József klub erősítője
(amatőr darab)

Ennek a három bigyónak csak annyi köze van a ma bemutatandó erősítőhöz,
hogy mint ahogy az erősítőt, úgy ezeket sem kerestem. Miközben én az
AM moduláció mérőmet szerettem volna megtalálni, ezek egyszerűen
csak előkerültek. Balra egy antennahangoló, középen Extrafon tápegység,
 míg jobbra egy számláló jelfogó vizsgáló. Utóbbi dobozka már nagyon hiányos.

No persze semmi baj, hiszen találtam belőle komplettet is.
Csak én nem vagyok az, hogy minden szart előtúrok...

Mondjuk attól, hogy nem ezért jöttem, attól még elismerem, hogy ezt is kerestem.
No persze olyan nagyon azért nem, inkább csak kíváncsi voltam rá, hogy merre
lehet. Már a sokadik hasonló méretű dobozt nyitottam ki, mire végül meglett.

Ebben a szatyorban kis híján felbuktam, mert valami marha a bejáratban
(ami visszafelé persze a kijárat) helyezte el. Ez amúgy szándékos volt.
Mármint az elhelyezés, mert ezen szatyor okán jöttem le a pincébe.

Az volt a cél, hogy a szobámból összegyűjtögetett, már rég felesleges számítógépes
kacatokat lehozzam a pincébe, majd ízlésesen szétpakoljam őket a felső polcon.
Kezdetben úgy voltam vele, hogy bőven fér még ide, hiszen a kacatok zömét
(ekkor ugyanis még úgy gondoltam, hogy ami nyilvánvalóan látszik, az a
zöm) már lehoztam. Még egy hét sem kellett hozzá, s betelt a polc!
Kisvártatva dugig lett a következő is. Selejtezni kéne ezeket
a vackokat, csak mint az rólam köztudott, nagyon
nehezen válok meg a kacatjaimtól.

Na most az nem úgy van, hogy felhozom az erősítőt, aztán csak úgy hűbelebalázs
módjára szétkapom, hanem hagyok neki rá időt, hogy szokja a helyet. Ezzel telt
el számára az utóbbi két év. A jelzésnélküli papírdobozban egy orosz tévéfocit
rejtegetek, míg a doboz tetején a készülő hangszórós szétszedtem cikk kezd
körvonalazódni. (vagy az is lehet, hogy inkább az, hogy azzal a cikkel se
készülök el soha) A LED lámpák a konyhai fénycsőarmatúra kiváltása
című, remélhetőleg hamarosan elkészülő projecthez kellenek. A Philips
orsós magnót, és az alatta elterülő SANYO kazettásat is be fogom mutatni.

Mint ahogy azt is megmutatom, hogy mi maradt a polcról leemelt doboz helyén.

Ez a Terta doboz is mekkora relikvia már...

Ha a dátumot nem is, de a tartalmat jelölő CB667-es feliratot sikerült megfejtenem.

Azért nem közvetlenül a telefongyár, ismertebb nevén a Terta exportálta,
mert a szocializmusban nem volt minden gyárnak önálló exportjoga.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmeséljem ennek az erősítőnek az eredetét.
Valamikor a 80-as években úgy döntött a posta, hogy felújítja a József központ
stílszerűen a József utca 13-as szám alatt található épületét. Itt dolgoztam én.
Kiköltözéskor (amúgy ha csak ideiglenesen is, de a IX. ker. Ernő u. 26-ban
voltunk) nyomta a kezembe ezt a dobozt Molnár Jóska kollégám, mégpedig
azzal a megjegyzéssel, hogy ez volt a József klub (esetleg KISZ klub) erősítője.
Azért kaptam meg, mert amit nem hoztunk el, azt vitték a szemétbe. Szóval ennek
már akkor sem igazán volt semmi értéke. Legfeljebb eszmei. Hogy aztán ezt az
erősítőt Jóska építette-e, vagy a szintén elektromos szakemberként jeleskedő
Bodnár Pali kollégám, esetleg valaki más, arról nincs információm, ahogy
a József klub nevű (funkciójú) helyiségről sincs, merthogy sosem jártam
benne. Részemről ahogy megkaptam ezt a csodát, egyből be is tettem
a dobozt az egyik szekrényem mélyére. Mikor visszaköltöztünk az Ernő
utcából az immáron felújított József utcai épületbe, akkor természetesen ez
is jött velem. Aztán átköltöztünk a Páva utca 8-ba, ahol a pincében lakott egy
hatalmas kétajtós vasszekrényben. Innen a Távíró utcába költözött a cég,
ahonnan már egyenesen az itthoni pincémbe került az ósdi erősítőt
rejtő doboz. Mikor az eltelt évtizedek során belenéztem,
mindig mondtam neki valami bíztatót.

A doboz alján egy darabka kábelrendezői átkötő huzal, valamint meglehetős
mennyiségű por található. Mindez úgy, hogy mielőtt felhoztam volna
a pincéből a dobozt, előtte még odalent kiporoltam. Mondjuk
idefent is hevert a polcon vagy úgy két évet, az meg
azért elég sok idő a porosodás szempontjából.

A dobozt széthajtogattam, kiporszívóztam, majd tettem egy természetesen
abszolút eredménytelen kísérletet a görbült részek visszaigazgatására.

Íme a csoda! Na akkor (de inkább most) őszintén! Hát csoda, hogy nem
volt szívem megválni tőle? Ugye, hogy nem! Ez annyira esetlenke,
hogy már csak a nyilvánvaló "szépsége" miatt is megőrzendő.

Ez a két darab párhuzamosan kötött 1000 mikrofarádos kondenzátor is a dobozban
volt. Egészen meglepő, hogy az eltelt évtizedek ellenére még mindig emlékszem
rá, miszerint Molnár Jóska azt mondta, hogy ez is kell hozzá. Majd kiderül...

Kezdetben még nem akartam azt írni, hogy tisztára mintha magam készítettem volna,
csak aztán a kuka mellett talált tévéről lementett forgatógombok, az előlapra kilógó
csavarok, illetve a szimmetria, akarom mondani az előlapi kezelőelemek esztétikus
elhelyezésének hiánya mégiscsak meggyőzött. Az i-re a pontot az előlap
alumíniumlemezének girbegurba széle tette fel. Mert ugye
amit alul látunk, az nem az asztalom ferdesége.

Egy tuchel a bemenet, és egy szintén DIN szabványú csatlakozó a kimenet.

Balra a hálózati kapcsoló, míg jobbra egy biztosítékház.

Ez a lámpabura olyan szép... Amúgy akad ilyen formájú forgatógombom is.

Ezek a tavasz tévé gombok - legalábbis így az előlapon - már nem olyan szépek.

Az előlapi csatlakozók hátulnézetből.

Az előlap rögzítése az alaplemezhez kevésbé, míg
a hálózati kábel rögzítése annál inkább érdekes.

Minden egyes részlet egy kissé csálé, de nem igazán tudom megszólni,
mert ifjú koromban magam sem bántam szebben a fémlemezekkel.

Az elv jó, bár én több alkatrészt tettem volna ide, vagyis az alaplemez alá. Mondjuk
akkor pofázzak, ha tudok mutatni ehhez hasonló, de ennél jobban sikerült saját
konstrukciót. Amúgy tudok, csak az ehhez hasonlító, általam barkácsolt
rádiós kísérletező sasszi, az most valami nagyon mélyre van elásva.

Ez a dugó - mint ahogy az egész konstrukció - egy kissé beteges.

Bár harminc éve garantáltan nem járt benne áram, első ránézésre rendben van.
No persze miért is ne lenne? Ez még nem a mai modern fogyasztói
társadalomban, hanem bőven a szocializmusban készült.

Ez így annyira átgondolatlan, hogy szinte minden egyes részletébe
bele lehet kötni. Én meg amilyen mocsok vagyok, bele is fogok!

Ez itt majdnem másfél potméter, amit ha nem így, hanem úgy szerelt volna be
a konstruktőr, hogy ez a része álljon lefelé, akkor nem hullik bele a por.
Az persze lehet, hogy volt ennek a valaminek doboza, vagy
mondjuk bele volt tolva egy hangfalba, de
azt én nem láttam.

Ha a diódahíd (és esetleg maga a stabilizátor is) az alumínium alaplemez alá került
volna (lehetnének ott, mert van ott hely bőven), akkor vagy három centivel
errébb lehetett volna tolni a hűtőbordát, s bár hozzájuk férni akkor
sem lenne egyszerű, de legalább látnánk az alkatrészeket.

A kapcsolási rajz valószínűleg az RT újságból származik, de a fóliás lemez rajzolata
már nem. A panelen azok a kevésbé csillogó foltok úgy jöttek létre, hogy a készítője
a maratás után csak oda kente fel az alkoholban oldott gyantát, ahol fóliacsík is van.

Ez azért egy kicsit kusza. No persze mindenre van valami magyarázat. Egyrészt ez
a panel valószínűsíthetően nem a mester sokadik konstrukciója. Ez szerintem
kétszeresen is igaz lehet. Már úgy értem, hogy egyrészt aki sokat tervez,
az idővel ráérez a csínjára, másrészt meg tudja, hogy szinte kizárt,
hogy valami első nekifutásra jól sikerüljön, harmadikra
pedig már nem szabadna így kinéznie.

Azért vannak forrasztó csúcsok szegecselve a panelba a vezetékeknek, mert ezek
a korabeli nyáklapok még egyáltalán nem bírták elviselni, ha az ember többször
is hozzájuk nyomta a pákát. Amúgy ezek sincsenek jó helyen, mert mivel felül
vannak, a rájuk futó vezetékek eltakarják az alkatrészeket, illetve a kábelek
rövidsége miatt kiszedhetetlen a helyéről a panel. Egy elégett ellenállás,
vagy szakadt elkó esete bármikor fennforoghat, és akkor
aztán meg lesznek emlegetve a dolgok.

Például a képen látható barna elkó lábainak annyira pocsék volt az illesztése, hogy
képes volt akár csak úgy egyszerűen magától is kiesni a helyéről. Ezt onnan
tudom, hogy egyszer kaptam Apukámtól egy marékkal, s amekkora
volt kezdetben az öröm, kisvártatva épp oly nagy lett a bánat is.

Ennek a trimmernek egy kissé érdekesen áll a rugója (csúszka elvezetése), pedig
a kép már azután készült, hogy egy kissé megigazítottam. Újabb konstrukciós
hiba (vagy csak furcsaság), hogy a trimmer egy különálló alumínium lapra
került, pedig innen is jól látható, hogy bőven van hely a fóliás lemezen.
Később persze rájöttem, hogy ez hűtőborda is a meghajtó tranyónak.

Ezek az ellenállások meglehetősen helypazarló módon lettek elhelyezve.
Amúgy a két középső a végtranzisztorok emitter ellenállása.

Ez a részlet egy kissé meglepett, bár láttam már olyat (még magamtól is), hogy
egy erősítő végtranzisztorai nem igazán illettek össze. Ennek persze
semmi különösebb oka sem volt, mindössze a korabeli
alkatrész beszerzési nehézségek indokolták.

Mondjuk jelen esetben nem ez volt a helyzet, hiszen szó sincs róla, hogy az OC26-os
tranyó lenne az AD161-162 komplementer páros meghajtója, hanem csak arról van
szó, hogy a konstruktőr (megjegyzem igen szokatlan módon) a stabilizált tápegység
áteresztő tranzisztorát is a végtranzisztorok hűtőbordáján helyezte el. Ez azért így
konstrukciós szempontból, germánium alapú félvezetők esetében, mondhatni
nem szerencsés, ugyanis jobb volna, ha ezek nem melengetnék egymást.
Persze az is előfordulhatott, hogy mint azt már az előbb említettem
volt - anyagbeszerzési gondok miatt - a konstruktőr mindent
erre az egy lapra, akarom mondani hűtőbordára tett fel.

Amennyiben a trafó nem állítva, hanem fektetve kerül a helyére, akkor laposabb
lehetett volna a doboz. Hogy én ma milyen kötekedős hangulatban vagyok...

Ezt a Siemens Halske elkót 1965 áprilisában gyártották.

Mindeközben a tápegység egyenirányító diódái a szovjetunióból érkeztek.

Ez itt a stabilizátor többi alkatrésze, ami (szerintem legalábbis) a
diódahíddal együtt lemehetett volna az alumínium szerelőlap alá.

Mikor emlékezetem frissítése véget legközelebb átpörgetem az összes évfolyam
Rádiótechnika újságot, figyelni fogok rá, hogy vajon látok-e olyan kapcsolási
rajzot, melynek egy tekercs is szerepel a hangszínszabályozó fokozatában.

A panel ebben az irányban kb. eddig, míg az ellenkező irányba egyáltalán
nem fordítható ki. No persze nem azért tekertem ki a két csavart, hogy
ezt elmondhassam, hanem azért, mert le szerettem volna fényképezni
rendesen az alkatrészes oldalt is, csak az ugye sehogyan sem sikerült.

Ezek nem az erősítőből, hanem a csavaros dobozaimból származnak.
Azért túrtam őket elő, mert ráuntam, hogy nyeklik-nyaklik a váz.

Eddig ugyanis hátul nem volt semmiféle lába. Ahogy ezen a képen elmerengtem,
azt sikerült megállapítanom, hogy a panel és a váz nem egymáshoz készültek.

Amit jobbra látunk, az egy úgynevezett szegecselhető anya. Kell neki fúrni
egy lyukat, majd a csőrénél fogva bele kell szegecselni a vékony lemezbe.
Itt mondjuk csak mint hagyományos anya szerepelt, ami persze mindegy.

Mivel mind a diódás, mind a hűtőbordás, mind pedig a vegyes alkatrészes
dobozom csurig van, így hamvába holt az erősítő szétszedésének terve.
Amúgy egy igen érdekes elképzelés az alaplemezen túlnyúló nyáklap.

Az előzőnél már csak az veszélyesebb, ráadásul nem az erősítő, hanem az én
épségemre, hogy a trafó tetejére csavarozott szegecselt lemezdarabon ott
a 230 voltos hálózati feszültség. Szóval ezt az erősítőt nem kifejezetten
életbiztosítás doboz nélkül járatni. No de kit érdekel? Az viszont már
igenis, hogy az összes DIN hangfaldugós kábelem a pincébe került.

Ez a darabka kábel (meg a párja) épp az ilyen esetekre lett rendszeresítve.

Rácsíptettem a próbahangszóróm az erősítő kimenetére, majd megtekergettem
a potmétereket. Kezdetben távoli sercegést hallottam, ami idővel abbamaradt.
Ez nem azért történt, mert elmúlt a kontakthiba, hanem azért, mert hajdanán
szokás volt a hangszórót bevonni a végfokot meghajtó tranyó egyenáramú
áramkörébe. Ettől persze a meghajtás csak olyankor üzemel, mikor rajta
van a hangszóró a kimeneten. Az én próbahangszórómban viszont ott
van belül néhány kikapcsolhatatlan soros elkó, hogy véletlenül se
tudjak vele kinyírni egy hídvégfokot. A hiányzó egyenáramú
hurkot pótolja, a képen látható 20 ohmos ellenállás.

Ezzel az átalakítóval tervezem elérni, az asztalomon
található kishangfal mögül történő jelcsenést.

Próbaképp rámértem a tápfeszültségre. Ugyan nem tudom, hogy mennyinek
kellene lennie, hiszen nincs meg a rajz, de ránézésre rendben van.

Bár a jelgenerátoromról meghajtva úgy tűnhet, mintha rendben
lenne, de nincs. Konkrétan szinte semmi teljesítménye sincs.

No nem ezen leszakadt vezeték okán halk, mert
ez a hiba csak a mélyhangok hiányát okozta.

Nulla a mély hang, és kb. 50 milliwattnyi a teljesítmény.

Ez így teljesen értelmetlen, hiszen már van egy soros
elkó a próbahangszóróban, csak kipróbáltam.

Mivel nem jutottam eredményre, elkezdtem átnézni az erősítőt. Nem elektronikai
hibát kerestem, hanem valami logikai bukfencet. A tápfesz rendben, a meghajtás
jó, a két végtranyó közös emitterében fél tápfeszt mértem. Amit viszont semerre
sem leltem, az a kimeneti csatoló elkó. Amúgy mindkét alaplemezre csavarozott
elkó a tápegységhez tartozik. A különálló két 1.000 mikrós elkó viszont sehova
sem akart odailleni. Végül megkerestem, hogy hová kellene logikailag bekötni.

Oda ahol most ez a kis töppencs van. Ugyan a toldott lábaik okán be lehetett volna
ide forrasztani az eredeti elkókat is, csak a súlyuk, illetve a súlyuktól
görbülő panel miatt nem maradtak volna meg a helyükön.
Szóval nem véletlenül heverésztek a dobozban.

Miután visszaforrasztottam a leszakadt vezetéket, illetve pótoltam
a kimenetről eddig teljesen hiányzó csatolókondenzátort,
mind a hangerő, mind a mély hangok előkerültek.

A kimenetre természetesen továbbra is kell a 20 ohmos ellenállás,
hiszen ezen keresztül kap tápfeszültséget a meghajtó tranzisztor.

Mivel nem akartam kicibálni (meg persze ki is kötni) az asztalba tolt hangfalaimat,
így ezt a kettőt néztem ki a próbához. Mivel innen lentről nem tudtam eldönteni,
hogyha leveszem az egyiket, akkor lebillennek-e a kazetták a balvégről, így
inkább hagytam a csudába az egészet. Később persze rájöttem, hogy
mikor a kazetta lebillenős eset történt, akkor még egy polccal
lentebb voltak a kazetták. De ez persze mindegy...

A lényeg most az, hogy akad az előbb mutatottnál közelebb is hadra fogható
hangfal, illetve a múltkoriban kipótoltam a hiányzó dobozokat, valamint
a pulcsis kutya ügyesen mutatja, hogy merre van a villanykapcsoló.

Ez a kishangfal akkor készült, mikor épp úgy gondoltam, hogy a hangfalaknak jó
helyük lesz az asztalom lapján. A kellemesen puha felület eléréséhez került
műbőrborítás alá egy réteg szivacs is, hogy ne legyen már annyira
fájdalmas az élekkel és a sarkokkal történő találkozás.

Újabb meghallgatási próbák következtek, immáron próbahangszóró
helyett egy normálisabb minőségűnek tekinthető hangfallal.

Egyáltalán nem vagyok oda a hangminőségéért! Egyrészt furcsán reagál
a feltekert magasakra, másrészt még halkan hallgatva is erősen torzít.

Nem tudom, hogy mitől lendült ki a hatos számig a mutató, mert mikor én néztem,
akkor jó ha négyesig eljutott. Amúgy ez itt a hangfrekvenciás feszültségmérőm.
P egyenlő U négyzet per R, vagyis 6x6=36/8=4,5 watt az erősítő kimenő
teljesítménye, de ilyenkor szerintem már bőven 10 százalék
feletti torzítást produkál.

Mielőtt az évtizedek óta kuszálódó hálózati vezetéket elkötegeltem volna, tettem
még néhány próbát az erősítő panelján található két trimmerrel, a kimeneti
féltápfesz ugyanis egy kissé félre van billenve. Na most ez így is marad,
merthogy egyik trimmer sincs rá hatással, mint ahogy a torzításra se.

Ha minőségbeliről nem is beszélhetünk, de a méretbeli fejlődés akkor se semmi!
Az apró fekete elkó kapacitása még nagyobb is, mint az előtérben elterülő
óriás társainak összege. Csak az időtállóság, csak azzal ne volna hiba...

Most így hirtelen nem tudtam rá kiötleni semmit, hogy mégis minek kéne történnie,
hogy ezt az erősítőt újra elővegyem. Talán ha esetleg kell belőle egyszer valami...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.