Amit a képen látunk azok a csiszolómalomhoz összegyűjtött, pláne részben már legyártott alkatrészek. Bár sikerült egy olyan szíjtárcsát előállítanom, ami tán még egy tizedmillimétert sem üt, de attól még az van, hogy ez nem annyira a gépeim pontosságának köszönhető, mint inkább egy valóságos csoda!
   Hogy ez ne így legyen, ahhoz az amúgy faesztergába befogott anyagot mindkét oldaláról meg kell támasztanom, amihez a jelen cikk keretében készülök legyártani egy olyan elvű forgócsúcsot, amit azért hívok univerzálisnak, mert abba bármi belefogható. Mármint míg balról az esztergára szerelt tokmány fogja hajtani az anyagot (tengelyt), addig a jobb oldala is egy tokmánnyal lesz megfogatva.

   Bár tisztára úgy néz ki, mintha már lenne egy ilyenem (amúgy tényleg azt hittem, hogy van), de amit a kép alsó széle közepén látunk, az sajnos nem forog. Univerzálisnak persze az a kiegészítő is univerzális, hiszen a tokmányba azt fogok bele, amit csak akarok. (pontosabban szólva ami belefér)

   Hogy mikor legutóbb beleálltam az eszterga bővítésébe, már akkor akartam egy ilyet, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az univerzális forgócsúcs elkészítéséhez minden alkatrész együtt van. Mármint nemcsak a tokmány és a csapágyak, de a már jó előre leszabott és kifúrt lemez is ott lapult a pince mélyén.

   Bár a forgócsúcs állócsúcsnak is jó, hiszen a tokmány egy beledugott tengelyjel (mármint a tokmánykulcs helyére bedugottal) bármikor megállítható, attól még nem alakítottam át forgóra, mert ha ezt megtettem volna, már mindjárt másnapra kiderül, hogy miért kellett volna az állócsúcsot is megtartanom.
   Szóval a feladat mindössze az, hogy amit a képen látunk, azt egyrészt stabilra, másrészt méretpontosra összeállítsam. Mivel ez olyan famunka, amihez mindenem megvan, így nem hinném, hogy elakadok vele.

   Ettől persze még félretettem az alkatrészeket, mondván inkább rápihenek egy napot a terveimre, mert még képes lennék ezt is elrontani. (lásd példaként a polcon heverő csiszolómalom durván esetlen alkatrészeit. A veszteség persze csak néhány fadarab, csavar, több órai munka, valamint némi presztízs lenne.

   Ezzel az összeállítással nem az a baj, mintha a jobbra látható forgócsúcs ne tudná megtámasztani az anyagot, hanem az, hogy ehhez egy központos lyukat kellene bele fúrnom. Mármint abba az anyagba, ami épp nagyban az eszterga tokmányában vergődik. Hogy már egészen jól sikerült beállítanom, az ugyan igaz (mármint a tokmányt központosra), a tökéletesség (értsd nulla ütés) azonban csak egy álom. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen ez a gép eredetileg egyáltalán nem erre lett kitalálva. Már az is szép teljesítmény tőle (de inkább tőlem), hogy a fából épült csapágyházban végre lógás nélkül forog a tengely.
   Mivel ebéd után megittam egy számomra szokatlanul erős kávét, így most friss vagyok és üde. Mármint nemcsak nézegetni fogom az alkatrészeket, hanem nyitásképp lekapom az univerzális platform tetejéről a forgócsúcsot, majd rápróbálgatom a minap megtalált faanyagot. Mármint azért próbálgatom, mert ugye két irányban is el lehet forgatni 180 fokkal, miközben a korábban belefúrt lyukak semmire sem szimmetrikusak.

   Amennyiben a felület szélére tenném a csapágyazást (vagyis oda, ahol most látod), akkor ugyan jól kiállna a platformból a tokmány (ami bizonyos esetekben szükséges lehet), csakhogy a csapágyház a két rögzítő csavar közötti szűk helyre kerülne.

   Ami persze csak akkor számít, ha valami egészen kicsike anyagot szeretnék a két tokmányba egyszerre befogni, s az emiatt előálló szűk helyre már nem férne be a késtámasz. (lásd most épp nagyban a helyére tolva)

   A képen látható hatalmas fadarab ugyan egyetlen lépésben kiadná a szükséges csapágyházat, az azonban puhafa, ami akár még magától is képes megrepedni, nem ha még erőltetem is.

   Bár a polcon az apró bútorlap (pozdorja) darabokat laminált padlómaradványok követik, előttük pedig farostlemezek és keményfa stafnik hevernek, de attól még ez már a rend! Mármint egyszerűen csak idesétáltam (el ne hidd, volt útközben néhány útakadály papírdoboz), majd kiválasztottam a célnak legmegfelelőbb fadarabot. Mármint arra a célra kell egy darabka padlólap, hogy kipótoljam vele a kissé bentebb talált keményfa léc alatt keletkezett hiányt. Ez így annyira zavaros, hogy inkább megmutatom.

   Pedig annyira egyértelmű, hogy csak kettő kell belőle, hogy nem is értem, mégis mire gondolhattam. Talán az lehetett, mármint attól félhettem, hogy a pince előtti linóleumon ácsorogva, az egyik munkadarabot hirtelen és óvatlanul elveszítem.

   Bár a talp még véletlenül sem erre készült, és persze így nem áll annyira stabilan, mint rátolva a munkapadra, de a fúrógép állványa az eszterga gépágyára csak úgy egyszerűen rátéve is megáll. Gondolom ezt persze egészen addig, míg bele nem akadok egyrészt abba, hogy nem tartja semmi, másrészt pedig magába a gépbe, bárhol, ami ettől persze szégyenében azonnal a mélybe akarja vetni magát.

   Egy kicsit ugyan bénáztam, de végül azért csak sikerült őket összecsavaroznom. Hogy a két csapágyház (most persze még csak puszta fadarabok) között előállt egy milliméternyi hézag? Na arról mondjuk fogalmam sincs, hogy mégis hogy a francba keletkezhetett...

   Ha már épp együtt volt hozzá minden, nekiálltam az utóbbi időkben beszerzett tokmányokba 8-as meneteket fúrni. (mármint azért, hogy egy esetleges igény esetén azok is felpörgethetőek legyenek az eszterga tengelyére) Hogy a tokmány és a menetfúró központosan álljon, a feladatra az esztergát és a már meglévő állócsúcsot vetettem be.

   Végül ezt a ki tudja már hányadikféle tokmányt sikerült az eszterga tengelyének 8-as menetére úgy felpörgetnem, hogy még a kétszeres hosszúságú 3-as csigafúró hegye se üssön.
   Miután ezzel megvoltam, egyszerűen csak tekernem kellett a platform alatti hajtókart (lásd jobbra), mire fel a csapágyházakban egy helyesen pozícionált lyuk keletkezett. Ebben az összeállításban az az okosság, hogy így biztosan ott lesz a forgócsúcs központja, mint ahol a vele szemben álló másik tokmányé.

   Mivel egyszer már kellett, így épp csak elő kellett kapnom a fiókból ezt a 30-as fúrót. A 30-as szám után a mínuszjel azt jelenti, hogy a fúró a megadottnál kisebb lyukat fúr. Mármint direkt azért, hogy abba bele lehessen préselni egy csapágyat.

   Ez annyira tökéletesnek tűnik, hogy egyszerűen el nem tudom képzelni, hogyan keletkezhetett a tokmányhoz közelebbi csapágyház alatt egy milliméternyi rés. Mindezt úgy, hogy a két fadarab nem csereszabatos, vagyis nem keverhettem őket össze, és a csak alulról (vagyis innen) látható lyukak okán még csak megfordítani sem lehet őket!

   Az addig rendben, hogy készültem rá (mármint megettem nyáron egy csomó fagyit, amiből megmaradt ez az előbb még vödörfedő), de a hézag attól még valahogy csak odakeletkezett!

   A fagyisdoboz tetejéből egy alkalmas méretű lapocskát kiszabva (lásd az előző képen), majd azt a tokmány mögötti csapágyház alá beszerelve, a két tokmány immáron pontosan egymással szemben helyezkedik el.
   A képen amúgy az látható, hogy egy időközben előkerült újabb tokmányba is 8-as menetet fúrok. Míg a bal oldali tokmányt lefogom, illetve időnként odébb fogok rá, addig az épp fúrt tokmányba dugott, a képen felfelé álló csigafúró a hajtókar.

   Bár a frissen elkészült konstrukció az előbb egy röpke pillanatra már összeállt, az eredménnyel azonban annyira nem voltam elégedett, hogy meg kellett álljak egy perce, mégpedig azon gondolkodni, hogy mégis hogy a csudába rakhatnám fel az eszterga tengelyére a tokmányt úgy, hogy az valóban központos legyen.
   Nos így kell. Mármint a gépen a tokmányt meglazítva, azzal a szemközti tokmányba befogott egyenes tengelyre ráfogva kell a tokmányt a meghajtó tengelyre ráfeszíteni. Miután ezt megtettem, már nem tapasztaltam ütést. Később persze biztosan el fog mozdulni, de csak mert mindig megteszi. Ennek oka amúgy a pontatlan, pláne hibás műszaki elvű illesztés, amin normális esztergapad híján így házilag kivitelezve nem igazán tudok segíteni.

   A tokmánynak azért kell mindenképp egyenesen állnia, mert az előbb, mikor még nem minden állt egyenesen, akkor a 8-as menetes szárat mindkét tokmányba befogva, majd a gépet bekapcsolva, valami eszement nagy volt a rezgés. Most meg semmi, ha bekapcsolom, akkor szép csendben forog a gép.

   Egy díszítő és persze védő jellegű lakkozás talán még ráférne a fadarabokra, de nem hiszem, hogy a hiánya miatt álmatlan éjszakáim lennének. Na most ha esetleg mégis, akkor direkt az ilyen apró elmaradások felszámolására indítottam az "apró elmaradások" című projektjeimet, aminek néhány fadarab lakkozása épp alkalmas eleme lesz.

   Hogy a tokmány tengelyét a csapágyakban semmi sem rögzíti? Ez mondjuk igaz, csakhogy az is, hogy a tengelynek csak úgy magától nincs hajlama a csapágyakból kicsúszni. Ha ezt később valami rejtélyes okból mégiscsak megtenné, akkor majd beragasztom őket mondjuk Gumiám pasztával.