A párom - mint részben általam elkészítendő projekt - ezzel a csodás műszaki rajzzal lepett meg. Mikor a fából faragott süni terveit megláttam, volt egy olyan halvány érzésem, hogy ez is olyan lesz, mint mondjuk a szarvas. Mármint éveken át lesz őrizgetve a papírlap, miközben érik, egyre csak érik bennem az elhatározás, hogy végre kezdenem kellene vele valamit.

   Amennyiben olyan szemmel nézi az ember, hogy meglássa a még formázatlan anyagban az ilyesmit, akkor bátran kijelenthető, hogy ez a hosszában félbevágott akácfa kugli már-már megszólalásig hasonlít egy sünire. Na most ha arra azért talán még nem is, de akkor legalább a párom által felvázolt műszaki rajzra.

   Majd a meglehetős mennyiségű forgács és por feltakarítására az Ilonka nénitől örökölt porszívót, aminek aztán ki kellett ürítenem a tartályát, mert ha meg ugyan még nem is telt, de a porszűrője már eltömődött.

   Mivel az akácfa felülete még véletlenül sem volt simának nevezhető, amihez persze a filcnek esze ágában sem volt idomulnia, így a ragasztásuk idejére össze lettek drótozva. Mikor a pincéből a ragasztót felhoztam, hogy ne csak az legyen visszafelé a zsebemben, valamint a lakásban kialakult rumli szintjét emelendő, velük jött a kertkapura ragasztva talált hajszárító, valamint a Kontrax írógépből kiszedett margarétafej is.

   No nem mintha ez idefent sikerült volna... Amúgy kipróbáltam azt az interneten olvasott megoldást, hogy a címkét étolajjal kissé átkenve, az a felületről könnyen lehúzhatóvá válik. Ahogy azt úri körökben már csak mondani szokták, meg a nagy l*faszt válik lehúzhatóvá!

   Mivel a süni tulajdonképpen már kész, így Andi átváltott a mellé állítandó gomba megtervezésének fáradságos feladatára. Az első változat virágcserepekből és cserépalátétekből készült.

   A második pedig egy PET palackból és egy szintén a konyhából behozott rozsdamentes tálból. Hogy a tálat nem tehette ki a kertbe, az a páromnál olyan traumát okozott, amit csak azzal tudtam feloldani, hogy levittem a pincébe, mondván ott biztosan jobb, egy gombára jobban hasonlító, pláne kezelhetőbb alkatrészeket találunk, mint amik idefent a lakásban fordulnak elő.

   Miközben a két műszer a villanymotorok leméréséhez kell, a rétegelt lemezre dekupázsolt hálóábrás papírlapok a csapágyházakhoz. Már csak ebből a két tételből is sejthető, hogy a háttérben mennyi minden folyik ezzel a mai témával párhuzamosan.

   Ez az utolsónak megmaradt vegyes anyagos polcból előkerült hatalmas vascső pedig a szára lett volna. Miután ezekkel nem voltunk elégedettek, ami csak egy kicsit is hasonlított egy gombára, azokat az alkatrészeket mind összepróbálgattuk.

   A fadarab azért szükséges a cső belsejébe, hogy majd legyen mihez hozzáfogatni a gomba kalapját. Bár így is megmaradt benne, pontosabban szólva már eleve csak úgy volt beletolható, hogy a csövet a munkapaddal oválisra nyomorgattam, de a biztonság kedvéért kapott oldalról egy csavart is.

   Aki ebben a formációban nem ismeri fel a gombát, az inkább neki se álljon barkácsolni! Mivel ez így őzláb (mármint fajta gomba), de a párom persze gyilkos galócát szeretne, így haladunk tovább a megkezdett úton.

   A gomba kalapjának pufiságát Andi egy piros rongy odaragasztásával oldotta meg, miközben én felszaladtam a lakásba a piros szatyor rögzítéséhez szükséges miltonkapcsokért.

   Miközben a párom teljes átéléssel fest, én bosszantásul különböző dolgokat dugdosok az orra alá, úgymint nyeles tokmány, szöges ládika, kifényesített kombinált fogó, meg persze ez a sikattyú, amire Andi azt mondta, hogy baba. Mármint felismerte, hogy ez is szorító, épp mint a munkapad, csak az ugye nagy, ez meg kicsi, vagyis még baba. Ezek a nők, meg a látásmódjuk...

   Miközben a gomba a szárára állítva toporog az asztal alatt, addig a süni itt felül szárad. Ezeknek most legalább egy hét száradási idő kell, mire ki lehet őket vinni a kertbe. Közben persze majd még lejövök és kenek a süni hasára némi lakkot, hogy abból az irányból se tudja megszívni magát vízzel.

   A süni és a gombája még véletlenül sem azért kerültek elő, mintha bármit is kezdeni akartam volna velük, csak épp nagyon útban voltak a lehajtható asztalon, ahová a csapágyházakat szerettem volna lakkozás után száradni letenni. A süni amúgy azért fekszik a hátán, mert csodák csodája, nem felejtettem el lelakkozni a hasát. Mikor ezzel megvoltam, gondoltam részemről kész, majd jön a párom és kiteszi őket a kertbe.
   Aztán ahogy abba belegondoltam, hogy a gombát Andi - mivel csak ott lehet jól megfogni - a kalapjánál fogva próbálja lenyomni a földbe, mindjárt megéreztem, hogy úgy járok jobban, ha most azonnal, vagyis még a gomba kalapjának letörése előtt nekiállok intézkedni.

   Hogy a döntésképtelenségem azért volt-e, mert már megint ebéd után jöttem le barkácsolni, vagy azért, mert amúgy is határozatlan vagyok, az most azért volt mindegy, mert semmiből sem tartott a hajtókarnak használandó csavarhúzónak két lyukat is fúrni. Mármint egyet lentre, egyet meg fentre, aminek valószínűleg az lesz a következménye, hogy Andi a csavarhúzót majd középre szeretné bedugni.

   Bár én is ki tudtam volna őket tenni, és még útban is voltak a pincében, de attól még ez egyrészt Andi feladata, másrészt teljesen mindegy, hogy hová tettem volna őket, és persze az is, hogy hogyan álltak volna egymáshoz képest, a párom biztos másképp akarta volna. Akkor meg már csinálja eleve ő.

   Hogy gumilap kell egy olyan süni alá, ami fából van, pláne le van lakkozva alulról is, valamint a gumilap már eleve úgy lett odatervezve, hogy el lesz takarva falevelekkel, az annyira női gondolkodás...

   Miközben a párom a gomba szárának elsüllyesztésével tovább próbálkozott, a számára általam a pince mélyéről előtúrt kanállal és ásóval, addig én elmentem és megtekintettem az idei büdösketermést. Ez kérlek úgy lett ennyi, hogy a kert ezen egészen aprócska részén egy egész vödörnyi magot szórtam szét, amit aztán még serényen locsolgattam is! Már csak ebből is sejthető, hogy a növényvilág úgy jár jobban, ha még csak a közelébe se megyek!