Mikor felmerül bennem a kérdés (illetve a magam elleni vád), hogy egyszerre miért nem csak egy valami van előttem, olyankor azzal szoktam védekezni, hogy így, hogy egyszerre több vasat is tartok a tűzbe, na így talán nagyobb rá az esély, hogy csinálok valamit, nem csak az éppen aktuális boncalanyt kerülgetem.
   A sárga fényerőszabályzót már mutattam, és az majdnem vissza is ment a pincébe, csak aztán gondoltam belepróbálom a DIAC-ot az állólámpához való fényerőszabályzóból. Mivel ezek ketten (mármint a fényerőszabályzók) az utóbbi időkben látványosan mindig itt vannak, ezért ezt (mármint a DIAC próbából történő átszerelését) tényleg csak gondoltam. Azt viszont már nem, hogy elkezdem feldolgozni azokat a tárgyakat, melyek direkt azért kerültek a lomos pince ajtajába, hogy mikor épp rám tör a szétszedési vágy, akkor legyen rá esély, hogy közülük választok. Hogy ez (mármint a dobozok ajtó közelében történő elhelyezése) még évekkel ezelőtt történt? Nos igen, én már csak ilyen halogatós típus vagyok.

   Úgy derengett, mintha már ezt is mutattam volna, de csak az emlékezetem csalt meg. Míg a Diva azért volt ismerős, mert mutattam egy ilyen nevű ISDN terminál adaptert, addig az ISDN kártya azért, mert olyat is mutattam, csak PCMCIA csatolófelületűt.

   A dobozban igazándiból ez van, mely felirat fellebbentette a fátylat arról a rejtélyről, hogy mégis mi a csudára utal a mindent tudó táblázatomban a "normális mobiltelefon kihangosító" elnevezésű tétel.
   Egyébként ugyanígy voltam az "alumínium membrános mélynyomó a víz alatt" című különös beírásommal is, melynek szintén mostanában találtam meg az alanyát, a pincében egy polcon, az előtérben, a szatyrok mögé elbújva.

   Nekem tényleg olyan sok dolgom van (mármint mindenféle tárgyam), hogy már csak a rettenetes tömeg miatt sem emlékezhetek minden egyes bigyóm eredetére. Erről a mobiltelefonhoz való autós kihangosítóról például semmiféle emlékem sincs, pedig a doboz oldalán egyértelműen az én betűim láthatók. Arról a tényről persze tudtam, hogy van, de arra már nem emlékszem, hogy honnan.

   Szerintem ez nem az enyém volt, mert nekem sosem volt a mobilhoz a kocsiban kihangosító. A "megbüntet a rendőr ha kézben tartott mobilról telefonálok" című problémakört részemről úgy zártam rövidre, hogy vezetés közben sosem vettem fel a telefont. Ebből azért nem volt soha semmi problémám, mert az igencsak sok éves tapasztalatom szerint, ha meg is kerestek mobilon fontosabb dolgokkal, akkor az sosem nekem volt fontos, hanem annak aki hívott. Ő meg majd - ha tényleg fontos neki - majd keres újra. Mindeközben ez a kábel - a többi alkatrésszel ellentétben - nemcsak poros, de egy kicsit még ragad is.

   A mobil ezen csatlakozós felét elnézve, azt összehasonlítva anyám mostani mobiljával, ami amúgy az én egyik régebbi céges mobilom, és alulról ugyanígy néz ki, felderengett a múltból egy olyan történet, miszerint ez a kihangosító mégiscsak be volt szerelve az autómba (mármint a céges kocsiba), amiről valószínűleg mára már azért nincsenek emlékeim, mert miután ezt megtettem (vagyis beszereltem végre a kocsiba a kihangosítót), egy hétre rá kaptam egy új autót, amibe már nem szereltem át. Arra viszont már nem mernék megesküdni, hogy ez a történet tényleg hozzám tartozik-e, vagy valamelyik kollégámhoz.

   Ez itt egy Ganz 71DA-2 műszer, ami apukám labortápjának árammérője. Nem az benne az érdekes, hogy mutat valamit, hanem az, hogy egyrészt lengedezik a mutató, másrészt akkor is fogyaszt a dobozka, ha kihúzom a tartójából a telefont. Vagyis feleslegesen fogyasztja az áramot a kocsi akkujából. Az persze lehet, hogy már valami baja van. Mert ugye az én öreg vackaimnál már bármi előfordulhat...

   Egy újabb érdekesség, hogy a mobil bekapcsoló gombját unottan megnyomva, az elsőre bekapcsolt, majd kiírta, hogy nincs SIM. Hogy ebben mi az érdekes? Természetesen nem a SIM kártya hiánya, hiszen az valóban nincs a telefonban, hanem az, hogy a telefon - bár csak egy vonalkányi töltés van az akkujában - de még mindig bekapcsolt. Már úgy értem, hogy erre a tényre azért csodálkoztam rá, mert ez a készülék már ki tudja mióta hevert a pince mélyén. Mert ugye a másik készüléket (az én régimet) még valamikor évekkel ezelőtt adtam oda anyámnak.

   A zsinór végét lecsupaszítva, majd a leszakadt krokodilcsipesszel a szivargyújtó csatlakozóhoz odafogatva, továbbra sincs töltés. Még akkor sincs, ha egy kicsit megemelem a tápfeszültséget, immáron a nagyobbik tápegységről.

   Szerintem ez nem lesz egy hosszú szétszedés. Na most ami viszont igenis, hogy az lesz, az a következő cikk, ami egy fadarab tároló szekrény megépítéséről szól, és annyira hosszú, hogy már több mint fél éve írom!

   Azt mondjuk nem értem, hogy ezt miért kell odacsavarozni, mikor nincs rajta semmi, amit kezelni kéne. Az persze igaz, hogy jobb ha inkább nem hempereg a műszerfal mögött.

   Azért voltam kénytelen mindkét készletet elővenni, mert a felirataik ellenére nem egyformák bennük a torx csavarhúzók méretei. Gondolom az egyik metrikus, míg a másik angolszász.

   Épp mint ahogy ilyen bajonettzáras 3,5-és 2,5-ös mono jack aljzatra sincs. Ezek újrahasznosítása már csak azért sem javasolt, mert az igen egyedi mivoltuk okán hiba esetén nehéz lenne őket pótolni. No nem mintha építettem volna mostanában bármit is...

   Na ez az a két csavarhúzó, ami a rájuk írt számokkal ellentétben nem igazán azonos méretű. A bal oldalival nem az a baj, hogy kopott, s amúgy már volt, hogy az lett a befutó.

   Ez a másik púpocska akkor keletkezett, mikor betámasztottam a csavarhúzómat az előző képen látható mikrofonház alján található lyukba, gondolván az azért van ott, mert ott lehet kiakasztani a doboz két felét összetartó műanyag pöcköt, illetve pöcköket, merthogy két lyuk is volt. Na most ehhez képest a doboz két fele össze volt ragasztva.

   Talán ez a csinosan dobozolt apró hangszóró lesz a kihangosító egyetlen része, amit idővel újrahasznosítok. Lehetne mondjuk egy olyan rádió eleme, aminek a tetejére van csavarozva a hangszóró. Ez mondjuk egy kissé erőltetett ötlet, de még mindig jobb, mintha csak úgy egyszerűen magában állna. Mármint egy csupasz hangszóró.

   Bár elsőre úgy tűnik, hogy az apró mérete ellenére egészen jól szól, de a hangját egy normális hangfallal összehasonlítva, már nagyon is hallatszik, hogy ez direkt az emberi beszéd frekvenciatartományának átvitelére készült.

   Mikor végül az alkatrészeket a dobozba visszaszórtam, na addigra tette meg hatását az ebéd, amitől annyira leesett a vérnyomásom (pedig csak négy tányér húslevest ettem), hogy sikerült belezavarodnom abba az egyszerű feladványba, ami mindössze arról szólt, hogy a jelen doboz örökre történő elrejtése előtt meg kellene néznem, hogy passzol-e a mobiltelefon akkuja az adott pillanatban épp a pincei asztalon porosodó zeneládikába. Mármint abba gabalyodtam bele, hogy lemenjek-e az akkuval a pincébe, ahol is megnézem, hogy stimmel-e oda, ahova szántam, aztán ha nem, akkor jöjjek vele vissza, tegyem be a telefonba, majd menjek le újra az immáron komplett dobozzal.
   Mivel az amúgy egyszerű feladvánnyal nem boldogultam, lefeküdtem inkább aludni. Mindössze néhány perc múlva mindjárt két dolog is átfutott rajtam. Míg az egyik az ebédre betermelt négy tányér húsleves volt.

   Addig a másik az az ötlet, hogy lehozom a dobozt, majd miután megnéztem, hogy stimmel-e a telefon akkuja a doboztól jobbra látható szerkezetbe, egyből (mármint egyetlen pincébe történő lejövetelből) ki fog derülni az akku sorsa.

   Mivel az akku nem illett a hangládába, visszakerült a telefonba, én pedig át a másik pincébe, ahol is megtekintettem a fadarab tároló szekrényhez előkészített bútorlapokat. Most az lesz (illetve nem most, hanem remélhetőleg már mindjárt holnap), hogy lejövök és behúzom rajtuk (mármint a bútorlapokon) az összes vonalat, majd egy füst alatt természetesen a kifúrandó lyukak helyét is bejelölöm. Másnap fúrok, harmadnap csavarozok, mert olyan egyszerűen nincs, hogy ne a 143-as barkácsolós legyen a következő cikk!