Nagyszerűen alakul a kupi a lomos pincében, közvetlenül a bejáratnál. Ezt most nem úgy kell érteni, hogy egyre nagyobb (mármint a kupi), hanem úgy, hogy egyre inkább visszaalakul valamiféle renddé. Pontosabban szólva reményeim szerint semmivé, hiszen itt (mármint a földön) semminek sem szabadna lennie.
   Amúgy természetesen sehol másutt a földön sem szabadna lennie semminek, hiszen épp azért lett ez a pince szinte teljesen körbepolcozva, hogy ne a földre legyenek a dolgaim lepakolva. Hogy ez mikorra lesz így, azt részemről még csak megjósolni sem merem! Azt persze megtehettem volna, hogy az összes olyan dolgot megszámolom, ami a földön van, de ehhez most valahogy nem volt kedvem.
   Mivel jelen pillanatban még szó sincs róla, hogy ne lenne választék, azért kezdetben még úgy volt, hogy jól beletúrok a kupacba, aztán majdcsak akad valami, ami megnyeri a tetszésemet, csak aztán még ehhez sem volt kedvem. Mármint a turkáláshoz, mely tevékenységet amúgy nagyon is szeretek művelni.

   Na így akadt kezembe ez a telefon, ami a kupac tetején volt. Ebben a telefonban az a különös, hogy telefonszerelő létemre nem a melóhelyről van, hanem az egyik szomszédasszonytól, név szerint Mártikától kaptam.
   Hogy mégis milyen apropóból? Nos erre a részletre már nem igazán emlékszem. Simán előfordulhat, hogy azért, mert rossz, mint ahogy az is, hogy kutya baja, csak lett véve helyette egy másik.

   A kettővel ezelőtti képhez képest csak a csokik mennyisége növekedett meg, a munkakedvem sajnos nem. Persze előbb vagy utóbb (szerintem utóbb) el fogok készülni a háttérben látható két fényerőszabályzóval is, csak az ugye nem annyira egyszerű, mint kinyitni egy telefont, belefényképezni, majd azt mondani rá, hogy ennyi volt, tessék, megmutatta magát. Mondjuk a sárga fényerőszabályzóról szóló cikk már elkészült, csak mivel a másikból áttehető a DIAC (már ha jó benne), így még nem tehettem el. Na most az állólámpához való fényerőszabályzóban hiába halott az elektronika, ha egyszer a pincei porszívó szétszedésekor abból kikerült egy komplett teljesítményszabályzó, amit épp csak be kellene építenem a direkt erre a célra szolgáló dobozba.
   Hogy mégis mennyi ilyen apróságom van a különböző helyszíneken szanaszéjjel hagyva? Nos azt kell mondjam, hogy jelenleg olyan sok, hogy még csak meg sem próbálom őket felsorolni!

   Mert ugye egyértelműen úgy járok jobban, ha - a folyamatos mellébeszélés helyett - inkább minden nap ideteszek magam elé valamit, amit aztán persze fel is boncolok. Jelen készülék esetében mondjuk komolyan rezgett a léc, miszerint megtekintés nélkül kivágom (mármint azért, mert hely híján a pincében ült a takarítószeres polcon), csak aztán megszántam. Ha jó, vagy könnyedén javítható, akkor megmarad, de ha nem, akkor visszaszerzem a többi lomom számára az általa elfoglalt helyet. A kábelét persze majd valahogy úgy kell összetekerni, hogy rá lehessen csukni a telefonra a doboz tetejét. Már ha végül úgy lesz...

   A dobozon jelzett készüléknek szerintem sokkal szebb a színösszeállítása, mint ami a dobozban van, annak ugyanis az összes alkatrésze fehér. Mindeközben a bal alsó felirat szerint a hangnak nincs határa.

   Van a telefonon flash gomb, utolsó szám visszahívás, csengetési hangerő szabályzási lehetőség, hold, azaz tartás gomb, a háttérben zenével, és még egy lámpa is, ami csengetéskor világít. Az alsó sor pedig azt jelenti, hogy a készülék nemcsak asztalra tehető, de falra is akasztható.

   Amennyiben tartom a napi egy, vagy legalább két naponta egy szétszedett és persze be is mutatott tárgy ütemet, akkor lehet, hogy nemsokára oda fogok érni olyan számomra ikonikus tárgyakhoz, mint mondjuk a szemetes konténerben talált Kontrax írógép, vagy a pincei asztal alatt ücsörgő hatalmas gerjesztett hangszóró, mely kincseket már hosszú évek óta folyamatosan kerülgetek, és persze emlegetek.

   A készülék oldalán a kapcsolóknak kivágott hely egy kissé talán elnagyolt, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy az univerzális fröccsszerszámba betehető a lyukas helyett egy olyan betét is, ami nem tartalmazza a kapcsolók helyét.

   Az engem műszakilag érdeklő részlet mindössze az, hogy mégis hogy a csudába kerül át a csengetési feszültség a tulajdonképpeni telefonból a kézibeszélőbe. Valószínűleg a képen balra látható zöld színű kondenzátor közvetítésével.

   Illetve most épp nem, mert le van szakadva az egyik lába. Erre amúgy nem mernék megesküdni, mert lehet, hogy ez a kondi csak a rádiófrekvenciás zavarok kiszűrésére szolgál, épp mint ahogy az előző képen látható gyűrűvasmag is.

   Kezdetben még úgy volt, hogy pótolom a telefon aljáról hiányzó két gumilábat, csak aztán - mivel az eredetiek már nem ragadtak - mind a négyet innen, vagyis az asztalomon található pult széléről szedegettem le.

   Na most jön az, hogy a készülék hibátlan működése okán, illetve azért, mert a drótgubanctól nem hajtható rá rendesen a dobozra a teteje, összetekergetem, majd pusztán azért, hogy úgy is maradjon, még össze is kötegelőzöm!
   Amúgy valószínűleg úgy jártam volna jobban, ha a rendezetlen drótgubancot egyszerűen kidobom, majd a telefonos tematikájú IKEA fiókosból előveszek egy szabványos, még gyári állapotú, vagyis szépen összefogatott kábelt.

   A doboz - mivel nem akarta felvenni az eredeti téglatest formáját - öt helyen is le lett ragasztva celluxszal, mely próbálkozásom annyira nem volt sikeres, hogy ezekből kettő egy percen belül felnyílt. Miután a ragasztócsíkokat a dobozra visszasimogattam, megígértem a telefonnak, hogy leviszem a pincébe, ahol is becserélem a következőnek boncolandó kincsre, ami valószínűleg az erősítős szobaantenna lesz. Illetve antennák, merthogy kettő is akad belőlük. Na most ha nem, az sem baj, csak válasszak valamit a tömegből, különben ezek az apróságok tényleg sosem fogynak el. A nagydarab cuccaimról meg inkább szót se!