Ha valamit képes vagyok igazán elbonyolítani (no nem mintha a többiben nem lennék jó), az a számítógépem átépítése. Most például azt találtam ki, hogy nem tudom kihúzni a gépből az operációs rendszert tartalmazó wincsesztert. Ez amúgy így is van, szóval nem kitaláció, csakhogy ez egészen idáig nem zavart, ugyanis a rendszer mentése - más eszközöm nem lévén - egy IDE buszos merevlemezen volt. Vagyis ha valamiért elszállt volna a rendszer, akkor a régit még mindig bele tudtam volna dugni a gépemben található immáron egyetlen rekeszbe. Hogy ez továbbra is így legyen, vagyis megmaradjon a lehetőségem, kaptam egy kiváló barátomtól ajándékba egy ilyen kis csodát.

   Ebben a szerkezetben az az okosság, hogy míg az apró résbe éppen belefér egy 2,5-ös HDD, addig a nagyobbikba egy 3,5-ös. Hogy a nagyobbik rés nem látszik, az azért van, mert ugye az már az ajtó mögött van.

   Már úgy értem arra, hogy a csúfság a lemezről egyszerűen lehúzható. Azt most szerintem hagyjuk, hogy mégis minek kell egy beépítendő hardver tartólemezének rozsdamentes acéllemezből készülnie, mikor az beépítés után már nem látszik, mert ezt az anyagválasztást szerintem még a gyártója sem lenne képes megindokolni.

   Egy kicsit ugyan megijedtem, hogy van benne ventilátor, de szerencsére nincs. Elmeséljem? Na jó... Egyszer, még egy nagyon régi gépátépítés alkalmával, óvatlanul benne felejtettem a frissen beszerelt HDD fiókot fogadó keretben a hűtőventillátort. Persze nemcsak a puszta keret lett beépítve, hanem mindjárt kapott bele a gépem egy újabb HDD-t is. Talán még egy hónap sem telhetett el, mikor az új hardver irányából egyre gyanúsabb hangok érkeztek. Még a dobozba szereltség ellenére is lehetett érezni a peremén, hogy az új keretben rezeg valami. Szerencsére nem a wincseszter haldoklott, hanem csak az apró ventilátor adta fel, aminek nagyon nehéz volt lehúzni a panelről a csatlakozóját. Már úgy értem úgy volt nehéz, hogy közben a számítógépem az asztal mögé volt bedugva, miközben tenmagam előtte guggoltam, egyik kezemben egy elemlámpával, a másikban pedig egy a csatlakozó mélyben történő lelökéséhez szükséges csavarhúzóval. Én azóta utálom az ilyen apró ventillátorokat. No nem a csatlakozó lelökésének lehetetlen küldetés ízű feladata miatt, hanem pusztán az általa okozott stressz miatt.

   Hogy a számítógépem nem szeretem szerelni, az valószínűleg jórészt annak köszönhető, hogy a képen látható résen benyúlva kell kihúzogatnom a hátuljából a csatlakozókat. Hogy a képen nem látszik rés? Hát ez az! Por viszont annál inkább, amit mindenképp fel kell takarítanom, mielőtt megpróbálnék bemászni a kihúzott fiókok helyére.

   A helyzet annál természetesen sokkalta bonyolultabb, mint ahogy az az eddig leírtakból kiderült, mert ugye ha már egyszer nekiállok, akkor ugyan legyen már meg minden egyes aktuális kisebb nagyobb marhaságom egyszerre.
   Hogy mik ezek az apróságok? Kezdjük mindjárt azzal, hogy a már említett SATA HDD keret beépítésén felül, pontosabban szólva még azt megelőzően, át kell tenni a jelenleg működő rendszert egy másik SATA HDD-re, melyet amúgy épp a minap mentettem ki egy HP PC-ből. Mikor ezzel megvagyok, és persze működik is a rendszer a képen az alsó sorban látható wincseszterről, akkor jön a következő lépcső, vagyis a működő rendszer átvitele még az eredeti HDD-ről a felső sorban első tételként látható SSD-re.
   A képen látható további három tétel mindeközben ventilátor. Míg a két dobozost még közvetlenül a múltkori PC átépítés után vettem, addig a felső sor utolsó tételét kaptam. Az ugyan igaz, hogy bontott, de még mindig sokkal fiatalabb, pláne jobb karban lévő, mint amilyen állapotban a sajátom van. Míg a nagy ventilátor a tápba való, addig a kicsik a gépházba. Hogy miért kell őket kicserélni? Azért, mert míg a tápegységben lévő búg, addig a plusz házhűtőre időnként rájön a tikkelhetnék, ami szó szerint tikkelő hangok adását jelenti. A felsorolt feladatokhoz ráadásképp hozzácsapódott a gépben jelenleg meglévő egyik HDD cseréje is.
   Mi az, hogy miért? Nos azért, mert míg a jelenleg a rendszert tartalmazó 1 Terás SATA HDD egyrészt új (még egy éves sincs), másrészt sokkalta nagyobb, mint a jelenlegi "dokumentumok" mappát tartalmazó ős öreg társa, addig az AIDA disk benchmark programja szerint háromszorta gyorsabb is.
   Na szóval... A rendszer tartaléka ezentúl a HP PC-ből bontott 80 Gigás SATA HDD-n lesz, míg maga a működő rendszer az SSD-n. Az eddigi "dokumentumok" mappa HDD-je kikerül a gépből, de egyből be is mászik a helyére a felszabadult még egy éves sincs, pláne háromszorta gyorsabb, ráadásul négyszer nagyobb SATA HDD. Hogy ezen utóbbi meghajtó jelenleg ketté van particionálva, azt talán most hagyjuk. Már úgy értem, hogy ezt a problémát majd akkor oldom meg, mikor majd a sorban odaérek.

   Az asztalom pultján létrehozott helynek nemcsak annyi előnye van, hogy félre tudok rá tenni egy akár hatalmas szétszedést is, hanem ott van még az is, hogy egy építési project előkészített alkatrészeinek tárolására is kiválóan megfelel. Mivel a hely relatíve nagy, azért akár több dolog is idefér, mindössze arra kell vigyáznom, hogy a helyszínt ne barikádozzam el menthetetlenül.

   Bár kezdetben úgy voltam vele, hogy a munkálatok megkezdéséhez feltétlenül szükséges USB SATA átalakító az USB feliratú fiókomban keresendő, esetleg a nagyszobai könyves szekrény aljában a számítógép tartalék alkatrészes dobozban, végül azonban innen került elő. (lásd a magnószalagokat tartalmazó dobozok tetején állomásoztatott plexi dobozt a bal felső sarokban)

   A Macrium Reflect program kezelése annyira egyszerű, hogy még az én erősen szinten aluli angol (pláne számítástechnikai) tudásommal is lazán elboldogultam vele. Konkrétan mindössze annyi dolgom volt, hogy megmondjam neki (jó, akkor kiválasszam), hogy mit csináljon, aztán megnyomjam párszor a tovább gombot.

   Mivel a pörkölt már készen volt, épp csak nokedlit kellett hozzá készítenem. Mire az ebédet megettem, valamint elmosogattam, már készen is volt a rendszer egyik HDD-ről a másikra történő átvitele.

   A rendszer átvitele még úgy is gyorsnak volt mondható, hogy USB-n keresztül történt. Az a 17 perc, az mondhatni semmi! Mármint ahhoz képest az, ami időket a többi dolog megtörténésére várni fogok. No de ne szaladjak már annyira előre...

   Gondoltam mindenekelőtt belepróbálom a dokkolóba a HDD-t, pusztán azért, hogy érezzem milyen érzés, azonban nem ment bele. Mivel semelyik eszközt sem szerettem volna tönkretenni, az erőltetés helyett megpróbáltam inkább a dolgok mélyére nézni. Mivel a HDD szabványos, ráadásul a minap egy néha elinduló gépből vettem ki, illetve még fél órája sincs, hogy lehúztam az USB SATA átalakítóról, azért gyanúm a még nálánál is újabb dokkolóra terelődött.

   Aminek mélyén az alábbi látvány fogadott. Még így a saját anyagán tükröződve, vagyis a hibát a kétszeresére nagyítva sem tűnik úgy, hogy az a kis ferdeség elég lenne hozzá, hogy ne lehessen feldugni a dobozmélyi csatlakozóra a HDD-t, vagy az SSD-t, de ettől még úgy van, hogy egyik sem csusszan rá.

   A képen látható zöld panel olyan elmozdíthatatlanul áll a helyén, hogy azzal egyszerűen semmit sem lehet kezdeni. Bonyolultan persze lehetne, de nem volt kedvem átfúrni benne nagyobbra a lyukakat, ezért benyúltam az ellenkező oldalról, majd egy csavarhúzó segítségével megpróbáltam a csatlakozót kiegyenesíteni. Pontosabban szólva a doboz oldalával párhuzamosítani, amit még számomra is meglepő módon hagyott.

   Szerencsére az SSD sokkalta kisebb, mint a próbaképp odatett HDD, így nem fog a gép elejéből számottevően kilógni. Ez persze amúgy sem lenne gond, mert a mostani (egy korábban történt gépátépítés következményeképp) már nem olyan mély gépház, így ha szükséges, akkor az asztal mögé nyugodtan beljebb dugható.

   Hogy a sorjázó gondok vonalán haladjak tovább, még a hardverek cseréje előtt az következett, illetve derült ki (no nem mintha eddig nem tudtam volna róla), hogy mivel a jelenlegi rendszer HDD nagy, amit persze ki is használtam, így most nincs hová áttennem róla a filmeket. Már úgy értem, hogy még arra a rövid időre sincs, míg letúrom róla a rendszert, illetve egyesítem rajta a két partíciót.
   Szerencsére találtam a szépen fogyó tömegben egy nagyobbacska HDD-t, amire átfértek volna a filmek, csakhogy arra az volt írva, hogy nem mindig pörög fel. Ez a megállapítás persze valószínűleg már érvényét vesztette. Már úgy értem azért, mert az említett HDD-nek végül is semmi baja, épp csak a valaha őt tartalmazó rack volt a hibás.

   No de lássuk már azt a k*rva medvét felkiáltással, ugyan tudjam már meg, hogy átjutottak-e a HDD-re, illetve az SSD-re a mentéseim, nekiálltam kiszedni a gépet a helyéről. Nyitásképp a lábtartó lapocska, majd a nagyobbik, végül a kisebbik fiók következett, amit a bontott alkatrészeket tartalmazó dobozra helyezett sámlival koronáztam meg.

   Íme a nagyszoba, ahová azért voltam kénytelen bemenni, mert kellett egy másik kábel a gép és a monitor közé. Szerencsére (mivel régebben vettem) volt. Aztán kellett még egy másik tápkábel, hogy a meglévőt (épp mint ahogy a monitorét se) ugyan ne kelljen már kifűznöm az asztal mögül. Ha meg már amúgy is itt voltam, akkor vittem magammal egy másik egeret, meg persze billentyűzetet is.
   Már csak ebből az egészen rövidke felsorolásból is látható, hogy rendesen fel vagyok készülve. Arra mondjuk nehezebb volt rákészülni (már úgy értem, hogy lelkileg), hogy ehhez szét kell borítanom a szobát. Majd mindjárt mutatom, hogy mennyire.

   Jelen pillanatban még csak azt ellenőrzöm, hogy az asztal mögül kiszedett gép rendben működik-e. Mivel még nem történt vele semmi, épp csak az oldalát és a felbillenthető hátát vettem le, nincs benne semmi hiba.

   Ez a kép pedig már arról szól, hogy a balra látható eredeti helyett, most épp a minap elpusztított HP PC-ből kimentett, amúgy a kép közepén egy szivacslapon terpeszkedő vincseszterre átmentett rendszert ellenőrzöm le. Jelentem a rendszer minden hiba nélkül elsőre bootolt.

   Most nem a gépet kell nézni, hanem a monitort. Amúgy tök mindegy, hogy mi van rajta, illetve épp csak annyira nem, hogy legyen amivel kerregésre bírom a dokumentumok nevű mappát tartalmazó HDD-t.
   Mi az, hogy miért? Nos azért, mert fogalmam sincs róla, hogy a gépbe a rendszer HDD-n felül pluszban beépített két másik közül melyik az. Márpedig azt nekem mindenképp tudnom kell, hiszen ki akarom cserélni.

   Most épp az SSD tesztelése folyik. Jelentem eddig jó vagyok, mert amit csak elképzeltem, az mind hiba nélkül működik. Mikor a szokásos módon már épp kezdtem volna magamat elbízni, a gépházból valami olyan iszonyú hang tört elő, hogy azt elsőre nem is tudtam hova tenni.

   Még egy éve sincs annak, hogy kinyitottam és kitömtem zsírral. A dátum persze ne zavarjon össze senkit, hiszen mint azt már többször is említettem volt, rengeteg szétszedtem cikket írtam meg előre, minek okán a megjelenési idejükben mára már igencsak nagy a csúszás.

   Mire fel megmérgesedtem, majd a ventilátort a processzor hűtőbordájához két darab kötegelővel rögzítettem. Ez egy annyira trehány, ellenben nagyon is kézenfekvő megoldás, hogy mondjuk azt, hogy ezt nem is láttad!

   A 3,5-ös HDD egy kicsit ugyan kiáll a gép elejéből, de remélem ezt sosem fogom látni. Már úgy értem, hogy remélhetőleg nem lesz rá szükségem, hogy elővegyem a dobozból a biztonsági mentést.

   Elmeséljem mennyire megijedtem, mikor a PC oldallemezét a lábammal egy kissé óvatlanul meglökve, az egy ideig határozatlanul billegett (persze csak azért, hogy a múló idővel végképp elterelje magáról a figyelmemet), majd miután úgy döntött, hogy márpedig ő eldől, nekivágódott a lábamnak? K*rvára! Ha már szóba került egy ijesztő történet, akkor egyszerűen képtelen vagyok megállni, hogy el ne meséljem a témával kapcsolatos piaci gyűjtésemet.
   Szóval az úgy volt, hogy épp leálltunk beszélgetni néhány másik vevővel, meg persze magával az eladóval is, hogy ha egyszer olyan okosak vagyunk, hogy mindenről tudjuk, hogy micsoda, akkor ugyan árazzuk már be az eladó bigyóit.
   Ahogy ott ácsorogtunk, egyre mélyebben bonyolódva a beszélgetés szövetébe, egyszer csak megjelent a sor másik végén egy vékonyabb dongájú nő, akin tisztán látszott, hogy fél átjönni a kerítésen futó növények és a zöldséges teherautó platója alkotta alagúton. No nem a szűk hely miatt, mint inkább azért, mert ugye épp azon a szűk helyen árultak a piacon előforduló legrosszabb arcú emberek.
   Ahogy a nő a számára rémisztőnek tűnő alagúton átért, abban a pillanatban mindjárt két dolog is történt. Míg az egyik közvetlenül vele, addig a másik csak úgy egyszerűen mellesleg. Az utóbbi esemény az volt, hogy míg valamelyik büszkébb piaci bevásárló úgy gondolta, hogy az általa megvásárolt káposzta, krumpli és tojás örök életet ad, mint mondjuk az Idiot shoppers on the market nevű számítógépes játékban, addig egy autós feltétlenül szükségét érezte, hogy hangos dudálással közölje vele ennek az ellenkezőjét. Mindeközben az egyik árus gyékényén két gyerek Jedi lovagosat játszva, hol alacsonyabb, hol magasabb hőfokon űzve a háborút, egymást ócska fénykardokkal halálos mértékben püfölte.
   A másik hatás, ami az alagúton a rémisztő külsejű eladók között óvatosan átsikló hölgyet érte, az egy a bokájába csapódó kínai műanyag fénykard volt, ami az épp az imént említett dudálással együtt azzal az eredménnyel járt, hogy a nő rémültében felugrott egy éppen mellette ácsorgó 150 kilós kigyúrt cigányember nyakába.
   Ettől a nő - ha lehetett ezt még egyáltalán fokozni - még az eddigieknél is jobban megijedt. A kialakult helyzet feszültségét oldandó, a nagydarab ember egy kicsit meglóbázta a nőt, majd megkérdezte: 38 kiló lett, maradhat? Innentől persze már a kigyúrt ember is beszállt a beszélgetésbe.
   Ő úgy, illetve akkor ijesztette meg a feleségét, mikor az épp levette a tűzhelyről a kuktát. A párját a konyhaajtóból nézve, konkrétan az a hülyeség jutott eszébe, miszerint elordítsa magát. És már mondta is, hogy: Víííííí Mire fel az asszonyka már hajította is kifelé a konyhaablakon a kertbe kuktát, a 8 liter sündisznópörkölttel együtt.
   Persze rögtön megkérdeztük, hogy: Nem csapott érte agyon az asszony? Á... Csak nem gondolod, hogy be mertem vallani, hogy én visítottam? Még jól le is b*sztam, hogy kidobta az ebédet a kertbe. Na erre érkezett válaszul a következő történet.
   Egy másik beszélgető társunk szerint az ő felesége azt vette a fejébe, hogy akár kell, akár nem, márpedig ő akkor is letakarítja a hálószobában a csillárt, ami ugye teljes értelmetlenség. Mert ugye nappal ki nézi, sötétben nem látszik, ha meg világít, akkor meg azért nem néz rá senki. Ennek ellenére az asszonyka behozta a háztartási falétrát, felmászott rá, majd hiába lett rászólva, miszerint a csillárban áram van, minek okán nem tanácsos egy vizes ronggyal törölgetni, ő csak azért is nekiállt. Mivel a csillárnak sok burája volt, így a letakarításukkal rendesen elment az idő, minek hatására a nő észre sem vette, hogy a férje visszasomfordált a hálóba, aminek az lett az eredménye, hogy a nem kifejezetten normális párja - pusztán játszásiból - a létra tetején álló nő bokáit két oldalról az ujjbegyeivel megbirizgálva azt mondta, hogy: zzzz Mire fel a hölgy azt válaszolta, hogy: Áh... Valamint kirúgta maga alól a létrát, majd szerencsére arccal a franciaágyra vetette magát.
   És te mit tettél? Kérdeztük a mesélőt. Hát, bevallani én sem mertem, hanem úgy csináltam, mint aki csak az eldőlő létra csörömpölésére szaladt be a hálóba, majd rákérdeztem az asszonyra, hogy mégis mi történt. A párom erre felült az ágyon, két kezébe temette az arcát, majd azt mondta: Lajos... Engem megb*szott az áram.
   Mindeközben egy másik beszélgetőtársunk már alig bírta magát visszatartani, s a röhögés elülését követő hirtelen kialakult szünetben azonnal elkezdte mesélni az ő megijesztős történetét. Neki volt egy kedvenc kollégája, akivel (természetesen munka közben, vagy épp helyett) mindig nagyon jókat tudott beszélgetni, de csak addig, míg el nem küldték valami tanfolyamra, majd be nem ültették egy külön szobába, egy grafikus munkaállomással együtt, aminek a többi dolgozó még csak a közelébe sem mehetett. A masina nem szokványos IBM PC volt, hanem valami méregdrága összeállítás, hatalmas síkfelületű, de még képcsöves monitorral.
   Mivel igencsak bosszantó volt a régi jó kolléga hétköznapokból történő eltűnése, ezért a mesélő azt találta ki, hogy az "annyira nézi a monitort, hogy nem is hall" kollégát felrázza egy apró ijesztéssel. Feltűnés nélkül mögésomfordált, majd egy zsömlés zacskót eldurrantott közvetlenül a feje mögött. És megijedt? Kérdeztük többen is. De meg ám! Mégpedig annyira, hogy rémültében felugrott a székről, és ahogy volt, asztallal együtt rúgta fel a számítógépet. A 21 colos SONY Trinitron monitor a szemközti falról pattant vissza. Kirúgtak miatta? (kérdeztük többen is)
  Á... Csak nem gondoljátok, hogy be mertem ismerni! Helyette úgy tettem, mint aki a pukkanást hallva elsőként érkezett meg, és még rá is kérdeztem, hogy mégis mi robbant fel. A zacskót persze egyből zsebre gyűrtem. A vizsgálat amúgy azt állapította meg, hogy valószínűleg az izzó robbant fel az asztali lámpában, ami amúgy egyértelműen attól ment szét, hogy lerepült az asztalról. A gép meg túlélte a repülést, csak valami kábelét kellett cserélni. Na ekkor történt, hogy a tekintetek hirtelen reám szegeződtek, mire fel már kezdtem is bele az alábbi történetbe.
   Volt egy kollégánk, aki valamiért kipécéztünk, s mindig ugrattunk, piszkáltunk. Egy másik kollégának megmaradt szilveszterről egy petárdája, én meg behoztam otthonról a csehszlovák légpisztolyt. Mikor az állandó céltáblát alakító kollégánk délután beért az öltözőbe, a meggyújtott petárda a szekrénye alá repült, miközben én ráfogtam a pisztolyt, s nyomatékosítás végett még rá is ordítottam, hogy most aztán megdöglesz. És mi lett? (kérdezték a többiek) Miután a petárda elpukkant, szegény Lacinak kellett hozzá vagy fél perc, mire rájött, hogy nem lőttem le.

   Visszatérve a számítógép szerelésének történetéhez, most épp a filmek mappa másolódik át egy az IDE buszos külső házba tolt, még valamikor a cikk elején kiválasztott vincseszterre. Hogy jobban teljen az idő, nyitásképp megnéztem a sok közül egy bájos rajzfilmet. Most természetesen nem itt, hanem a szobában a tévén.

   Majd mikor a filmnek vége lett, levittem a szemétbe a minap szétszedett PC maradványait. A tejfölös doboz úgy került azt megkoronázandó a torony tetejére, hogy abban valóban tejföl van, amit a hűtőben találtam. Mivel ezt még valamikor két hónapja vettem, és már alig volt az alján, megbizonyosodhattam általa, hogy mennyire élőflórás, mert mikor a tejfölös dobozt - némi bátorságot gyűjtvén - mégiscsak kinyitottam, szerencsémre a fura foltos zöld lény épp nagyban aludt az alján. Miután megszabadultam tőle (ijesztgesse helyettem a kukásokat alapon), megnéztem egy másik filmet is.

   Mivel még mindig nem ért végére a másolás, elkezdtem visszacsinálni, illetve a helyükre rakosgatni a már nem kellő dolgokat. Például ráírtam a dokkoló dobozára, hogy mi van benne (illetve most még csak lesz), majd beletettem az épp beleférő HDD-t, és persze el is tettem a biztonsági mentést a helyére.

   A szobában azért van ekkora kupi, mert addig nem tolhatom vissza a helyére az asztalt, míg vissza nem tettem a mögötte található szekrénybe az onnan előszedett dolgokat. Mivel épp kínálkozott rá egy nagyszerű alkalom, ezért belepróbáltam a szekrénybe a 15 colos Philips LCD monitort, ami sajnos csak azon az áron fért be, hogy levittem a szekrényből a pincébe a film és diaszkennert.

   Valamint elhoztam a pincei gépből az SD kártyát, mert volt rajta néhány olyan felvétel, amit bele kellett toldanom az egyik a pincében nagyban folyamatban lévő farigcsálós cikkbe.
   Később persze rájöttem, hogy úgy jövök ki jobban a dologból, hogy míg minden vissza nem kerül a helyére, addig nem nyúlkálok a félkész szétszedtem cikkekhez, mire fel más dolgom épp nem lévén, megnéztem egy újabb filmet.

   Ha már amúgy is fel volt nyitva a gépház alapon, nekiálltam a sárga dobozzal ellenőrizni, hogy nem belőle ered-e az a sípolás, ami amúgy egyértelműen a saját fülem produktuma. (tinnitus) Mivel nem, haladtam tovább a megkezdett úton.

   Merthogy újra ki kellett vennem a gépből, ugyanis megzavarodott. Az persze lehet, hogy a BIOS-ban mókolva sikerült volna rávennem a számítógépet, hogy az SSD-ről bootoljon be az XP, de bevallom őszintén, hogy ezt végül nem mertem megpróbálni, kivettem inkább helyette a gépből az 1 TB-os HDD-t, amit aztán (mármint a gép SSD-ről történt indulása után) már bátran rá mertem dugni az USB SATA átalakítóra. Nyitásképp letöröltem róla az operációs rendszert tartalmazó partíciót, majd egy partíció kezelővel egyesítettem a felszabadult helyet azzal a másik partícióval, amin a filmek voltak. Illetve ez ekkor még úgy nézett ki, hogy nem voltak, hanem vannak is, hiszen még nem törtöltem őket. Ezzel azt értem volna el (már ha sikerült volna), hogy a filmek egyből a helyükre kerülnek, és nem kell őket a külső mentésből visszaírnom. Na ez az elképzelésem, ez nem jött be.
   Az ötlet amúgy jó volt, és még be is vált volna, csakhogy a képen látható panelnak van valami agyament kehe. Ez amúgy egy WD My Bookból származik. Konkrétan azt csinálja, azzal szórakoztat, hogy egy idő után egyszerűen leállítja a rádugott wincsesztert, mégpedig akkor is, ha arra épp nagyban íródik valami.
   Ez a hiba a rendszer HDD-re, illetve SSD-re történő mentésekor azért nem jött elő, mert az viszonylag gyorsan, mindössze 17 perc alatt megvolt. Egy kicsit ugyan bénáztam a feladattal, de végül azért sikerült megoldanom. Már úgy értem belülről, a HDD-t újra a helyére szerelve, az alaplapi SATA buszról hajtva újraformázva.
   A partícióknak persze annyi volt, a rájuk írt adatokkal együtt. Ez mondjuk csak annyiból volt sajnálatos, hogy így rá fog menni újabb néhány óra, míg a filmeket a mentésből visszaírom a helyükre.

   Épp mint ahogy egy számítógép szerelés részleteit, úgy a felhők alkotta szokatlan látványt sem igazán sikerült holmi fényképen megörökítenem. Mert ugye ha nem árulom el, hogy ezen a képen a közepén vízszintesen nyílegyenesen átfutó vonalat kell nézni, ami alatt fehér az ég, felette viszont sötétkék, akkor ember nincs a földön aki rájött volna a megoldásra.

   Ez már egy másik, konkrétan a néhai F: betűjelű meghajtó, amiről most épp a dokumentumok mappa másolódik át a fizikailag a helyére betett 1 Terás, ma reggelig a rendszert tartalmazó meghajtóra. Ha ezt a helycserés megoldást nem találom ki, amire amúgy persze nagyon is szükség volt, szerintem még két óra sem kellett volna hozzá, hogy újra a helyén legyen a gép.
   No de mikor máskor csinálnám meg a mindenféle számítógéppel kapcsolatos dolgokat, ha nem akkor, mikor épp ki van szedve a helyéről? Na ugye! Mondtam magamnak, majd két film megtekintésének erejéig ismét befeküdtem a szobába.

   Amire azért volt szükség, mert a dokumentumok mappa több mint 200 Gigás, ráadásul rengeteg apró fájlból áll, amit órákig tartott a gépre visszatölteni. Pláne úgy, hogy az USB SATA átalakító úgy kb. 40 percenként feladta a működést, én meg ugye bele voltam felejtkezve az éppen nézett filmbe. Mikor aztán kiszúrtam, hogy mi van, vagyis hibaüzenettel megállt a másolás, akkor megállítottam a filmet, kijöttem megnézni, hogy pontosan hol akadt el a folyamat, közben újraindítottam az átalakítót, majd újrakezdtem az elakadt mappa másolását.

   A már igen késői óra okán teljesen egyértelmű volt, hogy a számítógép házának alkatrészei ma már semmiképp sem kerülhetnek vissza a helyükre. Helyesbítek! Mivel már rég elmúlt éjfél, vagyis már másnap van, mégiscsak a mai nap fognak a helyükre kerülni. Már ha csak mégis holnapra nem halasztom...

   Hogy az odarámolt apróságoktól beférjek az ágyamba, nekiálltam s ami már olyan állapotban volt (mentések, már nem kellő hardverek), azokat mind betettem a helyükre. Már ha volt nekik. Már ha megtaláltam őket. Már ha nem valahova máshova kerültek.

   Miközben az adatok a különböző meghajtók között vándoroltak, annyi filmet tekintettem meg, hogy nemhogy sikerült magamat utolérnem, de még eggyel több is lett a film (piros karikák), mint amennyi a szétszedés. (kék ikszek)

   Miközben a gép másnap reggel még mindig (illetve újra) dolgozott, ellenőriztem az olyan apróságokat, hogy mondjuk tényleg befér-e a gépház az előlapjából egy kissé kilógó SSD-től a helyére. Jelentem igen, ez azonban már tegnap is így volt.

   Ami viszont tegnap még biztosan nem így volt, az a számítógépem hangja. Mondjuk a vécében hallható búgást még nem tudtam ellenőrizni (hiszen még nincs a helyén, vagyis az asztal mögött a gép), az azonban egészen biztos, hogy sokkalta halkabb lett. Ez már csak abból is látszik, illetve jelen esetben hallatszik, hogy a tegnapi filmnézés közben többször is komoly kényszert éreztem rá, hogy a nyitott ajtón át kinézzek a szobából a hallba, hogy vajon jár-e még egyáltalán a gép.
   Hogy aztán a jelenség (mármint a szokatlanul csendes működés) mikrofonos ellenőrzésének volt-e bármi értelme, arról mondjuk nem vagyok meggyőződve, de mivel semmiből sem tartott a mérést elvégezni (na jó, a mikrofonért azért fel kellett másznom a szekrény tetejére), ugyan mikor máskor végeztem volna el, ha nem most, mikor elől van a gép, minek okán kényelmesen hozzáférek a hangkártya mikrofonbemenetéhez.

   A processzor hőfoka olyan alacsony, az azzal már-már hűteni lehet! Ezt azért éreztem ellenőrizendőnek, merthogy épp tegnap kapott a hűtőbordájára egy az eredetinél eggyel kisebb méretű ventilátort.

   Ha úgy vesszük, hogy tegnap nem közvetlenül reggel kezdtem a géppel való bíbelődést, akkor elmondhatom, hogy tulajdonképpen 24 órán belül megvoltam vele. Ez egy sokkalta jobb érték, mint amit az ezt megelőző átalakítás alkalmával produkáltam. Na jó, akkor nemcsak HDD, hanem alaplap csere is volt, pláne élő rendszer alatt, újratelepítés nélkül, szóval akkor azért volt némi ok az elhúzódásra.

   Ezek a csavarok nem kimaradtak belőle, hanem csak azért maradtak meg, mert ugye csavarokat minden hardverhez szokás adni. A fakötésű négyes alátétből pedig azért maradt meg három, mert csak egyetlen csavarfej gondolta botorul úgy, hogy megpróbálja magát keresztülverekedni a HDD-ket tartó gumilapon.
   Ha már HDD, meg zaj, meg amúgy is mindjárt vége a cikknek, akkor itt kívánom megemlíteni, hogy a zaj forrása talán nem is annyira a beteges processzor és a plusz házhűtő volt, mint inkább a gépből kiszedett F: betűjelű meghajtó. Ezt egyrészt abból sikerült megállapítanom, hogy azt a gépből kiszedve, egyből feltünővé vált valamiféle szokatlan csend, másrészt onnan, hogy mikor visszadugtam a gépre, csak ugye már nem benne volt, hanem mellette az USB SATA átalakító panelen, akkor visszajött a zaj. Ráadásul nemcsak akkor volt zajos, mikor forgott, hanem akkor is, mikor járt benne a fej. Működés közben a HDD széleire két ujjal ráfogva, az olvasófej mozgása közben képes volt megrángatni a csuklómat. Hozzá képest a helyére beszerelt 1 Terás WD Caviar Blue HDD nemhogy nem zörög, de már-már semmiféle hangja sincs! Arról már nem is beszélve, hogy az öregecske elődjéhez képest háromszoros az olvasási sebessége. Ez egy fontos adat, hiszen ezentúl ezen az immáron gyorsabb HDD-n lesznek a sűrűn olvasott, illetve írt adataim.

   Most már nagyban ott tartok, hogy a helyén a gép, minden ugyanúgy működik, mint ahogy tegnap, és már épp csak annyi van hátra, hogy a kép bal alsó sarkában látható külső IDE USB átalakítóba dugott HDD-ről visszaírjam a gépre a filmeket.
   No de honnan vannak a filmek? Elmeséljem? Na jó... Nos onnan, hogy volt egy komolyabb időt átölelő hézag a filmnézésemben, amit olyan okok miatt hagytam ki, mint mondjuk az iskolába járás (ez mondjuk (mármint az érettségi) nem sikerült, de ez mindegy), valamint valamiféle általános érdektelenség, amit aztán egy torrent szájtra történő rászabadulás követett, ahonnan aztán ki is vágtak.
   Ez utóbbi úgy nézett ki, illetve azért történt, mert az időben a legelső feltöltött filmig visszalapozva, a nekem tetszőnek tűnő filmeknek utána olvasva, amiben csak láttam valami fantáziát, arra mind ráböktem. Mivel ez rengeteg letöltendő filmet jelentett, ráadásul a koruk miatt mind olyanokat, amiknek a letöltését már rég nem számolta a szerver (a feltöltését viszont igen), az azóta már rég megszűnt Torrentvár egyik staffja a dolgot nem értvén, kivágott aránycsalásért. Már úgy értem azért, mert míg a letöltésem nulla volt, addig a feltöltésem igencsak tetemes, hiszen tőlem vitték a régi filmeket, illetve mind seedelve voltak.
   Ez az eset hiába történt még valamikor nagyon régen (konkrétan még valamikor 2008-ban), a letöltött lehetetlen mennyiségű filmet azóta sem voltam képes mind megtekinteni. Igazából olyankor szoktak jól fogyni, mikor mondjuk beáll a hátam, és hetekig csak feküdni tudok. Olyankor a hasamra teszem a laptopot, és mást nem tudván csinálni, zsinórban nézem a filmeket. Mára oda jutottam velük, hogy már 200 Giga sincs a "régi filmek megnézi majd törölhető" nevű mappa.

   Ettől persze még baromira sokáig tartott visszamásolni őket a helyükre, de ez engem - mivel már a helyén volt a működő gép - nem igazán zavart. Mikor már a filmek is visszatöltődtek a helyükre, ráeresztettem a gépre egy Driver Booster nevű programot, ami utánanézett az interneten (megjegyzem helyettem, teljesen ingyen, valamint automatikusan), hogy akad-e valamelyik hardveremhez a jelenleginél frissebb meghajtó program. Miután végzett a feladattal, letakarította a gépről a régi drivereket. A videokártya meghajtó programját mondjuk kinyírta, de azt semmiből sem tartott kézzel visszatenni. Innen már csak egy registry nagytakarítás, valamint a lemezkarbantartás volt hátra, s már készen is volt a gép.
   Na most az eredményekről annyit, hogy mint az a későbbi tesztekből kiderült, teljesen megszűnt az eddigi, szerencsére csak a budiban hallható zúgás. A gép hangja - nyitott ajtók és ablakok mellett - az átlagos utcazajtól már egyáltalán nem hallható. Ezzel amúgy - míg csak meg nem szoktam, hogy mennyire csendes lett - jó néhányszor rám hozta a frászt.
   Mindeközben a gép az SSD sebességének köszönhetően érzésre (mert ezt mérni nem mértem) kb. kétszer olyan gyorsan indul el, valamint áll le, mint ahogy még a HDD-vel tette. Ráadásul a minőségi cserének köszönhetően még a dokumentumok mappa elérési ideje (illetve a tartalmának beolvasása) is úgy kb. a harmadára csökkent. Vagyis egyértelműen azt kell mondjam, hogy hurrá!

   Most már csak annyi van hátra, hogy eltűntessem a lakásból a gépátépítés okozta mindenfelé látható nyomokat. Ez mondjuk szerintem (és én már csak tudom) igencsak lassan fog menni, mert bár semmiből sem tartott ezt a kosárnyi ventilátort összegyűjtenem, azonban a HP PC tápegységének és alaplapjának elbontása - mivel az pákázás - összefügg a jelen pillanatban még a pincében punnyadó 21 colos monitor elpusztításával. Már úgy értem, hogy az emlegetett eszközök paneljeit - legalábbis terveim szerint - majd egyszerre bontom szét.