úgy nagyjából minden
mást is igencsak alaposan megnéztem az áruházban. Gondoltam
hátha besötétedik, vagy csak úgy egyszerűen betiltják a zsanércserét.

Ezt csak azért szúrtam be ide, hogy legközelebb (remélem nem lesz legközelebb)
tudjam, hogy pontosan milyen néven kell keresnem a szükséges zsanért.
Ugyanis a boltban több tucatnyi zsanérváltozatot lehet kapni.

Mivel olyan nincs, hogy az új zsanér rögzítési pontjai oda essenek, ahol a régi
zsanéré voltak, kénytelen vagyok barkácsolni egy kicsit. Az egyszerűség
jegyében ott helyben, a szőnyeg kellős közepén. Lényegtelen,
merthogy úgyis épp itt volt az ideje, egy az egész
szobát átfogó porszívózásnak.

Egy zsanér már fel is van szerelve.
Jöhet a többi öt.

Természetesen a szekrényben sem ott van a furat, mint ahol a régi volt.
Mivel nekünk nem szakadt le a régi zsanér, ezért kényelmetlenség,
hogy két új lyukat kell fúrnom, pont egy centivel a régi mellett.
Ellenben akinek kikotyogósodott a bútorban a csavar,
annak ez a másság kifejezetten jól jön.

Az új zsanérokhoz nem volt a csomagokban csavar.
A régi csavar pedig nem megy át az új zsanéron.

Munkaasztal, satu, fúrógép, hat és feles fúrószár.
No de hogy cserél zsanért az, aki nincs ennyire felszerelve?

A szúróáram görbe volt és tompa. Avagy szakembert szerszámjáról...
Amúgy ez eredetileg csavarhúzó volt, csak mindig ezzel lögyböltem
a vaskloridban a panelokat, aztán egyszer csak ennyire elfogyott.

Ennek a megoldásnak az a veszélye, hogyha leesik az egyik anya míg átmegyünk
a géppel a következő furatig, akkor úgy átfúrjuk a bútorlapot, mint a pinty!
Pedig az ugye nem szép dolog, mikor nekünk épp egy zsákfurat kell.
Persze nem a zsákfurat a lényeg, hanem a bútorlap eleje.

Úgy is épp itt volt az ideje, hogy kiporszívózzam a szekrényt...

Ez kérem tökéletes lett! Éppen így kell működnie egy zsanérnak.
Csak meglendítem az ajtót, amit az áttétel a végén behúz.
Mondhatnám, hogy kész vagyok, csak ugye nem.

Már persze csak azért nem, merthogy megnéztem, hogy melyik másik ajtók nem
záródnak rendesen, és azokhoz is megvettem az új zsanért. Hogy ne legyen az,
hogy félbemarad a munka, a zsanérok éveket szottyadnak az éjjeliszekrény
fiókjában, ha már egyszer belekezdtem, akkor legyen meg egyszerre
az egész. Vagy legalábbis azok, mely ajtók nem záródnak.

Íme egy az okozott felfordulásról készült áttekintő videó.

Este hatra lettem kész. Mondjuk az igaz, hogy közben voltam bevásárolni.
Még délelőtt kaját, később délután zsanért. Aztán meg aludtam is egy
hatalmasat ebéd után, de akkor is ráment a mai nap a feladatra.
Mondjuk sebaj! Legalább végre csináltam valami értelmeset.

Már csak a rendrakás van hátra, ami nem is olyan egyszerű. Ugyanis az történt,
hogy hol itt tettem le egy csavarhúzót, hol ott egy fél zsanért, amott meg
a vitrines részben a nippek között vigyorog hülyén a tolómérőm.

Mivel az éjjeliszekrény fiókját elfoglaltam, ezentúl abban lakik a váltás ágynemű, így
kénytelen voltam nyitni két dobozt az eddig ott tartott lomoknak. A bal oldalira
bútorfülek lesz írva, a jobb oldalira pedig az, hogy zsanérok. Aztán felhoztam
még egy dobozt, amit el szeretnék belülről osztani többfelé. Ebben lennének
az anyacsavarok. De a csavarválogatást majd valamikor nyáron
ejtem meg, mikor kellemes hűvös van a pincében.

Meglepően olcsón megúsztam a zsanérokat, mert csak 299 forint volt darabja.
Bezzeg amit először a kezembe vettem, arra valami ezerötszáz volt írva.
Meg is állt bennem az ütő menten. Akarom mondani bevallom,
hogy nagyhírtelen megörültem, hogy mégsem lesz
semmi a zsanércserés mizériából.

Már csak ez a járólap csík van útban. Ezt egy másik projecthez találtam
egy szemetes konténerben, mikor jöttem a boltból hazafelé.
Egy project elkészült, egy másik pedig beesett.
Az eredmény tehát döntetlen.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.