A helyzet az, hogy bár már ki tudja hány éve megvan, a laptopnak azonban még mindig nincs a hallban stabil helye, vagy mondom inkább úgy, hogy olyan stabil helye nincs, ahol kényelmesen elérhető.
   Tegyük fel lefekszem az itt jobbra látható ágyra, majd a hasamra szeretném tenni a laptopot, amihez ugye valahol kézközelben kellene lennie. Most ugyan ott van az éjjeliszekrényen, az azonban egy meglehetősen veszélyes hely, és nemcsak a laptop számára (lerepülés), hanem annak is, aki mellette közlekedik. Utóbbi eset (mármint a veszélyesség) abból adódik, hogy ilyenkor a laptop akkuját töltő kábel hajlamos mindenféle irányokba tekeredni. Amennyiben épp olyan kedve van, hogy a Hi-Fi torony és a balra látható polc közötti ajtórésben kunkorodik, akkor abba beakadhat az ember lába. Bár ezen a módon (és szerencsére másképp sem) még nem sikerült a laptopot lerántanom, de a beakadás (mármint lábbal) már többször is megvolt.
   Az elmúlt évek alatt a probléma feloldására mindenféle, hol egyszerűbb, hol meg alaposan elbonyolított megoldásokat eszeltem ki. Például tarthatnám a laptopot egy a Hi-Fi torony oldalapjára szerelt konzolban (amúgy ez volt a mai főterv), persze élére állítva, vagyis függőlegesen, hogy ne foglaljon el számottevő helyet. Mivel ehhez az amúgy igencsak ötletes megoldáshoz az is hozzá tartozik, hogy olyan egyszerűen nincs, hogy a pluszban felszerelt kiálló részt időnként le ne fejeljem, amit úgy lehetne fájdalommentessé tenni, ha a laptopot tartó akármi biztonsági szivacsburkolatot kapna, amire aztán stílszerűen fekete műbőrt feszítenék, szóval ez hiába látszik egy igen ötletes megoldásnak, viszonylag gyorsan ítéltetett a kivitelezését tekintve túl bonyolultnak.
   Amennyiben a megálmodott konzol nem a Hi-Fi torony oldalára kerülne, akkor lehetne a fejem feletti polcról lelógatva is, ahol a lefekvéskor - a fejem által bejárt ívet figyelembe véve - már-már művészet lenne lefejelni.
   Egy harmadik megoldás az első azon módosított verziója lenne, miszerint a konzol nem a Hi-Fi torony oldalára kerülne, hanem az éjjeliszekrény ágy felőli oldalára. Ez utóbbi pozícióban az a jó, hogy a laptop hasamról történő elrakásához még csak fel sem kellene kelnem az ágyból.
   Míg az előbb vázolt három a bonyolultabb megoldások közé tartozik, addig a negyedik az egyszerűbbek közé, az ugyanis mindössze arról szól, hogy befűzöm a laptop töltőjének hálózati kábelét a Hi-Fi toronyba, az épp mögötte látható HP 4L nyomtató mellé, ahol is a nyomtató odébb történő tolásakor keletkezett résben nemcsak a kábel, de maga a töltő is elfér. Ebben az esetben persze a laptop folyamatosan foglalná a helyet az éjjeliszekrényen, de mivel ott részemről csak plüssállatok szoktak lenni, így ennyi hátrány simán beleférne.
   A felvázolt tervek legnagyobb hibája amúgy az, hogy a lustaságom okán eddig még egyiket sem valósítottam meg. Most is csak azért vált sürgetővé, mert ha nem is teljesen, de egy kicsit újra beállt a derekam, mire fel sokat fekszem, és persze közben mozizok a hasamon a laptoppal. Hogy melyik tervem lesz kivitelezve, ezt ekkor még nem tudtam, azt azonban igen, hogy a négy közül valamelyiket még ma egésszé kell kerekítenem.

   Már csak azért is, mert ugye ha nem, akkor a diavetítőt kell körbefotóznom, esetleg a Harkov villanyborotvákat, mely tételekhez valami érthetetlen okból kifolyólag már hosszú évek óta nem fűlik a fogam. No nem mintha a laptop elhelyezése ne lenne egy szintén hosszú évek óta húzódó probléma, illetve jelen esetben már egyenesen még ma elvégzendő feladat.

   Csak álltam a szobában a fényképezővel, néztem hol erre, hol meg arra, s mikor már nem bírtam tovább a gyötrődést, gyakran lesütöttem a szemem. Az egyik ilyen lenézéskor, amint épp szomorú ábrázattal topogtam a Hi-Fi torony előtt, egyszer csak kiszúrtam benne azt a fehér sávot, valamint az alsó rekeszben elhelyezett szortimenteket, melyek helyére eredetileg a lemezgyűjteményem került volna.
   Miközben a fehér sáv egy még majdnem teljes köteg A3-as papír (amiket amúgy háttérnek szoktam használni szétszedésekkor), addig a szortimentek tetején látható szürke sáv a Bosch fúrógép doboza, amit a múltkor már majdnem sikerült innen áthelyeznem a szobában található mélyszekrénybe, mondván ez a szerszám csak annyira ritkán kell, hogy olyankor bármilyen mélyről sem lesz megterhelő előásni.

   Míg balra nézve az előbb említett mélyszekrény látható, addig előtte elterülve a szétszedett ágy. Mármint nem magát rekamiét szedtem szét, hanem csak a nyárra rátett szivacsot kezdtem el visszacsomagolni a téli nejlonborításába, ami egyedül kivitelezve - a szivacs erős széthajlási hajlama miatt - viszonylag komoly kihívás.
   Miközben nagyban a szivaccsal birkóztam, meg persze hajtogattam a plédeket, szaladgáltam a szekrényből előtúrt tiszta törölközőkkel, az agyam végig a két feladaton pörgött. Míg az egyik tétel a laptop elhelyezése volt, addig a másik az, hogy ne szedjem-e szét helyette mégis inkább a diavetítőt.

   Az eddig kidolgozott megoldások közül a legegyszerűbbet választva, elkezdtem szép sorjában végiggondolni a kábel befűzésének különböző módozatait. A lehető legegyszerűbb megoldás az lenne, ha átfűzném a töltő hálózati kábel részét a Hi-Fi torony alatt, míg magát a töltőt egyszerűen csak bedobnám az ágy és a Hi-Fi torony közötti résbe.
   Mint minden amúgy elsőre nagyszerűnek tűnő elgondolásomban, úgy ebben is van egy hatalmas hiba. Mármint az, hogy így egy kissé azért kényelmetlen lenne a töltő primer oldalát áramtalanítani. No nem mintha olyan sokat fogyasztana, vagy felgyújtaná a szőnyeget, de attól még ugyan ne egye már feleslegesen az áramot. Arról már nem is beszélve, hogy mikor nincs rajta terhelés (mármint a töltőn), olyankor egy kicsit csipog, amit ha nappal nem is, azonban az éjjeli csendben már biztosan hallanék, s egyben nehezményeznék is.

   Miközben a megoldáson törtem a fejem, elkészültem a konyhában a pörkölt mellé betervezett, a szokásos módon feldúsított uborkasalátával, ami így azért már majdnem csalamádé. Mikor már majdnem megvolt a megoldás (vagy legalábbis merem remélni, hogy így volt), már megint közbejött valami.

   A gázpalack cseréje után, miközben a víz felforrására vártam, fejemben lassan csikorgó fogaskerekekkel néztem, egyre csak néztem a tetthelyet, de bármit is találtam ki, az valahol mind sántított, mire fel fogtam és ha nem megy akkor inkább nem erőltetem alapon, felhagytam a további agyalással. Végül mindössze annyiban sikerült magammal megállapodnom, hogy a laptop töltőjének hálózati kábelére kell egy kapcsoló.

   Megfelelő kapcsoló után turkálni meg ugye a kiadós ebéd elfogyasztása utáni már-már félálomban is lehet. Aztán ahogy itt álltam és néztem a rengeteg - a jelen feladatra legalábbis - alkalmatlan kapcsolót, valami akkorát szólt mögöttem, hogy ijedtemben majdnem eldobtam a fényképezőgépet.

   A kép kellős közepén látható mikrofon volt a tettes. Illetve mint ahogy az nálunk mindig is lenni szokott, természetesen már megint én, mert ugye én vettem le róla a rögzítéséül szolgáló kapcsolós dobozt, aztán hagytam billegni a szekrény tetejének szélén, ahonnan idővel lefordította a saját kábele.

   Míg a kettővel ezelőtti képen a "230" feliratú (lásd balra), addig ezen a másikon a nagy kapcsolós dobozom tartalmát látjuk, részemről botorul azt gondolván, hogy ebben talán majd akad valami, a feladatra alkalmas fazonú kapcsoló.

   Aminek idővel az lett a vége, hogy a balra látható kupac átkerült a 230 feliratú dobozba, míg a jobbra látható fel a polcra, gondolván majd megmutatom, hogy milyen a nem Tumbler rendszerű kapcsoló. Amit középen látunk, az pedig a múltkor bemutatott Tumbler kapcsoló típusazonos párja, amit nem azért vettem elő, mintha nem sikerült volna a felújítása, hanem csak a rácsodálkozásom közben kint maradt, mire fel mászhattam fel vele újra a szekrény tetejére már korábban felrakott dobozhoz. Ezen persze akár moroghattam is volna (amúgy természetesen meg is tettem), csakhogy végül ez hozta el a megoldást.

   Mármint az, hogy a szekrény elé tolt széken állva, most épp felülről sikerült megszemlélnem a tetthelyet, mikor is megláttam a konnektorsorba dugott két kapcsolós dugót. Na olyanból kéne egy plusz példány, és akkor azzal nemcsak áramtalanítani tudnám a laptop töltőjét, de a világítós kapcsoló okán még látnám is, hogy épp be van-e kapcsolva.

   Mire fel azonnal leszaladtam a pincébe az odalent is szépszámmal megtalálható kapcsolós dobozaimhoz, csak előbb még beugrottam ebbe a másik pincébe, elhozni a kupi tetejéről a virágcserepet meg az alátétet, mely alkalmatosságok egy másik, de amúgy szintén ma elvégzendő apró részprojekt alkatelemei.

   Miután a látvány hatására kimondtam, hogy "azt a k*rva életbe", mindjárt nekiálltam eldúdolni az " ó b*zdmeg, b*zdmeg, b*zdmed" kezdetű örökbecsű dalocskát, amire jelen esetben az adott komoly felhatalmazást, hogy az eddig még meg sem említett, keresni azonban keresett tartalék tápegység a laptophoz abban a dobozban van, ami ezen a képen még csak nem is látszik, azonban ott van úgy nagyjából a kakukkos óra mögött.
   Hogy minek a tartalék tápegység éppen most? Nos azért, mert úgy gondoltam, hogy ha azt beépítem (na jó, akkor egyszerűen csak beteszem) a Hi-Fi toronyba, akkor igény esetén nem tudok a laptoppal az adott helyszíntől eltávolodni, legfeljebb az akkumulátor kapacitásának idejére, ami sajnos már nem valami nagy. Ha meg ugye előtúrom a másik tápot, akkor azzal akár le is hozhatom a laptopot ide a pincébe.
   Mi az, hogy minek? Nos azért, mert csak rendbe kell tennem valamin azt az Excel táblázatot, amiben az Orion 449-es rádió tetejére rámolt, már bemutatott apróságokat rejtő dobozok tartalmát tartom nyilván. Az mondjuk igaz, hogy van itt valahol mögöttem egy erre a célra még úgy ahogy megfelelő Compaq PC, és még egy működőképes Philips kicsike LCD monitor is akad itt valamerre, a szétdobált billentyűzetekről már nem is beszélve, de mindezektől eltekintve, attól még jobb volna nem odakötni a laptopot az ágyam mellé.
   Mivel sajnos hiába tudtam, hogy hol van, ennek ellenére a tartalék tápegység előkerítésére nem sok esélyt láttam, azért megnyomtam magamon az újratervezés gombot, aminek az lett az eredménye, hogy megtaláltam a problémára a jelen pillanatban legtutibbnak tűnő megoldást. Ez úgy néz ki, hogy nem maga a tápegység lesz fixen beépítve a Hi-Fi toronyba, hanem csak a hálózati kábele, amiről ugye maga a tápegység lehúzható. Vagyis kell egy olyan plusz hálózati kábel, amit rá tudok dugni a töltőre. Ezzel az igénnyel az a baj, hogy mondhatni speciális, ugyanis a töltőnek nagyon szokatlan hálózati csatlakozó aljzata van.

   Nálam viszont sajnos egyáltalán nem szokatlan, hogy a már ki tudja hányadszori rendrakás ellenére, még mindig egymás hegyén-hátán hevernek a dolgaim, mire fel úgy döntöttem, hogy még csak meg sem kísérlem a sarokba történő odajutást, konkrétan a hálózati kábeles dobozaimhoz.

   Mivel a kábeles kérdéssel nem boldogultam, nekiálltam inkább átnézni a "230" feliratú pincei fiók tartalmát, hátha akad benne egy kapcsolós végű villásdugó, de persze nem...

   Épp mint ahogy ebben a kifejezetten kapcsolós dobozban sem akadt belőle egy kósza példány sem. Egyszer majd tényleg neki kell állnom összeborítani őket. Mármint a kapcsolós dobozok tartalmát, aztán valami logikailag értelmes rendszer szerint kellene őket szétválogatnom. Mondjuk ugyanez ráférne a gumis dobozaimra is, illetve tulajdonképpen rám, mikor épp nagyban keresek bennük valamit, amiről amúgy tudom, hogy van, csak nem tudom, hogy mégis melyik dobozban keressem.

   Hogy miért nem álltam neki a tápegységes doboz előásásának? Nos azért, mert nem úgy voltam öltözve. Vagyis nem munkásruha volt rajtam, hanem csak egy bordó köpeny, amit olyankor szoktam magamra ölteni, mikor épp csak leszaladok valamiért. Ehhez a feladathoz meg ugye nem keveset kellene négykézlábazni.
   Arról a másik szomorú tényről már nem is beszélve, hogy ami útban van, az mind azért van ott, mert épp nincs hová eltenni. Mikor már majdnem megindultam felfelé, szóval szerencsémre még éppen idejében eszembe jutott, hogy mi kellhet ehhez a laptop elhelyezős projecthez még.

   Az újabb felkutatandó tárgy egy a már meglévőkkel megegyező méretű bútorlap. Mármint plusz polcnak a Hi-Fi toronyba. Hogy ez meg mégis minek? Nos azért, mert a pincében történő céltalannak tűnő ácsorgásom közben azt találtam ki, hogy kap a laptop egy saját polcot. Hogy van-e számára hely, azt innen lentről ugyan nem tudom eldönteni, de annyit azért már tudok, hogy ha komolyan rászánom magam, akkor igenis, hogy lesz!

   Innen nézve a majdnem legalsó dobozban is tápkábelek vannak. Hogy azt a dobozt sem lesz onnan egyszerűbb kiszabadítani, mint amiket a pince végében mutattam? Hát ki mondta, hogy az élet egyszerű? Itt aztán - mikor épp elő kell kerítenem valamit - pláne nem az!

   Hogy ezt a vegyes, de amúgy leginkább telefonos tematikájú dobozt miért mutatom? Nos azért, mert már van valahol egy hallgatós, meg mikrofonos, meg aljzatos, valamint egy nagy vegyes tartalmú telefonos dobozom is, ez meg ugye mindezek ellenére mégis itt foglalja a helyet.
   Na most ha már hely, akkor itt kívánom megemlíteni, hogy ha lenne (mármint hely az asztalon, meg úgy egyáltalán), akkor egy ilyen vegyes témájú doboz tartalmát még öt percembe sem telne a megfelelő, pláne már létező helyekre szétszortírozni. De ha nem, akkor nem. Illetve talán majd legközelebb...

   Hogy a hálózati kábeles dobozból mégis miért három alanyt vettem elő? Nos azért, mert ha az elsőt elhagyom, a másodikat pedig elrontom, így még akkor sem kell ide újra visszajönnöm, pláne kiásnom alulról az újra odatett dobozt. Már úgy értem, hogy ha lenne akár csak egy csepp eszem is, akkor most már - hogy épp kellett belőle valami - igazán felülre tehettem volna. De ha nincs, akkor nincs...

   Mosogatási kényszer viszont van, mert mind az amúgy vadonatúj tápkábelek, mind pedig a remélhetőleg a meglévőkkel azonos méretű bútorlap (mert ugye le vagy odamérni még nem volt időm) meglepően koszosnak bizonyultak.

   Míg a kábelek és a bútorlap megszárad, vetek egy pillantást a felhozott cserép helyére is, amibe amúgy a kép felső szélén látható futónövényt áll szándékomban áthelyezni. Ez bár nagyon egyszerű feladatnak tűnik, csakhogy mégsem az, ugyanis az átültetendő növény olyan szinten nőtt rá a virágállványra, hogy az onnan a jelen állapot szerint már-már letekerhetetlen.

   Mire fel hagytam a növényt a csudába, s visszatértem inkább a laptop normális elhelyezése című fontosabb feladathoz. Itt aztán talán még a szokottnál is jobban elszabadultak a gondolataim. Nyitásképp ha csak logikailag is, de megpróbáltam elhelyezni innen a fúrógépet, a papírlapokat, valamint még a HP 4L nyomtatót is, aminek persze egy idő után a tőlem mondhatni már-már megszokott összeomlás lett a vége. Mármint jelen esetben azért, mert egyrészt képtelen voltam dönteni, másrészt pedig a helyszűke okán áthelyezni sem tudtam innen semmit sehova.

   Ennek az idegállapotnak idővel az lett a vége, hogy csak álltam és néztem azt a hatalmas Hi-Fi tornyot, amekkorára mindig is vágytam. Miután kisajnálkoztam rajta magam, hogy a mérete ellenére sincs benne elég hely, rávetettem magam a konkrét feladatokra.

   Mármint az olyan apróságokra, mint mondjuk előtúrni, pontosabban szólva a kihúzhatatlansága okán csipesszel kiszedegetni a fiókból a bútorlap megtartásához szükséges speciális fazonú patentokat.

   Mármint ezeket, melyekről szerintem már többször is elmeséltem, hogy onnan vannak, hogy a melósruhám miatt a DOMUS bútoráruházban kollégának nézett az eladó, mire fel csak úgy egyszerűen kaptam a patentokból egy nagy marékkal.

   A projecthez szorosan hozzátartozik a folyamatos takarítás. Mármint azért, mert amit csak elhúzok, az alól mindig előkerül egy hatalmas porcica. Már ha valaha is el volt bújva egyáltalán...
   Mivel már megint nem tudtam eldönteni, hogy mi és hogy legyen, pedig nekem aztán elhiheted, hogy rendesen számba vettem a különféle lehetőségeket, újra az apró részfeladatok felé fordultam.

   Például alaposan megszemléltem a pincéből felhozott kábelek csatlakozóit, hátha valamelyik mégiscsak beleerőltethető a laptop töltőjébe, de sajnos egyik sem vált be, mire fel legalább azt megpróbáltam eldönteni, hogy melyiket faragjam meg.
   Mivel semmiféle értelmes szempont sem jutott eszembe (mely jelenség velem amúgy tagadhatatlanul sűrűn fordul elő), egy idő után úgy döntöttem, hogy akkor legyen a három kábel közül a legrövidebb.

   Ez ugyan még véletlenül sem olyan, mint amilyen az eredeti három ágú típus volt, azonban lazán bedugható az eredeti helyére. Földelés így persze nem lesz, de az ebben a szobában amúgy sincs. Mármint földelt konnektor.

   Miután a kényelmes munkavégzés érdekében ilyen szépen körbevettem magam az összes hozzávalókkal, kihúzogattam a helyükről a polclapokat, majd nekiálltam kisakkozni az új helyüket, mégpedig úgy, hogy minden maradjon úgy ahogy volt, épp csak az eddigi polclapok pozíciója változzon meg annyira, hogy beférjen felülre az új lap, amire természetesen még oda kell férnie a laptopnak is.
   Hogy a felvázolt elrendezés egyáltalán összeállítható-e, azt kezdetben még méregettem, csak mivel elsőre nem igazán akart sikerülni (mármint a mérés), másodikra már csak azt mértem le, hogy a szabad és a szabaddá tehető helyek összege kiad-e egy bútorlap plusz laptopnyi távolságot.

   Mégis mikor máskor döntene úgy a bútorlap eredetileg fehér szélére ragasztott fekete szigszalag, hogy elválik onnan, ahol már évtizedek óta jól elvolt, ha nem pont most? Ez persze szerencsémre egy nagyon könnyen orvosolható probléma.

   Az első, illetve alsó polc már bent is a helyén, ami ugyan néhány osztásnyival lentebb került, mire fel belóg a polchely elé a kereszttartó, de ez jelen pozícióban lényegtelen. Mármint azért, mert simán kihúzható tőle, konkrétan mögüle a már vissza is pakolt A3-as papírlapok sora.
   Nem tudom említettem-e már (már csak azért kérdem, mert most állok neki ötödszörre ennek a cikknek), hogy időközben megoldottam a kapcsolós villásdugó problémáját. Kezdetben még úgy volt, hogy lemegyek a pincébe, ahol is van egy "földelt villásdugók" feliratú dobozom, csak ez az előbb, mikor odalent jártam, valahogy nem jutott eszembe (talán mert annyira a kapcsolóra koncentráltam, hogy a villásdugók között megnézni eszembe sem jutott), de aztán még ennél is jobban leegyszerűsítettem a projectet.
   Elmondjam a megoldást? Míg a korábban látott két kapcsolós dugó közül az egyik a nyomtatót kapcsolja be, addig a másik a Hi-Fi torony összes többi elemét. Utóbbit ráadásul úgy, hogy a Hi-Fi torony aljában van egy (valójában persze két) konnektorsor, amibe épp csak bele kellett dugnom a villásdugót. Vagyis ezentúl úgy lesz, hogy ha tölteni akarom a laptopot, vagy be akarom kapcsolni a Hi-Fi tornyot, akkor épp csak bele kell rúgnom az alsó kapcsolóba. Mármint azért rúgnom, mert lusta vagyok odáig lehajolni.

   Lustaság ide vagy oda, két hatos alátétet feltétlen túrnom kellett, azok ugyanis mindenképp szükségesek a hátsó polctartó elemek alá távtartónak, különben ha le azért nem is esik, de egy kicsit lötyög rajtuk a polc. Hogy az előbb már eleve épp ott ültem a Hi-Fi torony aljába rejtett csavaros szortimentek előtt? Na ja, de ez már csak így utólag, ezt a másik doboznyi kiborított alátétet nézegetve jutott eszembe.

   Komolyan mondom, hogy mikor ezt a projectet megnyitottam, akkor azért a farigcsálósak közé lett besorolva, mert úgy voltam vele, hogy na ezt aztán tényleg nem fogom megúszni valami rettenetes famunka nélkül. Erre fel tessék! Már meg is vagyok vele (pláne még aznap), csak úgy egyszerűen átdugdosva az új helyükre a polctartókat. A befejezetlen farigcsálós projectek számát, pláne a témájukat is elnézve, azt kell mondjam, hogy ez (mármint az egyszerű eset előfordulása) azért lehetne egy kicsit sűrűbben is.

   Az elért eredményre, ahányszor csak tehettem rácsodálkozva (márpedig sokszor néztem oda direkt ezért), egyszer csak az jutott eszembe, hogy ha megcserélném a laptopot a közvetlenül felette elhelyezett ONKYO tunerrel akkor még a plüssöket is visszatehetném az éjjeliszekrényre.

   Mármint csülök kutyát és babsi babát. Ezt amúgy végül csak azért nem tettem meg (mármint a további átrendezést), mert így (hogy ezek ketten nincsenek ott) lesz hová letennem a laptopot. Már úgy értem, hogy ideiglenesen, míg mondjuk kimászok az ágyból ebédelni, illetve mielőtt betenném a laptopot az új helyére.

   A régi helyük amúgy itt volt. A kisebbik piros iksz a töltő, míg a nagyobbik a laptop helye volt. Ezek ketten (mármint a polcban eddig elfoglalt helyek) most csodák csodája úgy szabadultak fel, hogy semmi más helyet nem dugítottam el helyettük, ami egy olyan kicsiny helyiségben, mint mondjuk ez a hall, na az egy valóságos csoda! Ez amúgy a csodák napja.

   Már csak azért is, mert az idei belassult tempóm alapján nem gondoltam volna, hogy még ez a harmadik heti szétszedős lista is be fog telni (plusz a piros körök jelentette megnézett filmek), aztán tessék, itt hever előttem az összes négyzetével kiikszelve, amitől annyira fellelkesültem, hogy majdnem lementem a pincébe egy kis virágföldért.

   Azért csak majdnem, mert szerencsére idejében, vagyis még a pincébe történő elindulásom előtt kiszúrtam, hogy a virágföldet már eleve le sem vittem! Lásd a középső növény nélküli vödröt.

   A cserép aljába mindenképp kell legalább egy (de inkább több) karika papír, mert ha az nincs ott, akkor egyből kiszóródik belőle a virágföld, aminek a növény átültetésekor már amúgy is eleve komoly esélye van.

   Ami lentre ment, azt meg ugye simán megette a porszívó, szóval tulajdonképpen nem történt semmi baj. Illetve ahogy az ilyen esetekben mentségemül mondani szoktam, már amúgy is ráfért volna az adott területre egy alapos porszívózás.

   A pluszban felhozott két hálózati kábelt a szobai asztal sarkán helyeztem el, ahol már amúgy is meglehetős készlet volt található belőlük. Ezek amúgy - mint azt már többször is említettem volt - a nagy sárga Miniplexhez kellenek. Persze nem mind, hanem majd csak egy kiválasztott, és nem most, hanem majd csak akkor, mikor méltóztatok végre odaérni ahhoz a projecthez is.