Eredetileg még távlati terveimben sem szerepelt, hogy szétszedek egy az öngyújtók utántöltésére szolgáló gázpalackot. Az pedig pláne nem lett betervezve, hogy ezt még aznap megteszem, mikor a vissza már nem záródó szelepe miatt ömlő gáz okán a palack az ablakba kikerült. Már csak azért sem, mert a sorban ekkor annyira a napelem jött volna, hogy már szinte fájt, hogy mégsem az következett.
   Az igazi ok a szétszedések sorrendjének meg változtatására amúgy az volt, hogy miközben a napelem bemutatásához kell, hogy süssön a nap, addig a gázpalack boncolásához az asztali lámpa fénye is elég. Amennyiben a felhők méltóztatnak egy kissé odébb menni, akkor persze lehet, hogy még a napelemre is rámozdulok.

   Nyitásképp az öngyújtót igazítottam meg, mert már csak idegesítően kicsi lángja volt. A piros gombot amúgy nem levettem róla, hanem az csak úgy magától leesett. A gázpalack felnyitásával persze biztosan nem lesz ennyire egyszerű dolgom.

   Maga a palack amúgy jó. Pontosabban szólva egészen addig volt jó, míg az előbb rá nem dugtam a piros légkürtöt, onnantól kezdve ugyanis ömlött belőle a gáz, mert valamiért nem zárt vissza a szelepe.

   Már csak azért is, mert az éles fémperemek vágásai ellen csak a lánckesztyű véd, abból a védőfelszerelésből pedig nem sok embernek van otthon. Ez alól talán csak a hentesek kivételek, akiknél a lánckesztyű mondhatni kötelező darab.

   Mivel a gázpalack másik végét kinyitva még ennyi érdekesség sem látható, valamint azért, mert féltem, hogy tényleg a sebészeten kötök ki, a fenéklemezt már eleve neki sem álltam a hengerről leperemezni.

   Hogy ez a tömítés akkor ment tönkre, mikor a palackra rányomtam a légkürtöt, vagy akkor, mikor odacsaptam a szelepnek a kalapáccsal, azt ugyan nem tudom, ahhoz azonban kétség sem férhet, hogy mint tömítés már nagyon cefetül néz ki.

   Épp mint ahogy a gázpalack kupakjából kitört, az öngyújtók töltéséhez való közbetét is. Ezt elnézve nem igazán van rajta mit csodálkozni, hogy töltéskor több gáz megy mellé, mint amennyi az öngyújtó tartájába bejut.

   Bár a szerszámtartót alapvetően azért vettem elő, hogy kiderítsem miért nem megy bele vissza rendesen a fogó szára (amúgy azért nem, mert lecsúszott a fogóról), ebből végül egy alapos, még a lyukak mélyét is érintő takarítás lett.

   Ezen látvány kapcsán mindjárt megjegyezetem, hogy milyen szépen kezd újra kialakulni az előszobai kupi. Mármint a mai nap reggelén itt már szó szerint semmi sem volt, csak aztán ugye felhoztam a pincéből a szekrénylámpát, a légkürtöt, meg persze az ekkor még szétszedetlen napelemet is. Mivel végre kisütött a nap, ezért ha a napelem szétszedésének nem most azonnal állok neki, akkor innentől kezdve hetekig olyan borús lesz az idő, hogy már eleve nem is lesz értelme! A borús időt, pláne a szanaszéjjel hagyott feladatokat meg ugyan ki szereti? Mert én ugyan nem! Ettől persze még igencsak széjjelvannak a dolgaim...